Emlékül, Neked 8.

Trini kopogás nélkül lépett be Kristóf irodájába, amin a férfi már nem is csodálkozott. Csak felpillantott a számítógépe mögül, és folytatta a gépelést. Trini néhány papírt dobott le elé, mire Kristóf félbehagyta a munkáját, s kérdőn a nőre tekintett:
- Mi ez?
- A felmondásom. – vonta meg a vállát Trini
- Micsoda? El akarsz menni? Miattam? – lepődött meg Kristóf. Csak most döbbent rá, hogy nagyon könnyen elveszítheti a nőt
- Nézd, kettőnk között elfajultak a dolgok, és nem lenne tanácsos tovább együtt dolgoznunk. – kezdte Trini, de a férfi felugrott a székéből, a nő elé állt, s szinte kiabálva sorakoztatta fel az érveit, hogy maradásra bírja őt
- Trini, szükséged van a munkára! Ismerem az anyagi helyzetedet, és be kell fizetned a nagyapád tartozásait. Gondolkozz! Ne a személyes érzelmeid vezéreljenek!
- Ne a személyes érzelmeim? Tegyek úgy, mint te? Mintha semmi nem történt volna közöttünk? Mintha nekem sem jelentett volna semmit az az éjszaka? Sajnos nekem ez így nem megy! És nagyon tévedsz Kristóf! Nincs szükségem a munkára! Nincs szükségem tőled semmire! A héten kifizettem az utolsó tartozásunkat is, úgyhogy akár haza is mehetek! Vissza, Amerikába!
- Amerikába? – Kristófot szíven ütötték Trini szavai. Bele sem mert gondolni, milyen lenne az élete újra a nő nélkül. Most igyekezett kihasználni az utolsó aduászát is:
- Nem hagyhatod itt az újságot addig, amíg nem készíted el a Johnson interjút. Az a te feladatod, és kötelességed végrehajtani!
- Kötelességem? Hát jó! A sztorit akarod? Hát elmondom neked, mi a nagy történet! Bell Johnson megnősült! S tulajdonképpen ez az európai körút a nászútja! Vagy inkább egy haldokló nő utolsó kívánsága, mert az újdonsült feleség haldoklik! S az a nő nem más, mint az anyám! Az anyám, aki azt hiszi, hogy egy egyszerű sajnálommal jóváteheti, hogy tizenhét éve elhagyott! Hogy tizenhét éven keresztül nem volt kíváncsi rám! Tessék! Itt a nagy sztorid! Írd meg, ha annyira akarod, mert én egy sort sem fogok ebből papírra vetni! – Trini elfordult, hogy Kristóf ne lássa a könnyeit, de a férfi jól tudta, hogy sír. Megdöbbent a hallottakon, tudta, min megy keresztül most Trini, s nem akart semmi mást, csak őt átölelni, a karjaiba zárni, és soha többé el nem engedni, soha többé nem hagyni, hogy bárki is fájdalmat okozzon neki.

- Trini, édesem! Nem tudtam, nem akartam! – Kristóf magához ölelte a nőt, s bár Trini erős akart maradni, képtelen volt tiltakozni, s zokogva simult a férfihoz
- Maradj! Kérlek, maradj itt! – súgta a lány fülébe Kristóf, mire Trini a férfira emelte könnyáztatta arcát
- Miért? Miért kellene maradnom? Csak egy jó okot mondj!
- Mert… - Kristóf kétségbeesetten kereste a szavakat: mert szeretlek, és nem akarok nélküled élni. Ezt érezte, de nem tudta kimondani. Még mindig harcolt az érzelmei ellen, hiszen a városka lakói már azért megszólták, hogy munkát adott az amerikai nőnek, akit gyűlöltek, és egy régen volt balesetért hibáztattak. Néhányan ezek után már az addig töretlen népszerűségnek örvendő újságot sem vásárolták meg. Kristóf félt belegondolni mi történne, ha egymás iránt táplált érzelmeik világossá válnának mindenki számára. Vajon az édesapja hogyan döntene? Vajon mit várna a fiától? Áldozza fel a szerelmét a Hírmondóért? Az újságért, mely mindkettejük számára az életet jelentette?
- Mert, te kitűnő munkaerő vagy. Megbízható újságíró, és szükségem van a munkádra! – felelte Kristóf nagy nehezen, de közben képtelen volt Trini szemébe nézni
- Kitűnő munkaerő? – kérdezett vissza hitetlenkedve Trini – Ennyi? Csak ennyit jelentek a számodra? Egy újságírót a sok közül, aki növelheti az újságod népszerűségét? Tudod azt hittem… - Trininek elcsuklott a hangja, keserűen felnevetett, miközben megrázta a fejét – Nem számít, mit hittem. Ég veled, Kristóf!
Kristóf némán végignézte, ahogy Trini kisétál az irodájából, látta, ahogy egy dobozba összepakolja a holmiját, majd vissza sem tekintve elhagyja örökre a Hírmondó épületét. Trini magán érezte a férfi pillantását, tudta, hogy követi őt a tekintetével, de szándékosan nem nézett felé. Ha megtette volna, tudta, képtelen lesz eljönni onnan, képtelen lesz otthagyni Kristófot. Mikor hazaért újabb megrázó hír fogadta: Géza várt rá az előszobában falfehér arccal.
- Kislányom, az előbb telefonált ide valami Bell Johnson. – Géza itt szünetet tartott, a lányhoz lépett, és megfogta a kezét – Az édesanyád egy órája meghalt. Azt mondta nem szenvedett, békében ment el, és utoljára a te nevedet suttogta el.
Trini érezte, ahogy fordul vele egyet a világ. De nem érzett fájdalmat, már sírni sem tudott. Üres volt, céltalanul, egy nő, kinek nincs múltja, és nincs jövője. Rezzenéstelen arccal homlokon csókolta a nagyapját, s Géza úgy látta, halványan el is mosolyodott:
- Nyugodjék, békében! – suttogta, és felballagott a szobájába
Aznap este felhívta az édesapját, megosztotta vele Rose Franky halálhírét, s többé szóba sem hozta az anyját, ha kérdezték is felőle, akkor is kikerülte a választ.

Gina egész úton Hattyas felé nem szólt Endréhez. Dühös volt a férfira, amiért az kényszeríttette, hogy visszatérjen arra a helyre, mely keserű múltját felidézte benne. Ugyanakkor nagyon félt: tudta jól, nincs menekvés, ma este minden kiderül Endre számára is. A gyomra görcsbe rándult, és alig tudott uralkodni remegésén, hiszen érezte, most fogja végleg elveszíteni a férjét. Lopva Endrére pillantott. A férfi rezzenéstelen arccal, eltökélten vezetett. Vajon szeret még? Tűnődött Gina, mert abban nem kételkedett, hogy ő még mindig ugyanolyan szerelmes belé, mint a kapcsolatuk legelején. A sors fintora, hogy mégis tönkreteszi a házasságukat, holott lehet, hogy megmenthetné azt. Az ő hazugsága öli meg a kapcsolatukat, mégis képtelen volt Endre elé állni, és bevallani neki mindent.

Endre még soha nem járt Hattyason, ennek ellenére nagyon gyorsan odatalált Győző és Szabina otthonához. Leparkolt az autóval a ház előtt, és némán nézett maga elé. El sem tudta képzelni, hogyan élhetett Gina, a nagyvárosi lány, aki körül mindig zajlik az élet, egy ilyen csendes, nyugodt kisvárosban. Azt a Ginát nem ismerte, s most arra gondolt, hiszen ezt a nőt sem ismeri, aki itt ül mellette, és nem más, mint az ő felesége!
Endre szállt ki elsőként az autóból, Gina gépies mozgással követte őt a ház kapujáig. Csengetniük sem kellett, hiszen Szabina már nagyon várta az érkezésüket, s percenként vetett egy pillantást az ablakra, türelmetlenül várva a jövevényeket. Ragyogó mosollyal kitárta előttük az ajtót, a házaspár pedig hirtelen megszólalni sem tudott. Gina meghatottan nézett régi barátnőjére. Tudta, hogy Szabina tolószékbe került, de azelőtt soha nem látta ilyen állapotban, s most összeszorult a szíve. Szabina megérezhette, mire gondol a nő, mert kedvesen kitárta felé a karját, Gina pedig odalépett hozzá, és szorosan megölelték egymást.

