Egy furcsa szerelem - 2. fejezet: A Démon

Havazott. Gyönyörű égi tüneményként hullottak alá az égből a formás hópelyhek, s tapadtak meg a mocskos utca kövén. Tél közepe volt, a hőmérséklet nulla fok körüli lehetett. Nem volt hideg, legalábbis a megszokottnál melegebb volt.

Arisa alig tudott aludni, pedig még nem volt fél hat se. Mégis. A láza még nem apadt le teljesen, de most már sokkal jobb volt, mint éjjel, mikor a hideg rázta, és órákon át csak sírni tudott. Ez, pedig Thomast is megrémisztette. 4 órán át ott volt mellette, és vigyázott rá, közben azért küzdött, hogy lejjebb menjen Arisa láza, amiért magát okolta. Részben igaza is volt. És most, hogy Arisa végre már aludni tudott volna, akkor se tudott. Érzékeny orra nem hagyta:
Finom illatokat érzett beszállni a szobába.
Lassan felnyitotta pilláit. Nehezek voltak, mintha több kiló súly lenne rajtuk.
- Thomas... - nyögte, és megpróbált körbenézni. Egyedül volt, a fiú nem volt odabent vele. De akkor, hol lehet? - Hol vagy?
Arisa lassan felült az ágyon, ekkor vette észre, hogy nincs már bekötve a szeme. És mintha tiszta ruha lenne rajta... Igen jól látta, már nem pucér. -„Vajon miféle illat ez” - felkelt az ágyból, és lassú léptekkel az ajtóhoz sétált. Odalapult, és fülelt. A folyosó csendes volt, s az ajtót is ki tudta nyitni. Meglepődött, majd bátortalan léptekkel elindult.

Thomas a konyhában állt, a tűzhely felett. Idegesnek tűnt, remegett, és légzése fújtató volt. De próbált nyugodt maradni, nem aggódni, és nem magát okolni. Ez nehezen de sikerült.
Néha, néha oldalra pillantott. Egy könyv volt a pulton, miből egy receptet nézett. Sóhajtva nyugtázta mindjárt kész, már csak a sütőbe kellett beraknia ezt az egészet. Megfogta a tálcát, s levéve a pultról, belökte a sütőbe, majd vissza felállt. Finom illat csapta meg orrát, és megkavarva a fortyogó levest lassan hátrapillantott. Mosolygott.
- Jó reggelt - mondta az ajtónak, ami mögül Arisa kidugta a fejét. Bátortalanul a fiúra mosolyodott, majd apróbb léptekkel mellé sétált. Mikor odaért Thomas elkapta a derekát, és maga mellé rántotta, amitől Arisa megijedt, de fölösen.
- Kóstold! - mondta, s egy fakanalat tartott a lányhoz. Arisa kiszürcsölte belőle a levest, majd megnyalta a száját.
- Nagyon finom - mondta álmosan. Thomas ettől még vidámabb lett, majd elengedve a lány derekát, a lábost felkapta, és odavitte a megterített étkező asztalhoz, majd kipakolta az evőeszközöket, tányérokat, poharakat. Arisa csendben bambulta őt, egyhelyben állva. Levegőt is alig vett. Thomas felé fordult.
- Mért állsz? - kérdezte teljesen logikusan. Arisa kinyitotta száját.
- Nem t’om. - mondta zavarosan.
- Ülj le.

