Szemfényvesztők - 2

3.

A polgármesteri hivatal ovális tárgyalójában szekcióülésre ült össze a bizottság. Az ülés tárgya rendkívül bizalmas: a létesítendő Gyógycentrum engedélyezésének ügye.
A hatalmas tárgyalóasztalt már körülülte a polgármester Shóványi Géza vegyészmérnök, dr. Pemete Lóránt a tiszti főorvos, dr. Keszeghy Zuboly a főügyész, Pálinkás őrmester a városi rendőrfőnök és dr. Fecsegi Leontin, a főtemplom plébánosa.

A keszeg, gyomorbajos kinézetű, nyomott arcú polgármester szemüvegét, rövidlátó szemeit lassan körbehordozza a jelenlevőkön, majd jelentőségteljesen megszólal.
– Uraim, egy témában kell döntenünk: a Gyógycentrum ügyében. Tíz órára rendeltem ide az alapítók vezetőjét, Balambér urat, az energiaadó vállalkozót.
– Bocsánat, hogy közbeszólok, de van erről valami papírja ennek az úriembernek – veti közbe dr. Pemete.
– Természetesen működési engedéllyel rendelkezik, és adózik is – válaszolta meg a kérdést a titkárságvezető.

– Balambér úr két hónapja lakik és rendel a Mérges Kígyó fogadó első emeleti lakosztályában, huszonkétezer forint napi bérleti díjat fizet mindenért. Napi tíz órát rendel. A pacientúrája egyre növekszik. A városban eddig hat bemutató előadást tartott –, fejezte be felvilágosító bevezetőjét a titkárságvezető Kárász Benő.
– Uraim, nem népbutítás ez az egész hókusz-pókusz? Energiaátadás. Jó, hogy nem Krisztustól vindikálja el egyenesen a jogokat. Kijelentem, hogy Krisztuson kívül senkinek nincs joga csodatételre – fröcskölte gyűlölettel a hangjában a hájas, lila arcú plébános.

A főügyész azonban mérsékletre intette.
– Ugyan, plébános úr, ne sajátítsa ki az egyház a csodatétel jogát. Mindenkinek joga van a csodatételhez. És ha jól tudom, Balambér úr gyógytevékenységet végez, s nem csodákat űz...
– Jó lenne egy kicsit a körmére nézni, kicsit megszorongatni ezt a Balambért – morfondírozott Pemete főorvos. Az államügyész azonnal lehűtötte ambícióit.
– Nem lehet megharapni, te is tudod ezt Lóránt! Pont most űzzük el a gyógyászokat, amikor az egészségügy egyre jobban szarban van?

– De egyáltalán, miért is kellene megharapni? – kérdezte kigűvedt szemekkel a gyomorbajos polgármester.
– Nem mindegy az, meg köll’ harapni, azt kész – jegyezte meg Pálinkás, a rend őre megdörgölve borvörös krumpliorrát, majd kibökte:
– Meglehetne például szorongatni agitációért, lázításért. Esetleg felbujtásért. Van itt rá precedens elég!– Marhaság - lejárt lemez! – állította takarékra a begerjedt rendőrfőnököt a főügyész, de amaz folytatta a felsorolást, s egyre-másra citálta a módokat:

– Csendháborítás. Közbotrányokozás. Ajaj, aki keres, az talál! Bízzák csak rám, lerendezem őkelmét! Még, hogy Gyógycentrumot! Hogy legyen hun összegyűlniük, burukkolni, meg pofázni! A rendszer ellen izgatni! – méltatlankodott tovább, dohogva.
– Uraim, most döntsük el elébb, hogy szüksége van-e a városnak a Gyógycentrumra – kehelte’ a horpadtmellű polgármester, a gyomorszájából felböffenő kesernyés savat, zsebkendőjével felitatva.