- Ne nézz így rám, Gina! Jól vagyok! Boldogabb már nem is lehetnék! – suttogta Szabina a másik nő fülébe, aki a szavakra elmosolyodott
- Tudod, nagyon örülök, hogy mégis eljöttem. Jó téged újralátni!
Mikor a két nő elengedte egymást, tekintetük a döbbenten ácsorgó Endrére szegeződött. A férfi egyre csak a tolószéket bámulta, s remélte, bármi is történt ezzel a nővel, Ginának ahhoz semmi köze.
- Ő bizonyára a férjed. Vele beszéltem telefonon, ugye? – Szabina Endrére mosolygott, aki zavartan bemutatkozott, majd mindhárman beléptek a lakásba, Szabina pedig az ebédlőbe vezette vendégeit, ahol azok helyet foglaltak
Ekkor nyílt az ebédlő ajtaja, és kilépett rajta Győző. Ő is szélesen mosolygott Gina láttán, melegen magához ölelte a régi ismerőst, majd Endre felé fordult, és barátságosan kezet rázott vele:
- Örülök, hogy találkozhatok azzal a mázlista fickóval, akinek sikerült megállapodásra bírnia ezt az engedetlen fruskát!
Endre zavartan mosolygott Győzőre, majd kérdő pillantást vetett Ginára, aki lesütött szemmel nézett maga elé. Endre mindig is az okos, megfontolt fiatal nőt látta Ginában, nem ismerte az egykor vadságáról híres lányt.
- És te mivel foglalkozol? – fordult Győző érdeklődve a másik férfi felé, miközben egy italt nyújtott át neki
- Én, építészmérnök vagyok. – felelte Endre, mire Győzőnek a lelkesedéstől felragyogtak a szemei
- Építészmérnök? Ez remek! Pont egy szakember tanácsára van szükségem! Arról van szó…
- Drágám, most ne! Endre a vendégünk! – vágott közbe Szabina, de Endre megrázta a fejét
- Semmi gond! Szívesen segítek, ha tudok. Addig, ti lányok kibeszélgethetitek magatokat! – Gina szemében félelem tükröződött a férje szavaira, s ezt Endre jól látta. Neki viszont kitűnő alkalomnak bizonyult Győző társasága, hogy mindent megtudjon Gina számára homályos múltjáról
- Remek! Akkor menjünk át a dolgozószobámba, és mutatok néhány tervrajzot! A véleményedre lennék kíváncsi, hogy melyik a legpraktikusabb, legjobban kivitelezhető megoldás. – kezdte Győző, és Gina számára még tisztán kivehetőek voltak ezek a szavak, majd a két férfi mögött becsukódott a dolgozószoba vaskos ajtaja, így a nő nem hallhatta, miről tanácskozik bent Győző és Endre
Endre hosszasan tanulmányozta a különböző tervrajzokat, mielőtt újra megszólalt volna:

- Az átalakításokra ugye Szabina miatt van szükség?
- Igen. Nem olyan régen költöztünk össze, és szeretném számára a legtökéletesebbé varázsolni az otthonát, hogy önállóan és könnyen tudjon a lakásban mozogni. Szeretem őt, és nagyon fontosnak tartom az ő kényelmét és biztonságát.
- Ez érthető. – felelte Endre, majd egy kis szünet után megkérdezte – Szabina mióta… Szóval mióta… - kereste a szavakat, de Győző félbeszakította
- Azt szeretnéd tudni, mióta él tolószékben? Tizenkét éve, azóta a szörnyű baleset óta. De erről már biztosan sokat hallottál Ginától. Egyikünknek sem volt könnyű feldolgozni a történteket, és nagyon örülök neki, hogy Ginának sikerült melletted újra önmagára találni.
- A baleset. – Endrének csak ennyit sikerült kipréselnie magából. Fogalma sem volt róla, Győző miféle balesetről beszél, de most már tudni akarta, mindent tudni akart
- Nem akarom felbolygatni a kellemetlen emlékeket, de elmondanád, hogyan következett be a baleset? Gina olyan szűkszavú, ami persze természetes azok után, ami történt, de szeretném jobban megérteni, mi játszódik le benne! – füllentette Endre, mert azt mégsem mondhatta meg, hogy a felesége elhallgatta előle az egészet
- Autóbaleset volt. – felelte Győző csendesen, s látszott rajta, nem akar a részletekbe bocsátkozni – Nyolcan voltunk, hárman meghaltak, Szabina még a szerencsések közé tartozik. – tette hozzá Győző, majd befejezettnek tekintve a beszélgetést az ajtóhoz lépett – Ideje visszatérnünk a lányokhoz!

Ahogy Endre belépett az ebédlőbe Gina megérezte rajta a változást. Ahogy a férfi ránézett abban minden benne volt. Tudom. Ezt sugallta a tekintete. Gina nem bírt sokáig a szemébe nézni, elkapta róla a tekintetét, és egész vacsora alatt feszélyezve ültek egymás mellett, nem szóltak a másikhoz, csak Szabinával és Győzővel kommunikáltak. Könnyedén beszélgettek a munkáról, a hétköznapjaikról, és szóba került a jövő is. Győző és Szabina e téren is egyetértettek.
- A tolószék nem gátolhat meg abban, hogy teljes életet éljek. Keresni fogok egy nekem való munkát, nem akarom haszontalanul tölteni az elkövetkező éveimet! – jelentette ki eltökélten Szabina, és Győző csak mosolygott a nőn
- Drágám, te eddig sem töltötted haszontalanul az idődet! Itt vagy velem, gondoskodsz rólam, és ez nekem mindennél többet jelent! – Szabina e szavakra hálásan a férfira mosolygott, és megcsókolták egymást. Endre ekkor fájdalmas pillantást vetett Ginára. Az ő felesége mikor gondoskodott róla, már az idejét sem tudja.
- És hamarosan gyermekeink lesznek, nem kell elmenned dolgozni, mert itthon is lesz elég munkád! – folytatta nevetve Győző
- Már alig várom! Szebb jövőt el sem tudnák képzelni! És ti? Terveztek közös gyermekeket? – fordult ártatlanul Szabina a szemben ülő párhoz, akik a kérdésre idegesen feszengeni kezdtek

- Ez egy jó kérdés! Gina, drágám, válaszolnál? – Endre gúnyos mosollyal tekintett a feleségére, és olyan metsző éllel ejtette ki a nő nevét, hogy mindenki megborzongott az asztalnál
- Szerintem a gyermekvállaláshoz stabil háttér kell. Egy stabil kapcsolat. – felelte idegesen Gina próbálva megőrizni higgadtságát
- Milyen érdekes! Én is pont így gondolom! S szerinted a mi házasságunkat ki tette instabillá?
- Endre, ezt nem itt kellene megbeszélnünk! – tett egy kísérletet Gina arra, hogy leállítsa a férjét, de látta annak arcán, hogy már nincs visszaút
- Látod? Már megint kezded! Megint le akarsz rázni! Ha szóba kerül a gyerek, te mindig kitalálsz valamit, hogy ne kelljen a problémánkról beszélned! Nem megfelelő a hely, az időpont, Istenem, de sokszor hallottam már ezt! Mikor mondod már végre ki? Mikor? Hiszen mindketten jól tudjuk! Hagy tudják meg a barátaid is! Te egyszerűen fontosabbnak tartod a karrieredet, mint hogy családod legyen! Te nem is akarsz gyereket szülni! Soha nem is akartál!
- Ez nem igaz! – kiáltotta Gina, felugrott a székéről, és kiviharzott a házból, Endre pedig habozás nélkül utána. Győző és Szabina némán figyelték a jelenetet. Szabina már megbánta a kérdését, érezte, hogy darázsfészekbe nyúlt.
- Soha többé nem hívunk meg senkit hozzánk! – fogadkozott Szabina – Eddig minden alkalommal összevesztek, majd elrohantak a vacsoravendégeink! Mondd, velünk van a baj?
- Dehogy szerelmem! Bár kétségkívül megnehezítik a dolgunkat, ha majd az esküvői vacsoránkhoz készítjük az ülésrendet. Ezeket még csak egy terembe sem szabad tenni!
- Esküvői vacsorát említettél? Hát feleségül akarsz venni? – nézett Szabina a férfira örömmel teli meglepetéssel
- Természetesen, ha hajlandó vagy összekötni az életedet egy kisvárosi orvossal! – mosolygott Győző a nőre, aki válaszképp csak sugárzó arccal megcsókolta a férfit.