Thomas szavaiból tisztán ki lehetett venni, mennyire a ház urának érzi magát. Igaz, ő élt itt, és ő fogadta be Arisát is, de a bánásmód nem mindig volt emberhez méltó. És a hangnem se.
Arisa leszegett fejjel vette tudomásul, jobb, ha teszi, amit kell. Leült az asztalhoz, és várt. A fiúra. Az épp a pulton ült, és a mobiljával játszadozott. Tekintete azonban véletlen Arisára terelődött. - Egyél. - mondta.
- Megvárlak. - mondtam felbambulva a fiúra.
- Nem kell - mondta Thomas halkan.
- De...
- Egyél már abból a szarból! - üvöltött fel, s leugorva a pultról, kicsörtetett a konyhából. - Hello, Thomas vagyok - szólt bele a telefonjában, odakint.
- Üdv. Hogy megy sorod, a szabadságod alatt - hallatszott egy lágy, férfias hang.
- Szarul, de szereztem egy új lánykát magamnak, gondo...
- Jaj Thomas, már megint elfogtál valamilye szerencsétlen utcakölyköt, hogy meghágd, és kidob...?
- Arisa. - mondta erre a fiú. A telefonba, most nem szólt bele senki, mintha megszakadt volna a vonal, de nem. Thomas halotta a másik izgatott lélegzetét.
- Ott?
A beszélő hangja zaklatottá vált. Egy pillanat alatt. - Arisa ott van?! - szinte üvöltött, hangja remegett.
- Igen. - mondta higgadtan a fiú. - Épp eszik. - és sandán bepillantott a résnyire nyitva lévő ajtón. Arisa épp nyelte le a falatot a szájában, a csirke lába félig kilógott még onnét.
- És jól van?
- Igen jól, de... Megrontottam - mondta nyelve egyet Thomas.
- MICSODA?! - a fiúnak el kellett tartania mobiltelefonját a fülétől, úgy üvöltött a hívó fél.
- Figyelj én, ezt nem bírom! Kell nekem, olyan szép, szeretem, magamévá akarom tenni! Kérlek, gyere el! - megszakadt a vonal.

Arisa nem igazán akart enni, mert nem tudta tartson-e esetleg valamitől.
Hülyeség, gondolta, de akkor is, bármi meg történhet! És a nevelőapám után, én már... Mindentől tartok.
Nyelt egyet, majd eltolta magától a tányért. Ekkor lépett be Thomas.
- Miért nem eszed meg? - kérdezte.
- Nem kell. - pár pillanat, s a fiú ököllel csapott elé.
- Nem azért görcsöltem órákon keresztül, hogy te itt hisztizz! Megeszed, különben beleverem a fejed a tányérba! Világos?
Arisa lassan bólintott. Megrémült, és szinte pillanatok alatt fal fehérré sápadt. Thomas leült elé, és mert magának egy kis levest. Ő is enni kezdett, közben néha rápillantott az étkező lányra. Arisa szintén lopva a fiúra nézett. Olyan szép volt, számára egy isten, amit tisztelni kell, akitől félni kell, és akit szeretni kell.
- Mire gondolsz? - csúszott ki Thomas száján. Váratlanul. Arisa a fiúra emelte rémülettől csillogó szemeit. Félt.

Lassan kora délelőtt lett, a hó, mi reggel még unottan hullat le a tájra, most szakadatlanul lepett el mindent. Emberek ilyen időben nem léptek ki az utcára, az autók nem jártak, az utakat, a parkot, a városkát ellepte a néma csend.
Thomas házában is uralkodott a némaság. A konyhában már nem volt senki, s a pultra rakott kenyér illata ellepte az egész házat, nagyon kellemes aurát adva annak. Egyszer csak, halk vízcsobogás hallatszott ki egy ajtó mögül. Ez az ajtó, a vendégfürdőt rejtette, s Thomast, meg Arisát.

A fiú a kádban ült, s eresztett egy kis melegvizet abba, Arisa, pedig a földön, egy puha gyapjú szőnyegen, ült, egy WC papír gurigával játszva. Unatkozott.
- Ülj be mellém - mondta erre a fiú, s bátorítóan Arisára mosolyodott. Az felállt.
Lassú gyengéd mozdulatokkal húzta le magáról pólóját, s kivillantak megtört teste részleteit. Thomas némán bámulta, ahogy a lány a szennyes kupachoz dobja azt, a nadrágjával együtt. Már csak a fehérnemű maradt. A fiú vágyakozó arccal nézte Arisa gömbölyödő idomait, s alig láthatóan megnyalta a szája szélét. Arisa, számára gyönyörű volt, egy igazi kincs, de ő bántotta, elvette értékét. Ez a tény, hogy képes volt megütni egy ilyen szépséges nőt, idegesítette, elkeserítette. Thomas haragudott magára, bántotta lelkét a tette, de hát, semmit se tehetett.

Hirtelen megrázta a fejét, s Arisát látta meg maga előtt. A lány vele szemben ült, meztelen testét derekáig ellepte a habos, illatos víz, s felhúzott lábaiból, alig látszott valami a habtól. Csodálkozva nézte Thomast.
- Hideg... - mondta váratlanul.
- Nem szeretem a meleget. - mondta erre Thomas. Arisa lassan felé kezdett kúszni, majd váratlanul, beledőlt a fiú karjaiba, fejét szorosan mellkasához nyomva.
- Olyan jó meleg a tested - bújt hozzá, de mikor érezte a fiú erősödő remegését, gyorsan el akarta engedni. Thomas azonban elkapta.
Arisa térdelt előtte, Thomas ölelésével lefogta a kezeit, s testét magához láncolta, lábaival, pedig Arisa lábait fogta közre.
- Neh hagyj egyedül. Kérlek, Arisha... nagyon szeretlek! - kiáltotta izgatott hangon Thomas - Nem mehetsz el! Nem engedlek el többé!