– Én úgy érzem, hogy az állami büdzsé egyre kevesebbet tud adni a gyógy-ellátásra a jövőben. Saját magunknak, az önkormányzatoknak kell kigazdálkodni a kórház és rendelőintézet üzemeltetési költségeit. Az orvosok és ápolók fizetése a béka segginél lentebb van. Gyógyszerre sem nagyon telik már! – citálta érveit a titkárságvezető.
– Uraim, az a tét, hogyha összeomlik az egészségügy, akkor maga alá ne temesse az önkormányzatot. Ilyen mentőkötél lenne a Gyógycentrum – meditált a tiszti főorvos.– Igen ám, csakhogy itt a másik oldal is. Az orvosaink már most lázadoznak a gyógyászok ellen. Balambérnak a fejét követelik. Csípi a szemüket iszonyú gyarapodása és a pacientúrájának növekedése. És a másik gyógyász, a csípőficamos talpsimogató ellen is, ez ellen a félig cigány félig zsidó Margit ellen is lázadnak. Azt mondják, hogy elszívja előlük a betegeket – szónokolt a főügyész, s így folytatta: – Tucatnyi névtelen feljelentés van nálam a gyógyászok ellen.

– Hát, ha a rendőrségre bízzák, mi pillanatokon belül kizsuppoljuk őket – heveskedett Pálinkás őrmester, de a polgármester leintette.
– Idefigyelj, Gyula vitéz, nem jó az, ha elhamarkodjuk a dolgot. Többet ártunk vele, mintha elégtételt adnánk az orvosoknak.
– Bizony uraim, nekem elhihetik, én tapasztalt ember vagyok, sokat megéltem – avatkozott a vitába Fecsegi plébános –, ha itt nem lesz pénz, merthogy hamarosan ránk tör a munkanélküliség, és nem lesz az embereknek a zsebibe egy huncut hálapénzre való sem, annyi biztos. No, akkor ezek a mi orvosaink úgy odébb állnak, mint annak a rendje.

– Uraim, Fecsegi atyának igaza, van, év végére elfogy a költség, kiürül a büdzsé, és be kell zárni a kórházat. De erről egy szót sem – mondta a polgármester. – Tehát addig van öt hónapunk. Ez alatt kell nyélbe ütni ezt a Gyógycentrumot. Odaszoktatni a népet!
– Lényegében két legyet ütünk egy csapásra: a bérleti díjból és a településfejlesztési adóból megtelik a város pénztárcája, a betegek meg saját önköltségükre gyógyulnak!
– Avagy nem – jegyezte meg szarkasztikusan dr. Pemete.
– Uraim – nézett lopva órájára a polgármester –, még egy kényes kérdés van itt. A Balambér úr erkölcsi bizonyítványa nem makulátlan.
– Mi van benne? – kérdezték egyszerre.

– Pederaszta az isten átka, s ezért ült egyszer 3 évet.
– Leülte? – kérdezte a főügyész.
– Le.
– Akkor semmi gond. Ez nem olyan veszélyes, mintha rablógyilkos lenne, vagy gazdasági bűnöző – jegyezte meg a főügyész.
– De uraim, az erkölcsöt is nézzük! Iszonyú rombolást tud véghezvinni egy ilyen ferde hajlamú egyén az ifjúság lelkében – jegyezte, meg Fecsegi, a plébános.
– Akkor majd kigyelmedet’ bízzuk meg annak ellenőrzésével, hogy kísérje figyelemmel, hova teszi a farkát a Balambér úr... höhöhö... – röhögött teli szájjal Pálinkás. A plébános pulykavörösen hápogta: – na, de uraim, csak nem képzelik, hogy pont én... én lessem, hogy hová dugja a Balambér úr a szerszámát. Méltatlan ez egy paphoz! – háborgott tovább.

–Ugyan már, Fecsegi, ha úgy istenigazából benéznénk a reverendád alá, biztosan találnánk ott valamit! – ugratta Keszeghy, a főügyész. A pap elsápadt.
– na erre mit lép kegyelmed? – ugratta tovább Pálinkás.
– Mindenkinek lehetnek botlásai. – dünnyögte, – minek háborgassuk a magánéletet!
– Hát, akkor, ha mindenben, egyetértünk, megadjuk a fennmaradási engedélyt a Gyógycentrumra, mert szükség van áldásos tevékenységükre. – zárta le a vitát a polgármester, és intett a Titkárságvezetőnek. – Hívjuk be Balambér urat!
A Titkárságvezető bevezeti Balambért.

