Csak érezd!

Érzed ennek a szónak a mélységét: Szeretlek? Tudom, hogy érzed, de lehet, hogy csak hinni akarom... mégis, akárhányszor mondod nekem ezt az értékes szót, érzem, szíved mélyéről fakad. Érzem, mégis, amint egyedül maradok a gondolataimmal, rám tör egy érzés... a pánik, hogy becsapott leszek általad. A pánik, hogy akit ennyire szeretek, mint téged, átver. De te ezt nem teszed. Nem tennéd soha, igaz? Hiszen azt mondtad... azt mondtad szeretsz, és soha nem hagysz el...azt mondtad kitöltöm az életed....hogy boldog vagy általam. De vajon érzed-e a “szeretlek” szó minden egyes betűjébe fektetett hangsúlyt? Hogy mennyire nagy jelentősége van minden egyes betűnek, amelyekkel ölni is lehet… vajon érzed-e, hogy mennyire SZERETLEK téged, és hogy mennyire fáj az, amit teszel. Ami általad mondva ideiglenes, de vajon a szerelem, amit irántad érzek felhatalmaz-e azzal, hogy korlátlanul megbízhassam benned ismerve múltadat?
És vajon érzed-e mekkora fájdalmat okoz az, hogy boldoggá teszel? Mert ilyenkor arra gondolok, miért csak ennyit kaphatok belőled, és mikor lesznek az ígérgetéseknek vége...de én várok… annak ellenére, hogy annyiszor akartam már véget vetni általad okozott boldogságomnak és fájdalmamnak, nem bírlak elhagyni. Tudom, hogy a boldogságot szándékosan nyújtod, a fájdalom pedig a velejárója, amit legszívesebben te is eltüntetnél. De én elfogadtam így a tőled kapott boldogságot. Elfogadtalak így, mert amit érzek a szívemben rád gondolva, mindennél nagyobb és értékesebb... Szeretlek, és pont.