Az angyalok sosem sírnak... ...5...

V.

- A saját otthonomban akarsz megölni? – Hallotta a kérdést a férfitól, mire hevesen bólogatni kezdett.
- Ha zaklatsz, megöllek… Elég volt belőled és a hozzád hasonló kéjencekből, akik azt hiszik mindent megtehetnek mindenkivel, csal azért mert az a munkája ami…! - Válaszolta elszánt hangon, és harci helyzetbe állította fegyverét a kezében. Fogalma sem volt hogy miért csinálja ezt, csak dacból küzdött, sosem engedte hogy felé emelkedjenek, pedig még visszagondolva is megrázta testét az a finom áramütés amit Roya okozott neki percekkel ezelőtt, de nem hitte el hogy valóban megtörténhet vele az, hogy valaki nem csak kihasználja hanem segíteni akar rajta. Egyszerűen olyan lehetetlennek, reménytelennek tűnt a gondolat. Úgy látta hogy a kéz amit Roya tart felé csak egy hosszú éjszakára szól, aztán pedig ugyanúgy elküldené a férfi mint a többi ember akikkel eddig volt dolga.

Royának körülbelül öt percébe került rászánnia magát a cselekedetekre, amiket már annyiszor lejátszott a fejében Richkával való találkozásuk óta. Szinte már kívülről fújta a mozdulatokat, ahogyan lassan részeges léptekkel odasétált a szőkeséghez, odatolta a konyhaszekrényhez, majd arra késztette, hogy felüljön arra. Richka remegő zöldes tekintettel követte a férfi tetteit, kezében a kés pedig instabilitásáról árulkodva remegni kezdett, és úgy tűnt mintha a következő pillanatban már földre is hullana, ha a vékony hosszú ujjak nem tartották volna gyönge fogságukba. Roya pár pillanatig nézte a kést, majd kissé fölényes, tekintettel Richk szemébe nézett.
- Ha meg akarsz ölni, akkor miért nem teszed meg? –Érintette meg remegő ujjakkal Richk selymes csuklóját, majd lassan fejéhez vezette a tőrt. – Tessék… - Az éles penge hegyét egyenesen tarkójához illesztette, és úgy intézte hogy csupán egyetlen egy lökés kelljen ahhoz hogy penge belehatoljon fejébe, és ezzel akár halálát is okozhatva. Vendége kezét, lassan óvatos mozdulattal megszabadította a szorítástól, és Richk állára helyezte a hosszú kíváncsi ujjakat. Royának fogalma sem volt hogy miért csinálja ezt, egyszerűen érezte hogy kezében tartja a fiút, akinek tekintete úgy ragyogott rá, akárcsak a hideg égbolton a frissen égre szökött csillagok. Örökké el tudott volna merülni ebben a pillantásban, annak ellenére hogy Rich a kezében tartotta életének tüzét. Vendége ajkai remegni kezdtek, mondani akart valamit de egyszerűen nem jött szó a szájára. Csak a végtelenül fájdalmas zöldbarna tekintet jellemezte lelkének pillanatnyi állapotát, de egyetlen egy könnycsepp sem volt benne.
- Mondd ez most mire jó neked? – Nyögte ki Richka hosszú percek után tökéletesen összezavarodottan. Szőke hajszálai szanaszét, álltak fehér arcán pedig vérvörös pír nyújtózkodott.

Miért áldozná fel az életét egy férfi, ha csak a testére vágyik? Ki is dobhatná vagy a saját lakásában meg is gyilkolhatná. De nem teszi, helyette inkább saját életét helyezi Richka kezébe, hogy döntsön felőle. Az újságírónak sikerült teljesen összezavarnia őt, megdönteni az eddigi hiedelmeit, és bizalmat gyújtani egy ismeretlen ember iránt, akiről eddig semmi különöset nem gondolt. Most valahogyan mégis eszeveszetten vonzódott társához, aki kissé komolytalan mosolyával követte figyelemmel az ő lélekben történő hánykolódásait.
- Hogy mire? Őszintén szólva, igazán semmire… - Rántotta meg vállát a barna hajú férfi, és kissé saját maga is elgondolkozott. – Részeg vagyok, csinálok olyan dolgokat, amiket, ha józan lennék kétszer is meggondolnék. De mivel részeg vagyok, kimutathatom végre azt, amit érzek, és nem kell álarc mögött lennem ahhoz, hogy kimondjam amiket jelen pillanatban gondolok… - Suttogta kissé kábán, majd ellenállást nem tűrve lassan megcsókolta Richka nyakát.

A fiú érezte, ahogyan a forró nedves ajkak beszippantják bőrét, és már csupán a továbbfejtegetett gondolatsortól is rendkívül izgatott lett. Meg se tudott mozdulni, csak néma csöndességben ült remegő szájjal, és tűrte, ahogyan Roya selymes csókjai végigguruljanak a nyakán, majd a férfi erős állcsontja elsimult az arca mellett. Újra találkozott a két örökké barna szempárral, amik most őszinte vággyal tekintettek rá.

Ilyen csillogásokat más szemében még soha nem látott, csak itt és csak most. Mintha kósza szellő lökte volna meg, arca odafutott Roya magányos ajkaihoz, és úgy csókolta meg őket, mint aki vízért könyörög. Ujjai egy pillanat múlva eresztették a kést, ami holtan hullott a földre egy erős csörrenéssel búcsúzkodva, és kissé rámenősen belemarkolt társa barna hajába. Richk mintha kísérletezett volna, apró óvatos puszikat lehelt társa szájára, aki azon volt, hogy minél tovább élvezhesse a parányi mégis hódító csókmorzsákat. Richka érezte, hogy a derekát szorító ujjak lassan tenyerekké szélesedve indulnak meg hátsója felé, majd hirtelen megérezte a férfi izmos hasfalát. Kissé eltolta magától párja arcát, aki türelmetlenkedve nézett rá, miközben még közelebb húzta magához a gitárost. Hosszan nézték egymást, majd Richk arca hirtelen nevetőssé változott és mint egy tinilány kuncogni kezdett.