Gina egészen az autóig szaladt, de ott kénytelen volt bevárni Endrét, mert a jármű kulcsa a férfinál maradt.
- Beszélnünk kell. – kezdte Endre, sokkal higgadtabban, mint az elmúlt időkben bármikor
- Tudom – suttogta megtörten a nő. Már nem akart tovább titkolózni. Lesz, ami lesz, elmond mindent a férjének, melyet már évekkel ezelőtt meg kellett volna vele osztania
- Gina, mi ez az egész? Kérlek, felelj! Meg akarlak érteni! Meg akarom érteni, hogy miért menekülsz előlem, a házasságunk elől! Már nem szeretsz?
- Endre! Hogy mondhatsz ilyet! – tiltakozott azonnal a nő – Nagyon szeretlek téged, őszintén! És sajnálom. Sajnálok mindent. Hazudtam neked, fájdalmat okoztam, s mindezt önző módon csak azért tettem, hogy nekem jó legyen, hogy megtartsalak magamnak. De látom, így is úgyis elveszítelek, most már felesleges bármit is elhallgatnom!
- Arról a balesetről van szó? – kérdezte Endre, miközben felült a motorháztetőre, Gina pedig mellételepedett

- Gondoltam, hogy Győző beszélt róla neked. Fiatalok voltunk, őrültek, és eszünkbe sem jutott, hogy mi is meghalhatunk. A tragédia megtörtént, három kedves barátunk odalett, de az életben maradottak kapcsolata sem volt már a régi. Elszakadtunk egymástól, nem is akartuk keresni a másikat, mert ha egymásra néztünk, óhatatlanul az a végzetes éjszaka jutott az eszünkbe a fájó kérdéseivel együtt. Miért? Miért pont velünk történt mindez? És a legfőbb kérdés: ki hibájából történt! De nemcsak ezzel kapcsolatban hazudtam. Azt mondtam neked, hogy a szüleim meghaltak. Hát ez sem igaz, élnek mind a ketten! Az apám egy budapesti fegyház vendégszeretetét élvezi már évek óta, s még jó sokáig, az anyám pedig tizenkét éve hallani sem akar felőlem! Tudod, nem éppen makulátlan a múltam, csináltam néhány ostobaságot, s tulajdonképpen az anyámnak igaza volt: olyanná váltam, mint az apám! És ő nem kért belőlem. A börtöntöltelék férje után nem kellett számára a börtöntöltelék lánya! De én megváltoztam! Megfizettem a bűneimért, és volt erőm jobbá tenni az életem! S ezt neked köszönhetem. Melletted váltam azzá, aki ma vagyok. Szerettelek, szeretlek. Te jelentetted számomra a mindent! A fényt a sötétségben, a kiutat a nyomorúságos életemből. Nem meséltem el neked mindezt, mert nagyon féltem attól, ha megtudod, te is elhagysz, te sem kérsz belőlem!

- Ó, Gina, kedvesem! – Endre már egyáltalán nem volt dühös a nőre. Csak át akarta őt ölelni, s elmondani neki, hogy nem számít a múlt, ő szereti, és soha nem hagyná el, de Gina elhúzódott tőle
- Ez még nem minden. – szólt keményen, s egyenesen a férfi szemébe nézett, miközben kimondta a számára legfájdalmasabb szavakat – Az a baleset bennem sem múlt el nyomtalanul, számomra is tartogatott maradandó emléket, ami rosszabb a rémálmoknál, rosszabb a halálnál is! Mert kegyetlen húzása a sorsnak, hogy úgy kell élnem, hogy nem adhatom azt meg annak a férfinak, akit a világon mindennél jobban szeretek, amire ő a leginkább vágyik: egy gyermeket! Endre, nekem nem lehet gyermekem! Annyira elvakultan szerettelek, és féltem, hogy elveszítlek, hogy képtelen voltam ezt neked megmondani! Önző voltam, csak magamra gondoltam. Feleségül mentem hozzád, és nem törődtem vele, hogy ezzel a lépésemmel megfosztalak a legnagyobb kincstől, a legnagyobb ajándéktól, hogy apa lehess!
- Ó, kicsim! – Endréből hatalmas sóhaj szakadt fel, miközben magához ölelte a nőt, és mindketten sírtak. Siratták a hazugságban leélt éveket, a meg nem született gyermekeiket, s egyikük sem merte feltenni azt a kérdést, hogy mihez kezdenek majd ezután.

Dávid az utóbbi időben nem tudott kiigazodni a saját viselkedésén. Jól látta, hogy Tivadar, Győző, és Blanka is aggódva figyeli minden mozdulatát, de figyelmességük csak még jobban idegesítette. Úszni akart, és nyerni. Semmi mást. Erre tette fel az életét, csak ez lehet a jövője. Ezért küzdött oly keményen. De azt ő is érezte, hogy valami megváltozott benne. Mindig is a legjobb volt, és ezt úgy érte el, hogy közben higgadt, nyugodt, és jó kedélyű tudott maradni. A többiek ezért csodálták és irigyelték egyszerre: Dávidban még a sorsdöntő versenyek idején sem tudták fellelni az idegesség, feszültség, vagy éppen a lámpaláz apró szikráját sem, és mégis mindig hihetetlenül jó időket úszott, és egyre jobbakat. Győző ezért felnézett Dávidra, és csodálta annak tehetségét, ahogy Tivadar is. Persze Győző sem volt rossz úszó, csak ő bőven megelégedett az örök második hellyel, nem törekedett jobb eredményre, nem akarta Dávidot legyőzni. És mégis valami megváltozott. Győző teljesítménye egyre jobb lett, Tivadar lelkesen biztatta a fiút, s egyikük sem gondolta, hogy ez a fordulat milyen mélyen fogja érinteni Dávidot, s milyen hatással lesz az ő eredményeire. Dávid már nem a testvérét, a legjobb barátját látta Győzőben, hanem egy vetélytársat, akit mindenáron le kell győznie. Ellenségesen tekintett Tivadarra is, hisz úgy érezte, a férfi őt már semmibe veszi, s a továbbiakban csak Győző útját egyengeti. Dávid arrogáns lett, megszállottan úszott, és még a csupa szív Blankát is ellökte magától, elhanyagolta, pedig a lány igazán nem ezt érdemelte, mert még mindig, Dávid megváltozott viselkedése ellenére is kitart a fiú mellett.

Dávid azt akarta, hogy minden olyan legyen, mint régen. Vissza akarta nyerni rendíthetetlen önbizalmát és hitét, de nem tudta hogyan. Most is, ahogy ült az uszoda öltözőjében, meredt maga elé, végtelen feszültséget érzett, és arra gondolt, amire még soha: jó lenne elfutni, elmenekülni a megmérettetés elől. Győző vidáman nevetgélt versenytársaikkal, de azért aggódó pillantásokat lövellt testvére felé. Nem szólt hozzá, hisz tudta, Dávid soha nem ismerné el, hogy kétségei támadtak a verseny kimenetelével kapcsolatban. Aztán Győző az ajtóra pillantott, és széles mosollyal üdvözölte a belépő lányt. Majd Blanka helyre teszi Dávidot. A lány megjelenése nem volt újdonság a fiúöltözőben, már hozzászoktak Blanka felbukkanásához, és a lány sem zavartatta magát, Tivadar, pedig ha tudott is a dologról, soha nem tette azt szóvá.

- Csak azért jöttem, hogy egy szerencse puszit adjak neked. – lépett Blanka sugárzó mosollyal kedvese elé, majd lehajolt hozzá, és hosszan megcsókolták egymást
- Mondd csak, ilyen szerencse puszit mindenki kap? – incselkedett a lánnyal Győző, mire Dávid is elmosolyodott, birtoklóan magához ölelte Blankát, és újra megcsókolta:
- Soha! Ő egyedül az enyém!
- Álljunk meg egy szóra! – bontakozott ki az ölelésből Blanka, odalépett Győzőhöz, és egy puszit nyomott az arcára – Én nem vagyok senkinek a tulajdona! – fordult vissza kedveséhez tettetett felháborodással, de a szemei huncutul csillogtak, és elárulták őt
- Hát persze! – nevetett Dávid, miközben magához vonta a lányt, és ismételten egy csók következett
- Te vagy a legjobb! – súgta Blanka a fiú fülébe, mire Dávid kajánul elvigyorodott:
- Tudom!
Blanka erre csak nevetve a fejét csóválta, és kisétált az öltözőből. Már csak percek voltak hátra a verseny kezdetéig.
- Hogy látja a kisasszony, felkészültek a fiúk? – kacsintott a lányra a folyosón a vele szemben haladó Tivadar, mire Blanka sokatmondóan bólintott
- Teljes mértékig. Kirobbanó formában vannak!

