Történetek

Noémi letérdelt párja elé, elővette a farkát, s óvatosan szopni kezdte.
- Nagyon fincsi vagy – cuppantott egyet a lány. Tudod mit? Szilviék a szomszédban most vettek kézi kamerát. Lefilmezhetnénk magunkat szex közben.
Gábor közben még mindig a monitort leste rá sem hederített barátnőjére. Csak azon gondolkodott, hogy miből tudná a kocsiját felszerelni spéci cuccokkal...

- Kis mohó – nevettem. Visszatérdeltem, és nagyot nyaltam a vastag nagyajkak közé. Kitti felsikkantott. Felálltam, és megcsókoltam megint. De ezúttal inkább csak szájrapuszi volt. Ettől függetlenül elégedetten nyalta meg az ajkát.
- Nézzenek oda, Jermaine Stewartnak igaza volt. „We don’t have to take our clothes off” – idéztem leghíresebb dala címét, látva, hogy még egyikünk sem vetkőzött le – egy bugyi meg ide vagy oda – tettem hozzá...

Paul épp ott akart lenni, ahol abban a pillanatban volt. Egy erdei házban, a világ végén.
Egy dologra azonban szüksége volt. Kávéra. Ébren kellett maradnia. Egy dolog motiválta abban, hogy ide jöjjön az erdő közepére. Minél távolabb akart lenni a régebbi eseményektől...

Az orvos fáradtan letelepedett a kopott, de tisztára sikált asztalhoz. Az asszonyra emelte tekintetét:
– Torokgyík.
– Jézusom! – rogyott a hokedlire az asszony.
– Nincs időnk a kesergésre! Ezzel kenegesse a gyerek torkát, legalább óránként! – rakott le az asztalra egy üvegcsét.
– Ez segít?
– Reménykedjünk.
– Köszönöm doktor úr… nagyon röstellem, hogy nem tudok fizetni, de majd ledolgozom.
– Ne ezzel foglalkozzon, hanem a gyerekkel...

Kiültem az erkélyre. Gondoltam, nagyobb baj már úgysem lehet. Keresztbe tett lábbal terpeszkedtem, felvéve a tökéletesre csiszolt ’nekem teljesen mindegy’ pózt és a hozzá társuló ’csinálj, amit akarsz’ arckifejezést. Slukkoltam egyet az előbb még előttem heverő olcsó cigarettából, és bámultam felfelé a csillagokra. Magamban megmosolyogtam a jelenetet. Impresszionista, az kéne még! Kész őrület. Most komolyan, szerinted engem érdekel? Engem? Ugyan már. Hiszen felnőttek vagyunk...

Futok a villamos után. Felszállok. Bemegyek középre. Olyan jó ott támaszkodni.
Szemben áll velem. Nekidőlve a kapaszkodónak.
Tetszik. Félszeg. Feszült. A hüvelyk ujjával simogatja a kezét. Nézem.
Ő kifelé néz az ablakon. Mereven. Aztán vissza. Félve rám néz. Rögtön elkapja a tekintetét, mikor látja, hogy még mindig nézem...

Ülök egy sörözőben. Magas fa asztalok. Olyan, mint a West End első emeletén középen. Szeretek azokba mindig beleülni.
Körülöttem nők. Mindet ismerem. Te nem vagy ott. A mellettem ülő kicsit karakterben hasonlít arra a nőre, akiről már meséltem. A bárból. Éva 33 éves. Nyomul rám. Én flörtölök vele. Azért a szemem a bejáraton van, hátha jössz már, de nem jössz...

Hex hat évvel idősebb bátyja, Vis őrmester volt a századnál, Lis, a húga, pedig egy egyszerű közkatona volt. Ő csak néhány hetes kiképzést kapott, így aztán magasabb rangot nem is szerezhetett. Hex szerette volna a saját alakulatánál tudni húgát, akit viszont a század törzs- és főtörzsőrmesterei nem engedélyeztek, mondván családtag és kivételes helyzetbe kerülne az ilyen közvetlen irányítás esetén...

- Nem érdekel! Ha tudni akarod, ez IGAZ szerelem, nem olyan rózsaszín-habos, mint amilyen a miénk volt!

- Ezt meg se kérdőjeleztem…- a férfi csak lopva mosolyodott el. – De azért mégis. Érdekelne ki az új lovagod, és hogy milyen…

- Ha tudni akarod, százszor jobb, mint te voltál! Figyelmes, jóképű, odaadó, és az is érdekli, hogy nekem mikor van orgazmusom, nem csak hogy neki!

- És minden bizonnyal nagyon magas is… Mostanában csak lapos sarkúakat viselsz…

Elolvasom »