– Ezt szoktad csinálni azokkal az emberekkel, akik tetszenek neked? – Tette fel a kérdést továbbra is mosolyogva. Hangja csöppet incselkedőnek, mégis kedvesnek hatott mire az újságíró is viszonozta a mosolyt.
- Eddig még nagyon kevés azoknak a lényeknek a száma, akik kibaszottul tetszenek nekem… - Válaszolt kissé közönyösen, miközben ujjai a szőkeség derekán lévő törölközővel játszottak. – Miért mi bajod a módszereimmel? Nem elég meggyőzőek? – Kérdezett vissza, miközben bal kezével megcélozta a boros üveget, és egy óriási korty erejéig meghúzta. Richka kissé csalódottan vetette rá pillantását, mégis teljesen más volt, mint cirka tíz perccel ezelőtt. Sokkal felszabadultabbnak és közvetlenebbnek tűnt, mint ezelőtt volt, aminek Roya szíve őszintén őrült. Végre elérte, amit akart, végre megkaphatja Richkát anélkül hogy bármilyen nagyobb erőfeszítést kéne tennie. Elvégre a fiú már itt van a karjaiban, érzi a selymes kezek érintését, ahogyan a tarkóját cirógatva bókolnak neki, és semmi pénzért nem adott volna túl ezen a pillanaton.
- Elégedett vagyok… - Válaszolt a szőkeség, kissé sértődött hangon, mire a házigazda abban a pillanatban a karjai közé kapta, és a közeli kanapé felé vette vele az irányt. Richka a meglepettségtől halkan felnyögött, aminek az lett az eredménye, hogy Roya nadrágjának felső része a kétszeresére nőtt. Richk egy pillanatra lenézett, majd arcát egy ördögi vigyorral megszínezve kezdett el mozogni a férfi karjai között. - Lám, lám… - Lehelt bele suttogva a másik fülébe olyan magas hangon, mint aki már nem is lenne teljesen magánál.
- Kihasználod a helyzeted… - Szuszogott arcába suttogó hangon Roya, miközben saját maga sem tudta megmondani, hogy szenved-e vagy pedig az öröm kínzó tengerén leli percek múlva a halálát. Richka teste szinte perzselt a kezei között, de semmiért sem engedte volna el, inkább tartotta a majdnem súlytalannak tűnő alakot és megpróbált eljutni a fotelig, de még mielőtt elérték volna fekvőhelyet az újságíró egy apró fürge nyelvet érzett, ami ajkait simogatva késztette arra, hogy lassan résnyire nyissa őket.

Mintha valamilyen kábel szakadt volna meg benne, térdei azon nyomban rogyadozásnak indultak, és még mielőtt figyelmeztethette volna Richkát az esésre, már a földön is találta magát a gitárossal együtt. A zenész nem szólt semmit csupán csak mosolygott, majd pedig kihasználva társa meglepett némaságát, biztosította helyét annak hasán. Kezét felemelte és hátrasimította vele homlokába lógó szőke hajszálait, majd lassan lehajolt az újságíróhoz, és halkan nyöszörgő hangon beszélni kezdett. –A padló jót tesz a gerincnek… - Dörmögte a lehető legérzékibb hangon miközben élvezettel tűrte ahogyan Roya egyik keze végigvándorol sima hátának ívén. - Most játszunk az én játékaim szerint… - Emelkedett fel egy pillanatra, és kissé elgondolkozó tekintettel körülnézett. A padlón voltak, a lehető legjobb helyen ahhoz Richk a helyzetet kihasználva faképnél hagyja a férfit, aki még mindig szótlanul ám, annál sokkal többet mondó szemekkel figyelte a Richk elgondolkozó arcát. A gitáros hirtelen felpattant a földről és kissé kordinálatlan mozgássorozattal sétált oda az ablakokhoz és húzta le a redőnyöket. Roya karjaival megtámaszkodva könyökölt fel, és követte figyelemmel ahogyan a lassan mozgó vékony derék ide oda táncol a szobában. Nem tudta volna meg mondani pontosan mennyi az idő, és hogy mennyi ideig is udvarolt Richkának azért hogy végre kettesben legyen vele, és szemérmetlenül kimutassa vonzalmát, de őszintén szólva nem is érdekelte. A fejébe szállt alkoholtól azt se tudta mit is érez valójában a gitáros iránt, csak minden porcikájával kívánta a lehető legfájdalmasabb módon. Észre sem vette, ahogyan Richk lassan a lámpához masírozott, és egy lenge mozdulat következtében az egész lakásra sötétség ereszkedett. Roya halványan látni vélte, hogy a konyhából egy kis fekete gombóc lopódzik ki hozzájuk, de még mielőtt végleg eltemetkezett volna a macska kifürkészhetetlen úti céljában, fejét visszafordította Richka legutóbbi tartózkodási helye felé. A fiú még mindig ott állt, és szinte érezni lehetett a sötétbe borult levegőben, hogy mosolyog, miközben fehér sziluettje úgy vibrált a sötétkék fátyolba öltözött lakásban akárcsak egy szellem. Roya meg sem moccant, csupán nyelt egy nagyot jelezve, hogy az utolsó darabkáig tökéletesnek tartja az elé tárulkozó látványt. Eddig lüktető ágyéka már-már ördögi táncot lejtett és egy működő vulkánná változtatta a férfi hasa alatt elterülő királyságot. Az újságíró szemei heves csillogással próbálták hívni a szőkeséget, aki továbbra is mozdulatlanul állt előtte és nézte.

Royában felmerült a becsapás lehetősége… „Most felizgatott, leoltotta a villanyt és az első adandó alkalommal meglóg…” Futott végig csöppet sem kedvező megállapításán mire felült, és elégedetlen arccal nézett Richka felé. A gitáros továbbra se mozdult, csak hosszan elmélyült sötétben csillámló szemekkel fürkészte a sötétben üldögélő felhevült férfit, aztán mintha csak a kellő pillanatra várt volna, egy kaján felrévült kuncogás közepette szinte egy mozdulattal lehámozta magáról a törölközőt, és az újságíró szeme elé tárult az immár tökéletesen meztelen test a legapróbb részleteiben is. Roya merev barna szemekkel lélegzet visszafojtva mérte végig az előtte szalutáló tökéletes alakot, és ellenállhatatlan vágyat érzett arra hogy megérintse a puhának tűnő porcelántestet. Richka még mindig nem mozdult, ettől Roya kezdett lassan megőrülni.

- Gyere ide… - Parancsolta, mire saját maga is meglepődött rendkívül magasnak tűnő erőszakos hangján. Ahogyan látta, Richk is összerezzent egy pillanatra, aminek következtében a hold kósza sugara gyorsan végigcikázott testén pár pillanatra. Roya ha csak egy rövid percecskére is de megpillantotta a tompa fátyolból kibukkanó kulcscsontokat, a gyengécske mellkast, és amint kissé lejjebb merészkedett mást is. Tekintete leplezetlenül elfátyolosodott, arcára pedig vöröses pír ereszkedett. A finomvonalú ágyék ezernyi fényes csillogó gyöngybe öltözött, amelyek idegesen remegtek meg a simabőrű testen. – Félsz… - Állapította meg csöndben rekedtes hanggal mire a szőke gitáros dacosan megrázta fejét. A holdsugár akárcsak egy rémült állatka menekült el alakjától újra sötét fehérségbe taszítva annak sziluettjét. – Akkor miért nem jössz, és ülsz ide mellém Richka? Meséld el mire gondolsz most… Mi jár a fejedben...?- Kérlelte újra Roya szelídebben a fiút mire az kecsesen odasétált hozzá, leült mellé és minden előzetes megjegyzés nélkül tenyerét Roya ágaskodó nadrágjára simította. A férfi szemei előtt még az érzékien ringó csípő látványa hullámzott, de amikor megérezte a forró bőr érintését ruháján keresztül, ajkai közül halk nyögés bukott ki, és tágra nyíltak aranybarna szemei. Úgy érezte, mintha langyos víz ömlött volna ágyékára, ami el nem hűlve öleli körül őt hosszú perceken keresztül.
- Richka… - Futott ki száján könyörgően a szőkeség neve, mire a gitáros ártatlan fényekkel a szemében nézett rá, és kezdte el cirógatni combja belső részét. Úgy tűnt mintha Royát csak a nyári szellő simogatná, a vékony sápadt árnyékot vetett ujjak ide-oda hintáztak társának lábain miközben ő szótlanul a másikat nézte.
- Ígérd meg hogy nem versz át Roya… - Sóhajtotta bizonytalanul mire a férfiban megdobbant valami. „Richk még mindig nem tud bízni bennem. Vagy talán nem is akar?” Kavarodtak fel fejében a gondolatok, miközben két tenyerét lassan a selymes arcra csúsztatta.
- Bízz bennem… Nem verlek át.. – Forrasztotta össze a két férfias ajkat miközben susogva válaszolt. – Az életemre esküszöm…- Rebegte mikor Richka forró teste még közelebb ért a sajátjához, és onnantól kezdve megszakadtak benne a józanság utolsó szálai is. Olyan vadul csókolták egymást, mintha két megállíthatatlanul csörtető folyó találkozott volna, tengerbe ömlésük előtt néhány perccel. Roya nem tudott betelni partnerével, ujjai ide oda cikáztak a fiatal testen felkutatva annak legtitkosabb és legérzékenyebb zónáit is, a szőke fiú pedig egyre pirosodó arccal tűrte az édes kínzást.