– Tisztelettel üdvözlöm a testületet – hajolt meg a belépő Balambér.
– Üdvözöljük mi is a körünkben Balambér urat, s rá is térünk rögtön a tárgyra – nyitotta meg az újabb ülést a polgármester.
– A testület egyetértett a Gyógycentrum megnyitásával. Mindent a törvények szerint kell végezni, és akkor reméljük, nem lesz a törvénnyel összeütközésünk.
– Hol szeretnék megnyitni a Gyógycentrumot?
– A Gyógycentrum a legideálisabb helyen, a Munkás Művelődési Központ épületében lenne. Mivel a ház dotáció híján megszűnt létezni, így mi kibérelnénk az egész első emeletet a városházától.

– A bérleti szerződést előkészítettük – jelentette a titkárságvezető. Úgy gondoltuk, hogy naponta tizennyolcezer forint lenne a bérleti díjuk.
– Rendben van, a gazdasági iroda lemenedzseli a dolgokat, nekünk most elvi kérdéseket kell tisztáznunk – tért át más témára a polgármester.
– Kik lennének a Gyógycentrumban dolgozók vagy pacientúrát folytatók? – fordult Balambérhoz, s az sorolni kezdte.
– Először is én, jómagam, mint energiaadó. Aztán lenne Margit, a talpmasszőr, Csöpi, a kétméteres csontkovács, Nünüke, a gyógyteás, lenne egy radiesztétánk, egy piramissal gyógyítónk... és egy lélekgyógyászunk.
– Irataik, engedélyeik rendben vannak?
– Ó, hogyne. Mind szakképzett egyén.

– Már csak azért faggatózunk, ne vegye sértésnek, Balambér úr – mentegetőzött dr. Pemete, – merthogy nem érheti szó a ház elejét akkor, ha rendben vannak a jogosítványok. Úgyis elég nagy a helyi orvosok körében a felzúdulás. Veszélyeztetve érzik a pacientúrájukat. Félnek, ha bejön, márpedig tuti hogy bejön a háziorvosi rendszer, akkor felkopik az álluk, merthogy a népi gyógyászok elhappolják, azazhogy elgyógyítják előlük a betegeket. Na, innen a nagy félelem.
– Ugyan, főorvos úr, nem kell mitőlünk félni. Nem vagyunk mi boszorkányok. Jut is, marad is... Majd szépen megoszlik a klientúra. Nem fogunk összeveszni – adta a főorvos alá a lovat Balambér.

– Nézze, mi teret adunk a másságnak, a más módszerrel gyógyítóknak, de megértheti, bizony ellenőrzött keretek közé szeretnénk terelni ezt az Önök áldásos tevékenységét.
– Van itt még valami uraim: meg kell vizsgálni a pályázók feddhetetlenségét is... és ebből a szempontból bizonyos aggályok merültek fel Balambér úr személyét illetően – jegyezte meg fontoskodva, Fecsegi plébános.
– Állok elébe! – jelentette ki Balambér – éspedig mi légyen az?
– Ön büntetve volt pederasztaiságért.
– Igen, nem tagadom: voltam.

– Leülte a három évet, nem lehet újra büntetni érte – jegyezte meg a főügyész.
– De aki egyszer megbotlott, az máskor el is eshet... – dörmögte Pálinkás, a részeges rendőrparancsnok.
– Ez igaz, Pálinkás uram, de most itt tiszta lappal indul Balambér úr, – vette védelmébe a polgármester, de a plébános csak nem hagyta magát meggyőzni, s tovább okvetetlenkedett.
– Uraim, én, mint a nyáj lelkivilágáért és erkölcséért felelős személy aggódom, hogy nem fog-e újabb fajtalankodás és egyéb pederasztaiság előfordulni a Balambér úrral? Mi a garancia ez ellen?

– Nézzék, garantálni nem tudom, hogy mi fog majd a jövőben történni, de úgy érzem, hogy a magánügyemet a közéleti szerepléstől el kell választani. Az, hogy én mit csinálok, hogy csinálom, ha nem nyilvánosan csinálom, és nem botránkoztatom meg vele a közönséget, szerintem magánügy – mondta Balambér nyájasan.
– Akkor az már nem is bűn, ha nem kerül nyilvánosságra? – vetette ellen a plébános.
– Bűnnek, bűn, de majd elrendezi Balambér úr a lelkiismeretével. Hát nem érti, Fecsegi, hogy fel kell töltődnie! Ha pedig csak fiúseggekben tud feltöltődni a reduktora, hát istenem! Hagyjuk rá, ha már ilyen a gusztusa – vágta oda Pálinkás mérgesen, ekkora értetlenség láttán.
– na de rendőrfőnök úr, ezt pont öntől nem vártam! Önnek kellene a legjobban őrködni a rend és az erkölcsi tisztaság felett!

