Szemfényvesztők - 4

7.

Rita napról napra tologatta a fiával való beszélgetést. Gondolta, hátha elég volt az energia, amit kapott, és akkor nem kell a bűnös Balambérnak feláldoznia magát. De a második kontrollvizsgálat már romlást mutatott. Ettől pánikba esett, és rettegve gondolt arra, hogy a bűnös kéjenc elé álljon, s tőle várja a segítséget. Mivel ereje hanyatlott, s a testi romláson kívül lelke is rombolódott, elhatározta, hogy beszél a fiával.

Egyik délután csak ketten voltak otthon. A szép arcú, Adonisz-termetű tizenhat éves Dávid éppen egy számítógépes programon törte a fejét, amikor anyja belépett szobájába, és magához szorítva fejét, megsimogatta a szépséges kamasz fiút.
– Ó, én kis kukurúkám! Kis szerelmem, megnőttél... Maholnap férfi lesz belőled.
– De anya, hagyd már ezt a kukurúkázást! Olyan ciki! Mit szólnak a haverok, ha meghallják?
– De kisfiam, ketten vagyunk csak, s nekem te vagy a mindenem.
– És nekem pedig te! – puszilta meg anyja simogató kezeit Dávid.
– Szeretsz még egy kicsit kukurúkám?
– Szeretlek anya, de akkor nincs kukurúkázás.

– Hanem mi? – nézett rá Rita kérdően. Megpróbálva eltalálni a kamasz fiú lelkéhez való szavakat.
– Kisfiam, vagy Dávid... Annyiféleképpen mondhatod...
– Kisfiam, mennyire szeretsz te engemet?
– Jaj, mama, olyan ciki... Most mire jó ez? – próbálta a kényes témát elhárítani a gyerek, de anyja csak nem tágított.
– Mi lenne, ha meghalnék? – szegezte a gyereknek a kérdést Rita.
– De anya, ezt nem gondolod komolyan?
– De igen, teljesen komolyan gondoltam, meg fogok halni.
– Viccelsz? Ugye csak viccelsz velem, mama? Nem teheted ezt velünk!
– És ha igen? Ha nem akarok tovább élni, ha megvan rá az okom?

– Nem engedem! Nem halhatsz meg: szükségünk, van rád!
– Sajnos, a napjaim meg vannak számlálva... Halálos beteg vagyok Dávid, s neked, mint nagyfiúnak ezt el kellett mondanom!
– Nem! – Sikoltotta a gyerek, és befogta anyja száját. – Ne mondj ilyet. Nem hiszem el! – kiáltotta, és szemeit elfutotta a könny, majd zokogva ismételgette:
–Mama, ne tedd ezt velem, velünk! Ne, mama, ne!
– Egy megoldás lenne a túlélésre, de olyan nagy áldozattal jár, hogy nincs erkölcsi alapom ilyet kérni tőled.
– Csak én segíthetek rajtad, mama?
– Csakis egyedül te, kisfiam...

– Mami, ha kell, én odaadom az egyik vesémet vagy a csontvelőmet, az egyik szememet vagy mit kell átültetni? Mi a baj, mami?
– Gyógyíthatatlan a kór... A kór neve: AIDS... Az immunrendszerem omlik lassan össze, és én ezt nem bírom megvárni. Nem akarok aszott múmiaként, élőhalottként járni köztetek.
– Mami, mérget kell szereznem, ha te kéred, azt is megszerzem!
– Nem, sokkal banálisabb a dolog, van egy kis reménysugár...
– Mi lenne az, mami?
– Egy ember tud rajtam segíteni: Balambér...
– Úristen a buzi csodadoktor!

– Igen, neki van hatalma a testnedvek felett, energiaadással és pirulákkal megmentheti az életemet...
– S cserébe a testedet kéri? A vén bakkecske! Mami, mérlegeljünk, s ha ez az ára, szerintem meg kell tenned!
– Nem, félreértettél kisfiam, ha az én testemről lenne szó, akkor gondolkodás nélkül felajánlottam volna neki, de ő testem egy darabját kéri cserébe.
– A szívedet?
– Nem, sokkal banálisabb... Nem tudom, kisfiam, megmondjam-e?
– Mondjad nyugodtan, mami!
– A gyógyulásom ára a te tested... Neked kell elmenni hozzá a gyógyszerért!

