Történetek

– Állampolgári bejelentés érkezett egy különös jelenségről.
– Éspedig?
– A pederasztaság vádjával illették Önt.
– Nevetséges. Én bioenergiával gyógyítok.
– Hogy honnan nyeri azt a bioenergiát, majd a Köjálosunk megmondja.– nézett a sánta, kövér, pattanásos arcú KÖJÁL főorvosnőre, Ludmillára...

Jó barátom, egy költő, szívszorongató magyar magyarverset írt, melytől kissé még én is megsajnáltam magamat, őt, magunkat magyarokat. Írt hősi csatákról, melybe esélytelenül mentünk bele, és minthogy kutyából nem lesz szalonna, vesztettünk. Vesztettünk, de legalább dicső halállal halt az a sok-sok magyar...

– Ugyan csak nem gondolja, hogy a citosztatikumoktól gyógyult meg, asszonyom?
– Hát mitől, mástól? – adta a naivat Rita. Mire a főorvos kényszeredetten elmosolyodva zsebre gyűrt hálapénzt és így konferálta le az ügyet.– lám a tudomány néha csodákra képes!
Rita csodás gyógyulásának a híre hamar terjedt, s a suttogó propaganda igencsak terjesztette Balambér csodapiruláinak a mindenhatóságát. Híre az egekig nőt. Mire hatodszorra is leszívta Dávid energiáját, a színésznő teljesen...

Tenyeremben a földgömb. Megforgatom, s találomra egy pontba bökök.
- A fenébe, megint a földrengés jut Japánra! – szavamra megreng a Föld Japánban, Az öntöttbeton utak megnyílnak, pusztul a világ, halnak az emberek.
- Szegény teremtmények azt hiszik ők a hibásak, pedig ez a fránya földgömb…

A pillangó különös állat. Rejtélyes, megfoghatatlan – de ha mégis megragadod -, olyan beletörődve emelgeti szárnyait, ahogyan csak egy szelíd és varázsos lény képes. Körbezáródnak az ujjaid. Érzed, ahogy szárnyai esdeklően csiklandozzák a tenyered. Megesik rajta a szíved. Szétnyílik a tenyered. De már nem akar sehova sem repülni...

Miután kellőképpen begerjedtek, Fekete fölébe kerekedett Ritának, s kitárt katlanjába döfte égő bíborlándzsáját. Ajkuk a másik ajkát kereste, s nyelvük végigkotort egymás fogsátorán. Rita tűhegyes fogacskáit a biztonság okáért jó mélyen Fekete húsos ajkaiba vájva, nyálával összekeverte a kibuggyanó édeskés vért...

Magam sem tudom miért, de egyszer csak leültem a keskeny, járda mentén futó árok szélére, s a virágot már nem fogtam oly féltve. Nézegettem, forgattam, majd kitéptem egy szirmát. „Szeret.” Kezdtem a buta játékot. „Nem szeret.” Egy újabb szirom földre hull. „Szeret, nem szeret, szeret.” Ekkor fölpattantam, hazaviharzottam, és kertecskémben elültettem a megtépázott szépséget...

A fekete GSXR cikázva szelte a sávokat az úton. Stephen pedig minden figyelmével az útra összpontosított, hiszen az éjjeli feketeséget csak a motor lámpája törte meg. Imádott ilyenkor egyedül száguldani, olyan volt, mint a versenyen: nem számított semmi, csak a sebesség, és az adrenalin ami doppingolta.
Bár meredten figyelte az utat, fejében egyre csak Susanna arca jelent meg, ahogyan a konyhában állt leöntött felsőben, és ahogyan beletúrt gyönyörűen csillogó sötétbarna fürtjeibe......

– Uraim, Fecsegi atyának igaza, van, év végére elfogy a költség, kiürül a büdzsé, és be kell zárni a kórházat. De erről egy szót sem – mondta a polgármester. – Tehát addig van öt hónapunk. Ez alatt kell nyélbe ütni ezt a Gyógycentrumot. Odaszoktatni a népet!
– Lényegében két legyet ütünk egy csapásra: a bérleti díjból és a településfejlesztési adóból megtelik a város pénztárcája, a betegek meg saját önköltségükre gyógyulnak...

Nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig tartott a fekete lángörvény. Ő óráknak érezte, azonban olyan váratlanul ért véget, mint amilyen váratlanul az erdőbe zuhant.
Hosszú percekig arca borulva feküdt a semmiben. Alatta az éjfekete talaj mintha megszilárdult levegő lett volna. Csak feküdt és mélyeket lélegzett a kénes szagból...