Na erre varrjál gombot! (2. folytatás)

2

Már most leszögezném, hogy én megpróbáltam! Minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ne figyeljek a gyönyörű hajára, a csodás mogyoróbarna szemére, és a csillogó fogaira. Tartottam is magam az elhatározásomhoz, hogy mindent töredelmesen bevallok, azután bocsánatot kérek ezerszer addig, amíg meg nem jelent ott, ahol megbeszéltük. Tudom, tudom, kitartóbb is lehettem volna, de mihelyst megláttam; mindent elfelejtettem. Komolyan mondom, minden kiesett: hogy csak azért kezdtem érdeklődni iránta, mert a többiek ezt szabták ki feladatnak, és hogy ezt nagyon sajnálom, mert már tényleg beleszerettem; hogy elköltözök, és hogy mindezt most akartam bevallani.

Az azért mellettem szól, hogy direkt olyan ruhában mentem, ami, hát, mondjuk, hogy nem a legjobb… Egy ősrégi farmernadrágot vettem fel egy kék garbóval, ami kicsit nagy volt rám. Nem mintha azt gondoltam volna, hogy meglát, és rám mászik, vagy szerelmet vall, és feleségül kér; nem, ilyenről szó sem volt. Csak elővigyázatos próbáltam lenni! Ehhez képest az első szava, amikor meglátott, az volt, hogy gyönyörű vagyok, és hogy ez a kék pulcsi nagyon kiemeli a meseszép kék szememet. Erre én megmondtam neki, hogy a szemem szürke. Minderre csak az volt a válasza, hogy ő kéknek látja, és hogy most kék. És tudom, hogy igaza volt. Mert nekem tényleg néha kék, néha meg zöld, de általában csak szürke. Ez az a szokása a szememnek, amit imádok. Mármint, amikor kék vagy zöld. Mert ilyenkor legalább van SZÍNE!!! Szóval, most őszintén, ilyen szavak mellett ti sem tudtatok volna hűvösek és bűnbánóak lenni!

- Gyere, sétáljunk! - mondta, megfogta a kezemet, és elkezdett maga után húzni. Belegondoltam, hogy ez így milyen gázul nézhet már ki, úgyhogy inkább hagytam magam és felvettem a tempóját. Erre átkarolta a derekam… és ezek után még tényleg elvárná valaki, hogy valljak?! Ilyen helyzetben nem tudtam másra koncentrálni, mint hogy milyen jó illata van, és hogy mennyire szerelmes vagyok. Meg hogy bárcsak örökre itt maradhatnék. De ez nem lehetséges, mert az ősök ugyebár költözni akarnak.
- Mi a baj? - kérdezte hirtelen
- Semmi. - Na szép! Gratulálok Linzi! Ez aztán a válasz… így aztán könnyebb lesz!
- Akkor jó!- adott egy puszit az arcomra. Ha ezt így folytatja, fogom magam, és itt helyben ráugrok. De ezt nem tehetem, több okból sem: 1. mert hát egy lány mégsem csinál ilyet; 2. mert éppen be akarom vallani, hogy tulajdonképpen egy fél éve szívatom, és közben beleestem.
Szerintem egész jók a kilátásaim! De most komolyan!!!
Azután egyszer csak megálltunk. Odafordult hozzám, nem rizsázott, hanem fogta magát és megcsókolt.
- Ne, ez így nem oké! Valamit el kell mondanom!