A további utat az ülőhelyéhez Blanka már futó lépésekben tette meg, mert semmiképpen nem akart lemaradni a verseny egyetlen pillanatáról sem. Izgatottan huppant le Gina mellé, és szemével már a rajtkőn álló Dávidot fürkészte. Gina mosolyogva végignézett barátnőjén. Nagyon hálás volt neki, hiszen nem volt hova mennie, és Blanka, amikor ezt megtudta, azonnal felajánlotta, hogy költözzön hozzá. Blanka nem neheztelt rá a történtek miatt, kedves és megértő volt hozzá, mint mindig mindenkihez. Gina Szabinában sem csalódott: ő is meg tudta bocsátani Ginának minden bűnét, és elfogadta annak bocsánatkérését. A fiúk már tartózkodóbbaknak bizonyultak és nehezebben felejtettek. Győző, Dávid, és Kristóf meglehetősen hűvösen viselkedtek Ginával szemben, de egy szóval sem bántották a lányt. Úgy gondolták, ha Zénó megtűri közöttük, hát nekik sincs joguk kivetni magukból a lányt. Gina pedig őszintén remélte, hogy egyszer valamennyien képesek lesznek neki megbocsátani, és minden olyan lesz, mint régen. Talán még Zénót is visszakaphatja. Erről álmodozott, de érezte, Trini, aki az első perctől fogva ellenségének tekinti őt, nem lebecsülendő vetélytárs, és foggal-körömmel harcolni fog a szerelméért. Gina gyűlölte Trinit. Benne látta minden keserűségének okozóját, hiszen ő vette el tőle azt a fiút, akit még mindig annyira szeret. Úgy érezte, ha nem bukkan fel az amerikai lány, Zénó megbocsátott volna neki, és ők ketten újra nagyon boldogok lehetnének együtt. Fájt a fiút együtt látnia Trinivel. Fájt minden elcsattant csókjuk, minden ölelésük, minden gyengéd érintésük. De a legjobban az okozott neki fájdalmat, hogy látta, hogyan néznek egymásra. Mert benne volt minden mozdulatukban, minden tekintetükben, ki nem mondott szavaikban, hogy szeretlek, hogy mennyire szeretik egymást, s Ginának nagyon erősnek kellett lennie, hogy ennek látványát elviselje.

Tudta, okosabban tenné, ha távol tartaná magát Zénótól és Trinitől, de a fiú mágnesként vonzotta őt, nem akart róla lemondani, nem akarta tudomásul venni, hogy Zénó már mást szeret. Trini látta jól, hogy Gina még komoly bajokat okozhat a kapcsolatában, ezért bármit megtett volna, hogy kedvesét távol tartsa tőle. Még Blankára is megharagudott, barátnője árulásának tudta be, mikor az befogadta az otthontalan Ginát. Tapintható volt a két lány között a feszültség, ezt Zénó is érezte, de hiába imádta Trinit, egyetlenegy dolgot nem volt hajlandó megtenni még érte sem: képtelen lett volna felszólítani egykori barátnőjét a távozásra, képtelen lett volna kitaszítani őt, hiszen jól tudta, Ginának nem maradt senkije, és nincs hova mennie.

A verseny már javában folyt, és senkinek nem okozott meglepetést, hogy Dávid hatalmas karcsapásokkal a mezőny élére tör, de ezután váratlan fordulat következett: a fiú mintha kissé lelassult volna. A változás alig észrevehető volt, de ahhoz elég jelentős, hogy az eddig szorosan a nyomában úszó Győző megelőzze Dávidot! Először Tivadar pattant fel meglepetésében, őt követte Blanka, aztán sorban a többiek. Blanka elfehéredve látta, hogy kedvese nem tudja visszaszerezni az előnyét, így elsőként Győző ért célba. Szabina örömében felsikoltott, ahogy a szívének oly kedves fiú győzelmét végignézte, és büszkén tekintett le barátjára. Szeretett volna azonnal odafutni hozzá, és elsőként gratulálni neki, de ezt mégsem tette meg. Még mindig nem mondta meg a fiúnak, hogy mit érez iránta. Zénó szülinapi buliján, amikor olyan jót táncoltak, és beszélgettek egymással, azt hitte, valami megváltozott közöttük, hogy talán tetszik Győzőnek, de tévednie kellett. A fiú ezután is úgy kezelte, mintha Szabina is csak egy lenne a haverjai közül.
Tivadar is az érzelmeivel küzdött, hiszen egyrészt nagyon büszke volt Győzőre, másrészt együtt érzett a második helyezett Dáviddal, akinek ez volt az első alkalom, hogy vereséget szenvedett.

Győző csodálkozó tekintettel, de fülig érő szájjal állt a medence szélénél, s szinte alig fogta fel, ami történt. Megnyerte a versenyt, övé az aranyérem. Kristóf és Zénó gratuláltak elsőként, majd Trini és Gina ölelte magához Győzőt, ezután Szabina nyomott egy puszit a fiú arcára, félszegen, zavart mosollyal. Kíváncsi volt, a fiú hogyan reagál a közeledésére, de Győző mámoros örömében fel sem fogta a lány finom gesztusának jelentőségét. Szinte azonnal továbblépett Tivadarhoz, aki boldogan magához ölelte a fiút. Dávid ekkor lépett ki a medencéből. Még ő sem tért magához, fel sem tudta fogni, hogy valaki jobb lehet nála. Veszített. Egyre csak ez a mondat zakatolt a fejében: vesztes vagy, vesztes vagy. Szúrós szemmel figyelte a többiek örömét, s csak mikor újra maga elé nézett vette észre az előtte ácsorgó Blankát. A lány tekintete együttérzést sugallt, hisz ő tudta, mit jelent Dávidnak ez a verseny. Némán kedveséhez lépett, és szorosan átölelte őt. Dávid gépiesen fonta karjait Blanka köré, s érezte, nem bírja már tovább visszafojtani csalódottságát, nem bírja elviselni a barátnője szánakozását. Durván kiszakította magát Blanka öleléséből, és hátrált tőle pár lépést. A lány döbbenten állt, nem értette, hogyan történhetett meg ez.

- Dávid, mit csinálsz? Én melletted vagyok! – szólalt meg Blanka a könnyeivel küszködve
- Hagyj békén! Hallod? Hagyjon mindenki békén! – kiabálta Dávid, és már az egész társaság döbbenten figyelte az ő kirohanását
- Édesem, egyáltalán nem számít a mai verseny eredménye… - kezdte Blanka, de Dávid dühtől csillogó szemei beléfojtották a szót
- Dehogyisnem! Vesztettem! Oda mindenem! Az egész életem, de ezt te nem értheted!
- Hogyan? Hiszen a második hely is nagyon szép, ez még nem vereség! – kiabálta Blanka, de már patakokban folytak a könnyei. Trini lépett oda hozzá és karolta át a barátnője vállát, támogatta őt a tomboló fiújával szemben
- Nem vereség? Azt mondod nem vereség? Neked fogalmad sincs az egészről! Arról, hogy mennyit küzdöttem a győzelemért, mindent feláldoztam érte, s most már tudom, hogy hiába!