Pontról pontra érezte, ahogyan Roya kezei egyre lejjebb vándorolnak a testén, egészen a derekáig ahol aztán kissé megszorítva testét késztették földre a gitárost aki némán követte az utasítást. Igyekezett úgy tenni, mint bármelyik másik kuncsaftjánál, de ez csak addig sikerült míg Roya mellé nem feküdt a padlón, és szőke haját cirógatni nem kezdte. Az eddig semmibe meredő zöldbarna pillantás egyenesen szembekerült a most feketének látszó parázstekintettel, és Richka szabályosan úgy érezte, hogy elveszett. Nem tudott többé máshova nézni, fiatal arcát folyamatosan Roya felé kellett fordítania. Jól érezte… Ez a férfi más mint a többi. Más már régen széttépte volna, és önző játékokra használta volna fel a testét, de Roya… Ő csak itt fekszik mellette és vár akárcsak egy hűséges kutya.
- Olvastad a Rómeó és Júliát? – Kérdezte csöppet sem nyugodt hangon az újságíró. Hangszálai úgy remegtek akárcsak egy pendített húr, tekintete pedig a szenvedély jeleit diktálta, Richk pedig válasz gyanánt bólintott egyet. Szőke fürjei árnyéksátrat vertek fehérlő homlokán miközben párja arcát figyelte, ami vágyakozóból hirtelen őszintére változott. – 4 nap alatt szerelembe estek, összeházasodtak, lefeküdtek egymással, mindannak ellenére hogy a társadalom, vagyis a családjuk ezt tiltotta… - Folytatta tovább a riporter miközben továbbra is Richkában gyönyörködött. – Azt hiszem én is beléd estem egy kicsit, pedig ez rám sosem volt jellemző. És bár lehet, hogy a társadalom ezt nem tiltja… De nem nézi jó szemmel… - Jelentette ki szomorúan miközben a zenészfiú arca megmerevedett.

- Szóval azt akarod mondani, hogy nem akarod feladni a hetero mivoltodat? – Kérdezett vissza kissé idegesen és már készült is felülni, mire Roya hangosan felnevetett, majd változatlan szelídségével ránézett. Ujjaival simogatni kezdte Richk homlokát, majd végighúzta a fiú orrán a kezeit. Végigvándorolt ajkai vonalán, az állán és a vállain, sőt még mellkasán is keresztül átvágott, azért hogy minél tovább birtokában érezhesse a sima bőrt.
- Ezzel a kijelentéssel elkéstem volna egy kicsit nem gondolod? – Hajtotta le fejét finoman és forró csókot lehelt fekvő társa vállára, aki lassan visszaereszkedett a földre.
- Soha semmi sem késő…még a magadfajta romantikusnak tűnő seggfejeknek sem… Még kidobhatsz, még játszi könnyedséggel megszégyeníthetsz… - Vágta rá a fiú kissé csípősen mire Roya ismét megcsókolta a vállát, de már nem állt meg. Egyre többször és gyorsabban pecsételt forró csókokat Richk testére, aminek az lett az eredménye Richka percek múlva egy óriási sóhajjal jutalmazta őt.
- Összezavarsz… - Bukott bele feje az újságíró vállába mire Roya kezét érezte füle mellett.
- Nem megszégyeníteni akarlak. Csak megszelídíteni. - Hallotta az tisztán csengő erős hangot feje fölött.
- Miért? – Emelte fel fejét a gitáros és egyenesen belenézett társa vigyázó tekintetébe.
- Őszintén szólva magam sem tudom… - Nevetett fel Roya mintha egy gyönge poént sütött volna el majd, arca úja komollyá változott és a tarkójánál fogva ajkaihoz húzta vendégét, hogy kegyetlenül édes csókokkal kezdje bombázni. Richk úgy érezte lassan, de biztosan megfullad a csókhullámban, ezért igyekezett minél hamarabb lehámozni szeretőjéről a ruhákat. Vékony ujjai besimultak a póló alá, ahol tapasztaltan körözni kezdtek a szálkás izomzatú mellkason és igyekezett úgy cirógatni a másikat, hogy annak a legnagyobb örömben legyen része. Terve sikerült, Roya először csak sima tollpihének érezte a szőkeség ujjainak simítását, aztán amikor azok céltudatosan körözni kezdtek mellbimbói körül, számtalanszor megborzongott, és minden erejével azon volt hogy csókolózás közben ne harapja le társának fürge nyelvét. Richka érezte a riporter egyre növekvő izgalmát ezért percek múlva társának nyakáig feltűrte a pólót, majd végleg megvált partnere forró ajkaitól. Kissé szuszogva vetkőztette tovább férfit, többször is forró leheletét küldve ezzel társa érzékeny arcbőrének. Percek múlva mindketten lángoló arccal feküdtek egymás mellett, és mindkettejük szemében elégedetlenség égett.
- Fifti fifti… - Bökte ki percek múlva Roya, miközben kezével megindult a hófehér hasfal felé, mire Richka válaszul felhúzta hasához vékony lábait, látszólagos biztonságot adva ezzel az erogén zónáinak. Kissé kihívó tekintettel kezdett el szemezni társával, aki a következő pillanatban egy elég érdekes ötlettel állt elő.

