Szeretni néha nehéz - 5. rész

5. rész

Lily kimerülten ébredt fel másnap reggel. Nem értette, hogy lehet ennyire maga alatt, sosem szokott későn lefeküdni, még hétvégenként sem. Gondolkodni kezdett, mit is csinálhatott tegnap, ami ezt az ólmos fáradságot okozza, de valami oknál fogva semmi sem jutott eszébe a tegnap estéről. Olyan volt, mintha egy nagy üres sötét terem lenne, annak a résznek a helyén, ahol a tegnap estéhez fűződő emlékeknek kéne lenniük.

Lily minden erejét megfeszítette, és felült az ágyán. Barátnői, már nem voltak a szobában, ágyuk rendetlenül bevetetlenül ácsorgott a szemközti fal mellett. Lily az ágyakat bámulva mélázott, de mikor véletlenül a faliórára siklott a tekintete felsikkantott.

Alig öt perce volt az átváltozástan kezdetéig. Míg eddig azzal küszködött, hogy emlékeket csikarjon ki magából, most hirtelen ömlöttek az agyába: ”Hétfő van… nincs jóslástan… nincs első óra… azért nincs itt Christine és Alice… nem lesz ideje reggelizni… öt perc alatt a terembe sem ér le, nemhogy még fel is öltözzön és egyen valamit.

Gyomra mintha csak megérezte volna a lány gondolatait, hangos korgásba kezdett. Lily őrült tempóba kapkodta magára a ruháit, varázspálcáját is elrakta, majd a ládájában kezdett el keresgélni, a tankönyvek után. Két csokibéka akadta a kezébe, valószínűleg még a Roxfort Expresszről származhattak. A lány szíve hevesebben dobbant, gyomra pedig még hangosabban kezdett el korogni az étel láttán. Zsebébe dugta mindkettőt, és az átváltozástan könyvvel együtt kiviharzott a szobából.

Út közben mohón tömte magába a csokibékákat.. Hálát adott az égnek, hogy senkivel sem találkozott a folyosókon, bár ez azt is jelentette, hogy az órák már biztosan elkezdődtek. Lily még jobban megszaporázta lépteit és két perc múlva már az átváltozástan terem előtt állt. Lenyelte az utolsó falat csokibékát, és ezzel sikerült gyomrát elhallgattatnia egy időre; majd megtörölte a száját a talárja ujjával az esetleges csokifoltok elkerülése végett. (Közben elszörnyülködött, ahogy a fekete anyagon maradó barna foltot meglátta.)
De nem tétlenkedhetett tovább lenyomta a kilincset és belépett.

Minden fej egyszerre felé fordult. Lily még soha, egyetlen-egy óráról sem késett el, mióta ide a Roxfortba járt. Nem csoda hát, hogy mindenki csodálkozó pillantásokat vetett rá és és valakik padtársaikkal suttogni kezdtek.

- Ms Evans! – McGalagony professzor arcára döbbent arckifejezés ült ki.
- Elnézést tanárnő – hadarta Lily.
- Óra után ezt még megbeszéljük – szólt a tanárnő a terem hátsó felébe, barátnői felé igyekvő lány után.
Lily lezuttyant egy székre Alice és Christine közé, miközben arca már majdnem olyan színűre váltott, mint a haja.
- Elaludtam – Lily lapozgatni kezdett a könyvében.
- A tegnapi dolgok után nem is csoda – vonta meg a vállát Alice, és tovább próbálgatta az asztalán lévő egér serleggé változtatását.
- A tegnapi dolgok után? – Lily kérdőn felvonta a szemöldökét és szőke hajú barátnőjére nézett. – Ezt meg hogy érted?
- Úgy érti, hogy azok után, hogy takarodó után érkeztél meg James Potter társaságában, aztán a tekergők szeme láttára úgy megcsókoltad, hogy vagy öt percig el sem engedted – adta meg a választ Alice helyett Christine.
Lily szeme elkerekedett, hebegni kezdett:
- Hogy mit… hogy… mit…
- Látod, Al, én mondtam, hogy szerelmi bájital miatt van. Nyugi Lily, szerencsére megláttunk és leszedtünk Jamesről. Nem emlékszel, mikor találkoztál vele?

Lily azonban nem válaszolt. Arca teljesen vörösre váltott, szemével Jameset kereste. A fiú ott ült a terem másik végében, fejét a kezére támasztotta, és egy lapot firkálgatott. Az asztalán ott állt egy szép ezüst serleg, aminek a többiekével ellentétben sem farka, sem füle, de még lábai sem voltak.

