Valahol Kaliforniában 3.rész

A fekete GSXR cikázva szelte a sávokat az úton. Stephen pedig minden figyelmével az útra összpontosított, hiszen az éjjeli feketeséget csak a motor lámpája törte meg. Imádott ilyenkor egyedül száguldani, olyan volt, mint a versenyen: nem számított semmi, csak a sebesség, és az adrenalin ami doppingolta.
Bár meredten figyelte az utat, fejében egyre csak Susanna arca jelent meg, ahogyan a konyhában állt leöntött felsőben, és ahogyan beletúrt gyönyörűen csillogó sötétbarna fürtjeibe. Eszébe jutott a kézfogás, az érintés, a kimondott szavak, amelyek mind-mind elhagyták a lány ajkát. Az eddigi 26 éve alatt, talán még egy lány sem babonázta meg így, ilyen rövid idő alatt. Dühében mégjobban rámarkolt a kormányra és egy másodperc töredéke alatt
eltünt a sötét úton, csak a motor hangját lehetett még hallani egy darabig.

Túlzás lett volna azt mondani, hogy Susanna vágyott haza. Igazából ez egyfajta vergődés volt a részéről, hiszen tehetetlenségében muszáj volt lelépnie
Joshéktól, ám valami vissza is húzta... valami megmagyarázhatatlan. Fejéne millió-egy gondolat tombolt és akárhogy is próbálta magát nyugtatni, csak egyre
feszültebb és idegesebb lett ott belül, a lelkében. Kétségtelenül felkavarta ez a mai nap. Ám mikor hazaérve benyitott a fehér ajtón, rögtön visszacsöppent
a szürke és kiábrándító valóságban. Vagyis inkább szokatlan csend fogadta. Baj van! Vagyis itt valaki robbanni fog 1-2 perc múlva. Gyomra a gondolattól
és a már megélt érzések miatt diónyira zsugorodott. Szemmel gyorsan felmérte a terepet... anyja a konyhapultot támasztotta, apja pedig az ebédlőasztalnál
ült két kezétr összekulcsolva állát támasztotta. Ez olyan tipikus "enyém a világ, én parancsolok" testtartás volt. És Sue gyűlölte.
A lány ajkát alig mozgatva suttogta:
-Sziasztok.-és lábát futásnak készre támasztotta, hiszen...sosem lehet tudni, jobb félni. Ki tudja azt apja felugrik-e szokásához híven, és csattan-e valami.
Az anyja egy flegma köszönéssel le is tudta a felé irányított üdvözlést, Susanna pedig becsukta maga mögött az ajtót.
Ekkor látta meg amit bár ne látott volna soha életében. Ott volt, ott ült az apja mellett az a fiú, akit egész eddigi életében a legjobban gyűlölt tiszta
szívéből. Daniel Smith. Erőszakos volt, beképzelt, arrogáns, és eszméletlenül bunkó. Hihetetlen módon tudott ártani a másiknak, de Susanna apjával
sikerült még régen jó viszont kialakítania. A lány gyűlölte a jellemtelen férfiakat, nehezére esett elhinni, de végül beletörődött hogy sosem lesz
mellette vagy körülötte egy olyan férfi sem aki ellent fog mondani az apjának, és igazi herveghez méltóan harcol majd őérte.
Tündérmesék nem léteztek! Kár is volt erre gondolni!
-Nézd cska ki jött hozzád! Dan! Egy főnyeremény ez a fiú...-kezdte az apja a bevezető már már lejárt éás unalmas, túlzásokkal és hazugságokkal megspékelt
felvezetést. Susanna legszívesebben lekapott volna egy konyhakést a mágneses késtartóról ami a konyhaszekrény mellett volt a falon, és egy laza és gyors
mozdulattal leszúrta volna Daniel-t, akinek gúnyos mosolya tenyérbemászó volt. A lány összeszorította a fogát, és az agya ismét dolgozni kellett...
~Oké Susanna, nem ölünk, annyit kapnál érte, amennyit egy normális emberért. Ettől a gondolatótl azonnal elmosolyodott.
Apja pedig azt hitte az elöbb elmondottakon és Daniel látványán örvendezik a lánya. Susanna kihasználva pillanatnyi jókedvét Daniel felé fordult:
-Visszajársz, nem bírsz elszakadni?!-kérdezte Sue gúnyosan.-Segíteni is tudok valamiben?-tett fel még egy szúrós kérdést.
-Szia, hiányoztál...beugrottam hiszen barátok vagyunk, gondoltam beszélhetnénk a holnap esti bálról-szólt a fiú aki már teljesen elterpeszkedett a széken.
Vékony karjait pedig a szétámlára rakta, mint aki feszít és nagyon laza. Kár hogy eröltetnie kellett, nem volt benne semmi vonzó, szaggatott farmere
már rég nem volt menő, és kék kockás inge a mellkasa feléig ki volt gombolva, a haja pedig szokás szerint össze-vissza állt. Erre szintén azt hitte, hogy
menő.
~Istenem, húzd már összébb magad, vagy tényleg a konyhakés mellett döntök... aztán a sitten soha többé nem találkozom Stephennel...Jézusom mivan?
Miről beszél Glad?! Stephen, mi?? Most állj le!-elmélkedett Sue. ~és milyen barát??! Ne hazudj Daniel, már 2éve akarsz...hazug dög!
-Áljj!!!! Milyen bál?!-szakította félbe a gondolatait immár hangosan...
-Elfelejtetted a holnap esti nagy Blue Ocea-bált?-kérdezte Daniel számon kérően végigmérve az előtte álló lányt.
~El bizony! Isten a tanúja, hogy teljesen kiment a fejéből. Istenem, csak mond hogy nem ő, csak őt ne...
-Remélem a szép ruhád menni dog az én öltönyömhöz, mert elkértelek apádtól...azonnal beleegyezett-nézett Daniel magabiztosan a lány apja felé, és
egymásra mosolyogtak. Susanna sosem érezte magát ennyire megalázottnak, még az is jobb volt amikor apja felpofozta és alapozott arccal kellett másnap
suliba mennie. Bármi más jobb lett volna, de ez hogy megegyeznek a feje felett, na ez nem! Mint ha egy tárgy vagy egy állat lenne. Hihetetlen.
Száját enyhén kitátva, kikerekedett szemmel nézett maga elé, és értetlenül nézte Danielt, habár nem is értette iért volt ennyire meglepődve rajta, hiszen csak
a szokásos formáját hozta. Ugyan az volt, aki lenni szokott, az a hazug, nyalós, beképzelt, egoista majom.
Daniel felugrott és betolta a fehér konyhaszéket, és egy szempillantás alatt Sue mellett termett, és kezét a vállára tette.
-Nos, akkor ezt megbeszéltük! Holnap jövök 8ra.
-Aztán vigyázni a lányomra! Tudod tapi, szex nincs! Minden csak egedéllyel.-szólt Sue apja.
Daniel pedig hatalmasat mosolygott és bólintott.
Susanna szeretett volna sírni, és messze rohanni a világból, most azonnal! Mi folyik itt? Hol a hercege? Neeem! Ez nem lehet a valóság! Akkor már inkább
a rejtélyes motoros 1000x mint ez! Az se volt piskóta de amit ezek leművelnek, az már sok(k)!
Az hogy Daniel mikor és hogyan csukta be maga mögött az ajtót mikor kiment már nem tudta, mert se nem értékelte, se nem volt magánál a történtek után.
Teljesen maga alatt volt, és alig hitte el ami 10perce történt.
Az apja csodálkozva nézett rá, Susanna pedig viszonozta a nézést.
-Fantasztikus ez a fiú, minden apa álma! Hihetetlen, kedves, jólnevelt, és lehet vele dumálni
~És nyalós, és bunkó, egoista beképzelt majom! Mivan vak vagy???!-folytatta volna Sue a sort, de fáradt volt már ehhez.
Benyúlt a hűtőbe egy ásványvízért, és az emeltre indult! Magányra vágyott, most azonnal, mert ha tovább itt marad lent, megőrül!
-Hol voltál?!Enni??!-kérdezte anyja...
-Ja, Joshéknák, nem vagyok éhes. Jóéjt.
-Apád jót akar neked ezzel a fiúval, ne hisztizz- Szólt az anyja ismét, mit aki mindent tud.
-Aha...-jött a válasz