Odalentről kulcscsörgés hallatszott. Valaki be akart menni a házba. A zár kattan, az ajtó kinyílt.
Egy fiatal lány lépett be. Hosszú, szinte a földet, súroló kabátját levette, és felakasztotta, az ajtó melletti fogas csoport egyik tagjára, s nyújtózott egyet. Teste formás volt, toppján át, tökéletesen látszottak formás idomai, csípője vékony volt, arca, pedig sima, s rejtélyes szelídséget sugárzó tekintettel (melyet leomló haja takarása egy kis vadsággal vegyített) nézett körbe. A fiatal hasonlított Thomasra, lila haja volt, szemei is lilán pompáztak. Fura egy teremtés volt ez a lány.
- Vajon merre vagy? - kérdezte magától, s elindult az emelet felé.

A víz már teljesen kihűlt, Arisát megszédítette a fagy, de Thomas ezt nem vette figyelemben. Sőt jobban ölelni kezdte a kétségbeesett mocorgó lányt. Nem érezte így jól magát, de lehiggadt.
- FÁZOK! - sikította a lány, olyan éles hangon, amitől még maga a fiú is megijedt - Gonosz vagy velem! Gonosz!
A fiú megrökönyödött.
- Jól van - somolyogta, majd felállt, felhúzva az ülésből, a lányt is. Kiszálltak a kádból, s megtörölköztek. Thomas köntösét felkapta magára, s a lány köré csavarta az egyik melegebb törölközőt, melyet a kis szerkénye tetejéről vett le. Így léptek ki a fürdőből, s ekkor találkoztak össze az idegen lánnyal.
- ... Te meg?
- Reggelt Thom. - somolygott a lány - Hát te...? - nézett Arisára. Az pirulva elbújt Thomas mögé.
- Hé-hé - nevette a fiú, majd előrántva maga mögül Arisát, leindult.

- Honnét jött? - kérdezte a lány, bögréjében gőzölgő capuccinoja mögül. Ő, és Thomas, a konyhában ülve beszélgettek. Arisa is ott volt, de ő inkább csöndben hallgatott, a fiú ölelésének fogságában. A fiún egyszerű öltözék volt. Egy vajszínű trikó, s egy kék farmernadrág.
- Hát... Ez egy hosszú történet. Kérdezd őt. - mosolyodott rá Arisára, mire a lány sóhajtott, idegesen igazgatva, szürke galléros ingje nyakát. Thomas közben sandán a lányra pillantott, az úgy volt gombolkozva, hogy a fiú láthatott egy keveset Arisa melleiből.
- Semmi köze!
- Arisha! - Rivallt rá a lányra, magához térve az ámulatból a fiú. - Mégis, hogy képzeled? - lökte őt a földre, felállva. - Ezért...! - emelte föl egyik kezét ökölbe szorítva. A lány azt elkapta.
- Nyugalom - mondta. - Menj, pihenj le. - mosolyodott a fiúra. Az félszemmel ránézett, majd leengedte a karját, s kiviharzott a konyhából. A lány, most a földön fekvő Arisára, nézett, s leguggolt elé. - Héh, nyugi, gyere, állj fel - nyújtotta a kezét. Arisa nem mozdult, csak bambulta a lányt. Fejében, pedig hangokat halott. Hirtelen odakapott, megszorította azt, belemarva a hajába. - Nyugi! - mondta a lány, megfogva Arisa kezeit. Az felnézett rá, s körmeit belemélyesztette a lány kezeibe. Dühös volt, szemeiből mégis apróbb könnycseppek gördültek ki. Hangtalanul lefolyva állán, koppantak a földön.
- Sajnálom - mondta.
- A nevem Jennie. Téged, hogy hívnak?
- Arisa. - felet a lány, majd elfordította fejét. Nem akart a másik arcába nézni, s a hangok a fejében még mindig gyötörték.

