Történetek

– Andreas, miért jöttél ide? – kérdeztem tőle.
– Nem tudom – felelte, és lehajtotta a fejét. – Hiányoztál és látni akartalak. Erre eszméltem, és rögtön el is indultam.
Felsóhajtottam. Én is ugyanezt éreztem. Ha nem kezdek el gyengélkedni, tutira meg-keresem. Mi a fene történik velünk? Túl fáradt voltam, hogy válaszoljak, ezért csak mosolyogva bólogattam, csukott szemmel.
– Aludj.
– Kérlek, maradj itt – susogtam. Éreztem, ahogy ruhástól az ágyamra fekszik....

…tudom hogy valami egyre rohamosan közeledik. Igen. A felejtés. Én nem akarok felejteni én emlékezni akarok, újra és újra átélni minden egyes másodpercet újra és újra átélni mindent és szenvedni. Egyszer majd eljön az az idő, amikor otthon maradok, amikor nem sétálok ki az állomásra, amikor nem számolom tovább a másodperceket. Hiába…
De még emlékszem mire várok, még emlékszem mi hiányzik…
Még emlékszem...

- Hahó! Minden rendben oda bent?! - Dana éles hangja hallatán végigfutott a hátamon a hideg.. Aztán lepillantottam. Az ágy lepedője vörös nedűben ázott, csakúgy, mint a két rajta fekvő áldozat.. S végül az önmagát áldozattá tévő Dolly és melléjük feküdt, fehér bőrén csupán két vágás húzódott, de azokból úgy szaladt kifelé a vér, mintha sietős dolga lett volna odakint.
- Dolly... - könnyes lett a szemem, de nem sajnáltam. Tudtam, neki így lesz a legjobb. Az a mocsadék Jim meg megérdemli.....

Egy nagy ház. Sötét van kívül, belül. Hideg, dermesztő, nyomasztó sötét, szinte érezni, ahogy reszketnek, rettegnek tőle a falak. Ha lábuk volna, messzire szaladnának, a tető cserepei pedig szárnyra kelnének, és elrepülnének, messze innen, el a fojtogató, vérszomjasan vicsorgó Fagytól. Felettese, a Sötét, most hosszú ujjait kinyújtva belöki az ajtókat, s benyúlva rajta, kiszív minden életet, bekúszik a téglák közé, áthatja az épület egészét. Rettegés, félelem jár át mindent, reménytelenség...

Tizenöt évesen a lázadásom első hulláma az volt, hogy fogtam magam, és nem mentem többé iskolába. Még a negyedévi vizsgáimra sem toltam be a pofám. A következő lépés az volt, hogy csináltattam egy piercinget a szemöldökömbe, amiről nem tudott senki...

Még közelebb lépett, és szinte megéreztem a köztünk lévő kis szikrákat. Még egy-máshoz sem értünk, de így is éreztem a testéből áradó hőt. Már nem volt bennem semmilyen kétely, elhallgatott a fejemben az erkölcscsősz. Egyszerűen csak meg akartam érinteni, végig akartam simítani tökéletes mellkasán. Nem láttam be, miért kéne visszafognom magam, ezért kezemet lassan a mellkasára tettem, majd lassan, nagyon lassan végigsimítottam rajta...

Az Úr 2008. esztendejében történt. Minden oldalról megtalált a baj. A szegény embert az ág is húzza mondás rám teljesen igaz volt. Kereskedelmi szektorban dolgoztam, és mint minden céget, minket is érintett a válság. Nagy volt a fluktuáció, és tudtam, hamarosan rám is sor kerül. A tizedik és a tizenegyedik hónapban nem hoztam a minimumot, így elég erősen célozva volt, hogy az új évvel távoznom kellene. A közvetlen munkatársaimat egyesével elbocsátották. Egyedül maradtam, és mivel az nem...

Tátott szájjal álltunk, Meriel meg én. Először éreztem azt, hogy mindkettőnk ereiben egyazon vér csordogál, s ez volt az első alkalom, hogy elhittem – ugyanazt a levegőt szívjuk mi ketten. A sikolyai elhaltak lassan, a becsapott, alsó konyhaszekrény ajtajának visszhangjával együtt. Mi van ott, Meriel? Mondd, mi ez a holtra vált arc...? Gyerünk… nyisd ki...

Dobhártyám szinte érzékelhetetlen remegése indította el a végtelen kis reszketések áradatát, fejem búbjától a lábam ujjának legapróbb szegletéig. Rémes hangzavar zúzta szilánkjaira az álmomat, s ez éktelen haragra gerjesztett. Kedvem lett volna ujjaimat szorosan a kis rohadékok nyakára fonni, oly erőt kifejtve, hogy lélegzetüket tüdejükbe fojtsam. Örökre...

Nyár volt. A Nap és a Hold szinte egymást kergetve szaladtak az égen, hogy minél többet lehessenek a hegyek közt, a patak völgyében, a szépséges leány háza felett. A Nap a leány gyönyörű alakjával ébredt, és este ezzel az álomképpel tért nyugovóra. A Hold felhőtlen éjszakákon szinte nappali fénnyel világította be udvarát és a házat. Időnként a leány ki is jött a nagy fényességre, és hálás mosollyal tekintett fel az égi vándorra...