- Azt hiszed, én nem tudom? Hiszen engem is feláldoztál a sikerért! A kapcsolatunk az utóbbi időben…. Úristen, miket beszélek! Kapcsolat? Hiszen, ami köztünk van mostanában, azt már jóindulattal sem lehet egy működő kapcsolatnak nevezni!
- Elég! Hallgass el! – kiáltotta Dávid, mert nem bírta elviselni Blanka vádjait, melyekről jól tudta, hogy igazak. Pokollá tette kettejük kapcsolatát, eltávolodott Blankától.
- Testvér, higgadj le! – állt közéjük békítőleg Győző, de fellépésével csak olajat öntött a tűzre.
- Te ne nevezz engem a testvérednek! – kiáltotta Dávid, és váratlanul megütötte Győzőt
Szabina felsikított, aztán mindenki csak döbbenten állt. Győző nem ütött vissza, nem szólt egy szót sem, elsétált Dávid mellett. Blanka soha nem hitte, hogy ez bekövetkezik, a fiúja erre képes, így csalódottan, még mindig könnyezve elsietett Győző után, a többiek pedig egy-egy megvető pillantást vetve Dávidra követték őket. Dávid ott maradt egyedül, megdöbbenve a saját tettén. De nem csak a tükörképével kellett szembenéznie, hanem Tivadarral is, aki most ott állt előtte összefont karokkal, és hitetlenkedve fürkészte a fiút.
- Nagyot csalódtam benned Dávid! – szólalt meg keményen Tivadar
- Tudom – hajtotta le a fejét a fiú – veszítettem.
- Hogyan? Tévedsz fiam! Egyáltalán nem a versenyről beszélek, hanem az azt követő viselkedésedről! Mégis mit képzelsz te magadról? Hogy lehetsz ilyen önző! Azokat bántottad az előbb, akik a legjobban szeretnek téged, és mindig melletted álltak! A barátaidat utasítottad el olyan durván, s elsősorban Blankának, és Győzőnek okoztál fájdalmat! Gondolkozz egy kicsit Dávid! Mi az ördög ütött beléd? Megütötted Győzőt!
- Én igazán nem tudom, hogy történt! Nem akartam! Csak elveszítettem a fejem! Mindig én voltam a legjobb, és most elveszítettem a versenyt. Semmihez nem értek, csak az úszáshoz! Mihez kezdek ezután, ha már ebben is középszerű vagyok? – Dávid megtörten lerogyott a medence szélére, lábát a vízbe mártotta, és a fejét lehajtva folytatta – Mindent elrontottam, mindenkit elveszítettem!

- Azért nem ilyen tragikus a helyzet! – enyhült meg iránta Tivadar, látva a fiú gyötrődését, és leült Dávid mellé – Te tehetséges vagy, fiam! Ezt most sem gondolom másként, de elszaladt veled egy kicsit a ló az utóbbi időben. Tudod, az az igazi győzelem, ha képes vagy elismerni a hibáidat, ki tudod őket javítani, és méltósággal tudsz veszíteni is. A mai eredményed miatt nem lettél kevesebb, nehogy azt hidd! De el kell ismerned, hogy Győző ma jobb volt nálad, és megérdemli az elismerést. Ugyanolyan keményen küzd ő is, mint te már évek óta! Ő mindig veled örült a sikereidnek, te miért nem tudod ugyanezt megtenni?
- Igazad van. De most már késő.
- Soha nem késő, fiam.
- Akkor mit tegyek? – nézett tanácstalanul Dávid Tivadarra, aki mosolyogva átkarolta a fiú vállát
- Tudod te azt nagyon jól, hogy mit kell tenned!


A társaság hangulatára alaposan rányomta a bélyegét Dávid kirohanása. Csendesen fogyasztották az ebédjüket egy gyorsétteremben, holott egyiküknek sem volt étvágya. Ezt a helyzetet a leghamarabb Gina unta meg.
- Srácok! – szólalt meg, és a hangjára mindenki felkapta a fejét – Ez Győző nagy napja, és nem hagyhatjuk, hogy bárki is tönkretehesse azt! Elég a szomorkodásból, és ünnepeljünk!
- Igaza van Ginának. – értett egyet Kristóf – Mit szólnátok ma este egy fergeteges nagy bulihoz a mi Győző barátunk tiszteletére?
- Kedvesek vagytok, de igazán nem kell. – tiltakozott Győző, de meglepetésére éppen Blanka mondott neki ellent
- Dehogynem. Ünnepelni fogunk. Apu szerintem, ideadná nekem az autót, és akkor ki tudunk menni Üllésre, úgy is már olyan régen voltunk együtt diszkóban!
- Remek ötlet! – lelkendezett most már Zénó is – Én is elkérhetem a mi autónkat, mert egy kocsiba úgysem férünk be.
- Benne vagy, ugye Győző? – kérlelte Gina mosolyogva a fiút, aki erre elnevette magát
- Persze hogy benne vagyok! Hát tiltakoztam én valaha egy jó buli ellen?


Valamennyien alig várták az estét. Úgy érezték, csak vánszorognak az órák, és soha nem jön az a bűvös tíz, mikor végre indulhatnak a buliba. Zénó elég korán kezdett hozzá a készülődésnek, hiszen nála gyülekezett a társaság, és nem akart utolsóként elkészülni.
- Ezek szerint nem vacsorázol itthon. – nyitott be a szobájába az édesanyja, és rögtön tudta, hogy a fiának programja van estére, ahogy végignézett annak öltözékén, s ahogy megérezte a szobából töményen kiáramló férfidezodor illatát.
- Úgy van. Diszkóba megyünk, Üllésre. És elvinném a kocsit is. – Zénó számított rá, hogy némi ellenállásba fog ütközni, de meglepetésére Viktória mosolyogva csak rábólintott
- Rendben. Érezzétek jól magatokat! – ezzel kisietett a szobából, és még mindig mosolyogva sétált végig a hallban, miközben halkan egy dalt kezdett el énekelni
- Ismerős ez a dal. – kapta fel a fejét Károly az újságjából – Zénónak énekelted mindig, amikor még kicsi volt
- Igen, mert félt a sötétben. Emlékszel? Istenem, olyan gyorsan felnőtt! – nosztalgiázott nevetve Viktória, és még a férje sem értette, hogy mi ütött az asszonyba, mitől lett hirtelen ilyen jókedve

