Történetek

Azt mondják, mi nem szeretünk. Képesek azt állítani, hogy szív nélküli lények vagyunk, és önzőn elveszük azt, amit akarunk. Így tartotta a régi kor, s nem tudom, hogy a mostani mit gondol. Őrültnek tart, átnéz rajtam, mert olyanban hiszek, amiben ők képtelenek.
Hiszek a szerelembe, a boldogságba, abba hogy mindenki megérdemli az élet ezernyi szépségét. Látniuk kéne az embereknek mindazt, amit nekem...

Havazik. Szeretem a hóesést. Egyes emberek szerint mikor esik a hó, az angyalok fent a mennyországban, megrázzák a párnáikat. Mindenki siet, menekül valami fedett helyre, buszmegállókba, aluljárókba, akár a föld alá is. Sose tudták értékelni, amit az Isten adott nekik. Nem szeretem az aluljárókat, sok ember kis helyen összezsúfolva, összenyomva, tömegbe. Étel és vizelet szag keveredik a levegőben, gyomorforgató párosítás...

- Kislányom, az előbb telefonált ide valami Bell Johnson. – Géza itt szünetet tartott, a lányhoz lépett, és megfogta a kezét – Az édesanyád egy órája meghalt. Azt mondta nem szenvedett, békében ment el, és utoljára a te nevedet suttogta el.
Trini érezte, ahogy fordul vele egyet a világ. De nem érzett fájdalmat, már sírni sem tudott. Üres volt, céltalanul, egy nő, kinek nincs múltja, és nincs jövője...

Mindketten elhagyták a házat. Az eső olyan erővel esett, hogy minden csepp egy-egy kisebb ágyúgolyó méretű ütésnek tetszett rajtuk. A szél olyan erősen fújt, hogy mindenük csontig fagyott már mikor a házból kiléptek. Pár lépés után az eső miatt már minden ruha rájuk ragadt. Ennek ellenére elindultak megkeresni Tündét...

Érzed ennek a szónak a mélységét: Szeretlek? Tudom, hogy érzed, de lehet, hogy csak hinni akarom... mégis, akárhányszor mondod nekem ezt az értékes szót, érzem, szíved mélyéről fakad. Érzem, mégis, amint egyedül maradok a gondolataimmal, rám tör egy érzés... a pánik, hogy becsapott leszek általad...

Már most leszögezném, hogy én megpróbáltam! Minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ne figyeljek a gyönyörű hajára, a csodás mogyoróbarna szemére, és a csillogó fogaira. Tartottam is magam az elhatározásomhoz, hogy mindent töredelmesen bevallok, azután bocsánatot kérek ezerszer addig, amíg meg nem jelent ott, ahol megbeszéltük...

- Mindenki követ el hibát. Mért nem tudtad megérteni? Nem törődtél velem. Hosszú ideje nem.
- Ez nem mentség. Most pedig menj el! Van itt valaki, aki arra vár, hogy megbüntessem! - ekkor a Wendigo emberré változott. - Lásd milyenné tettél te boszorkány! Minden csepp vér, amit kiontok, a te lelkeden szárad ! - Wesley elámult, mikor felismerte Olivert...

- Gondoltam, hogy Győző beszélt róla neked. Fiatalok voltunk, őrültek, és eszünkbe sem jutott, hogy mi is meghalhatunk. A tragédia megtörtént, három kedves barátunk odalett, de az életben maradottak kapcsolata sem volt már a régi. Elszakadtunk egymástól, nem is akartuk keresni a másikat, mert ha egymásra néztünk, óhatatlanul az a végzetes éjszaka jutott az eszünkbe a fájó kérdéseivel együtt. Miért? Miért pont velünk történt mindez? És a legfőbb kérdés: ki hibájából történt! De nemcsak...

Siloh Winters íróként kereste kenyerét,de magának is be kellett vallania, hogy nem megy a munka. Az égvilágon semmi ötlete nem volt…. Mióta is? Hát igen, már 3 hete. Ennek véget kell vetni. Hiszen ha nem írja havonta megjelenő novelláit, akkor kirúgják az újságtól. Elég szigorú a Demons and Angels főszerkesztője. Ez a rideg valóság. Rémtörténeteit csak úgy falták a rajongói. Pedig akkoriban ez nem volt megszokott. Változás kellett az életébe, különben befuccsol a karrierje. Eldöntötte...

- Kicsim… várj! – Kisfiam, várj meg…!
Kiver a veríték, a pulzusom a halántékomon lüktet, szívembe belemarkol a félelem, elveszítem, elveszítem, édes Istenem, mit tettem, elveszítem a kisfiamat, kitépik a szívem, mintha ki akarná tépni a helyéről valami szörnyűséges ádáz fenevad, aki nem hagy békén, és kínoz és gyötör engem…