Lily fel akart pattanni, de barátnői, gyorsan visszanyomták a székre.
- Nyugi, Lil, majd szünetben elintézed. Nem ér az annyit, hogy mínuszpontokat szerezz a Griffendélnek miatta, már így is elég rosszul állunk.
- Nem ér az annyit…? – kérdezte felháborodottan Lily.
- Nézd, eddig is tudtad, hogy James mindenre képes, miért lepődtél meg ezen annyira? Nyugodj le, változtasd át ezt az egeret serleggé, és majd óra után elintézed. Ha akarod segítünk is neked. Na, gyere, megmutatom a pálcamozdulatot. – Christine nyugtató hangját egy vérbeli anyuka is megirigyelhette volna. Lily hagyta, hogy barátnője a megfogja a pálcás kezét, és többször elismételje vele a szükséges pálcamozdulatot.
- Tudod Lily, én teljesen megértelek, szerintem én is most rögtön meg akarnám átkozni Jamest… - csacsogott Alice, de Christine egy szemvillantással elhallgatatta.
- Ne felejtsd el, hogy Lily prefektus – jegyezte meg Alice-nak.

Az óra további részében egyikőjük sem szólalt meg, mindhárman azon dolgoztak, hogy sikeresen átváltoztassák az egeret serleggé. Alice-nak óra végére sikerült elérnie, hogy a serlegéből ne négy, hanem csak két láb álljon ki. Christine-nek sikerült teljesen átalakítania, az egyetlen bökkenő az volt, hogy az ezüst edény cincogó hangokat adott ki. Lilynek viszont, akinek eddig minden órán sikerült mindent tökéletesen átalakítania, még az óra utolsó percében is csupán annyit sikerült elérnie, hogy egy ezüstszínű egér rohangált a padján.
Az óra végén egy ideges sóhaj kíséretében behajította a cincogó fémet a gyűjtőkosárba, amit Remus vitt körbe és az éppen távozó James után eredt.

Azaz csak eredt volna, ha McGalagony meg nem állítja az ajtóban.
- Miss Evans, egy percre! – Lilynek eszébe ötlött, hogy más elintézni valója is akad, mint James kiosztása.
- Itt vagyok, tanárnő.
- Megkérdezhetem, hogy miért késett az óra elejéről? Ilyen még nem fordult elő az öt éve alatt. Teljesen meg vagyok lepődve…
- Elnézést, McGalagony professzor, én csak… elaludtam. – Lily tétovázott, aztán úgy döntött cselekszik. A Roxfort Expresszes ügyet még elhallgatta Remus kedvéért, de ami sok, az sok. – És jelentenem kell valamit, tegnap James Potter szerelmi bájitalt adott be nekem, és ennek következtében nyilvánosan megalázott, egy… - Lily a könnyeivel küszködött – egy fogadásért… egy zacskó mindenízű drazséért…

A könnyek végigcsorogtak az arcán, nem bírta tovább, megfordult és kiviharzott a teremből. A rosszullét kerülgette, így kimondva, azt ami történt minden szörnyűbbnek látszok. Megalázták… megszégyenítették… egy zacskó cukorért… egy semmiért!

Nem látott, nem hallott csak rohant, rohant, míg valakibe bele nem ütközött.
- Elnézést – akarta mondani, de amikor James szemüveges arcát pillantotta meg, elemi erővel lángolt fel benne a düh, mintha az ereiben is tűz folyna.
- Miért? Potter, miért? – kiabálta fiú képébe az elkeseredett szavakat. A fiúnak először elkerekedtek a szemei, mikor szembe találta magát a dühtől toporzékoló lánnyal, de hamar visszanyerte nyugodt arckifejezését.
- Ugyan már, Evans, nem kell így felháborodni. Elvégre te jöttél nekem, nem én neked! – Megeresztett egy sunyi vigyort Lily felé.
- Te is tudod, hogy nem arról beszélek!
- Nézd, ha a tegnapi…
Be sem fejezhette, mert a lány egy hirtelen mozdulttal arcon csapta, olyan erősen, hogy a pofon után visszhangzott az egész folyosó.
- Aúú – kapott az arcához a fiú. – Evans…