- A tornaórának ezennel vége!– Közölte szigorúan majd, egy kicsit erőszakos lökéssel újra végigdöntötte Richkát a padlón, aminek következtében egy színtiszta nyögés volt társa részéről a válasz. –És a finomkodásnak is… - Tette hozzá előbbi mondandójához a férfi, majd egy apró csókot lehelt társának remegő ajkaira. Bal keze megállíthatatlanul simult végig Richk derekán, majd ide oda cikázott fiú hasfala és ágyéka közti területen. Érezte a törékeny kis test többször is megremeg alatta az érzékenységtől, Richka szájából pedig halk sóhaj tört elő. Roya nyugtázva pozícióját folytatta felfedező útját és egyre lejjebb vándoroltatta eleven kezeit, míg nem egy óvatlan pillanatban valami kemény édességet tapintott meg.
- Szóval nem elég hogy engem az őrületbe kergetsz még magadat is kínzod? Kis mazochista… - Mielőtt a szőkeség bármit is hozzáfűzhetett volna gyorsan ráfonta kezeit a gitáros legféltebb pontjára, és óvatosan simogatni kezdte. –Most pedig a biológia óra következik, amikor is a férfi anatómiát vesszük… Mit szólsz hozzá Richka, leszel a kísérleti alany? – Nézett szembe a fiatal arccal aki most tehetetlen vörösséget hordozva, szótlanul próbált kiszabadulni kezei közül. Az újságíró szemeibe gyönyörködés költözött. Sosem gondolta volna hogy Richk képes magán kívül lenni, mikor simogatják vagy kényeztetik pedig a zsenge szemekből szinte csak mámor és gyönyörűség csordogált. Kezei lassú komótos ütemét, gyorsra váltotta fel, és már szinte a látványtól is úgy érezte hogy halálán van. Richka nagyokat szuszogva tűrte az édes kínzásokat, mintha harcolt volna az ellen hogy a férfinak sikerüljön bármi örömet okozni neki, de amikor a testében megalvó lüktetés gyorsulni kezdett nem bírta tovább. Halkan remegve felsóhajtott és összeszorította a szemét, miközben kezeivel megkereste a férfias mégis vékony derekat.

Szinte már fájt neki a régen érzett törődés, az öröm, és a vágy, ezért nem is nagyon tudta kontrollálni tetteit. Szinte már önkívületében mélyesztette bele körmeit társának derekába, aki szótlanul tűrte szenvedélyének fájdalmas kibontakozását. A gyönyör testében pedig egyre csak fokozódott, ő pedig lassan ájulás közeli állapotba került, de mintha édes börtönéből szabadították volna ki a testét, a puha kezek otthagyták őt, és percekig érintetlenül szenvedett. Mintha görcs húzta volna össze testét úgy feküdt, összes izma feszülésre készen várakozott a beteljesülendő gyönyörre de nem történt semmi. Helyette csak a hideg éjszakai levegő tört be tüdejébe felébresztve őt túlságosan is édesnek tűnő álmából.
Mikor Richk kissé magához tért hunyorogva nyitotta fel szemeit körülnézni mi történt hirtelen, ám még ideje sem volt alaposabb terepszemlére, egy forró száj teljesen birtokba vette ajkait apró harapásokat ejtve ezzel rajta. A zenészfiú szempillái mintha ólomból lettek volna úgy hullottak vissza az eddig megszokott helyükre, ő pedig igyekezte kiélvezni a csók minden percét. Mintha Roya versenyt futott volna az idővel úgy tért el hirtelen kedvese szájától, és kezdett el egyre lejjebb cirkálni. Először a kulcscsontokat vette célba, szép vízszintes vonalakat húzva rajtuk nyelvével, majd pedig meztelenül világító mellkas volt a célpont. Csókokkal kezdte bombázni, majd apró köröket írva búcsúzott el szeretője mellétől. A puha mégis feszes hasfalon hosszú ideig megpihent nem tudott betelni a habos bőrrel melynek simasága teljesen letaszította őt a valóság sziklájáról. Nem tudta elképzelni, hogy lehet valaki férfi létére ennyire gyönyörű és ennyire érzékeny hogy csupán a foga kósza karcolásától is úgy feszül meg teste akár a legteljesebb kíntól e földön.
- Azt hittem az ilyesfajta dolgok a munkaköröd közé tartoznak. - Jegyezte meg halkan miközben feje felemelkedett, karjai viszont továbbra is a fiú testét cirógatták. Richka szemeit továbbra is szorosan csukva tartva önelégülten mosolygott, mire Roya belecsípett társa derekába. Az alatta pihenő test megugrott, és a gitáros felszisszent egy pillanatra majd résnyire kiengedte sűrű szempillái közül zöldes szemeit.
- Nem az a lényeg hogy én jól érezzem magam hanem hogy ők jól érezzék magukat. Én csak egy személy vagyok, akit ha fizetnek megdughatnak, de a munkaköri leírásomban egyáltalán nem szerepel semmi olyan paragrafus hogy nekik kell örömet okozniuk nekem, az pedig még kevésbé található meg, hogy nekem élveznem kell minden egyes kuncsaftot, aki rám fanyalodik. – Válaszolt kissé pihegve miközben felült és ránézett az újságíróra. - Sajnos, más örömére vagyok szorulva. Nem kellemes de ez van. – Közölte kicsit keserűen miközben kissé közelebb csusszant Royához.

- Minden kuncsaftoddal ilyen őszinte vagy? – Kérdezte az újságíró, miközben egyre jobban élvezte a hozzá simuló vágytól fortyogó test érzését.
- Te nem tartozol az üzletfeleim közé… - Jelentette ki kissé lenéző hangnemben a gitáros miközben párjának nadrágjával harcolt. Megpróbálta lehúzni annak cipzárját ám vékony ujjai hatástalannak bizonyultak a küldetéssel szemben. Percekig próbálkozott majd méregtől kipirulva fújta ki a levegőt, és Royára nézett. A férfi tökéletesen elszórakozott Richk sikertelen próbálkozásain, mivel a kezei az akció közben egyre jobban csiklandozták testének egyik legérzékenyebb pontját.
- Akkor én mi vagyok? - Kérdezte meg érzékien búgva társától, és szinte egy mozdulattal megszelídítette nadrágja bilincsét, megszüntetve ezzel a dereka körüli finom szorítást, de még mielőtt Richka megtette volna következő mozdulatait, Roya egy hosszúnak ígérkező csókkal újra rabul ejtette. Újra eldőltek a padlón, Roya célja ezúttal már az volt hogy soha többé ne is keljenek fel onnan. Gondolatai vagy az alkoholba vagy pedig az észvesztően kellemes csókba fulladtak, percek múlva pedig már azon kapta magát hogy Richkát teljesen a padlóhoz szorítva csókolja. A gitárosnak persze nem volt ellenére ez a felállás, hosszú karjait arra használta, hogy megfossza az újságírót nadrágjától. Terve lassan ám annál biztosabban haladt, és amikor a férfi finoman elemelkedett kivörösödött arcától, a nadrág, már a térdhajlatokban pihent.

- Szóval akkor én mi vagyok? - Tért vissza Roya a kérdésre miközben lehúzta magáról a nadrágot. Csöppet sem sietett, lassan komótosan mozogva térdelt vissza a zenészhez, aki felkönyökölve, kissé harcias pillantásokkal követte a férfi minden egyes mozdulatát, majd hirtelen megmarkolta az újságíró karját, teljes erőből magára rántotta.
- Te… Te a riporterem vagy… Aki interjút akar velem készíteni. - Mosolyodott el a szőkeség, miközben szemeiből dúsan szivárogtak a mocskos gondolatok csillanásai. Roya percekig élvezte volna az alatta fekvő forró test légzését és a felborzolt szőke fejet, amint megpróbál nyugalmat lelni a kemény padlón, de az ösztönei mintha saját maga ellen fordultak volna. Bal tenyerének ujjaira egyenként fűzte fel a fénylő szőke tincseket, miközben másik kezével újra és újra bebarangolta a gitáros testét, majd mintha mágneses lett volna feje úgy tapadtak ajkai a másik fiú arcbőrére. A selymesség teljesen megőrjítette, és már nem foglalkozott a lassú célba éréssel minél hamarabb meg akarta kapni a gitárost. Mindkettejükre némaság borult, Richka szótlanul ám annál hevesebb karokkal viszonozta a simogatásokat, miközben Roya nyelve újra a mélységekbe süllyedt.
Fura gondolatok suhantak át Richka fején.
Hirtelen majd meg őrült a forróságtól, máskor pedig azért húzta magához még közelebb a szálkás izomzatú forró testet mert a hideg padlón fekve szinte halálát lelte. Már nem kellett előhívnia gondolatai tengeréről azokat az álmokat, amikkel elviselte az éjszakák kegyetlen kéjártalmait.