Pedig Viktóriának nagyon is jó oka volt a boldogságra, de még nem közölte azt sem a férjével, sem a fiával. Majd holnap, mikor együtt tölti a család a napot. Az utolsó vasárnapok egyikét, mikor hármasban lehetnek, hiszen hamarosan új kis jövevénnyel bővül a család! Viktória majd kiugrott a bőréből, az imái meghallgatásra találtak, és már útban volt Zénó kistestvére. Titokzatosan a férjére mosolygott, majd hirtelen megcsókolta őt:
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. – válaszolta Károly meglepetten, mire az asszony megpördült, és kiviharzott a konyhába elkészíteni a vacsorát. A csengetésre csak kikiabált Károlynak:
- Drágám, kinyitnád az ajtót?
- Persze. – állt fel a férfi, és ráérősen a bejárati ajtóhoz sétált. Ahogy kitárta azt, szembetalálta magát Ginával
- Hello, Zénó ugye itthon van?
Károly a konyha felé sandított, majd megadóan bólintott a lánynak.
- Fent van a szobájában. Siess, mielőtt Viktória meglát.
- Köszönöm. – suttogta Gina, szintén a konyha irányába kémlelve, majd lábujjhegyen felsietett Zénóhoz
Halkan belépett a félig nyitott ajtón, és csak nézte a fiút, aki még nem vette észre őt, mert háttal állt a lánynak.
- Imádom ezt a számot. – szólalt meg Gina a rádióból hallatszó zenére utalva. Zénó felismerte volt barátnője hangját, felé sem fordult, csak gúnyosan megjegyezte:
- Miért van az, hogy nem lepődöm meg a felbukkanásodon?
- Talán, mert azt beszéltük meg, hogy nálad gyülekezünk. – válaszolta zavartalanul Gina, miközben helyet foglalt a fiú ágyán, így szembe kerülve vele
- Valóban – ismerte el Zénó – csak éppen tíz órára, most meg még csak kilenc van.
- Gondoltam, amíg nem jönnek a többiek, beszélgethetnénk egy kicsit. Ülj le mellém, Zénó! – kérte Gina, mire a fiú megvonta a vállát
- Rendben, miről akarsz beszélgetni?
- Azt hiszem, ez minden szónál többet mond. – suttogta Gina, és odahajolt, hogy megcsókolja Zénót, de a fiú eltolta magától a lányt
- Gina, térj észhez! Ami köztünk volt, annak vége! Én szeretem Trinit!
- Szereted? És gondolod, hogy ő is így szeret téged? Mégis mi lesz veletek, ha véget ér a nyár, és a kisasszony visszarepül Amerikába? Vagy, - tette hozzá Gina gúnyosan – itt marad örökre veled, esetleg te mész utána egy másik kontinensre?
- Tudod, még az sem kizárt! – csattant fel Zénó – De nem kell aggódnod miattunk Gina, mert biztosan kitalálunk valamit!
- Hát persze! – nevetett fel a lány – De tudnod kell, ha véletlenül még sem jönnének össze a világmegváltó terveitek, én mindig itt leszek neked.
- Ebben ne nagyon reménykedj. – felelte nyersen Zénó, és ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta Trini. Gyanakvóan méregette Ginát, miközben a fiúhoz lépett, és megcsókolta őt.
- Örülök, hogy megjöttél. – mondta Zénó Trininek, majd a másik lányra pillantva megjegyezte – Gina kissé hamar érkezett, elnézte az óráját.
- Vagy úgy. – bólintott Trini mélységes gyűlölettel tekintve Ginára. Ezután fojtogató csend állt be hármójuk közé, s mindannyian megkönnyebbültek, mikor Károly megjelent a szobában.
- Zénó segítened kellene kipakolni az autóból, mert ahogy hallom, ma este el akarod azt vinni.
- Azonnal megyek apa! – válaszolta a fiú, de az ajtóból még aggódó pillantást vetett a két lányra, nem tudta mi történik, ha magukra hagyja őket – Minden rendben lesz, ugye?
- Hát persze, menj csak! – felelték azok szinte egyszerre elbűvölően mosolyogva a fiúra, de ahogy becsukódott Zénó mögött az ajtó, lefagyott a mosoly mindkét lány arcáról
- Tudom, miben mesterkedsz, és figyelmeztetlek, hagyd abba, szállj le Zénóról, mert őt soha nem kapod meg! – csattant fel Trini vad indulattal a hangjában
- Nocsak! De biztos valaki a dolgában! – mosolygott megvetően Gina – Hagy emlékeztesselek rá, hogy Zénó téged csalt meg velem, és nem fordítva. Ő soha nem fog igazán elszakadni tőlem, mert hiába habarodott beléd, te csak egy kis nyári kaland vagy a számára, ami nem jelent semmit, s ő előbb, vagy utóbb visszatér hozzám!
- Nagyon tévedsz! Elmesélt nekem mindent kettőtök kapcsolatáról, tudom, hogy mit érzett irántad, ahogy azt is, hogy annak már vége! Csak az ő kedvéért tűrlek meg a közelünkben, de azt ajánlom, hogy tartsd a két lépés távolságot, különben esküszöm, hogy tönkreteszlek!
- Tönkreteszel? – nevetett fel Gina – És mégis hogyan? Nincs semmim, amit elvehetnél tőlem! Inkább neked kellene aggódnod, mert nálad viszont van valami, amit elvehetek tőled, és el is veszem, én meg erre esküszöm!
- Visszajöttem, lányok! – Zénó hangjára Gina és Trini elhallgatott – És hoztam még valakit. – a fiú mögött Blanka lépett be a szobába
- Sziasztok! Remélem már ti is annyira várjátok a bulit, mint én! – mosolygott Blanka, de Trinit nem tudta becsapni
- Ne emészd magad Dávid miatt, nem éri meg! Te nem tettél semmi rosszat! Te csak segíteni akartál rajta!
- Tudom, Trini. És nem érdekel. Tőlem duzzoghat, ameddig csak kedve tartja, én nem fogok sírni utána, és különben is, Győző nem érdemli meg, hogy kihagyjam a buliját egy ilyen alak miatt!
- Ez a beszéd! – veregette meg Trini Blanka vállát, majd a társaság elindult lefelé a lépcsőn az autókhoz
- Ó, már látom Győzőt! – mutatott Gina előre, és valóban a fiú épp akkor esett be az ajtón – Szia, nap hőse! Hogy vagy?
- Köszönöm, remekül! Ki hiányzik még? – nézett körül Győző
- Mégis ki? Természetesen Kristóf és Szabina! – nevetett Zénó

- Az istenért, Szabina! Kijönnél már végre! – dörömbölt Kristóf kissé már idegesen a fürdőszoba ajtaján
- Egy pillanat! Ne legyél már olyan türelmetlen! – hallatszott bentről a lány hangja túlkiabálva a víz csobogását
- Megint miattad késünk el! Nem lehet egyszer az életben időben elkezdened a készülődést? – zsörtölődött Kristóf nekidőlve a fürdőszoba ajtónak
- A nők! Mind egyformák! – jelent meg az apja nevetve – Emlékszem, mikor még fiatalabbak voltunk az anyáddal, és esténként eljártunk szórakozni, őt is alig bírtam kiimádkozni a fürdőszobából!
- És nem tettél valamit ellene? – tudakolta Kristóf bosszúsan az órájára sandítva
- De igen! – kacsintott a fiára András – Elzártam a meleg vizet!
- Nem is olyan rossz ötlet! – nevetett Kristóf, majd egészen elkomolyodott a tekintete – És amúgy jól vagy apa?
- Hát persze. Soha ilyen jól! – felelt András mosolyogva. Nem akarta azzal megijeszteni a fiát, hogy pár hete az eddigieknél is erősebb gyógyszert kell szednie, és a napokban egyszer a mentő vitte el a munkahelyéről, de ezt is, mint ahogy mindent egyre súlyosbodó betegségével kapcsolatban, eltitkolt még a felesége elől is. Nem akarta, hogy a családja aggódjon érte.

- Lemegyek tévét nézni, hagylak téged is készülődni. – mondta András, és ezzel lesietett a lépcsőn. Kristóf aggódva tekintett utána, és remélte az apja igazat mondott, és valóban jól van.
- Már kész is vagyok! – lépett ki ekkor Szabina a fürdőszobából, és Kristóf gondolatai visszatértek a húgához, és a bulihoz
- Na, végre! Már féltem, hogy belefulladsz a kádba!
- Nagyon vicces! – húzta el a száját Szabina, és eltűnt a szobájában.


Húsz perc múlva frissen, csinosan és vidáman sétáltak le a földszintre mindketten. A szüleik nem vették észre a közeledtüket, így a két fiatal olyat láthatott, amit már régen nem. András és Ibolya a kanapén ültek, kéz a kézben, és nézték a tévét. Kristóf és Szabina erre boldogan egymásra mosolygott. Ebben a pillanatban hitték, hogy minden rendbe fog jönni. Remélték, anyjuk újra beleszeret az apjukba, és többé nem lép félre senkivel. Persze most még kissé bizalmatlanok Ibolyával szemben a Barnabás ügy miatt, de legalább abban biztosak lehettek, hogy Barnabásnak vége. Ibolya ugyanis kérte az áthelyezését egy másik irodába, ahol már a jövő héttől kezdhet. Ibolya jól tudta, csak egy ilyen drasztikus lépéssel bizonyíthatja be a gyerekeinek, hogy visszatért a helyes útra. Igazán Szabina kirohanása ébresztette rá tettének súlyára, s akkor már biztos volt benne, nem akarja feláldozni a családját Barnabásért. Élvezte a viszonyukat. Egy kis színt hozott szürke hétköznapjaiba, a titokzatosság lengte körül, izgatottá vált, mint egy tinilány.

Jólesett neki a férfi törődése, gyengédsége, amit úgy hiányolt a házasságában, hiszen András folyton dolgozott, az újság jelentett számára mindent, abban lelte örömét, és nem a feleségében. Barnabás megrészegítette, de már kijózanodott, tudta, hogy hol a helye. A férje és a gyerekei mellett. Ez az ő élete, és ebbe bele kell törődnie. Most, hogy fogta András kezét, egy pillanatra úgy érezte, mintha minden olyan lenne, mint a házasságuk elején. A férje számára csak ő létezett, nem volt sem a Hírmondó, sem a gyerekek, csak ők ketten, egymásnak. Szép volt. És meglehetősen rövid ideig tartott.
- Apu, anyu, mi indulunk. – törte meg a csendet Kristóf, s a fiú hangjára András és Ibolya mosolyogva tekintettek a gyermekeikre
- Nagyon jól néztek ki mind a ketten! – futatta végig a fiatalokon a tekintetét Ibolya
- Érezzétek jól magatokat! És óvatosan vezessetek! – figyelmeztette őket András
- Hát persze, apu! – nevetett Szabina, majd megpuszilta az apja feje búbját – Minket nem kell féltenetek! Rossz pénz nem vész el!
- Jól van, most már tényleg induljunk, mert a végén itt hagynak bennünket! – türelmetlenkedett Kristóf, és a két fiatal sebesen elsietett az éjszakába

- Na végre, hogy megjöttetek! Már azt hittük, soha nem értek ide! – kiáltotta már messziről Zénó a közeledő Kristófnak és Szabinának.
- A húgi hibája! Órákig a zuhany alatt dudorászott!
- Ez nem is igaz!
- Ne vitatkozzatok! Ideje indulnunk. – szólalt meg Blanka, aki vezette az egyik autót, míg Zénó a másikat
- Ne! Várjatok! – mindannyian meglepődve fordultak a hang irányába. Nem számítottak Dávid felbukkanására. Mindenki némán bámult a fiúra, aki nagy levegőt vett, és belekezdett a mondókájába.
- Azért jöttem, hogy elmondjam, mennyire sajnálom, és szégyellem a ma délelőtti viselkedésemet. Tudom, kicsit bunkó voltam.
- Kicsit? – vonta fel a szemöldökét Trini
- Jó. Igazad van. Nagyon bunkó voltam! És Győző, remélem, tudod, habár vér szerint nem vagyunk testvérek, én mindig édesbátyámnak tekintettelek téged, és nem tudom, hogyan tehetném jóvá, amit délelőtt mondtam neked, és hogy megütöttelek. Ha akarsz, üss meg te is. Nem védekezem, megérdemlem.