– Afelől biztos lehet, hogy fogok is! Kötelezem Balambér urat, hogy ezt a feltöltődést nyilvánosság előtt nem végezheti, azaz hogy oly módon, hogy köteles egy ablaktalan, zárt ajtajú bodegát felállítani a pódiumon. Oszt amikor töltenie kell, hát oda bevonulnak a konnektorral, azaz a fiúkával, na, azt odabenn lehet tőteni. Senki nem lát semmit. Meg van oldva a keleti kérdés. Ilyen egyszerű ez – döcögte a rendőrfőnök afeletti örömében, hogy sikerült borsot törni a plébános orra alá.
– Na, Balambér úr, rendben lesz így? – kérdezte a polgármester.
– Természetesen, uraim. Nyilvánosan nincs fajtalankodás.

– Olyan mendemondák is vannak, hogy a Balambér úr előszeretettel hál a londiner fiúkkal, erre mit lép? – vágta ki az adut a plébános. Na, erre a főügyész vette védelmébe Balambért.
– Idefigyeljen, Fecsegi. Van nálam egy-két feljelentés elfektetve bizonyos papi személyről, aki ministráns fiúcskáknak előszeretettel tart különórákat a sötét gyóntatófülkében miközben megmogyorózza őket, s tujaisten miket művel velük? Isten szeme mindent lát!

– Meg olyat is fecsegnek, hogy az alleluja helyett a falloszát dugja kend ki csókra a gyóntatófülkéből..., na erre mit lép Fecsegi – röhögött Pálinkás a vaskos humoron.
– De, ejnye uraim! Hát nem kell azért az egyházon köszörülni a nyelvünket – mondta alázatosan a plébános megjuhászkodva, mint egy megvert kutya, s igyekezett szavaival megnyalni a város gazdáinak a kezét.
– Hiszen esendő az ember, van úgy, hogy néha nem tud a kísértésnek ellenállni..., de ki is rovom olyankor a penitenciát: szöges korbács, koplalás, nagyböjt!!!

– Nagyon elkalandoztunk a témától, uraim. Szerintem, most azt kellene mérlegre tennünk, hogyha a serpenyő egyik felében a városnak elérhető hatalmas hasznot tesszük, míg a másikba a Balambér úr enyhe ízlésficamát, akkor hová billen a mérleg.
– Természetesen a hasznos tevékenység felé – zúgták az elöljárók kórusban.
– Akkor uraim behunyhatjuk a szemünket Balambér úr rossz szokása felett?
– Nézzük el neki, nézzük – zúgta a kórus, és bizalmat szavaztak a kétes hírű tudornak.
– Köszönöm uraim, hogy nem avatkozik a testület a belügyeimbe. – jelentette ki alázatosan Balambér, de most Fecsegi plébánosba bújt belé a kisördög, és nem tudta kihagyni a poént, megszólalt.

– Már úgy érti Balambér úr, hogy a végbélügyeibe? – lett erre derültség, de fogadatlan prókátorként Pálinkás őrmester még beleszúrt szavaival a szesztestvér plébánosba:
– Vica-verza plébános úr, akkor a te reverendád alá is be kéne néha kukkantani!
Lett erre hahota, és az örökké savanyú polgármester is elmosolyodott. Így zárta le a vitát.
– Uraim, kár összeveszni ezeken a ministránsgyerekeken. Javaslom, hogy osztozzanak meg a Balambér úrral Fecsegi atya... Aztán ha egy nagyobb summa kerül a templom perselyébe tatarozás céljára, garantáljuk, hogy úgy a hatóság, mint a Jóisten is behunyja néha a szemét. Hiszen egymásra vagyunk utalva, uraim, és ha nem akadunk fel minden kis ízlésficamon, akkor tudunk csak közös cél felé előre haladni. Ezennel bezárom az ülést.