Elég volt csak kinyitnia a szemét, vagy beleszippantani a barna hajzuhatagba és rögtön úgy érezte mintha nem is létezne. Időérzéke teljesen csődöt mondott, fogalma sem volt róla mennyi ideje heverésznek a padlón, csak azt érezte, hogy Royát akarja most azonnal.
Gondolait egy sóhajtás rázta össze, és égető kéj amely hasfalából áradt egészen az agyáig. Hirtelen született forróság ölelte körül legérzékenyebb pontját, és meglepetésében azt se tudta hogy mit csináljon.
- Ro…ya…- Lehelte ki elfúlt hangon a nevet mire a férfi válasz nélkül hagyva emelte fel karjait hogy alulról a hátához nyúlva simogassa őt. Ha álltak volna bizonyára lassan szétfolyt volna a földön, így viszont csak annyit tehetett hogy erősen belemarkolt Roya vállába, fejét pedig hátrafeszítette. Szőke tincsei ráfutottak a padlóra, amely haldokolva verte vissza a hold sápadt fényét. Richk vészesen csillogó szemei egy pillanatra megpihentek a halvány fényárban majd kiszáradt ajkai közül újabb nyöszörgő hangok szűrődtek ki. Többször próbáltak már neki gyönyört okozni hasonló módszerekkel, ezek az impulzusként áramló érzések viszont teljesen újszerűek voltak számára. Kellemesen újszerűek amelyekről nem szívesen mondott volna le. Eddig még soha senkinél nem élte át ezt a lágyan feszengető érzést, amely mint egy spirál úgy tekergett fel egészen a hangszálaiig, hogy ott aztán nyögések és sóhajok formájában távozzon.

Roya eközben mintha már nem is hallott volna semmit. Minden gondolata tompán lesüllyedt fejében, a helyükbe pedig édes férfias illat szivárgott be. Sosem gondolata volna hogy egyszer itt fog kikötni, mindig is arra nevelték hogy nőkkel legyen boldog, most még is teljesen más, ugyanakkor fergeteges boldogság dobogott a szívében. Örömet akart szerezni Richkának, és ezért bármire képes lett volna jelen helyzetben, de azt egy percig sem gondolta hogy nem csak a másiknak okoz kellemes pillanatokat.
A fiú reakcióiból ítélve pedig tökéletesen elérte célját.
Érezte az időszakosan meg megfeszülő hasfalat, az orrát lágyan cirógató ezüstös pihéket, és hallotta a kiáltásokat, amelyek egyre jobban izgatták.

Richka kissé meglökte magát reménykedve benne, hogy hátha csillapodik az eszeveszett mámor, de az csak még szorosabban körülvette őt, hogy szinte már mozdulni is alig tudott. Soha nem érzett öröm vágódott végig testén újra és újra. Egész testét szétfeszítve kiáltott fel úgy, hogy szinte az egész lakás belezengett, valahonnan a távolból pedig tompán hallani vélte, ahogyan a macska nesztelen léptekkel kissé megrémülve menekül át a másik szobába előlük, de a következő pillanatban a beteljesedés szálai olyan gyorsan fonódtak össze ágyékában hogy a torkából éppen kiszökő hang is megszakadt. Mintha görcs rántotta volna össze izmait hosszú percekig mozdulatlanul feküdt, majd lassan remegő tagokkal terült szét, és sóhajtott fel. Szemei előtt fehér csillámok táncoltak, és percekig meg volt győződve arról, hogy megőrült, csak a forró csókok ébresztették rá arra hogy tényleg a valóságot éli.
Rögtön megölelte az ajkait csókoló férfit, karjai megbonthatatlan béklyóvá alakultak. Roya alig kapott levegőt, szinte már ki kellett tépnie magát az ölelő kezekből, hogy friss levegőhöz jusson. Hallgatag tekintettel gyönyörködött az alatta fekvő még mindig szédelgő fiúban miközben végigfutott agyán a bűnösség gondolata, de Richka nem hagyta tovább gondolkodni.

- Tudod, hogy most egy nagyon mocskos dolgot művelünk, és amit percekkel ezelőtt velem tettél… - Richka hangja elakadt, majd kissé megízlelve a kimondásra készült szavakat folytatta. – Az maga volt a pokoli mennyország… - Fejezte be fülig elpirulva miközben ujjaival Roya állát simogatta, aki egy perc eltelte után újra csókolgatni kezdte. Richk nevetve hagyta magát, percekkel ezelőtt sikerült tökéletesen fegyvertelenné tenni, tehát ha akart volna akkor se lett volna képes ellenkezni. Hirtelen karokat érzett a derekán és a fenekén, majd a következő pillanatban a levegőben találta magát. – Mit csinálsz!? – kezdett el mocorogni a férfias karokban, de ezúttal azok nem mozdultak. – Mire készülsz Roya? – Karolta át a férfi nyakát miközben az titokzatos mosolyával megőrjítette.
- Nos hát ha őszintén akarod hallani… - Kezdte el húzni a mondatot Roya, miközben élvezte hogy a gitáros arca felölti a kíváncsiság leplét.
- Te most hülyét csinálsz belőlem? Mi vagyok én csomag!?–Visított fel Richk, amire a férfi már nem válaszolt, csak szaporán a kanapéhoz lépkedett. Mikor odaért, hirtelen kieresztette kezéből a fiút, aki óriásit huppanva ért földet az ülésen, és kissé sértődötten ránézett. – Ez fájt… - Jegyezte megy a szőkeség epésen, majd még mielőtt Roya válaszolhatott volna, eldőlt heverőn, és mintha keresztre feszítették volna széttárta karjait. Szőkén villogó hajkoronája, akárcsak egy glória emelkedett a feje köré, szemei pedig megbabonázva csillogtak, miközben kissé türelmetlenkedve a riporterre nézett. Roya nem szólt semmit, egy pillanatig se tudta volna elhinni, hogy ma este nem lesz egyedül. Mondhatta volna azt is hogy szörnyű éjszakája lesz, elvégre mindig is tabuként kezelte Richkához hasonló embereket, most mégis egyszerre felizgatta, és kétségbe ejtette a gondolat, ami borzongva átfutott testén. Nem tétovázott sokáig, lassan letérdelt az ágyra, majd pillanatok múlva hűségesen szuszogva ott pihent társa mellett. A szőkeség hosszú percekig szemezett vele, majd felkuncogott, akárcsak egy huncut kisgyermek.

