Nyári tábor, avagy lehet-e kvibliből boszorkány? (10)

X.


- Jack, ha fél órán belül nem tér magához, értesíteni kel a szüleit, és be kell vinni a Mungóba.
- Szerinted helyre jön?
- Fogalmam sincs. Egyelőre csak reménykedhetünk.
Ezek a szavak járták be a házat korán reggel. A beszélgetők mellett többen is voltak a helyiségben. Mindenki mély csendben ült, a tábor most nem volt tele zsivajjal, mint pár nappal ezelőtt. Valahogyan, mindenki rosszul érezte magát, miután megtudták az éjszaka történteket. Néha érkezett pár új arc, de senki nem maradt túl sokat. A viharnak már nyoma sem volt, viszont a Nap nem sütött olyan erős fénnyel hogy minden nyomot eltüntessen. A szél még mindig süvített, néha felkorbácsolta a tenger hullámait, majd tovább sietett, hogy eltűnjön egy-egy ház nyitott ajtajában. Az idő lassan telt. A szobában egy óra kattogott lassan, nagyon lassan. Kate fel-alá járkált a szobában. Imola őt figyelte. Emese Annával, Kunddal és Levivel beszélgetett a ház előtt. Christian és Mike pedig Jacket kérdezték ki a lány helyzetéről. T.T. , meg Elíz Hermione-val beszéltek a teendőkről. Lassan eltelt tíz perc, majd húsz, huszonöt. Tünde még mindig nem tért magához.
- Lassan itt az idő Jack! Szólnunk kellene a családjának. A testvére halálra aggódja magát.
- Igen. Azt hiszem, igazad van. De ugye tudod, hogy a minisztérium nem fogja ezt megjutalmazni? Úgy értem, ha Hermione nem tud segíteni rajta, nem tudom ki tudna. Szerinted, ki mondja meg nekik?
- Hát én biztos nem. Tudod, hogy nem tudnám tapintatosan elmondani. Talán Elíz.
- Gonodlom szólni kéne most már Hermionenak, hogy vigye.
- Igen. De hogy legyen? Valakinek a táborban kéne maradnia vigyázni a többiekre.
- Ok. Majd én maradok, s aztán felváltjuk egymást.
- Rendben. Akkor megyek. Vigyázz magadra!

T.T. nyomott egy puszit Jack arcára, s aztán elindul Hermione keresésére. Fél óra múlva már Elízzel, és a falfehér arcú szülőkkel a Mungóban álldogáltak, és várták, hogy mi lesz. Timi éppen az ötödik emeletről érkezett, ugyanis édesapja felküldte egy pohár teáért. Mikor édesanyja nem figyelt, megsúgta neki, hogy tegyen bele pár csepp brandy-t, mert az majd lenyugtatja valamennyire. Most éppen a kezébe próbálta erőszakolni, nem a legnagyobb sikerrel, ugyanis a nő annyira reszketett, hogy első próbálkozásra kiöntötte a felét. Elíz nyugtalan pillantásokat vetett előbb rá, majd a lépcsők felé. Hermione nemsokára megjelent, s nyugodtabban újságolta, hogy most már biztosan meg fog gyógyulni lányuk.
- Bemehetek hozzá? - érdeklődött Éva.
- Nem, egyelőre még nem. Pihenésre lesz szüksége.
- Rendben, de elmondaná, kérem, hogy mi is történt valójában?-kérdezte most már az apuka.
- Azt hiszem, hogy Elíz kéne kezdje. Hogy jutott ilyen helyzetbe?
- Hát, az úgy volt, - kezdte- hogy tegnap este visszaértünk a táborba, s kicsit kint ültünk még a tábortűz mellett. Aztán éjfél körül jött a vihar, és mindenki visszament a házába. Olyan nagy volt a zaj, hogy nem lehetett hallani semmit. Ezért észre sem vettük, hogy Tünde kiment a tengerpartra. Ezt már Imola és Mike mesélték.