- Ugyan, Dávid, ne butáskodj! Soha nem ütnélek meg! Inkább tarts velünk. – szólalt meg Győző – Bulizunk egy jót. Együtt a nagy csapat!
- Az jó lenne! – mosolyodott el Dávid – És még valami, Győző. Gratulálok a győzelmedhez, igazán megérdemelted!
- Köszönöm! –a két fiú kezet rázott, és ezzel megtört a jég, mindenki jó barátként üdvözölte Dávidot, csak Blanka nem enyhült meg az irányában. Nem mozdult az autó mellől, nem ment oda átölelni a fiút, ahogy a többiek.
- Blanka. – fordult a lány felé Dávid – Sajnálom.
- Hát sajnálhatod is! – felelte élesen a lány, és beszállt a volán mögé – Aki velem akar jönni, az szálljon be! – utasította a többieket, de fenyegető tekintetével félreérthetetlenül közölte Dáviddal, hogy ő ne merészeljen beszállni a kocsijába. Így Gina ült be Blanka mellé, hátul pedig Kristóf és Szabina foglaltak helyet. Blanka megvárta, míg a másik autóba beszáll Zénó mellé Trini, hátra pedig Győző és Dávid, azután beindította a motort, és nyomában a másik járművel megindultak az üllési buliba.

Pontban éjfélkor léptek be a diszkóba. A ruhatárnál hatalmas sor kígyózott, jobban mondva inkább egymást taposva lökdösték a másikat az emberek. Kristóf alig bírta kiszedni a farmerja zsebéből a lakáskulcsát, melyet a mellette álló Szabinának nyújtott át:
- Eltennéd a táskádba? Ott nagyobb biztonságban lesz!
- Hát persze! – bólintott rá Szabina, és elsüllyesztette a kulcsot a retiküljében
Miután valamennyien kiszabadultak a ruhatár fogságából, körbejárták a helyiséget, Kristóf rendelt egy üveg pezsgőt, melyet elfogyasztottak Győző egészségére. Zénó, sofőr lévén tartózkodott az alkoholtól, s ebben Trini támogatta, hiszen a lány megígérte Blankának, hogy vezet helyette hazafelé. A tomboló zene, a cikázó fények, és a kis pezsgő feloldotta a még bennük lappangó feszültséget, és egy nagy körben állva boldogan, szabadon, nevetgélve táncoltak. Csupán Dávid nem tudott teljesen feloldódni, hiszen hiába próbált kedvese közelébe férkőzni, Blanka folyton kitért az útjából, és ragyogó mosolya azonnal eltűnt az arcáról, ha Dávidra tekintett. Mindkettejük számára már-már elviselhetetlen volt ez a helyzet, hiszen soha nem veszekedtek, soha nem tett egyikük sem olyat, mellyel veszélyeztette volna a kapcsolatukat. Aztán Blanka nem bírta már tovább, elhagyta a táncteret, és a bárpulthoz sietett, ahol rendelt magának egy italt. Győző jól látta kettejük nyűglődését, így most a lány után ment, hogy beszéljen annak makacs fejével. Leült mellé, és együttérzően mosolyogva megkérdezte:

- Jól vagy?
- Hogyne! Remek a buli! – vágta rá Blanka magabiztosan
- Én nem a bulira gondoltam, hanem Dávidra. Nehéz lehet most mindkettőtöknek. Soha nem láttalak titeket azelőtt veszekedni.
- És többet nem is fogsz, mert többé látni sem akarom őt!
- Blanka, ezt nem mondhatod komolyan! Jó, tudom, Dávid délelőtt nagyon tahó volt, de szeret téged!
- Itt nem csak a délelőttről van szó! Dávid mindene az úszás, az az első a számára, és már régen nem én. A kapcsolatunk már csak arra kell neki, hogy kitöltse vele a két edzés közötti időt! És többet nem vagyok hajlandó ezt elnézni neki, és legfőképpen nem fogom tolerálni! Elegem van!
- Igazságtalan vagy! Szerintem Dávid tanult a történtekből, és nem akar téged elveszíteni. Megérdemel, egy második esélyt! A fenébe, Blanka, hát hogy lehetsz ilyen vak? Nem látod, mennyire szeret téged?
- Én vak? Te is csak másnál vagy okos Győző! Te mikor veszed már észre, hogy Szabina teljesen oda van érted? – vágott vissza Blanka, majd otthagyta az elképedt fiút, és kisietett a mosdóba

Gyorsan magára csukta az ajtót, a mosdó fölé hajolt, és vizet locsolt az arcára. Felkavarták Győző szavai. A szíve mélyén tudta, a fiúnak igaza van, nem szabad Dávidot elítélnie az elmúlt hetek alapján, hiszen éveken keresztül boldogok voltak együtt, még lehet minden olyan, mint régen. Nagyot sóhajtott, végignézett magán, és megigazította a tükörben a haját, majd kilépett a mosdóból. Vissza akart térni a többiekhez, de ebben megakadályozta Dávid, aki hirtelen ott termett előtte.
- Blanka, kérlek, ne fuss el! Beszélnünk kell! – próbálta maradásra bírni a lányt, pedig ő meg sem mozdult
- Hallgatlak.
- Fogalmam sincs, hogy lehettem ekkora ökör, hogy téged bántsalak, és nagyon sajnálom, ami történt. Szeretlek, és ezt ismételhetném itt ezerszer, és meg is tenném, ha tudnám, lenne értelme, mert érted bármit megtennék, bármit a világon! Nézd, nem tudom, mit kellene tennem, hogy higgy nekem…
- Csak ennyit – szakította félbe Blanka, odalépett a fiúhoz, átkarolta a nyakát és megcsókolta. Dávid boldogan csókolt vissza, és percekig csak álltak összeölelkezve, nem szóltak egy szót sem, csak magukban áldották a szerencséjüket, hogy jól végződött ez a nap
Győző még akkor is a hallottaktól döbbenten ült a bárszéken, mikor Dávid és Blanka kézen fogva visszatértek a tánctérre. Hirtelen belenyilallt a felismerés, hogy Blankának igaza lehet, talán Szabina valóban érez valamit iránta. Eszébe jutottak ezernyi apró figyelmességek a lány részéről, melyekkel őt halmozta el, s melyeknek soha nem tulajdonított semmilyen jelentőséget. Szabina, ahogy rámosolyog, ahogy némán ránéz, majd szégyenlősen lesüti a szemét. Eszébe jutott Zénó szülinapi bulija is, ahol először tűnt fel neki, hogy észre sem vette, és Szabinából mára gyönyörű nő lett, de még akkor sem gondolta volna, hogy a lány érez valamit iránta, vagy lehetne valami közöttük. Most, hála Blankának, gondol rá. Ő is visszasétált a társasághoz, táncolt tovább, de fél szeme mindig Szabinán nyugodott. Figyelte a lány mozdulatait, hallgatta a nevetését, és egyre jobban tetszett neki amit lát. Már csak azt nem értette, eddig miért nem vette észre őt. Szabina érezte a fiú tekintetében, hogy valami megváltozott benne, hogy Győző más szemmel néz rá, de elhessegette ezt a gondolatot: azt hitte, csak a képzelete űz csúfot belőle, s már nem a valóságot látja, hanem csupán azt, amit annyira szeretne a valóságnak hinni.