- Mit szoktak ilyenkor mondani a nők? – Kérdezte, miközben kissé szenvedélyes tekintette cirógatni kezdte Roya arcát. Mozdulataiban megmutatkozott a gyakorlottság csillanata, ami kissé zavarba is ejtette a barnahajú férfit. Fogalma sem volt hogy érjen először a fiúhoz, aztán első és egyetlen tippje az volt úgy viselkedik, mintha nővel lenne, vagyis megpróbál úgy tenni. A terv mint később kiderült hibátlanul működött, most viszont nem tudta mitévő legyen. Pontosan tudta minek jött el az ideje, és kíváncsi izgalommal töltötték el a gondolatok, hogy egy férfival van együtt.
- Milyenkor? – Kérdezett vissza mégis, közben érezte, hogy a fiú apró ujjai már a hasát cirógatják.
- Hmmm… Körülbelül akkor, amikor túl vagytok az előjátékon, és amikor mindketten vágytok egymásra… A szívetek a torkotokban dobog, és minden agysejtetek arra koncentrál, hogy örömet szerezzetek a másiknak. Meg akarjátok érinteni egymást… Egyszerre egy helyen, mégis mindenhol… De leginkább egymás szívét céloznátok meg, hogy hassatok egymásra… Hogy ne csak egy egyéjszakás kaland legyen kettőtöknek ez az éjszaka, hanem örökre együtt maradjatok. – A fiú hangja a magyarázat végére kicsit veszített lendületéből. Lassan közelebb húzódott partneréhez, akit látszólag teljesen lekötött a fürge ujjak elől való reménytelen menekülés, valamint az értelmes válaszadás megkísérlése.
- Nos… Ha nagyon fel vannak pörögve, akkor elhangzanak olyan sablondumák hogy Dugj meg, meg egyéb édes kis parancsok… Vannak olyan férfiak akiket ez abszolúte felizgat, én viszont nem vagyok erre vevő igazán. A következő fázis az a tégy magadévá monológ. Az olyan színpadias, és annyiszor hallotta már az ember, hogy már beleun a szövegbe, nem tudja komolyan venni, még akkor sem ha az szívből jön. – Kezdett bele a magyarázásba Roya. Richka látszólag komolyan és megfontoltan figyelte. Szemei úgy csillogtak akárcsak a hevesen elégő üstökösök a fekete égen. - A leghatásosabb nálam jelenleg az, ha felemelkedik… Rám néz, szexin elmosolyodik, és teszi, amit tennie kell és amit én is akarok. – Mikor az újságíró befejezte Richk lassan elmosolyodott. Barnászöld szemei titokzatosan összeszűkültek, és felemelkedett. Lassan odahajolt a barna férfi arcához, és egy ártatlannak tűnő csókot nyomott annak vágyakozóan nyíló ajkaira.
- Tehát… Felemelkedek… Rád nézek… Szexin elmosolyodok… és… - Richka a következő pillanatban ráereszkedett Roya hasára, magába fogadva ezzel a férfi büszkeségét.
A páros egyszerre nyögött fel, és az újságírón a meglepetés gyors tüze futott át, könnyeket hagyva a szemében. Furán érezte magát, egyszerre forrósodott fel már így is lángokban égő teste, mégis mintha tagjai az ágyhoz fagytak volna, percekig mozdulni sem tudott, csak tompa barna szemekkel figyelte a másik pihegő arcát. Mondani akart valamit, de száján csak egy apró sóhajra futotta, ami alig tért el egy női sikolytól. Megpróbált erőt venni magán, és megérinteni Richk combját, az emészthetetlen tűz viszont tökéletesen nehézzé varázsolta ezt a mozdulatsort. Richka sem segített rajta, még mielőtt, bármit is mondhatott vagy csinálhatott volna, a szőkeség megtámaszkodott a mellkasán, és lassan mozogni kezdett. Újra a beidegződött mozdulatok köszöntötték az ágyon fekvő férfit, de még mielőtt elönthette volna szívét a bizonytalanság bora, valami mámoros folyadék áradt széjjel teste minden porcikájában.

Nem tudott beszélni, lábaiban az izmok keserves gyönyörűséggel megfeszültek, és úgy érezte magát, mint aki perceken belül édes halált hal. Önkívületében jó párszor nyögött fel, fejét pedig teljesen az ágyba szorította. Eszeveszett örömkínok zabolázták meg, pillanatokon belül józanodott ki, és részegedett le újra és újra. Hallotta a szőkeség hangját is, és tisztán érezte az izmokat, amelyek teste köré fonódtak, és egyre gyorsabban mozogtak. Legszívesebben lelassította volna a rajta ülő fiút, de akárhányszor Richkához ért, csak egy gyenge simogatás tellett tőle.
Nem hitte el hogy ez megtörténhet vele, egyszerűen tökéletesen lehetetlennek tűnt számára, hogy egy rémségesen szörnyű napnak ilyen édes vége legyen.
„Édes?” Roya gondolatai elkezdtek a szó körül keringeni. Mégis mennyire nevezheti édesnek jelenleg helyzetét? Ha a saját maga szemléleteivel nézi, akkor mindenképpen kellemes neki a szituáció. Lassan két éve, hogy egyes egyedül élt a lakásában, és senki sem volt rá kíváncsi. Most meg ha egy éjszakára is de minden megváltozott, végre társra lelt, együtt van valakivel, és a legkevésbé sem foglalkoztatja a tény, hogy a kiválasztott személy éppen egy férfiban testesül meg. Gondolataitól egy édesen remegő kecses száj szabadította meg, amely ügyetlenül próbált ajkaira tapadni, viszont amikor végre sikerült stabilitást nyernie, úgy tapadtak rá akárcsak valami tapadókorongok. A férfi hevesen viszonozta a gyenge csóknak induló üdvözletet, majd meglepve tapasztalta, hogy saját maga is remeg, valami egészen leírhatatlan dologtól. Először saját maga sem tudta volna meghatározni, hogy mi ez, aztán minél tisztábbá vált az érzés a testében, annál jobban rajzolódott ki fejében az a megállapítás, hogy ilyet még sohasem érzett. Teste teljesen átvette a másik fiú ütemes mozgását, és úgy tűnt ez a ringatózás megállíthatatlan, amit el is viselt volna, ha nem tombolt volna a lelke. Hol a magaslaton érezte magát, és eszméletlen boldogság engedte hófehér szárnyai alá, hol pedig a halálos sötétséggel megáldott melankóliába omlott bele, valahol mindig a két állapot között táncolt egészen addig amíg valami hihetetlen gyors és gyönyörű a hatalmába nem kerítette. Egyszerre kiáltottak fel mindketten, hangjukat elfedte az egyik autó riasztójának éktelenkedő hangja, és Richka úgy zuhant társa mellkasára, mintha lelökték volna egy emeletről. Arca vörösen fénylett a kósza holdsugarak világosságában, mellkasa pedig neki nekifeszült Roya hasfalának. Mindketten szuszogtak, az újságíró némán, titokban örömmel tűrte, ahogyan a vékony karok a vállán pihennek végtelennek tűnő mozdulatlanságukban. Örökké így tudott volna maradni, karjaiban egy ismerős idegennel, akit alig egy pár órája ismert meg. Szeme sarkából az ablakra tekintett, és keserédesen állapította meg, hogy az ég világosodni kezdett, és a szobába észrevétlenül bekúszott a félhomály. A testén fekvő szőkeségre nézett, aki továbbra is mozdulatlanul heverészett. A megvilágítatlan félhomályban tompán visszacsillantak szemei, arcán pedig egy halvány mosoly foglalt helyet.

