Történetek

Gazdám bűntudattal átitatott félelme vagyok.
Végigkúszok gerincén. Állandó kellemetlen indulatban tartva férfiasságát. Idegpályáit megtöltöm a fizikai vonzalom nélküli szexualitással. Elhitetem vele, hogy feszültségoldásra alkalmas egy maszturbáció. Átjárom izmait, átjárom csontjait, átjárom minden zsigerét. Tőlem remeg, tőlem kavarog feldúltan a gyomra. Minden pórusán én párolgok.
Testvérem a bűnhődni akaró, önmarcangolás....

Éppen az igazgatói irodában valami statisztikát számoltam, amikor bejött Orsi, mellém ült, és megsúgta, hogy talán már készülhetünk első gyermekünk érkezésére. Ölbe kaptam, csókolgattam és forogtam vele, amikor Kata, és Mariska, a gazdasági helyettesem bejött. Ugyan szétrebbentünk, és zavarodottan táncpróbáról dadogtam, de akkor is láthatták rajtunk, itt nem csak tanár-diák viszony van...

Félek. Megint elkövetek hibákat. Annyiszor megfogadtam már, hogy nem adom ki magam, nem árulom el a titkaimat. Most megint közel engedtem magamhoz valakit, és nem tudom, jól tettem-e...

A tökéletességre törekedett. Benne élt a játékban, ahol mindig újra kezdhette, ha valami nem sikerült. Ott nem számított hányszor halt meg, hiszen újrakezdhette. Szárnyakat kapott a sikertől. Ma minden összejött. Sikerült végigvinnie...

A könyvtárban Erzsikétől is elkértem Bettit, aki megadta az engedélyt ráadásul korlátlanul. Éltünk is a lehetőséggel, jártunk moziba, színházba. Már közeledett advent, amikor egyik vasárnap a keringő jegyében szervezték az estét. Hármasban mentünk, Liza is jött.
A Gödörben most kevesebb fiatal és több középkorú volt. Először megtáncoltattam Lizát, majd Betti került sorra. Láttam, sokan táncoltatták Lizát, Bettivel is kifáradtunk, leültünk beszélgetni...

Bár tudom, hogy mindez csak három hete történt, és több időre van szükség ahhoz, hogy valakiben megbízzak, valami mégis arra késztet, hogy őszinte legyek vele. Még a történeteimet is olvassa, pedig azokról senki sem tud az ismeretségi körömben...

Újra belenézek lelked tükrébe, és amit látok, elmondhatatlanul gyönyörű és tiszta, leírni lehetetlen. Arcodon egy kedves mosolyt látok kibontakozni, mesebeli tájakon járok lelked világában. A válladra hajtom fejemet, magadhoz szorítasz gyöngéden, hallom kicsi szíved vad lüktetését, mintha egy éveken át fortyogó vulkán készülne kitörni...

Kata nagyon élvezte Ádám csókjait, s mire ismét Ádámra szentelte figyelmét, azt tapasztalta, hogy Ádám épp a bugyijától szabadítja meg a park kellős közepén. Viszont nem láthatta őket senki hála egy jótékony fűz takarásának...

Reggel kiáltásokra és kardcsattogásra ébredek. A párbaj... már elkezdték nélkülem...
Gyorsan odasietek, hogy lássam, kik vívnak. Két izomagyú... Mikor az egyik felülkerekedett a másikon, egy íjász lépett a csatamezőre, ellenfélre várva... hmm... egy íjász, ez pont jó lesz a kalandozásaimhoz, és bemegyek hozzá...

Ó, ha tudtam volna akkor este, hogy utoljára látlak, s szorítlak magamhoz! Ha éreztem volna, hogy abban a csókban benne volt utolsó sóhajod! S hogy illatod utoljára szívhatom oly tisztán magamba! Elmondtam volna én, akár századszorra is, bármennyiszer, akárhányszor csak kéred, csak hogy kételyed ne legyen...