– Mami, úgy érted, hogy feküdjek le vele?
– Ez a kívánsága.
– Mamikám, csak ez a baja? Hát, ha a te életedről van szó, akkor én nem moralizálok. Túlélem! Hiszen csak a testemet kéri, a lelkemet nem veheti meg! Mami, ezt a csekélységet én meghozom érted! Túl van tárgyalva.
– Komolyan? Kisfiam, megteszed? – sikoltotta Rita könnyes szemmel, és a fia karjaiba ájult.

8.

És Dávid másnap felkereste Balambért, s azon az éjszakán helytállt édesanyjáért, s megszerezte a csodapirulákat. Rita szorgalmasan szedte a csodapirulákat, Balambér hetente egy alkalommal adott energiát neki, és heti egy alkalommal nyert energiát Dávidból. Kissé citeráztak a lábai, mikor bekopogtatott az energiahuszárhoz. Balambér energiaitalát kortyolgatva fehér köpenyében fogadta Dávidot. A köpeny alatt meztelen szőrös teste, méretes heréi, és jó huszonkét centis hímtagja himbálódzott. Szuggesztív, éjfekete tekintetét belefúrta az adoniszi termetű szőke hercegként ható, tejfehér bőrű ifjú tekintetébe. Kissé elidőzött fodros ajkain és máris magáévá tette tekintetével az ifjút.

–Akkor kezdhetnénk is, ne raboljuk a drága időt!–dürrögte mint egy fajdkakas és széttárva köpenyét ágaskodó, lila makkú durungjával Dávidra mutatott. A fiú pillanatok alatt kibújt farmerjából, ledobta pólóját és várta a következő utasítást. Balambér fejével a masszázs ágyhoz irányította Dávidot.
–Markold meg az ágy peremét és pucsitsd’ ki a fenekedet!–intézkedett. Elővéve a síkosító gélt egy adagot benyomott a fiú ánusába, majd teljes erejéből belemártotta hatalmas hímtagját. A fiú felszisszent az égető fájdalomtól.

Balambér elérve a kánikulát hatalmas lökésekkel sikálta Dávid végbelét,s mikor már vulkánszerű forróság öntötte e a fiú testét,akkor egy óriási döféssel beleélvezett annak végbelébe. Dávid prosztatái a kiváltott hatalmas kéjérzettől, nagy mennyiségű minőségi energiával töltötték fel Balambért, miközben az ő elméjében tombolt a kéjérzet által kiváltott boldogsághormon áradat.

Talán húsz percig tartott a fiú energiájának elszívása. Az aktusok befejezése után Balambér szembefordult vele,s mivel a fiú jó húsz centivel magasabb volt nála, fejét lehúzva hatalmas lila ajkaival fodros ajkaira tapadt. Miután ajkait kiszívta, hosszú, szőrös, rücskös nyelvével a fiú nyelvét vette munkába. Dávidot a rosszullét kerülgette. Mikor megunva az ajak szexet Balambér az ellépett tőle azt hitte, hogy végre megszabadul az energiahuszártól,de nem így volt.

Balambér mutatta, hogy bokafogás. Az így feltáruló rózsaszín ánus záró gyűrűjét kezdte el rücskös nyelvével nyalni, majd elérve a prosztatákat, végbélen keresztül addig izgatta, míg hatalmas kilövelléssel a fiú merev bíborlándzsáján megjelentek az első harmatcseppek. Balambér a kurvák által jól ismert mozdulattal, hogy késleltesse az elélvezést, elszorította a hímvesszeje tövét. Még apró csókokat lehelt a gyönyörűséges fenékre, majd megfordulva lila ajkainak csápjaiba vette Dávid biborfurujáját és egy cseppig kiszívta belőle a nektárt.

