Történetek

Segítened kell, bajban vagyok. Az életemre törnek, szeretnék valamit rád bízni. A borítékban lévő kulcs egy West-River-i bank 21es számú kazettáját nyitja, ha bármi történne velem, vedd magadhoz a benne lévő iratokat és a dobozt, és kérlek, bosszuld meg a halálom. Tudom, számíthatok rád, régen is mindig Te voltál a „nagy testvér” aki megvédett, amikor meg akartak verni az utcán a többiek, vagy amikor 18 évesen megmentettél a börtöntől…

A harangszó maga a nyugalom. Méltóságteljes emlékezés, mindig ugyanolyan és mégis mindig más. Nekem, a harangszó a nyári meleget, az elpilledést, a hegyekkel övezett kis falu poros utcáit, a bágyadt ragyogást jelenti, s valahányszor meghallom, gyermekkorom jut eszembe...

Volt egy lány. Álmokat szőtt míves kelmén, színes gombolyag szaladt át a kezén, rikítottak ujjai nyomán az álomképek. Egyik a másik után kelt ki mint tojásból a napos csibék. Lábát lógatva csücsült a felhők tetején, ajkai között halovány zöld fűszál remegett, miközben rágcsálta, kezével az állát támasztotta. Úgy hitte, minden sikerülhet, hogy csupán akarni kell és hinni mindig a színes szőttesben, mit maga készített...

Az antigravitációs hajtómű felmorajlott és a parancsnok megpróbálta elképzelni, hogy a Merész látszólagos tömege hirtelen több milliószorosára megnövekszik, és gravitációs mezeje összekapaszkodik a csillag vonzásával. De nem bírta elképzelni. Egyszerűen el kellett hinnie, hogy így van, mert különben visszaadhatná a parancsnoki diplomáját, mint valami fabatkát sem érő dolgot! A villamos áramot sem lehet látni, mégis el kell hinni azt, hogy létezik, mert a hatása mérhető. Hát így lehet ez...

Amikor újra elment minden, és maradt a mindent beterítő sötétség, fura érzésem támadt, mert ellentétben az első esettel, most nem voltam tisztában azzal, hogy mi miért is történik.
Talán ennek köszönhető, hogy másodpercekre lefagytam, valójában percekig, mozdulatlanul ültem a kád peremén, és a fejem próbáltam tisztázni, az agyam által generált hangok miatt, noha tisztában voltam velük, hogy csak a képzeletem játékai.
S ezután összeszedve magam, ismét elindultam, hogy megoldjam...

Pedig körülöttünk ott az élet. Csak körül kellene nézni, s hagyni, hogy megérintsen. Nem gondolkodni, nem szemlélni, nem darabokra törve vizsgálni, s kérészéletű elméleteket gyártani létezésére, de élni és átélni. Hagyni, hogy megszólítson bennünket. Hogy bennünk szólaljon meg. Ehhez persze büszkeségünket kellene feladni. Az észbe vetett vakhitet félretenni egy kicsit, s hagyni a szívet megszólalni...

Valahol lenn a sötét mélyben talán ádáz csata dúlt, de kint a hideg hajnal-ködben néma vakság leple takarta a tájat. Meleg kabátomba dideregve húztam vissza ködtől ázott nyakamat, s szívemben egy érzés hideg ujja érintett meg hirtelen. Nem kísértettek a földi világ rémképei, s lelkemben nem voltak már remények, sem forrongó terveim, csak régi társam, a vén magány...

Arisa hangjából féltékenység csengett, mire Thomas kedvesen felkacagott, s Arisa arcát tenyereibe fogva minden zokszó nélkül, szájon csókolta a lányt, hátradöntve az ágyba. Kezeit elvette arcáról, s egy kis tapogatózás után, az ingje alá csúsztatta. Aminthogy ez megtörtént, Amzi felnyögve, lendítette kezét. Nagy csattanás, s Thomas idegesen leugrott az ágyról, arcát fogva...

Találkoztál a barátnőddel? Elmondta, hogy lefeküdtem vele? Igen igaz és akkor mi van? Véget ért a barátságotok? Nem baj, találsz majd másikat. Amúgy jó szűk puncija van annak a kis ribancnak. De neked még jobb, hidd el.
Különben is téged szeretlek...

Százkilós csomagjaikat már előző este összekészítették, így nem volt már mit tenni. Az állatokat ellátták, a kertben, az udvarban rend volt, mint rendesen. A konyhából kihoztak egy-egy hokedlit, és leültek egymás mellé. Fogták egymás kezét, s csak néztek. Sajó, az öreg kutya lábukhoz heveredett, s elszunyókált. Olyan erősen nézték az udvart, hogy szinte beleégett a retinájukba a hely, ahol több mint negyed századot éltek le együtt, ahol gyerekek születtek, s szülők haltak meg, s amelyet...