Történetek

A férfi, aki a székben ül alacsony, kopaszodó, fején hámlik a bőr, vékony ing lóg ráncos testén. A farmer, melyet még fiatal korában vásárolt, még mindig hordja. Szeme vörösen lüktet, már jó pár napja nem alszik, csupán egy köteg papír fölé hajolva ír, és ír keservesen. Tollából már jó néhányszor kifogyott volna a tinta, de valahogy mindig volt benne, akármennyit írt. Afféle csodapenna volt, ha úgy tetszik...

- Chris figyelj, én egyáltalán nem akarok veled szakítani, mert szeretlek, érted? – eléggé kétségbeesetten kérdeztem tőle
- Ahogy gondolod. – nem válaszolt valami túl nagy kedvvel.
- Mondd, hogyan bizonyíthatnám be neked azt, hogy szeretlek?
- Amy... ne haragudj – sóhajtott egyet...

Kimeresztette a szemét és próbált a sötétben tájékozódni, ehhez a magával vitt gyertya és néhány gyufaszál volt minden eszköze. Egy kicsit megijedt, amikor a gyufát rejtő rongydarab nedvese került elő zsebéből, de amint kihajtogatta, látta, hogy épek a fejek. Teste melege a nyirkosságtól távol tartotta. Kezét a gyufaláng köré tartotta, így óva, hogy az ellebbenjen, majd meggyújtotta a gyertyát, mely csak a közvetlen környezetét világította meg...

Sajnos, amilyen gyorsan elterjedt a híre a falunak, amelyet „mágia övez”, ugyanígy tudomást szereztek az emberek a csodás kis falu hanyatlásáról. Valamilyen oknál fogva a föld nem termett már búzát, minden növény kiszáradt, az állatok nem voltak hajlandóak enni és az iskola alapítása is kudarcba fulladt. Hiába kértek segítséget, mindenki elfordult tőlük, rontást híreszteltek a környékbeliek...

- Te tudod... Én nem szólhatok bele a véleményedbe. Nem is lenne helyes. Nem tehetem meg, mert ártana...
-...az épülésemnek? Meg a lelki fejlődésemnek...? – kérdezte Lilith fogcsikorgatva, lassan ökölbe szoruló kézzel. – Én elhiszem, hogy Te a lehető legideálisabb nevelő lehetnél, akár a Holdfény-szentélyben is, pedig az egy nagyszerű hely...volt, amíg bele nem gázoltak...ugyanis türelmed az egeket kocogtatja, végtelen bölcsességed előtt meghajolnak a fák is, élettapasztalatoddal...

Végigbeszéltük az egész napot és megállapítottad, hogy jó velem beszélgetni. 4 órán keresztül csak beszélgettünk, és azt mondtad, hogy most el kell menned. Kimentünk az utcára, és eszedbe jutott, hogy nem tudjuk egymás nevét. Bemutatkoztunk egymásnak, kezet fogtunk, megszorítottad a kezemet, és olyan érzés volt, mintha nem akarnád elengedni. Elbúcsúztunk. Én gyalog mentem haza, Te pedig lassan követtél a kocsiddal, amíg le nem kanyarodtam a mostani házhoz. Elmentél. Megígérted, hogy másnap...

Élt egy pap egy kis faluban fiatal volt és vidám, addig míg meg nem szeretett egy gyönyörű barna lányt. A lány is lángra lobbant a fiatal pap láttán. Tudták, hogy szerelmük hiába, nem lesz ebből házasság...

Harry lassan jutott előre. Bár a legtöbb katona a kapunál harcolt, még így is jutott elég az utcákra, így eljutni az utazók utcájához nehéz volt. Abban reménykedett csak, hogy Tumbs és Luthine-ék jól végzik a dolgukat. Óvatosan besurrant a Romlás közbe, majd egy kis utcán keresztül eljutott a Harsona volt nyomdájához. Sóhajtva nézett végig a romba dőlt épületre...

Azon a világon, ahol mi, mint egy rozsdás gyártósor monoton futószalagjáról legördült, csicsás csomagolásba bújtatott, sorozatgyártott egyen lélekkel, egyen értékrenddel rendelkező fércművek megyünk el egymás mellett szótlanul. Angyal mosolyában egy másik világ fényei gyúlnak. Egy világé, melynek Lego-ból épült házainak kéményeiből füst gomolyog, a házak udvaraiban gyermekek labdáznak, s ahol a házak utcákká, az utcák terekké, a terek városokká nőnek. Egy világé, ahol a városok közt némán...

Beadtam a derekam. Már az úton hazafelé éreztem, hogy itt történni fog valami, a kocsiban olyan mérhetetlen szexuális feszültség volt, hogy tapintani lehetett. Szakadt a hó, ami szintén új ismeretségünkre emlékeztetett, hisz akkor is épp olyan idő volt...