Dead people rights

Halk volt minden, a légyzümmögést is hallani lehetett. Meleg nyári nap volt, alig páran maradtatok már csak a kollégiumban, utolsó vizsgák utáni próbálkozásra, hogy meglegyen a félévetek. Mocorgást hallottál odakintről. Felvetted a még mindig vajas kést és elindultál az ajtó felé. Mostanában sok a lopás, és nem szeretnéd, hogy kiraboljanak és még helyben is hagyjanak. Hörgés, mint amikor valaki haldoklik. Óvatosan kinyitottad az ajtót. Szemed elé tárult szobatársad talpig vérben, hiányzó kézzel és furcsa, elborult szemekkel meredt a semmibe. Rád vetette magát, megpróbált megharapni. A kést a tarkójába döfted, amitől egyből Rád borult. A feje még marcangolta a válladat, de teste már nem mozgott, elvágtad a gerincébe vezető ideget. Gyorsan kimásztál alóla, majd pár jól irányzott rúgással elküldted a fejét is az élők sorából. A vállad sajgott, furcsa színű foltokat láttál keringeni magad körül.

Kiléptél az ajtón, elindultál kifelé az őrületből. A portás néni jött Feléd, látta, hogy tántorogsz, gyorsan segített, rátámaszkodtál. Szerencsére nem vette észre a szobatársad az ajtó mögött. Amint a folyosón –már szinte vonszolt- mentetek, egyszer csak nem bírtad tovább, lerogytál. A falnak támasztott és gyorsan tárcsázta a mentőket. Még mindig ömlött belőled a vér, szorítottad a sebet, égett tested minden porcikáját. Lassan elsötétült előtted a világ, ájultam dőltél el, hosszú vércsíkot hagyva magad után a falon. Még emlékszel amint egy ember Föléd hajol és megállapítja, hogy sok vért vesztettél, azonnal kórházba kell szállítaniuk.

A következő kép sötét. Teljesen sötét. Alig tudsz mozogni, és valami őrjítő zaj futja át az agyadat. A hang egyre erősödött, és akárhogy mereszted a szemed, nem látsz semmi. Valami körülfogja a tested. Mocorogsz, majd végre sikerül kiszabadítani az egyik kezed. Testileg épnek érezted Magad, homályosan emlékszel a kollégiumban történtekre. Egy kép villan be, amint fehér köpenyes emberek sürögnek körülötted, majd újra a sötétség. Sikerül végigszakítanod a körülötted lévő valamit. Felülsz. A válladhoz kapod a kezed. Egy bevarrt seb éktelenkedik ott, de mintha ki lenne forrva. Lázasnak érzed Magad, a tested forró, és a hang a fejedben hihetetlen erős lesz. Ajtó nyikorgását hallod, de valami felerősíti ezerszeresre. Odakapod a fejed, ahol sejted a hangforrást. Kicsit kitisztul a kép, de valahogy olyan furcsa minden. Korog a hasad. Egyre több hangot hallasz. Hosszan felordítasz. Nem tudod, hogy hol vagy, nem tudod, mit kellene tenned. Biztos a kórházban – villan be, de akkor miért nem jönnek már végre oda Hozzád, hogy ha ennyire rosszul vagy?

Óvatosan leszállsz az ágyról. Mintha erőd teljében lennél, de elmédet kezdi szétzilálni a hang. Újból felüvöltesz. Agresszívvá válsz és az odarohanó embert nagyon erősen visszakézből megütöd. Ez enyhít a zajon. A fekvő emberhez futsz, és újból megütöd. A hang ismét gyengül. Hasad korgása jelzi, akármennyire is ellenkezik elméd megmaradt része, bele fogsz harapni. A félájult emberre térdelsz, és gyors mozdulattal elkapod ellenkezni próbáló kezeit, majd rárontasz a nyakára. A zaj teljesen megszűnik. Kellemes érzés fut át Rajtad, amint egy embertársadat marcangolod. Nem hagysz Neki esélyt, a nyaki artériái után közvetlen az arcába harapsz. Ordítozik, de Téged, ez mit sem érdekel, mert végre enyhíthetted az őrjítő rémálmot a fejedben, és a hasad is abbahagyta a korgást.

A karajai ernyedten hullnak a földre. Arcáról félig letépted a bőrt, mely most kicsit kilóg a szád szélén. Szipp, és már le is nyelted. A kezei túl izmosak, ezért a lábának esel neki. Finom hús illatát érzed a szádban. Vér fröcsköl Rád, de nem zavar. A seb a válladon még jobban kifordul a sok mozgástól. Az ajtó újra nyílik, agyadban újabb gondot okozva. Őrjöngve, hörögve rontasz rá a belépő nővérre. Látásod tisztult annyit, hogy kivehesd amint megpillantva Téged elönti arcát a rettegés és pillanatok alatt megőszül. Mire megpróbálna bármit is tenni Te már a szájába harapsz. Ha valaki látna Titeket kívülről, azt hihetné, hogy szerelmes pár vagytok. Magadhoz szorítod, a nyelvét kutatod a szájában. Ő próbál ellenállni, de Neked nem tud. Hátán a karjaidat szorosabbra fogod, hogy végre elérd a célod, elroppantod a gerincét. Feje ernyedten bólint el, és Te birtokba veheted. Az Ő számára az aktus véget ért, Neked most kezdődik. Karjait széthúzod, kitartod a testé, és beleharapsz a mellébe, letépve azt. A hang most sem döngicsél, és most már kimondottan jó érzés embert enni. Amint lenyelted a falatot valami nem tetszik a beleidnek és térdre rogyva, az áldozatot elejtve hányni kezdesz. Egy mellimplantátumot sikerül sokadjára felöklendezned. A hang a fejedben az elveszített étel mennyiségtől újra erősen sugározni kezd. Dühösen nézel a rongybabaként heverő asszisztensre. Odaugrasz hozzá, feltépve hasát a szerveinek esel neki. Elégedetten morogsz, amikor hallod végre a körülötted zajló világ hangját, nincsen mi elnyomja. Mikor végeztél, felállsz és körülnézel. Csúnya munkát hagysz magad mögött, de Rajtuk már nem akarsz rágódni, nem adják meg a kellő mennyiséget, ami enyhíthetné, sőt jobbá tehetné az erős arzenált a fejedben.

Elindulsz a folyosón. Teljesen normális embernek nézel ki, leszámítva azt, hogy egy hullazsákból másztál elő, válladon egy lyuk tátong, valamint kórházi ruhád teljesen vörös és arcodról is folyik a vér. Téged egy gondolat vezérel, hogy megszüntesd az idegtépő hangorkánt a fejedben. Már meg is találtad ennek ellenszerét, mindenképp enned kell… embert!