- Richka jól vagy? – Nyögte ki a kérdést, mintha nem is ő kérdezte volna. Kedves némaság kötözte be hangszálait, és nem is gondolta hogy képes megszólalni. Mégis sikerült feltennie a kérdést, de nem érkezett válasz. Csak egy néma szusszanást hallott Richka részéről.
- Holnap minden más lesz…
- Miért? – Roya értetlensége az egekig szökött.
- Mert holnap józan leszel, és felfedezed, hogy amit most csináltunk az egy iszonyatosan ízléstelen dolog, és nem akarsz többé olyat csinálni amit a társadalom elítél meg ilyesmi. Arról nem is beszélve, hogy magadat fogod hibáztatni amiért megdöntöttél egy prostit, aki mellesleg fiú, és… - Itt elakadt egy pillanatra, és a férfi felé fordította a fejét. Szemei ködösen a másikra meredtek miközben látszott hogy erőlködik szavai kibontásán.
- Egyáltalán milyen garanciát érzel arra, hogy nem leszel AIDSes tőlem vagy valami? Nem félsz hogy beteg leszel tőlem?
- Félnem kéne? – Érdeklődött félrehajtva a fejét Roya. Barna hajszálai kifürkészhetetlen szemeibe lógtak. – Szerintem vigyázol te magadra, vagy rosszul gondolom talán?
- Minden kuncsaftom megkérdezi, és még komolyan is vesznek ha azt mondom hogy nincs… De végül is… Senkiben sem bízhatsz, akkor pedig nem fekszenek le veled, és nem fizetnek, ha beteg vagy. Az utcán maradsz megdöglesz, és kész. Így meg legalább fizetnek érted… De adok egy jó tanácsot! Ne bízz vakon senkiben, mert jól pofára esel… Mert te is csak egy felelőtlen faszkalap vagy akinek a lába között van az agya, semmi más!- Zárta le Richka a monológot és lassan felemelkedett. – Most pedig jobb, ha lelépek, mielőtt még saját magad dobsz ki. Nem akarom, hogy fájjon sem neked sem pedig nekem… - Richka megrázta a fejét és lassan kiült az ágy szélére. Körülnézett a derengő homályban és a ruháit kereste. Megvakarta szőke fürtjeit majd felsóhajtva hajtotta le fejét pár percre, ami éppen elég volt ahhoz hogy Roya magához térjen. Hunyorogni kezdett, és lassan felkönyökölt az ágyon. Barna szemei kissé kiábrándultan vetültek a szőkeség egyenes háta felé, aztán felült és átölelte a sértődött fiút.
- Barom… - Bökte ki miközben mozdulatlanul a gitáros mögött maradt. Kezei óvóan átkarolták a vékony vállakat. – Mondd nem gondolod, hogy nem kéne minden embert ledegradálni, vagy ez nálad már családi szokás?! Azt hittem komolyan veszel, és komolyan veszed amiket mondok neked, de te szarsz rám, meg úgy az egészre nemde? – Szavai csak úgy pörögtek a levegőbe. Hogy is gondolhatta azt, hogy bármi is változott közöttük…?!
- Üdvözöllek a prostitúció világában Roya… - Válaszolta a zenész, hangján érezhető volt a szomorú mosoly. – Te is tudtad jól, hogy mi vagyok, mégis lefeküdtél velem! – Közölte kissé fennkölt hangon de nem mozdult. Érezte, ahogyan a másik teste lassan ránehezedik, és egyre nehezebben tudta magát ridegnek tettetni.
- Mert engem nem az érdekelt hogy mi a munkád, hanem a belsőd! Engem az a fiú fogott meg aki a gitárral a kezében a színpadon állt és gyönyörűen énekelt, nem pedig egy…
- Kurva? Hímringyó? – Fojtotta belé a szót Richka, de még mindig nem fordult a férfi felé. – Hát akkor tessék, láthattál kívülről belülről, milyen vagyok? – Hangja szinte tüskeként döfött bele a másik szívébe, aki erre csak hebegni tudott.
- Azok után, ami kettőnk között történt percekkel ezelőtt nem hiszem, hogy mérgesnek kéne lenned rám, és nem gondolom hogy így kéne viselkedned velem! Tudtommal semmi rosszat nem tettem ellened!
- Csak beálltál a sorba… - Mondta gúnyosan Richk és lassan felállt az ágyról, elhagyva Roya forróan és hűségesen ölelő karjait. Teste megnyúlt, mikor nyújtózott egy nagyot. – De mindent ki kell próbálni. És én vagyok az ingyen termékminta. – Már éppen indult volna a ruháiért, mikor Roya hirtelen felpattant és hirtelen gyorsassággal mögé lépett. Elkapta a fiú testét, és olyan intenzitással ölelte újra körül karjaival hogy Richka ajkait egy fájdalmas nyögés hagyta el.

- Mérges vagy rám? Nem néztelek ingyenes termékmintának, engem az az ártatlan arcú szőke fickó érdekel, aki tehetséges zenész, és elbűvölően édes mosolya van… És akinek segíteni akarok!
- Segíteni? Te? Miben? – Richka megpróbált kibújni az erős karokból, de lehetetlen volt. Lassan meg kellett állapítania hogy Roya azt csinálhatna vele amit akar. Az erős karok közül nincs menekvés. A kijelentés viszont furcsa bizalmatlanságot fecskendezett hangjába.
- Szerzek neked munkát…! Lakást! Mindent ami kell… - Kezdte el hadarni a férfi, miközben lazított az ölelésen. Arcát Richk vállára tette, és igyekezett minél közelebb húzódni a fiúhoz, hogy érezhesse annak sima hátát. – Richka én azt hiszem tudok bízni benned. Ha akartad volna már régen megölhettél vagy kirabolhattál volna nemde? Nemrég bocsánatot is kértél, a dolgokért, pedig nem kellett volna. Most miért vagy velem ilyen ellenséges, mikor csak élveztem azt hogy a közelemben vagy, hogy velem vagy? Fantasztikus fiú vagy, azt hiszem kedvellek, és azt hiszem kicsit beléd zúgtam. Nem…Nem tudom… Nem tudom mi van velem, csak biztos vagyok benne hogy nem akarlak elengedni! Nem tudnám azt elviselni hogy innen rögtön az utcára mész, azért hogy a testeddel pénzt keress mikor veszettül tehetséges vagy…

