Történetek

Egy év telt el azóta az éjszaka óta, az életem gyökeres fordulatot vett. Nem tudtam kiheverni a történteket, gyakran felriadok éjszakánként, és minden neszre paranoiásként fordulok hátra az utcán. A gyilkosságok abbamaradtak, a rendőrök szerint a támadóm megijedt attól, hogy még a helyszínen értük. Én féltem… Egy ideig a nyugtatók rabja lettem, egyszerűen remegtem, ha nem volt a szervezetemben pár tabletta. Letettem. Egy okom volt rá…

Óvatosan kinyitottad az ajtót. Szemed elé tárult szobatársad talpig vérben, hiányzó kézzel és furcsa, elborult szemekkel meredt a semmibe. Rád vetette magát, megpróbált megharapni. A kést a tarkójába döfted, amitől egyből Rád borult. A feje még marcangolta a válladat, de teste már nem mozgott, elvágtad a gerincébe vezető ideget...

Tánc közben Milli elkapta Brigi és Nita értetlenkedő tekintetét is, de úgy érezte nem csinál semmi rosszat, így nem foglalkozott velük. Pár számmal később Norbi azt javasolta menjenek ki beszélgetni. Ahogy kiértek Milli megpillantotta az ölelkező Misit és Lillát. Legalább náluk minden rendben – gondolta magában. Fogalma sem volt, mire számítson Norbitól...

Gyorsnak kell lennem: a másik test fölé hajolok, ami még nem is sejti, hogy hamarosan milyen traumákat kell átélnie. Aprólékos mozdulatokkal fölnyitom a nyakat, leválasztok egy kevés izomrostot, majd a fejet, melyből még mindig nem hunyt ki az élet szikrája, a nyakhoz közel helyezem, és amilyen gyorsan csak lehet, megoldom a vérellátását. Ehhez föl kell nyitnom a szedált állapotú test nyaki artériáját, és egy csővel átvezetnem… Igen! – kiáltok fel, mikor minden probléma nélkül sikerült....

Megittam a teámat, és pont akkor toppant oda Reid.
- Öhm... Szia! - köszönt, majd elmosolyodott.
- Szía! Épp készülni indultam...
- Ó, értem. Egész nap téged kerestelek. Olyan volt, mintha... mintha kerültél volna...
- Nem, dehogyis! - tiltakoztam, pedig igaza volt...

Abba születtem bele, hogy mindenki hercegnőnek hív, és amikor Pozsonyba kerültem, akkor megtapasztaltam, hogy én sem vagyok más, mint a többi ember, habár ennek valójában már addig is tudatában voltam, hiszen az udvartartás nem élvezett különleges helyzetet, mi ugyanúgy kijártunk dolgozni, ahogy mindenki. Habár mivel mi értelmiségi dolgozók voltunk, ezért csak a gyümölcsszedésekre jártunk ki, és a közterületek takarításában vettünk részt, a mi fő foglalkozásunk szellemi jellegű volt, de...

- Jó estét! Ide hívtak mentőt?
A csend szinte megijeszt, nem sűrűn van, hogy nem szaladnak már az utcán elénk, pláne éjszaka. Ahogy a nappaliba lépek meglátjuk miért nem.
- Lacika! Rádiózz be, hogy küldjenek azonnal segítséget! Mondd, hogy újabb áldozatai vannak a Révésznek!
- Rohanok! – jön a válasz, és már csapódik is a bejárati ajtó a társam mögött...

A várost 1826-ban alapította meg egy Rats Darn nevű alak. Bandita volt, ostoba léhűtő az elbeszélések alapján. Apám íróasztala fölött volt kint róla egy furcsa, festményszerű kép. Régebben sokat kérdezgettem apámat miért nem megyünk el a városból, de erre mindig megcsóválta a fejét, és fel sem nézett rám az újságból. Amikor még kölyök voltam, soha nem kaptam válaszokat. Mindig azt hallottam, hogy az okos gyerek nem kérdez, csak hallgat. 10 évesen végül megfogadtam végre ezt a tanácsot,...

- Persze tudom, ez maguknak csak giccses emlékek, a régi idők hazugsága, propaganda – nekünk viszont akkor ez volt az élet értelme. Volt már Erdélyben fiatalember?
- Igen, utoljára ’89-ben, a forradalom idején. Arad, Temesvár.
- És akkor tényleg úgy ünnepeltek az emberek, ahogy a TV-ben mutatták?
- TV-t nem tudtam nézni azokban a napokban, de igen. Mindenki boldog és felszabadult volt.
- Akkor azt hiszem, valami hasonlót, ha nem is akkorát élhetett át, mint mi azokban...

A ház, melybe megérkeztünk káprázatos volt. Egyenesen a drága tölgyfa burkolatú dolgozószobába vezetett, tele drága tárgyakkal és szebbnél-szebb bútorokkal. Elképzeltem, hogy én vagyok ennek a háznak az ura, hogy én vagyok a gazdag úriember. Akkor született az ördögi terv. Még mindig nem értem, hogy juthatott ilyesmi egyáltalán az eszembe. A férfi az ablak felé fordult, és ekkor minden bátorságomat összeszedve, de főleg az irigységtől vezérelve egy arany gyertyatartóval leütöttem a velem...