Szilánkokra tört boldogság

Szilánkokra tört boldogság
(avagy egy melankolikus egy napja)

Ősz volt, szeptember utolsó napja. A nap még utoljára megmutatta, hogy van ereje, fénye kellemesen sütötte arcomat. Hirtelen beborult, enyhe ködfátyol ereszkedett a városra. Egy elszáradt, barna levél hullott elém egy közeli, kopaszodó fáról. Az őszi szellő lágyan fújdogálta a gesztenyefa levelét, amely a járdához hozzá- hozzáérve, azt a kellemetlen súrlódó hangot adta ki, időről-időre. Szél úrfi dühöngeni kezdett, és egy erős lökéssel az apró levelet kiröpítette a szürke, aszfalt úttestre. Egy hirtelen jött rozsdás furgon szinte a semmiből kanyarodott ki. A köd miatt nem lehetett látni időben. Egy gyors gázfröccsel a teherautó minden porcikáját megrázva indult neki az egyenes útszakasznak. És bumm! A levél szétszakadt, nincs többé . . . A természet csodái oly könnyen kárba vésznek, hogy legtöbbször észre sem vesszük.

Csak figyeltem . . . Egy buszmegállóban álltam, egyedül. Miután a robosztus jármű sziluettje semmivé foszlott, egy lány lépett a buszmegállót jelző tábla elé. Haja szőke, a válláig ért, járása határozott, tartása egyenes. A lábbeli rengeteg dolgot árul el az illetőről. Nem volt magas sarkúban, tornacipőt sem viselt. Egy egyszerű, virágos topánkában érkezett. Szeretem a virágokat . . . Farmernadrágja szorosan követte formás combjait. A felsőjén ez a felirat ékeskedett: „70% naugty 30% nice” és egy ördögi, valamint egy angyali fej díszítette azt. Arca mesébe illő volt. Látszódott rajta még az ártatlanság, a hamvasság, a fiatalság.

Ott állt azzal a szándékkal, hogy megtekintse a menetrendet . . . Hogy megtekintse a menetrendet, ami megannyi titkot rejt. Számos jelmagyarázat található a leírás bal alsó sarkában: „JM”, „M”, „SZN”. A kedvencem azonban mégis az a megmagyarázhatatlan jelenség, ami a deles busznál található. Jön egy járat a munkaszüneti napokon, és jön egy a munkaszüneti napok kivételével naponta . . . Miért nem lehet azt írni, hogy naponta jön ez a járat? Hisz, ha jól gondolom, ez lefedi az összes lehetőséget . . .

Míg ezen tűnődtem, egy modoros, negyvenes éveit taposó hölgy tipegett a lányhoz. Lábbelije magas sarkú, szoknyája és blúza rózsaszín. Járása lassú és méltóságteljes, arcára kiült a megkeseredettség, szomorúság. Szemüvege igényes és drága, felső beosztásban lévő alkalmazott. Persze az utóbbi csak a saját feltételezésem.
- Mondja csak kedveském, elment már a kettő órási busz? – reszelős hangja arról árulkodik, hogy erős dohányos . . . nem szeretem a dohányt.
- Még nem, én is arra várok – édes hangja megérintette szívem. Oly lágy volt és annyira édes. Teljesen elbűvölt. Az emberek hangja is sokat nyom a latba, és szintén sok mindenre fényt derít.
- Köszönöm.
Néhány csendes és magányos perc után a középkorú hölgy rá is gyújtott egy cigarettára. A lassan felfelé szállingózó füst részben eltakarta savanyú arcát. Ahogy beleszívott a „halálrúdba” tüdeje megtelt a romlást okozó anyaggal. Javára legyen mondva, a rítus végén kidobta a szemetesbe a csikket.

Egyszer csak egy különös külsejű fiú körvonalai tűntek elő a messziből. Haja a magasba meredt, nadrágja szakadt volt és lelógott a földig. Járása laza, túlságosan is nyugodt, nem figyel a környezetére, nem törődik semmivel... Nem szeretem a túl laza járást. Vajon mi keresnivalója van itt? Talán ő is egy buszra vár? A fiú lassan odalépdelt a lányhoz... Hátha csak egy testvér, vagy egy jó barát... Átadott valamit a lánynak, a lány erre átölelte és megcsókolta a fiút... a barátja... nincs szüksége rám... nem kellek neki...
Megjött a busz és felszálltak rá együtt, mögöttük a modoros nő... Én egy másik járatra vártam... Ismét egyedül vagyok.