Miután letelt az egy óra halkan megszólalt a gong. Ezzel jelezve, hogy az energia átvitel befejeződött. Egy doboz energia tablettát nyomott az égővörös arccal toporgó fiú kezébe, miután az magára kapkodta ruházatát.
–Végeztünk. Elmehetsz. Két hét múlva találkozunk. –mondta és kinyitotta a rendelő ajtaját, elbocsájtva Dávidot.

Hat, hét múlva a kontroll teljes javulást mutatott. A főorvos félőrülten nézegette az eredményeket.
– Nézze, asszonyom, nem tudunk mit kezdeni az eredményeivel, meg kell ismételni, egyszerűen értékelhetetlen!
– De miért, annyira rosszak?

– Asszonyom! Értse már meg! Az eredményei teljesen negatívak! Ez abszurdum! Nem lehet igaz – csapott az asztalra, majd megírta az újabb beutalót a laborba.
– Ezzel elmegy vérvételre, aztán a gyorslabor után találkozunk – mondta, és tovább dohogott.
A gyorslabor eredménye ugyancsak negatív volt. A főorvos először is végigtelefonált mindenkit, hogy nem keverték-e össze a vért, nem történt-e valami mulasztás, majd újra behívatta Ritát.

– Nézze asszonyom, valami behatás érhette Önt, vagy tudom is én mi? Nem találkozott véletlen egy ufó-val?
– Nem, semmiféle repülő tárggyal nem találkoztam.
– Érthetetlen. Teljesen el vagyok keseredve! – sápogott a főorvos.
– Miért, mi a baj?

– Hát csak annyi, hogy maga ellentmond a statisztikának. Már bocsásson meg, hogy ezt mondom, de magának már rég az elfekvőn lenne a helye, s maga vidáman éli világát... még meggyógyul itt a végén! Maga nem is volt AIDS-es! Rossz volt a diagnosztika!
– De főorvos úr, nem lehetett rossz a diagnosztika, hisz hármas vakpróbának vetették alá a vérmintáimat, s mindhárom kimutatta!
– Akkor nem tudok magával mit kezdeni! Jöjjön vissza hat hónap múlva. Ha addig nem lesz komplikációja, akkor meggyógyult.
– Köszönöm a jóságát és a megértését, főorvos úr... Hiába, az orvostudomány csodákat művel!

– Ugyan csak nem gondolja, hogy a citosztatikumoktól gyógyult meg, asszonyom?
– Hát mitől, mástól? – adta a naivat Rita. Mire a főorvos kényszeredetten elmosolyodva zsebre gyűrt hálapénzt és így konferálta le az ügyet.– lám a tudomány néha csodákra képes!
Rita csodás gyógyulásának a híre hamar terjedt, s a suttogó propaganda igencsak terjesztette Balambér csodapiruláinak a mindenhatóságát. Híre az egekig nőt. Mire hatodszorra is leszívta Dávid energiáját, a színésznő teljesen meggyógyult.

Így ment volna ez a világ végéig, míg egyszer csak beütött a mennykő. Balambért egy rosszakarója feljelentette pederasztaságért, s hiába a világméretű tiltakozás, a lakóhelyén illetékes bíróság elé kellett állnia. A bíróságot kibővítették a helyi etikai bizottsággal, így Balambér, aki egyedül védekezett, egy hattagú testülettel kellett, hogy megvívja igazát.

9.

A gyomorbajos polgármester egyenesen istencsapásnak tartotta a bírósági tortúrát. Most, amikor egyensúlyba lendült a büdzsé, pont most kell ez a miskulancia! Megtárgyalván az ügyet Keszeghyvel, a méltán hírhedt főügyésszel, arra az álláspontra jutottak, hogy a bírósági hercehurcát megelőzve összehívnak egy zártkörű ülést, nevezzük egyszerűen Etikai Bizottságnak.

