Történetek

Magamhoz húzom a kisbocs fejét, lágy csókot lehelek homlokára, s az arcomat is a sűrűbe fúrom. Két kicsi könnycsepp hullik le, s csöppen le az ezüst vízbe, finoman fodrozódik a vízöntő kútja...

Teljesen természetes mozdulattal vetette le a hálóruhának használt ingemet, és az előző nap vásárolt fehérneműjét kereste elő, és vette fel. Közben végig néztem hibátlan testét, láthattam kívánatos idomait, még meg is állítottam, megmondva, hogy gyönyörködni akarok a látványában. Nem titkolt büszkeséggel pózolt előttem...

Gábor azon találta magát, hogy egy, az Újpest-központi metrógarázsban keresztbeállított metrókocsit támasztja a hátával. És nem csak ő, hanem több száz másik ember is. Egy mellette lévő férfi ordított az előbb. Nagyon izzadt, véres volt az arca. Ekkor valami lökött egy hatalmasat a metrókocsin...

Benne sosem élt a vágy, hogy megváltoztassa a dolgokat, vagy ha élt is, olyan mélyre űzte ezt az apró reménysugarat, hogy azt már régen beborítottaa titokzatos és magányos sötét. Az ő sötétsége. Az a birtokló és bitorló feketeség, amely megvéd a csalódásoktól és a fájdalomtól. Amely rejti az el nem sírt könnyeket..

Halk dobbanás. A szívem az. Érzelmek kavarognak bennem, és fájdalmasan rándul össze a szívem miattuk! Sír és rí… Mar, kapar… pusztít. Azt súgja, vége van, menni kell. Ennyi volt. Kinevetem és odakapok. Lüktet, gyorsan és gyorsabban. Térdre rogyok, és érzem ázni magam belülről. Kiáltanék, de nincs hangom...

Tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni, mi két család vagyunk. Az egyik körbe tartozik Andrea, Sandra, Lisa, apu és Andrea szülei. A másik körbe Hana, apu és én.
Ez mindig is így volt, bár sokszor inkább csak ketten maradtunk Hanaval. A gyakorlat is ezt igazolja...

Alig koccant pár marék dió a többi tetején, kutyám megint elém telepedett. Most hátsó lábaira ülve feszített, és így körülbelül egy magasak lettünk. Átölelve, rajta keresztül szedegettem tovább, miközben lelkesen énekeltem neki, hogy: Mackó, Mici a mackó… , de nem bánta, pedig azt mondják, az kutyák füle érzékenyebb, mint az emberé...

A tömeg mégsem fogadta magába. Más már feladta volna, ő csak ment tovább előre, ha neki nem is sikerül, majd az utána jövőknek már legalább lesz egy keskeny nyom, amit követhetnek, gondolta magában...

A lány csak sírt, s a tavalyi augusztus elsejei napra gondolt, arra a napra, mikor mély depresszióba esett, s empátiája rengeteg emberbe elveszett. Szörnyű volt neki, hogy legjobb barátja utoljára ránézett, s ugrott, s meghalt, akkor is ilyen idő volt, eső zuhogott, szél fújt...

Felírok egy betűt a kövekre piros véremmel.
H… alatta kis piros pöttyökkel díszítem. Még egy betű egy másik kőre.
A… alantas dolog volt ezt tenned. Emlékszem, amikor a földön fetrengve nem törődtünk az idővel, csak egymáséi voltunk. Ezt te most magasról leszarod.
T… fogy el a vérem. Csókodat kívánom. Undorodok magamtól. Egyet belevágok az erembe. Ömlik a vér újból.
E… szédülök. Nem akarom. Azt akarom, hogy csak egy álom legyen...