De Lily már nem várta meg, hogy mit akar mondani, sarkon fordult és már szaladt is fel. Meg sem állt a Kövér Dámáig, szinte üvöltve közölte a jelszót a festménnyel. (- Ejnye már, ha szépen mondod, akkor is megértem!) Bemászott a portré lyukon, fel a lépcsőn és bevetette magát az ágyába. A fejére húzta a párnát és hagyta, hogy kitörjenek a könnyei…

_______________________________________________________________________

A Roxfort falai között szájról-szájra járt a hír, hogy Lily Evans a Griffendél ház prefektus sírva rohant ki átváltozástan óráról, és egy órára sem jött be. Senki sem látta az incidens óta. Néhány griffendéles oda is ment Christine-hez és Alice-hoz, hogy megkérdezzék a dolog okát; de a két lány, mindannyiszor csak elhúzta a száját, és azt mondták, hogy ha valaki tudni akar valamit, akkor Lilytől érdeklődjön.
Ez viszont elég nehéz volt, figyelembe véve, hogy Lily ki sem dugta az orrát a lányok hálószobájából egész nap.

Perselus Piton többször is elkapta Christine-t és Alice-t a nap folyamán, hogy némi értékes információt húzzon ki belőlük a Lily-üggyel kapcsolatban, de a lányok vele még a többieknél is elutasítóbbak volt mardekáros hovatartozása miatt.
Így hát nem maradt más hátra, minthogy Perselus órák után két órán keresztül ácsorgott a Kövér Dáma portréja előtt, hogy elkapjon valakit, aki kihívja neki Lilyt. Szerencsére jött egy másodikos kislány aki megígérte, hogy kihívja.

Piton, amíg várt felvetette a lehetséges okokat, Lily viselkedésének okára. Mind közül azt tartotta legvalószínűbbnek, hogy Lily rossz jegyet kapott.
Épp azon gondolkozott, hogy mivel fogja megvigasztalni, amikor kinyílt a portrélyuk.
- Szia Pers! – Lily haja kissé kócos volt, szeme alatt piros karikák jelezték a sírás nyomait.
- Lily! – Piton odalépett, hogy megölelje a lányt. – Hála az égnek! Nagyon aggódtam miattad. Mi történt bájitaltan órán? Miért rohantál el sírva?
Lily Pitonra szegezte zöld szemeit, és azon morfondírozott nem lenne-e abból baj, ha a történteket elmondaná a mardekáros fiúnak.
- Rendben, de hosszú lesz. Gyere, sétáljunk egy kicsit a parkban.

Lebaktattak a lépcsőkön, ki a szabadba. Néhány mardekáros és néhány griffendéles átható pillantással mérte végig őket, ahogy elhaladtak mellettük, de ők ezt már megszokták. Nem mindennapi látvány volt, hogy egy mardekáros fiú és egy griffendéles lány barátkozik egymással. Főleg, hogy a lánynak még a vére sem tiszta.

Kint hűvös szél fogadta őket. A nap már lemenőben volt, az égen szürke gomolyfelhők úsztak egy közeli eső ígéretét hordozva magukban.
Lily és Perselus a park felé vették az irányt. A fiú érdeklődő arccal fürkészte a lányt, de Lily még mindig nem szánta rá magát, hogy nekikezdjen a történetnek.
Míg végül találkozott a tekintetük, és Lilyből egyszerre újra előtört a sírás. Hadarva darálta el az egy nappal korábbi eseményeket, aztán lerogyott a legközelebbi padra és a cipőét kezdte fixírozni, miközben a könnyei csak folytak és folytak…
Piton odaült mellé és átkarolta a vállát. Megértő akart lenni, meg akarta vigasztalni a lányt, de egy másik érzés felülkerekedett az együttérzésen, a lelkében tűz lobban, lángoló, és mindent felperzselő. Érezte, ahogy egész lényét elárasztja a gyűlölet… James Potter ezt még megkeserülöd…!!





Lily másnap már megjelent az órákon, de valami oknál fogva mindig háttal állt James Potterhez viszonyítva és azt sem felejtette el megtenni, hogy a Nagyteremben reggelinél a Jamesétől legtávolabbi széken foglaljon helyet. Christine és Alice, Lilyvel ellenben minden lehetőséget megragadtak, hogy egy-egy lenéző pillantással végignézzenek Jamesen.
Alice már egyáltalán nem állt szóba Siriussal.

