Történetek

- Úgy 150m-re volt egy odú és véres lábnyomok és még majdnem 50m –re egy lelőtt nyúl és még 3 lelőtt madár volt.
- Orvvadászok!
- Micsoda? – kérdeztem megdöbbenve, hiszen épp itt, ebben a kis erdőben pont orvvadászok lennének?
- Igen, minden évben jönnek, mert kicsi ez az erdő, de sok állat van.
- Ez szörnyű! Nem tudunk valamit tenni ellene? Már tettünk érte de egy életbe került és nem értünk el vele semmit. - ledöbbenve néztem Tamásra....

- Mi lehet vele? Ez élete egyik legfontosabb megbízása! Úristen! Hiszen egy egész szállodát kell berendeznie! El sem hiszi igazán. Még nem. Vett egy mély lélegzetet és eldöntötte: ha törik, ha szakad, megszerzi a cége számára az üzletet...

A gyengélkedőn voltak, mindenki egy-egy ágyban feküdt, kivéve Lilyt, aki férje ágya szélén ült, és a kék púpot próbálta levarázsolni a férfi fejéről. Éppen újabb jégért indult volna, mikor Dumbledore lépett be. Kissé aggódva végignézett a társaságon, majd Lilyhez fordult.
- Jól van?
- Remekül – válaszolt a lány.
- Ez szép – morogta James. - Mi itt haldoklunk, Lily meg teljesen jól van, és mégis ő kapja a kérdést. - Az igazgató elmosolyodott, ahogy Lily is...

Anya tanította meg apát vezetni. Minden hova együtt mentünk és anya vezetett mindig. Miután anya már nem tudott vezetni soha többé, apa vette át a kormányt. Ha apára nézek vezetés közben, nem tudom elfelejteni anyát. Mintha bezártak volna az emlékek, a rossz emlékek. Nem tudtam menekülni sehová. Hiszen egy eltört lábbal, rossz csatakos időben, mozgó járműből nem jutok valami nagyon messzire...

- Te barom! - Ginny nevetése félbeszakította sírását, de nem sokáig, mert a következő szavát megint könnyek kísérték. - Miért nem vagyok elég jó neki? Miért akarja inkább azt a kis ribancot? Én mindent megtettem volna neki, de neeem! Ő inkább a kis pityergő picsával etyepetyézik! Hát én is tudok sírni! - Azzal a mozdulattal Draco vállára borult, és keservesen zokogni kezdett...

Kitántorodott az ajtón, a látvány letaglózta.
Üvöltött szinte, hogy ez szerelem. Mély, őszinte szerelem. Vajon hogy nem vette észre? Mikor szerettek egymásba? Miért nem mondták el neki?.. Csak úgy özönlöttek a kimondatlan kérdések a fejében, majd eltemették végül. Nem akarta megzavarni őket, úgy gondolta szépen, csendben kihátrál, mintha nem történt volna semmi, nem látott volna semmit. ..

Úgy gondoltam, hogy soha nem fogom megtudni mi oka volt, hogy az én lovam, Zarándok odavitt. Csak vágtatott és tudta hova vágtat. Nem a saját feje után ment, ahogy szokott hétvégenként mikor kiviszem az erdőre. Nem. Ő most oda akart menni, ahol a baleset megtörtént. Odavitt és a szakadék lábánál lehajtotta a fejét, jelezve, hogy szálljak le. Így tettem...

- Ugye nem mondod meg anyunak? - kérdezi félve.
- Hát ilyen nővérnek nézel? Nekünk is kell, hogy legyen egy kis titkunk. Még ha az ilyen sötét titok, akkor is. Most pedig szépen megpróbálsz mosolyogni és túltenni magad ezen az egészen, ok?
- Köszi! - mondja kicsit mosolygósabb arccal...

Válaszként nem tudtam, mit is mondjak. Csak figyeltem, amint arcán kiteljesedett haragja. Száját kinyitotta, de nem hallatott hangot, sem beszédet, csak némán tátogott, közben arcvonulatai egyre mélyültek. Már elveszítette emberi vonásait, de minduntalan folytatta, csak szemeinek csillogása maradt a régi. Barna szemein szinte láttam a sikolyt, amit hamarosan el is engedett. Annak erőssége kibírhatatlan volt, de nem tudtam ellene tenni...

Az apró termetű, nádszálkarcsú, lángvörös hajú, zavarba ejtően tiszta zöld szemű nő dühös volt.
- Eltévedt? - kérdezte Daniel végül, hogy mondjon valamit, de magában azon tűnődött, vajon mit csinálhatott, hogy a lány haragszik rá.
- Nem, magához jöttem, de úgy tűnik elfelejtkezett a megbeszélésünkről - pillantott végig Shannon a férfin...