Sue szobájába felérve becsukta maga mögött az ajtót és azonnal az ágyba dőlt, az ablak irányába fordult, picire összehúzta magát és kigördült a szeméből
egy könnycsepp, ami lassan folyt végig arcának a jobb felén. Szenét összeszorította és várt valamire...valami segítségre, valami megváltásra.
Nem is tudta mit várt hogy majd beállít a herceg fehér lovon, aki elviszi őt a bálra?! Hazamegy vele, leállítja az apját, leveri Danielt, és ők majd
boldogok lesznek ketten, amig meg nem halnak?! Áhh, erre még kilátás sem volt.
Az ablakon beszökő késő esti nyári szellő enyhe hűvöset hozott magával,amitől egy kicsit megborzongott, gondolataiban pedig újra az idegen férfi kapott
helyett, ám Suet lassan elnyomta az álom...

Stephen hazaérve fekete Cane Corso-jával találta szemben magát a sötét udvaron... mellkasát megütögetve a kutya egy ugrással a férfi mellén termett.
-Jó fiú...-mondta a férfi mosolyogva a kutyának és játékosan megpaskolta kedvence fejét. Majd a ház felé vette az irányt, és az előszobába lépve
becsukta maga mögött az ajtót és felkapcsolta a villanyt. Levette magáról a motoros ruhát és levágódott a nappali pamlagjára. Neki is sok volt ez a nap
~Micsoda angyal...-jutott eszébe azonnal Susanna. Újra és újra látta maga előtt a lányt, ám ugyanúgy ahogyan a lány is tette. Ő is elaludt a gondolatok
mély játéka közben...



(Bocsánat, hogy csak most...de a suli miatt nem volt rá időm dékutánonként, és bocsánat, ha a tördelés megint nemjó:( ) Jól olvasgatást:)
Folyt.-köv.