Jamesnek viszont egyáltalán nem vette el a kedvét Lily utálkozó magatartása, sőt még növelte is; így annak ellenére, hogy már megnyerte a fogadást, mégsem tett le róla, hogy Lilyt randira hívja, még ha csak heccből is. Sőt, ettől a naptól kezdve minden lehetőséget megragadott, hogy mindenféle szemtelenségeket szóljon be a lánynak; amit Lily legtöbb esetben egy haragos pillantással viszonzott.
Ezenkívül megnőtt a száma az Evans-Pipogyi találkáknak is, ahogy ezt James nevezte, de ezeket nem csak ő nézte rossz szemmel, hanem Alice és Christine is.

Egyik nap, mikor Lily épp egy Pitonnal töltött találkozó után bemászott a klubhelyiségbe és leült két barátnője közé, akik éppen az SVK házi dolgozatukat körmölték, Christine nem bírta tovább és kifakadt:
- Lily nem kéne ennyiszer találkoznod Pitonnal. Veszélyes az a fiú! A haverjai ma is megátkozták Roungot, úgy hogy a gyengélkedőnk kötött ki…
- A haverjai! – emelte ki Lily a lényeges szót.
- Jaj ne csináld ezt Lily, tudod, hogy nem egy ilyen buliban Piton is benne volt, még ha a maiban nem is.
Lily felsóhajtott.
- Tudom, Christine, de megpróbálok jó hatással lenni rá. Elvégre a barátom, már a Roxfort előtt is ismertük egymást. Nem hagyhatom, hogy elkutyulódjon, talán tudok hatni rá. Talán sikerül megértetnem vele, hogy amit csinál az rossz dolog. Végülis ki tudja megértetni vele, ha én nem…?
- De Lily ő sosem fog megváltozni, ha képes lenne a változásra, akkor már megtette volna az utóbbi öt évben.
- De igen is meg tud változni – replikázott dacosan Lily. – Ugye Alice, hogy szerinted is meg tud változni?

Az említett személy viszont csak hümmögött valamit, pislogott néhányat vörös hajú barátnőjére, és újra beletemetkezett SVK dolgozatának átnézésébe.
Lily arcán két piros folt jelent meg. Felpattant a székről.
- Majd bebizonyítom nektek!
Azzal felviharzott a lányok hálótermébe.
- Mit bizonyít be? – kiabálta oda James a klubhelyiség másik oldalából. – Azt, hogy tud igent mondani egy randi meghívásra?
De Christine és Alice hátat fordítottak neki és folytatták a körmölést.

___________________________________________________________________________

Lily aznap éjjel nagyon rosszul aludt, egyfolytában hányta-vetette magát az ágyban, egész teste izzadt. Álmában egy öreg hosszú orrú, bibircsókos arcú boszorkánnyal találkozott, aki mindenképpen jósolni akart neki kártyából. Lily tiltakozott és ellökte magától az egyre közeledő boszorkányt; utálta a jóslás minden formáját, már előre látta, hogy korai halált mutatnak majd neki a lapok, mint Treawney óráin.

Látta, hogy a boszorkány hátraesik és beüti a fejét, látta, ahogy haragosan feltápászkodik, látta, ahogy felé szegezi a pálcáját; és ő csak állt ott tiltakozva, de nem futott el és a pálcájáért sem nyúlt.
Fehér villanás röppent ki a boszorkány pálcájából és a mellkasánál eltalálta őt, Lilyt; hátratántorodott, de tovább akart tiltakozni, viszont valamiért nem tudta kimondani a Nem szót. A bibircsókos arcú kaján örömmel felvihogott.

- Most már soha többé az életben nem tudsz tiltakozni! Soha! – Hangja már vijjogássá fajult, Lily csak ijedten bámult rá és már húzta is elő a kártyáit…
De akkor átváltozott egy szemüveges fiúvá, aki kajánul mosolygott.
- Lily, eljössz velem egy randira… csak egy randira… - vészesen közeledett, és Lily Nemet akart a képébe kiáltani, de ehelyett azt kiáltotta Igen! és erre a fiúnak leesett a szemüvege.
James lehajolt, hogy felvegye a szemüvegét, de mikor felállt, már Perselus Piton volt és egyáltalán nem szemüveget szorongatott a kezében, hanem egy varázspálcát.
- Lily, megátkozhatlak? Légyszi, hiszen te csak egy sárvérű vagy…
Lily nyöszörgött, nem akart igent mondani.
- Hallgatás beleegyezés – duruzsolta Piton, és már emelte is a pálcáját…



