Anatómia óra 1. – Membrana basalis

Anatómia óra 1. – Membrana basalis

Minden nap ugyan az.

Reggel 7:05, All the crazy shit I did tonight, those will be the best memories… - csörög az átkozott telefon. Felkelek, mosdás, pakolás, ágyazás, öltözés, rohanj a másodikról lefelé, mert lekésed nyolcas buszt… Az idő pocsék, hol esik, hol fúj.

Fagyoskodom egy darabig a buszmegállóban, mire a dugóban feltűnik végre a nyolcas. Diákok tömkelege özönlik be a buszba, köztük én is. Fáradt vagyok, nyűgös, de megakad a szemem rajta. Kellemes megjelenés, finom, férfias illat, nem az az agyonra axeozott illattömkeleg, amitől az ember lányának a gyomra fordul egyet, sötét haj, jégkék szemek, sportos-elegáns ing-farmer-zakó összeállítás, és minimum 15 évvel idősebb nálam…

…egyszerűen nem tehetek róla… Valaki azt mondja, apakomplexus, más, hogy én túl komoly vagyok a velem egykorú „kis köcsögökhöz”. De kinek a pap, kinek a papné, nekem a 30-35 körüli pasik.

Kellemes pasi felnéz a telefonjából, és meglátja, hogy figyelem. A szemünk összetalálkozik, de egyszerűen nincs energiám arra, hogy szűziesen elkapjam a tekintetemet, mintha csak az ablaküvegen lévő egyik flekket néztem volna. Azok a szemek…

Egy idő után kapcsolok, hogy most már ideje lenne leszállni. Kezemmel kitapogatom a jelzőgombot, de még mindig a pasast bámulom, aki szélesen elmosolyodik. Most van itt a helye a szűzies pillanatnak, gondolom, és azonnal leugrok a tömött buszról a szitáló esőbe, ahogy az ajtó kinyílik…

Bekászálódok a nagy előadóba, mindenfelé csöpögő ernyők, eső szagú kabátok. A terem csupa por, régi bútor szagú. A kedvemet csak rontja a kis hely, ahova be tudok préselődni a legfelső sorba, és a további kétszáz savanyú pofa. A mellettem ülő sráccal diskurálok, és mindketten egyhangúan hangoztatjuk, ennél rosszabb ez a nap már nem lehet.

Dehogynem! Szöszi kiscsaj pattan be az ajtón, és vigyorogva közli, menjünk át másik előadóba, mert itt vacak a technika. Mindenki szedelőzködik, dúródik kifelé. Természetesen én vagyok az egyik utolsó, aki kilép az ajtón.

Másik terem, nem sokkal jobb, mint amaz, de legalább szellősebb. Még egy jó helyet is sikerül kifognom elöl. Szemüveges lévén nem elhanyagolható szempont.

Megy a nagy csevej, mindenki a doktor úrról beszél, terjednek a felsőbb évesektől hallott pletykák. Pár perc alatt megtudom, hogy a tárgyat véresen komolyan kell venni, a doktor úr nem ismer kegyelmet, a vizsgái borzasztóak, és átlag fele megbukik rajtuk. Tömör gyönyör.

Mély levegő, szem lehuny, hallgatom az évfolyam zsivaját. Egyszer csak, mintha elvágták volna, a beszéd abbamarad.

- Jó reggelt – mély, érdes, férfias hang. A szemem még mindig csukva, nem vagyok kíváncsi a Harry Potter csuhás ősszakállú fickókra, akiket a tanévnyitón láttam.

Néhány pillanat múlva kinyitom a szemem, és ott van Ő, a kellemes pasas a buszról! Előkészíti a vetítőt, bekapcsolja a mikrofont. Megigézve figyelem a mozdulatait.

- Jó reggelt. Dr. Baumgarten Alexander vagyok. Én fogom önöknek tanítani az anatómiát.

Teljesen felélénkülök. A hang, ami eddig cseppet sem érdekelt, hirtelen nagyon izgató lett. A tanár úr – aki csapongó gondolataimban már csak Alex (micsoda hozzáillő név!) – beszél az anatómia szépségéről, a tárgy történelméről, a nagy anatómusokról, a magyar vonatkozásokról, de nem fogom fel azokat…

Kívánom Őt. A lélegzetem egyre mélyül, a méhemben mély rángások, a csiklóm megkeményedik. Érzem, ahogy a hüvelyem felforrósodik, és fájón lüktetve elindul belőle a nedvem. Lassan, simogatóan egyre kijjebb, a kisajkak közé. Ha mozgok egy kicsit, kellemesen csúsznak egymáson…

Áttérünk az anatómiai síkokra, frontalis, horizontalis… Az irányokra, anterior, posterior, miegymás… Majd belekezdünk a hámszövetekbe… Hallgatom a hangját, szemem félig lehunyom, egyre mélyebben lélegzem… Membrana basalis… Hmm, milyen szexi ez a szó, ahogy elhagyja az ajkait… Membrana basalis…

Egyszer mindennek vége szakad, az anatómia órának is. A tanár úr kiosztja a pendriveokra a mai előadás anyagát. Előkotorom az enyémet, és belevetem magam a tömegbe. Plázamacskák tucatja tolong körülötte, szempilla rezegtetés, és a többi… Nagy nehezen odajutok Hozzá, és miközben rátölti a pendrivera az anyagot a szemembe néz, és elmosolyodik.

Jesszusom… Emlékszik!