Egyszer csak dörömböltek az ajtón, s mi beengedtük őket, s akkor mondták, hogy Tünde a tengerparton fekszik ájultan. Jack nyomban utána indult. Azt gondoltuk, hogy egy villám miatt történt minden. De mikor visszahozta, Mike mindent elmondott. Hogy az éjszaka közepén Tünde furcsán kezdett viselkedni, s hogy ki akart menni. Azt mondta, hogy nem akarták kiengedni, de aztán mégis elment. Ők utána mentek, s mikor megtalálták már rég a tengerparton állt. Mikor közelebb mentek hozzá, olyan volt, mintha transzban lett volna, és azt állítják, hogy a levegőben lebegett. Aztán kinyitotta a szemét, és nem is vette észre mi történt. Megmondták neki, de nem reagált. Aztán lépett egyet, és feljebb került. Majd még egyet, és még egyet. Azt mondták, hogy már nagyon magasan volt, mikor lekiabált, hogy most mit csináljon. Mike azt mondta neki, hogy próbálja meg leképzelni magát. Erre aztán egy ideig még állt egy helyben, majd megint feljebb került. Aztán csak úgy hirtelen már mind lejjebb ereszkedett, és végül a földön volt. Mikor odamentek hozzá, még beszélgettek. Tünde azt mondta nekik, hogy senkinek ne beszéljenek a dologról, de aztán hirtelen elájult. Hát ennyi.
- Na akkor már értem. - mondta Hermione.
- Mit ért, kisasszony? - kérdezte Zoli.
- Hát, azt hiszem, tudom miért ájult el. Elhasználódott az egész varázsereje. Azzal, hogy levitált, rengeteg mágiát használt. Úgyhogy nem csodálkozom. De semmi gond nem lesz. Helyre fog jönni, amint az energiája visszatér. Mi a gond?
Mindenki furcsán nézett a fiatal nőre.
- Valami rosszat mondtam? - ijedezett.
- Nem...vagyis...nem tudom. - szólalt meg Tünde édesanyja. Csak az van, hogy nem tudom hogy sikerült ezt véghezvinnie.
- Hogy érti?
- Hát ezt az egész levitáltatást. Igaz, hogy a tárgyak reptetése már alapszintű varázslat, de egy élőlényé....sőt, saját magadé....hát, nem hiszem, hogy erre képes lehetett volna.
- Igen, ebben igaza van, asszonyom. Roppant magas szintű ez a varázslat, de néha előfordulnak a fiatalok körében megmagyarázhatatlan dolgok. Például egyik barátom fiatalkorában felvarázsolta magát az iskolájának tetejére, mikor meg akarták verni.
- Mondja csak, a barátja varázsló? - kérdezte gyanakodva az édesapa.
- Persze. Harry Potterről van szó.
- OH....de hiszen tudjuk, hogy ő roppant tehetséges varázsló volt. Úgy értem, már a patrónus bűbájt is el tudta végezni harmadéves korában.
- Hát, mondjuk ez igaz...
- És a másik dolog, ami az elméletét megzavarja, az az, hogy a lányunk kvibli. - folytatta Éva.
Hermionénak tágra nyílt a szeme.
- Igen...értem a gondot. Ilyesmivel még soha nem találkoztunk itt a korházban. Azt hiszem utánanézek valamelyik könyvemben. Ha pedig felébred, bemehetnek hozzá, de csak egyenként és ne fárasszák. Viszlát.
- Viszlát. - válaszoltak kórusban.
- Akkor azt hiszem ideje felmennünk a szobájához. - javasolta Elíz.
- Jó. Melyik a szobája? - kérdezte T.T.
- Aaaaaa....nem tudom. - mondta Elíz.
- Rendben, akkor megyek, és megkérdezem a recepciós boszorkányt.
- Itt várunk, T.T.
- Rendben. Mindjárt itt is vagyok.
Ezzel elszlalomozott egy füstölgő fülű öreg varázsló, és egy boszorkány között, aki éppen a varázslón gyakorolta fáramászási technikáját, miközben grimaszokat vágott. Tíz perc múlva már mindannyian a negyedik emeleten álltak.
- Hányas szoba?- kérdezett rá Éva.
- Huszonkettős.

Elindultak az ajtó felé. Közben elhaladtak egy szoba mellett, ahol egy szőke, göndör hajú varázsló roppant büszkén aláírásokat osztogatott pár beteg pizsamájára. Mikor megérkeztek, Éva bekukucskált az ajtón. Egy gyógyító ellenőrizte éppen, hogy minden rendben van-e, s aztán kisietett a szobából. Ekkor egy hang szólította meg.
-Anyu? Hogy kerülsz te ide? És mi ez a hely?
A megszólított berontott a szobába, és könnyekben tört ki. Úgy megölelte a lányt, hogy az felszisszent.
- Tudtam, hogy baj lesz abból, ha elengedlek!
- Tessék? Mi van? Mi történt?
- Komolyan nem emlékszel semmire?
- Mire kellene emlékezzek?
Ezzel egy hosszú magyarázkodás kezdődött, ami végén már mindannyian a szobában voltak.
- Komolyan repültem?
- Igen, de nem ez a fontos. A fő, hogy jól vagy. Nagyon megijedtünk, mikor megjelent nálunk Elíz.
Tünde nagyot ásított.
- Anya! Most már jól vagyok. Visszamehetnénk a táborba?
- Szó sincs róla, fiatal hölgy!- szólalt meg Hermione az ajtóban. Pihenésre lesz szükséged. Legalább két napig itt tartunk még megfigyelésre. Aztán majd meglátjuk. És most kérek mindenkit, hogy fáradjon ki a szobából. Aludnia kell.
Kitessékelte őket, és Tünde egy még hosszabb álomba merült.