Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Történetek
- Mi történt? - rémült meg Victorine.
- Hadsereg tart a város felé. Úgy 10-20 ezer fő. Valaki menjen a falakhoz is. Ki mit vállal? - szólt Harry. Nyugodtnak próbált mutatkozni, de nem tudott.
- Enyém a fal – állt fel James. - Biztos szükség lesz varázslóra.
- Én megyek a gyógyítókhoz, mint pap – állt fel Michael is.
- Mi részt veszünk a város kiürítésében – szólt Vic, majd összenézett Daniellel.
- Akkor mi hárman megyünk az akadémiára – szólt Luthine...
- Hadsereg tart a város felé. Úgy 10-20 ezer fő. Valaki menjen a falakhoz is. Ki mit vállal? - szólt Harry. Nyugodtnak próbált mutatkozni, de nem tudott.
- Enyém a fal – állt fel James. - Biztos szükség lesz varázslóra.
- Én megyek a gyógyítókhoz, mint pap – állt fel Michael is.
- Mi részt veszünk a város kiürítésében – szólt Vic, majd összenézett Daniellel.
- Akkor mi hárman megyünk az akadémiára – szólt Luthine...
Miután az aprócska tó hűs vizében megmosakodtam, ledőltem durva pokrócomra, ahol a lány aludt. Egy darabig csak bámultam a hajnalodó égboltot, aztán mintha hirtelen önálló akarat költözött volna tagjaimba. Valójában ennek az akaratnak a középpontja a lábam között volt. Végigsimítottam karcsú testén, ő pedig váratlanul apró kezét az enyémre tette. Megfordult, s arcán pajkos mosollyal megcsókolt...
Beleszédülök. Ha sokáig nézem őket, akkor elfog a kicsiség érzete, hogy olyan messze vannak, és tudom, hogy nagyok, és én hozzájuk képest semmi sem vagyok. Pedig alkotóelemünk ugyanaz, ősünk közös: csillagpor. Maga, a hatalmas univerzum. Lerázom a gondolatokat, mint kutya a vizet, és lehajtom a fejem. Szorongok. Már másodszor. Egy gonosz hang suttogja a fülembe: megteheted, de nem menekülhetsz előlem, újjászületsz, és megint megtalállak...
Az első katona megjelent. Aztán lassan felsorakozott hozzá a többi is. Mikor a faltól 100 méterre lévő sereg teljesen felsorakozott, egy nő és egy férfi lépett eléjük. A nő egy vámpír volt. Hatalmas szemfogai megcsillantak a lemenő nap utolsó fényében, holtsápadt bőrét köpeny fedte ugyanettől a halálos fénytől, és fekete ajkai mosolyra húzódtak...
Az idő nagyon lassan telt. Lassabban, mint a játékszobában, még a kiképzés alatt. Próbált érzelmileg elhatárolódni minden szép dologtól, amit a napokban átélt, és a nőhöz fűzték. De nem ment neki. Óvatosan, de biztos kézzel összeszerelte alkatrészeiből a fegyvert, és csőre töltött. Öt perc alatt végzett...
Hol a kerozin? És a dinamit? Na, meg a terpentin? Nagyszerű, itt vagytok. Mosolygok. Élvezem az alkotás örömét, újra lángok csapnak fel; a hálátlan gyermek. Nem képes még egy szerető ölelésre sem, megvetendő. De mégsem! Lehet, hogy én rontottam el valamit, lehet, hogy vétettem egy apró hibát, mikor nevelgettem, hogy szép, nagy, erős láng legyen belőle...
Már éjfél körül járt az idő, és be akart jutni a várba, de a főkaput addigra bezárták, és az őrség is elvonult, ezért a királyi istállóhoz ment, és ott kéretőzött be éjszakára. A lovászfiú persze nem akarta beengedni, mert annyira csúf volt. Az asszony azt mondta neki, hogy ha nem bocsátja be, hát menten kőszoborrá változtatja...
A férfi egész életét a Niocron-5 nevű, sivár, halott bolygón élte le, ahová a kormány és a politikusok apját: Gordon Lombard-ot, és anyját: Ilena Keys-t száműzték a földről, egy törvényrendelet szerint. Az életfogytiglanisokat mind oda vitték, és ott is hagyták őket megrohadni. Apja: Gordon megölt egy rendőrt, amiért az bántalmazta beszámíthatatlan húgát. Elvették tőle a boldogságot. Anyját: Ilena-t, Gordon a Niocron 5-ön ismerte meg, amikor megmentette az életét egy erőszakos rabtársától....
Emlékszünk és érzünk. Ez a két dolog tesz minket emberré. Vannak olyan emlékeink, melyekre szívesen emlékszünk vissza, de vannak olyan emlékeink, melyeket legszívesebben kitörölnénk elménkből...
- El szeretnék mondani valamit. – ajánlottam, de intett, nem fejezte még be. Lassan elsétáltunk a sziget „csúcsához”. Felültem a szokott helyemre, a korlátra, háttal a folyónak.
- Szóval… - közelebb lépett. –Ma rájöttem valamire, amikor megvédtél… - halkan beszélt, szinte suttogott. Beletemettem arcomat a rózsába. Hosszú csend után szólalt csak meg újra.
- Csodálatos vagy, Szeretlek! –szavai végigfutottak agyamon, reszkettem. Megsimította arcom.
- Én is Szeretlek, nagyon-nagyon!...
- Szóval… - közelebb lépett. –Ma rájöttem valamire, amikor megvédtél… - halkan beszélt, szinte suttogott. Beletemettem arcomat a rózsába. Hosszú csend után szólalt csak meg újra.
- Csodálatos vagy, Szeretlek! –szavai végigfutottak agyamon, reszkettem. Megsimította arcom.
- Én is Szeretlek, nagyon-nagyon!...