- Akkor világosíts fel, mit csinálok rosszul? Miben vagyok tehetséges? – Heveskedett tovább a zenész, mire Roya megfordította. Megfogta a szőkeség fejét, és arcát finoman az ajkaihoz szorította, hogy egy nyugtató csókot leheljen rá.
- Például ebben… - Közölte miután lassan elengedte társa ajkait. Erős karjai birtoklóan átkarolták a vékony derekat, ami kissé zavarodottan forgott testéhez közel.
- A csóknak köze van ahhoz amit csinálok. – Nézett rá fürkészően a gitáros, mire az újságíró, teljes bizonyossággal a szemében elmosolyodott.
- De ennek a csóknak nincs… Ezt a csókot nem csak azért kapod, mert jó vagy az ágyban, és megérted a pénzt, hanem azért mert fontos, értékes ember vagy belül… Felbecsülhetetlen… És szeretném, ha ez a felbecsülhetetlen ember nem kallódna el a városban, hanem reggel itt ébredne mellettem hogy megbeszéljük azt hogy milyen munka lenne neki a legmegfelelőbb…
Richka bizalmatlan szemei felcsillantak, és pár percig hitetlenkedve nézett rá társára.
Olyan volt ez neki, mint egy szappanopera. Ő mint egy elkallódott rossz útra tért lány vándorolt utcáról utcára, ágyról ágyra majd hirtelen belebotlott egy hercegbe akinek bár nincs fehér lova, segíteni akar neki és meg akarja menteni. Oly sok ellenkezés és viszontagság után odaajándékozza magát a férfinak, aki nem elégül ki a testével, több kell neki. Mindene kell neki a lelkétől kezdve az elméjéig, a gondolataiig. Mindent birtokolni akar, akárcsak egy fukar gyarmatosító, de ő mégis fél. Mi lesz ha csak egy kis ideig tart ez a gyönyörűnek induló álom? Pedig annyira valóságosnak tűnik. Itt áll előtte, szorítja a derekát, csókolta és ölelte, és még mindig igényt tart rá, pedig ki is dobhatná.
„Még is mi ez?” – Richka szemei tökéletesen kifakultak. Hirtelen könnycseppek százai lepték el pillantását, vöröslő ajkai pedig úgy remegtek, mintha a fagy rántgatná őket.
- Roya ne játssz velem… - Hüppögött miközben érezte, ahogyan a forró cseppek apránként leperegnek az arcáról. Évekkel ezelőtt sírt utoljára. Hozzá kellett szoknia, hogy nem könnyezhet minden egyes pillanatban, amikor ígéretekkel hitegetik vagy szépeket mondanak neki. – Nem tudom miért, nem is akarom meg tudni, csak azt érzem, hogy melegít minden egyes szó amit mondasz, és hogy belehalok ha hazudsz.. Mondd, hogy hazudsz ha nem gondolod komolyan, és engedj szabadon! Az én szívem neked nem lehet játék, én érzek vele… És akár milyen gyakorlott vagyok meggyőztél. – Hadarta kissé fáradtan a másik arcába lehelve az őszinte mondatokká összefont szavakat. – Ne csapj be… Ne verj át! – Ismételte kissé erőszakosabb hangon miközben megmarkolta Roya karját. A férfi meglepett tekintettel övezve nézett rá, majd barna szemei kedvesen, és kicsit vágyakozóan derengtek fel a félhomályos hajnalban. Nem tudta hogy a fáradtság játszadozott e szemeivel, de valahogyan mintha világítani látta volna a karjai között könnyező fiút.

Egyszerűen sugárzott belőle valami, ami nem természetes fény volt ez annál sokkal többet jelentett, amit emberi szem józanul sosem láthatott. Hirtelen nem tudta eldönteni hogy egy erkölcstelenségekkel megsebzett angyalt vagy pedig egy hozzá hasonló hibákkal felöltöztetett embert karol e át. Angyalinak látta Richkát olyannak, aki nem tehet semmiről, és bármennyire is igyekezett realista részre terelni gondolatai hamvas mezejét, sikerült elhitetnie magával hogy a gitáros a körülmények áldozata lett. Ő rákényszerült az alantas munkákra, mert nem volt választása.
Olyan hihetetlenül hangzott a fejében felállított teória, maga is kétkedve hitte el hogy saját fantáziájának képes percek alatt behódolni. Még is sikerült, és percek múlva azon kapta magát hogy őszintén teljes szívéből sajnálja a szőke fiút. Hosszú férfias ujjai cirógatva simultak végig társának hegyes állán, a kutakodó gesztenye tekintet pedig nyugalomra intette a hüppögő szőkeséget.
- Nem hazudok Richka. Tényleg segíteni szeretnék neked. Szeretném ha néhány napot itt töltenél nálam hogy legalább megismerhesselek vagy valami… - Morogta kicsit zavartan. Még sohasem látott könnyező férfit, Richk is visszatartotta könnygyémántjait egészen eddig a pillanatig, amíg a karjaiba nem vette. Most pedig itt ölelget egy könnyező angyalt, és voltaképpen fogalma sincs mivel vigasztalhatná őt meg az ígéretein kívül. Azt is pontosan tudta, hogy az ígéretek csupán sablonmondatok, Richka túl sok ígéretet hallott már ahhoz hogy higgyen az ő szavainak is. Valahogyan be kellene bizonyítania hogy ő tényleg érdeklődik a fiú iránt, őt érdekli hogy mi lesz a sorsa. Lassan a vékony lábakhoz csúsztatta tenyerét, és behajlítva a meztelen térdeket felemelte a sírástól meggyengülő alakot.
„Akárcsak egy lány…” Hallatszott fejében a kicsit ironikus megállapítás mikor Richka, tettére egy sóhajjal válaszolt. Könnyezése is abbamaradt, helyette bágyadtan csillogó szemekkel hajtotta a fejét Roya mellkasára, várva, hogy mi fog történni.
- Most szépen lefekszünk, és alszunk… - Utasította a férfi, és válaszra nem méltatva visszahelyezte társát az ágyra. Richka megrökönyödött arcát vélte felfedezni a sötétben, de úgy tett mint aki észre sem vette. Lassan a fiú mellé kuporodott, és egy könnyű takaróval befedte mindkettejük testét.

„Mint egy nő…” –Ásított egy nagyot, majd közelebb húzódott Richka testéhez, aki még mindig szótlanul bámulta őt. Roya egy rövid pillanatig felemelte még fejét, közelebb hajolt a szőkeséghez, és homlokára egy forró csókot nyomott. Ajkait pár hosszú pillanatig ott tartotta majd visszadőlt az ágyra. Továbbra sem mondott semmit. Nem volt szó amit kiejthetett volna száján, a pillanat suttogása helyett. Olyan ismerős volt neki az élmény, mégis olyan másnak tűnt. Itt fekszik egy férfi mellett, és minden egyes gátlását levetkőzve szeretni akarja a fiút, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak. Hirtelen az egész állás, és interjúügy olyan jelentéktelennek tűnt. Már nem volt olyan életbevágó az, hogy beadja a milliónyi értelmetlen betűkből álló darát, csak azért, hogy ne rúgja ki a főnök.
„Mit számít, ha kirúgnak…? Keresek másik munkát… Richkával…” – Szemeit megcsapta teste fáradt kimerült gőze, és úgy estek le szempillái mintha az ég zuhant volna a fejére. Nem tudta mitől aludt el ilyen hirtelen. Talán attól, hogy hosszú évek után végre törődhetett valakivel, és az is törődött vele, vagy attól hogy valaki végre mellette fekszik és őt karolja át? Nem tudta a választ. Feje olyan üresnek tűnt akárcsak a csillagtalan égbolt ahol egyetlen fényes test mutatta az utat. A fényesség, amelyben Richka testesült meg.