Tagjai: Keszeghy, Fecsegi, Pemete, Pálinkás, a polgármester és a tiszti főorvos. Úgy gondolták, mégis csak illetékesek az események elbírálásában, akik engedélyezték Balambérék működését. És a kitűzött napra össze is ült a bizottság.
Az asztalfőn a keserű gyomorsavtól büfögő, rövidlátó, gyomorbajos polgármester elnökölt.
– Khöööm... öhööm... uraim, mindannyian tudjuk, miért vagyunk itt. Egy erkölcsi foltot kell városunk palettájáról eltávolítani. Nem várhatjuk, meg amíg a pletykalapok felkapják a hírt, hogy városunk a fiúseggek vallatójának székhelye. Már ígyis csak úgy emlegetik a várost, hogy annak az energiahuszárnak a városa.

Amellett már nem mehetünk el szó nélkül, hogy Balambér úr, közismert jótevőnk, a nagy tudású tudor, az energiaadó művész fertelmes fajtalankodásában már odáig megy, hogy naponta tizenkét szűz fiúcska ánusát követeli magának, mondván akkora az igénybevétele, hogy csak így tud feltöltődni energiával – jegyezte meg a főügyész. Pálinkás főrendőr nyerítve kontrázott.
– Már megbocsássanak az urak, de minek kell ahhoz annyi szűz gyereket felhajtani, hogy a Balambér seggbedugja őket mohó falloszával, én annál sokkal jobbat tudok... höhö-hö...

– Na, ki vele Pálinkás, halljuk! – biztatta kíváncsian, Fecsegi plébános.
– Hát, szörözzünk’ neki fiatal kecskebakokat! Annak is olyan rózsaszín a seggelyuka! Na, oszt abból is merígetheti’az energiát!
– Khööm... hööm: mond valamit Pálinkás uram – krákogott Pemete –, lényegében lyuk-lyuk, nem igaz? Majd lepellel burkoljuk a testüket. Újítunk. A lepedőn kivágunk egy lyukat, s csak az ánus látszik...

– Na de uraim, térjünk a tárgyhoz vissza! Itt most nem Balambér kecskelyukra való átszoktatása van a porondon, hanem az ilyen fertelmes cselekedet elítélése - mit szól ehhez főügyész úr? – fordult a polgármester Keszeghyhez.
– Hát kérem, jogilag a szodómiát is ugyanúgy bünteti a törvény, mint a pederasztaiságot... Egykutya! Akár ezt az ujjam harapom meg, akár amazt, mindegyik fáj...
– nos, mit tegyünk, uraim? – kérdezte tétován a polgármester.

– Kompromisszumot ajánlok – mondta a főügyész.
– Éspedig?
– Mégpedig azt, hogy bűncselekmény hiányában tegyük ad akta az ügyet.
– És mi lesz a feljelentéssel? – kérdezte a főgyógyszerész.
– Nézzék, uraim, a feljelentést vagy visszavonatjuk, vagy elfektetjük.
– És ha nem vonják vissza?
– Akkor behívatom a Bódi gyereket, azt kicsit meglapogatjuk... van annak valami mindig a füle megett! Majd visszavonja az ezt a fertelmes rágalmazást – harsogta Pálinkás rendőrparancsnok. A polgármester azonnal lecsapott:

– Megvan: a Bódi gyereket kell beperelni rágalmazásért!
– Esetleg rá lehetne még aggatni a kegyeletsértést is... – toldotta meg Fecsegi esperes.
– Úgy van, el kell venni ezeknek a huhogóknak a kedvit!
– Példát kell statuálni, hogy nem lehet csak úgy mocskolni a vállalkozókat, a város előbbre vivőit – tett rá egy lapáttal Pemete is.
– Ezek a kis piszkok, suttogó, sötétben bujkáló ellenforradalmárok, ezek szítják a tüzet a parázson... Aztán mit érünk el perrel? Azt, hogyha kipiszkáljuk a Balambért, akkor viszi az egész stábot magával, azt itt maradunk gyógyászok nélkül – sipította a polgármester a mellette lévő lavórba okádva a felesleges gyomorsavát.