Thomas sem volt jó passzban. Odafent a szobájában feküdve, a plafont bámulva gondolkozott. Ideges volt, félt, menekülni akart. Egyszerre minden baja volt, és nem tudta mit csináljon. Folyton csak a reggeli eset járt a fejében, teljesen bele fúródtak az akkor történt események kusza agytekervényeibe.
- Nem hiszem el! - fogta a fejét - Arisha... ! - felállt, s az ajtó felé indult, s mikor megfogta a kilincset. Nem érzett erőt a kinyitására. Csak bambult maga elé, majd lerogyott a földre.

Arisa halkan sétált az emeleti folyosón. Kíváncsi volt, mi van a fiúval, s mikor elhaladt a háló ajtaja előtt az kicsapódott. Arisa ijedten a szemközti falhoz ugrott, a fiú, pedig két kezével rátámaszkodott arra. A lány feje, a srác kezei közt volt, és Thomas lassan a lány háta mögé csúsztatta őket, s átkarolva Arisát behúzta őt a hálóba. Az ágyra lökte a lányt, fölé térdelve, kezein támaszkodva. Vágyakozva nézett annak kék szemeibe. A lány pont alatta volt, a kezei, s lábai közt.
- Gyönyörű - simította meg Thomas a sovány arcocskát, majd megpuszilta Arisát, és felült. Némán nézte Arisát, és nem szólt, vagy öt percig, majd közelhajolt hozzá, s felhúzta őt ülésbe. Arisa nem mozdult, nem szólt, nem csinált semmit. - Semmit, mást nem akarok... - Thomas a kezeibe fogta a lány arcát - Csak megcsókolni.
- Ki ez a... Lány?

Arisa hangjából féltékenység csengett, mire Thomas kedvesen felkacagott, s Arisa arcát tenyereibe fogva minden zokszó nélkül, szájon csókolta a lányt, hátradöntve az ágyba. Kezeit elvette arcáról, s egy kis tapogatózás után, az ingje alá csúsztatta. Aminthogy ez megtörtént, Amzi felnyögve, lendítette kezét. Nagy csattanás, s Thomas idegesen leugrott az ágyról, arcát fogva.
- Te rohadt, kurva! - az első kezébe eső dolgot a lányhoz vágta. Egy váza volt. Csörömpölve tört össze, amint Arisa testéhez csapódott. A lány az ágy mögé vágódott, elhasalt a földön, hatalmasat kiáltva, s most arcát fogva sírt. Thomas ekkor felé állt, kezében most egy könyvet fogott, s indulatosan a lányhoz vágta azt is. Arisa felnyögött, s összegömbölyödött a földön. A fiú ekkor újra lendülő karját leengedte, leguggolt a lányhoz. Felnyalábolva őt a földről, magához ölelte a remegő lányt. - Már vége, ne sírj Arisha.
- „Öld meg, bántott minket, Arisa” - szólt egy megfáradt, ám mégis dühös hang a fejében.
- Engedj el! - kiabálta Arisa, s megpróbálta eltolni magát a fiútól. - Engedj már el! - dobolni kezdett a mellkasán, mire a fiú a földre lökte őt, s felállt.
- Mi bajod?!
- „Meg kell halnia”
Arisa kezeit saját füleihez tapasztotta, majd előregörnyedt. Idegesen lihegni kezdett, szempillái remegtek, körülötte a levegő felforrósodott.
- Nem hallod! Menj el! MENJ KI! - kiabálta Arisa kétségbeesetten.
Thomas vérmesen nézett a lányra. Egyszerűen nem volt képes felfogni, a nemet, ilyen esetekben.
- Hogy merészelsz ellenkezni? - indult meg felé. Hát, így se lepődött még meg. Arisa neki támadott, s indulatosan földre lökte őt.
- Hagyj, most békén! - kiabált.
- Megvesztél? - elkapta a lány karjait, s hátravágta a lányt, úgy, hogy Arisa nekirepült a mögötte levő ajtónak, s kitörve azt kirepült a folyosóra. A földre már eszméletlenül érkezett. Jeannie, ekkor ért fel az emeletre, s értetlenül Thomasra, meg Arisára nézett. - Semmi baja! Felviszem - kapta fel a lányt Thomas, és bement a következő ajtón, ami a szobája mellett volt.