- Lily! Lily!
- Ááááááh! Nem! Nem! NEM!
- Nyugodj meg csak egy álom volt! Lily! – Alice ott ült Lily ágyán és ijedten méregette a lányt.
- Alice… - sóhajtott Lily, felült és kisöpörte az arcába hulló tincseket. – Csak egy álom volt.
Alice még mindig nyugtalanul vizsgálgatta barátnőjét.
- Jól vagyok, jól vagyok – dünnyögte nyugtatólag Lily.
- Akkor jó – válaszolta Alice és felállt, de szemében még mindig nyugtalanság ült.
- Mennyi az idő? – kérdezte Lily. Arcáról próbálta eltüntetni az idegesség és a félelem minden jelét, nehogy Alice megkérdezze, mit álmodott.
- Még csak hajnali fél kettő. Arra ébredtem, hogy kiabáltál.
- Nyugodtan menj aludni, Al. Most már minden rendben.
Alice visszament az ágyához és bebújt a paplan alá, de még előtte küldött Lily felé egy nyugtalan pillantást.

Lily is visszadőlt a párnájára, most hogy már Alice nem látta, újra visszatértek arcára a félelem vonásai. Ez borzalmas álom volt, de szerencsére csak egy álom. Érezte, hogy remeg a keze. Nem rég olvasott egy könyvet, amiben az állt, hogy az álmok, megmutatják, a tudatalatti elnyomott gondolatokat, olyanokat is hogy mitől fél az ember…



Lily másnap kissé kótyagosan ébredt, zúgott a feje, és a lelkében ismeretlen félelmet érzett. Mi is történt, mi is történt? Hát persze, az álom.
Aggodalom járta át, megrázta magát, hogy zsigereiből eltűnjön a nyomasztó érzés, és hozzálátott az öltözködéshez. Ma mindenképpen beszélnie kell Perselussal, márpedig szemtől-szemben és keményen. Csak ő, Lily, tud hatni rá, hogy jó irányra térjen, hiszen az összes többi barátja mardekáros, azoktól nem lehet semmi jót várni…
És ma Jamesszel is fog beszélni, és leállítja! Mindenképpen.

Lily órák közben nem is a tanárokra figyelt, hanem a terveket eszelgette, érveket agyalt ki, amikkel majd meggyőzi a két fiút. Az utolsó órai csengőt követően Lily felszaladt a klubhelyiségbe, hogy elrakja a könyveit. Azt tervezte először Jamesszel beszél. Az egy rövid, velős beszélgetés lesz, amiben felsorolja a fiúnak a milliónyi indokot, hogy miért nem illenek össze, bár igazából eddig sem értette, hogy James miért nyaggatja, hiszen ő ránézésre sem az a fajta, amelyik James kedvence. De ha eddig nem jött rá magtól, akkor most Lily beszédétől mindenképpen rá kell eszmélnie.

Perselussal viszont nehezebb lesz… a barátai matt. Arra rámegy az egész délután, ezért az marad másodiknak.
Lily először úgy tervezte, hogy egy cetlit nyom James kezébe, amire ráírja, hogy mikor és hol találkozzanak, de aztán eszébe jutott, hogy a fiú van olyan nagy képű, hogy azt terjessze, Lily randit kért tőle, és bizonyítékként a cetlit mutogassa, így hát lemondott erről.
Marad a „B” terv miszerint odamegy Jameshez, elhívja egy pár percre beszélni, úgy csak Sirius ciccegését kell majd elviselnie.

Szépen visszarendezgette a könyveit a ládájába, lement és leült az egyik fotelbe, keresztbetette a lábát és várt. Gondolatai ide-oda cikáztak, mígnem eszébe jutott valami. Egy lapot vett elő, ráfirkantott pár mondatot, és kimászott a folyosóra. Le kellett néhány lépcsőn szaladnia, hogy összetalálkozzon mardekárosokkal, az egyik másodikos kislány kezébe nyomta a cetlit azzal, hogy adja Perselus Pitonnak.
Visszasietett a lépcsőn, föl a toronyba, eldarálta a jelszót a Kövér Dámának és már mászott is befelé.
De a fotel, amiben meg akarta várni Jamest, már foglalt volt. Sirius ült benne, és a keresett személyt hallgatta, aki mellette ült egy másik fotelben és nagyon mesélt valamit. Lily elindult feléjük.