Hajnali négyig szinte megállás nélkül táncoltak. Még Gina is úgy érezte, hogy fantasztikus a buli, pedig Zénó az orra előtt csókolta meg nem egyszer Trinit, s szemet szúrt neki a lány nyakában lógó medalion is. Ismerte azt az ékszert, jól tudta a történetét, s ettől dühös lett. Rá kellett jönnie, ha a fiú Trininek ajándékozta a féltett családi ereklyét, valóban nagyon szeretheti a lányt. Fájdalommal gondolt arra, hogy Zénó annak idején ugyan megmutatta neki azt a medaliont, de esze ágában sem volt azt nekiajándékozni. Gina még mindig nem akarta elfogadni azt a tényt, hogy Zénó számára végleg elveszett, még mindig reménykedett abban, hogy a fiú képes lesz neki mindent megbocsátani, képes lesz a múltbéli bűneit elfelejteni, és akkor majd vissza fog térni hozzá, és ő akkor is itt lesz, és várni fog rá. Ugyanakkor, ha a boldog párra nézett, tudta, ez nagyon soká fog bekövetkezni, esetleg sohasem. A gondolat, hogy tehetetlen, nem kaphatja vissza Zénót, végtelen dühöt szült Ginában, és a lány gyűlölködve tekintett Trinire. Ordítani szeretett volna, vagy jól megtépni Trini haját, ehelyett hajnali négy után pár perccel némán követte a többieket a ruhatárhoz. Mindenki vidáman nevetgélt, jó hangulat uralkodott a társaságon. Szabina elővette a bátyja kulcsát a táskájából, s miközben Blankával beszélgetett, odanyújtotta azt Kristófnak. A fiú éppen el akarta tenni a farmerzsebébe a kulcsot, mikor a ruhatáros a kezébe nyomta Gina lenge kabátját. Kristóf ekkor hanyagul ledobta a kulcscsomót a pultra, és felsegítette a mellette várakozó lányra a kabátot.

- Köszönöm – mosolyodott el Gina a fiú kedves gesztusán – Jó érezted magad?
- Én, remekül! Remélem, te is! – nevetett fel Kristóf, átkarolta a lány vállát, és kiléptek a diszkóból a többiek nyomában
A két autó egymás mellett parkolt. Zénó a sajátjának volt a sofőrje, mint ahogy jöttek, Blanka kocsiját azonban már Trini vezette hazafelé. Mielőtt beszálltak a volán mögé, a lány még egyszer a fiúhoz bújt:
- Szeretlek! – suttogta, majd megcsókolták egymást
- Otthon találkozunk! – mosolygott Zénó, és mindketten elfoglalták helyüket a vezető ülésen
- Ugye nem bánod, ha veled tartunk? – kérdezte Dávid Zénótól, miközben Blankával már be is ültek hátulra
- Ahogy én is veled mennék haza. – lépett előre Gina, és miközben elhelyezkedett Zénó mellett, diadalittasan mosolygott Trinire, aki fenyegető pillantásokat lövellt a lány felé
- Azt hiszem, nem maradt más választásom – tárta szét a karját Szabina, és beült Trini mögé
- Miért? Talán nem tartasz jó sofőrnek? – játszotta a sértődöttet Trini, s szinte azonnal a két lány egymásra is nevetett
- Ha tényleg nem bíznék benned, akkor bekéredzkednék Zénó csomagtartójába! Vagy gyalogolnák hazáig. Esetleg megvárnám az első buszt, az is nemsokára jön!
- Húgi, nem hallgatnál el! Ha tovább csacsogsz, még előfordulhat, hogy tényleg kirakunk az autóból! – mordult rá Szabinára Kristóf, és éppen be akart szállni a lány mellé, mikor Győző megérintette a hátát
- Kristóf, ülhetnék én Szabina mellett?
- Nyugodtan, ha ez téged boldoggá tesz! – vonta meg a vállát értetlenül Kristóf, és átsétált az anyósüléshez. Azt sem értette, hogy Győző szavaira Trini és Szabina miért mosolyogtak egymásra olyan veszettül, de igazán nem is érdekelte a dolog. Bekapcsolta a rádiót, és felhangosította a zenét, melynek ritmusára dobolt az ujjaival.
Trini beindította a motort, még egyszer mosolyogva integetett a kedvesének, és kigördült az útra. Zénó viszonozta Trini gesztusát, mire Gina gúnyosan elhúzta a száját:
- Nem indulnál már el te is, végre?
- Amint bekapcsoltad a biztonsági övet, indulunk. – vágott vissza Zénó
- Ugyan, ne problémázz már! – legyintett Gina, de a fiú szemrehányó tekintetére kelletlenül magára csatolta az övet, ám ahogy Zénó figyelme visszairányult az útra, ki is oldotta azt

- Hé, öregem, nem húznál bele egy kicsit? A barátnőd már valahol Hattyas határában járhat! – szólt előre Dávid, mire Zénó valóban beletaposott a gázba
- Így már jó?
- Szuper! – kiáltotta nevetve Blanka – Már csak a zene hiányzik!
- Ez könnyen megoldható – felelte Gina, és bekapcsolta a rádiót
Triniék valóban jóval előrébb jártak, pedig a lány nem is lépte túl a megengedett sebességet. Győző kajánul vigyorgott, miközben hátrafele kémlelt.
- Nem látom őket sehol. Vajon Zénó hogyan képes elviselni, hogy a barátnője jobban vezet, mint ő?
- Nem erről van szó Győző! – fedte meg Trini – Egyszerűen én jobb kocsit vezetek, mint ő. Blanka csodajárgányával nem nehéz gyorsabbnak lenni!
Percekig némán haladtak tovább, mikor Trini pillantása a csuklójára esett, és bosszankodva felkiáltott:
- A francba! Megint elhagytam a karkötőmet! Mindig így járok vele!
- Ismerős – bólogatott Szabina – Én ezért nem viselek ékszereket, mert aztán belefájdul a szívem, ha elhagyom őket. Még lakáskulcsot sem hordok magammal, mindig Kristóféval közlekedünk, mert biztosan azt is elveszíteném.
- Erről jut eszembe – fordult hátra Kristóf – A kulcsom ugye nálad van?
- Mi? – döbbent meg Szabina – Nincs! Visszaadtam még a diszkóban!
- Az nem lehet! – rázta a fejét a fiú – Nézd meg a táskádban! – Kristóf kérésére Szabina újra és újra végigtapogatta a táskája tartalmát, de a kulcsnak nyoma sem volt benne
- Itt nincs! Világosan emlékszem, hogy odaadtam neked! Még a ruhatárnál!
- A ruhatárnál? Hiszen én ott csak Ginával beszélgettem, veled nem! Még fel is segítettem a kabátját! – védekezett Kristóf, de miközben kimondta az utolsó szavakat, a szörnyű felismeréstől elkomorult az arca – És akkor ott felejtettem a kulcsot a pulton!

- Mi? Te elhagytad? Kristóf, hogy lehetsz ilyen felelőtlen!
- Nyugi, srácok, ne marakodjatok! – szólalt meg békítőleg Győző – Visszafordulunk, és megkeressük azt a kulcsot. Minden rendben van, nem kell idegeskedni. Trini, fordulj meg.
- Oké. – egyezett bele Trini, s még észbe sem kaptak a többiek, a lány már megfordította az autót
- Gyorsabban nem lehet? – kiáltott rá Trinire idegesen Kristóf és Szabina egyszerre
- Ti vagytok a főnökök. – hagyta helyben Trini a kérést, és beletaposott a gázpedálba
Nem bánta a sebességet, minél előbb vissza akart érni a diszkóhoz, mert már határozottan kezdte idegesíteni Kristóf és Szabina vitája.
- Az istenért! Nem maradnátok egy percre csöndben? – emelte fel a hangját Trini, megelégelve a testvérpár viselkedését
Csupán egy pillanatra vette le a szemét az útról, de a bajhoz ez is elég volt. Trini elfehéredett arccal látta, hogy átsodródtak a másik sávba, és közvetlen közelről ott vannak előtte Zénóék. Zénó is későn vette észre a lányt, már nem tudott kitérni az útjából. Trini még félrekapta a kormányt, de az ütközést már így sem tudták elkerülni. Percekig csend következett. Elnémult az út. Aztán hatalmas robaj rázta meg a csendes éjszakát, ahogy a szinte egymásba olvadt két autó kigyulladt, s az egyre magasabbra törő lángok megvilágították az utat…

Folyt. köv.