A havazás lassan felhagyott tevékenységével, a felhők elvonultak, kisütött a hold, fényárban úsztatta a házakat, a kopár parkot. Éneklés hangja csendült meg a házaktól, alig 20 méterre levő buszmegállóból. Egy részeg hölgy kapaszkodott az egyik utcai lámpa oszlopába, s egy sörösüveget a kezében tartva énekelt. Nem messze tőle, egy rozoga, kék busz gurult be a megállóba, s néhány kósza ember le, s felszállt.

Thomas épp ekkor nézett ki az ablakon. Sóhajtva bambulta az elhaladó rozzant buszt, kezében egy csésze gőzölgő tea figyelt. Önmaga jutott eszébe, a régi járgányról, az, hogy ő is ennyire rozzant állapotban van, ha képes arra, amit tesz. Hirtelen a fiú felkapta a fejét. Jeannie ült le mellé, egy másik székre.
- Nyugodj meg - fogta meg a fiú kezét, mosolyogva, de az elhúzta, és elfordult. Tekintetével, most a konyha ajtót figyelte. - Nem tehetsz róla.
Thomas az asztalra tette bögréjét, s felállt.
- De.
S ezekkel a szavakkal kiment.

Arisa lassan felnyitotta a szemeit. Zörgések hangjára lett figyelmes, majd egy nyávogásra. Egyenlőre nem tudta hol van, se azt, honnét jöttek a hangok, de ekkor meg látta keze alatt a távirányítót. Mocorgása eredményeképp rátámaszkodott, s bekapcsolódott a TV. Innen származtak a fura hangok is. Arisa gyorsan összeszedve lélekjelenlétét (mi eddig teljesen máshol járt) kikapcsolta a televíziót, majd elfordult a kanapén, s megpróbált tovább aludni. Ám ekkor az ajtó nyikorogva kinyílt. Thomas belépett, s a kanapén fekvő Arisához ment, letérdelt a földre. A lány tudta, ő az, ezért megfordult, majd felült.
- Sajnálom, hogy....
A legváratlanabb dolog történt Arisa számára. Se bántást, se szidás nem kapott helyett egy gyöngéd ölelést. Thomas testéhez ölelve Arisát, s síró hangon vett egy levegőt.
- Én... Durva voltam veled. Erre nincs mentségem - engedte el a lányt - Nem várom, hogy megbocsáss, vagy... Hogy meg értsd. 14 éves vagy, előtted az élet. Nem veszem el tőled.
A fiú felhúzta a lányt az ágyról, majd félrelépett. - Elmehetsz, ha úgy látod jól.
Thomas levágta magát az ágyra. Arisa felé fordult, majd lassan hozzáhajolt. - Nyugodtan pofozz meg.

Arisa válaszképp egy apróbb mosollyal megízlelte Thomas ajkait.
Megcsókolta. Ám váratlanul hátrébb lökte a fiút. Thomas tányérnagyságú szemekkel meredt rá a lányra. Mi volt ez?! Arisa ágyéka körül szúró, izgató érzés kavarog. Váratlanul tört rá az érzés, de akarta, mindennél jobban akarta. - Tudni akarom miért jó! - kiabált - Hogy miért akartál mindenképp megszégyeníteni, és meggyűlöltetni magammal a saját testem!
Thomas megremegett. Talán egy horrorfilmbe csöppent? Ugyanis Arisa szinte már rémisztő hangon, suttogva beszélt hozzá - Miért élveztétek, hogy a kezeitek között cidrizek a félelemtől!? Ez talán egy ösztön? Út a férfiváváláshoz?!
- Jól vagy? - nem volt jól. Tüzelt az egész teste, ám most nem a láztól, mámorosan pislogott rá Thomasra, vigyorgott, ráadásul túlságosan is értelmesen beszélt. És egyre vadabbul. Meghülyítettem Arishát! Gondolta Thomas
- Te irányítod őt?! - sziszegte a lány
- Nem tudom, miről beszélsz! - dehogynem tudta, csak szégyellte. És mintha szerepet cserélt volna a történet, akkor Thomas volt az, aki félt, és Arisának ment el az esze

S Thomas már teljesen elmerült a félelem örvényébe, így az is teljesen hirtelen jött, amikor is Arisa elkapta a ruhájánál fogva, majd belepasszírozta a fejét a fiú mellkasába és sírni kezdett. Thomas kissé sápadtan ölelte magához a lányt. Kicsit még az élmények hatása alatt állt.
- Látod? Mindkettőnknek megvan a gonosz démonja. De együtt erősek vagyunk! - mosolygott - Csak te meg én… a világ ellen!