Történetek

Gyarmati Bálint még tizenegyedik osztályban is ott tartott, ahol mondjuk öt éve: sehol. A gondolkodásmódja, amely mindenben a gyermeki őszinteséget és a logikus lépéseket kereste, sajnos nem változott. Naivságának jegét egy késő ősszel kezdődő és majdnem nyár elejéig elhúzódó ügy törte meg, amely egyik barátját személyesen is érintette...

– Akkor, nincs más hátra, mint előre!- fontoskodott tovább. - Lefekszenek szépen ide! Úgy felgyűrjük az ingujjakat, elszorítjuk az ütőeret, aztán belebökjük a lyukas tűt a vénába! - lihegte kéjesen, megnyalva szájszélét, és az ágyon fekvők felé indult a tűvel. Abban a pillanatban, amint meg akarta bökni Ádám vénáját, Éva felugrott fekhelyéről, és tépőfogait az orvos nyaki ütőerébe mélyesztette. Az orvos se köpni, se nyelni nem tudott a meglepetéstől, és mivelhogy hatalmas testű ember volt...

Majdnem minden nap megtörténik ugyanaz. A saját ágyamban térek nyugovóra, de mikor felébredek, már nem vagyok ott. Sőt már a házban sem vagyok. Egy erdőben ébredek. Mindenem csupa vér. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi történik velem...

Mindenkinek vannak kedves játékai. Minden gyermeknek. Például játék macijai, kisautói, vagy csak színes rongydarabjai – amelyektől soha nem válna meg. Bálintnak is voltak. Pontosabban egy: egy felnőtt-kéznél alig nagyobb, barna bundájú, piros pulóveres kis macija. Dörminek nevezte. Nagyon szerette; sosem hagyta otthon, ha elutaztak valahová, csak arra a pár órára volt hajlandó megválni tőle, amíg az óvodában – később az iskolában – volt. Dörmi mindig ott volt a feje mellett, a párnáján,...

Mondjuk azt, hogy a pornó, egy szexuális különbözőségek tárházát bemutató, minden erkölcsi gátlást nélkülöző mese. Egy felnőtteknek szóló mese. A pornó egy olyan ideológiára épül, ami a tiltott, az erkölcstelen és a felszabadító között mozog. Kinek a felszabadítása? Kutatások próbálják bebizonyítani, hogy a nők legalább ugyanannyira beindulnak a pornó nézése közben, mint a férfiak...

Minden porcikám belerezdült, abba, ahogy hozzámért. Ujjaival a hajamat túrta, másik kezét a derekamra helyezte, mintha még a levegőtől is féltene.
Mond, hogy tűnhetett el minden?
Szemembe nézett, félelmet láttam, megbánást, hogy eddig nem tette, és szeretetet.
Mond, ma miért nem látom?
Kedves szavai, a lelkembe égtek, mosolya a szívembe hatolt...

Zöld méreggel ölel körbe, rongyokkal bugyolál és levessel itat. Lemezeket tesz fel, könyveket kutat elő és virágot tesz az asztalra. Elhúzza a függönyt és fény szűrődik be az ablakon. Körbe-körbe járkál és fél szemmel felém néz olykor-olykor de csak titkon, hogy ne vegyem észre. Aggódik értem...

Kezdjük az elején... Megszülettél, fejlődsz, sok új dolgot megtanulsz, és tapasztalsz. Majd elindulsz életed útján. Van számtalan kis mellékút a fő utadon. Néha letérsz, elbuksz, visszatérsz. Tapasztaltabb vagy, de még mindig letérsz, elbuksz, visszatérsz. Van, akinek az útja egy úton van, a tiéden közel kerül hozzád. Van, hogy még kezedet is fogja, majd egyszer csak vagy elmegy egy mellékútra, vagy az ő útja lekanyarodik. Egyedül folytatod tovább...

Akkor már 16 éves voltam. Azóta sem emlékszem tisztán arra a délutánra. Egy világ omlott össze bennem. Képtelen voltam a sírásra. Az iszonyatos fájdalom mellett egy szörnyű balsejtelem kezdett egyidejűleg kibontakozni. A nagyit megölték… Igen, biztosan megölték… Hisz mesélt azokról a szörnyű teremtményekről, akik rájuk vadásztak az éjszakában, s az életüket, az erejüket, a vérüket akarták…

„Mikor kint álltam a ház előtt. Figyeltem következő áldozatom, de megláttam őt. Olyan kicsi volt. Még zsenge hús. Éretlen, puha bőr. Gyönyörű szőke haja megrészegített. Első látásra beleszerettem. El kellett hoznom. Ő megadhatja nekem azt a kellemes érzést, hogy édes magas hangján sikolt fel az éjszakába.”