– Igaz is, emberek, gondolkozzunk! Oda a hírnevünk, ha megharapjuk ezt a Balambért... és különben kinek ártott? Ki elől vette el a feleségit, a szeretőit? Kit károsított meg ezzel a fajtalankodásával? Senkit... – nézett farkasszemet a szintén ordas buzi hírében álló esperessel. – Na uraim, holnap kidoboltatom a kisbíróval, hogy jelentkezzenek azok a lányok, asszonyok, akiben kárt okozott a Balambér. Mit szólnak hozzá? – harsogta Pálinkás.
– Mit szólnánk? Semmit! Dőreség – intette le a főügyészt Keszeghy dr.
– Inkább most arra a költői kérdésre válaszoljunk uraim, hogy ha a mérleg egyik tányérjába tesszük a sok jót, amit hozott nekünk Balambér mester, és azt a kis ferde hajlamot, amivel rendelkezik, azt a kis eltévelyedést, na akkor hova billen a mérleg? – kérdezte a főügyész.

– Ami azt illeti, Istennek nem tetszik, amit művel, ezt kereken meg kell mondanom – jelentette ki rákvörös arccal, Fecsegi esperes.
– Merthogy tán kend is károsodott, ugyi’? – csípett belé szavaival a főügyész.
– Háát, ami azt illeti, nekem is keresztbe tett... – dünnyögte az esperes.
–Merthogy mióta itt van ez a Balambér, azóta nem állnak meg magának a ministráns fiúcskák! Na, csak kibújt a szög a zsákjából, ugye. Itt kell keresgélni. Innen fúj a szél, uraim! – mondta röhögve Pálinkás – na, de uraim, túl messzire mentünk, nem kell személyeskedni.
–Hiszen mindannyian tudjuk, sőt régóta tudtuk az esperes úr úri passzióját. Attól még nem dőlt össze a világ, ha néha egy-egy fiatal ministráns fiúcskának az alleluja helyett a falloszát adta a szájába.

– Höhöhö... – élcelődött a gyomorbajos polgármester, de a következő pillanatban fennakadtak a szemei a locspocsitól, amit a főügyész zúdított rá.
– Gézám, felőled is hallottunk egy s mást... Rólad is fújdogált a szél valami pletykákat...
– De kérlek, kikérem magamnak a gyanúsítgatásokat!
– Ha jobban megkaparnánk a dolgokat, van ott nálam elfektetve egy feljelentő levél, holmi tinédzserlányok abajgatásáról.– na de, na, de... höőőő – okádott egy marék savat a teli lavórba kétségbeesetten a polgármester. A tiszti főorvos mentette meg a helyzetet.

– Uraim, mindenkinek van takargatni valója. Hiszen a bűnös gyönyör a legnagyobb élvezet... ne essünk most itt egymásnak. Mi nem lesünk az esperes úr reverendája alá, ő megőrzi a gyónási titkokat. A feljelentéseket meg szépen elfektetjük.– na és mi legyen Balambérral? – kérdezte a polgármester zöldre vált arccal.
– Balambért elküldjük kiküldetésbe a Szechel-szigetekre fél évre. Addigra elcsendesedik a vihar. Aztán ha megy a verkli nélküle is, akkor ott felejtjük, hadd boldogítsa a néger ifjak ánusait...
– És ha vissza kell hívni?
– Nos, uraim, ha mégsem tudunk meglenni ezek nélkül a Balambérok nélkül, akkor nincs más hátra, szemet hunyunk. Hiszen kompromisszum is van a világon, nem igaz?

– És mi lesz Istennel? Isten szeme mindent lát! – okvetetlenkedett a lilára vált hájas arcú esperes. A főügyész megvető mosollyal fordult hozzá.
– Ugyan már, Fecsegi uram. Isten majd olykor-olykor behunyja a szemeit... És ha az Úr szeme hunyva, az ügy meg ad akta..., akkor minden rendben. Így kerek a világ, uraim.
– Ezzel az Etikai Bizottság ülése véget ért! – jelentette be a titkárságvezető, és kinyitotta a kétszárnyú ablakot kiengedni a bent összegyűlt, bűntől büdös, erkölcsi fertőtől áporodott levegőt.