Kicsit hűvös van egy szál pulóverben január közepén. Nem baj. Már úgysem fogok sokáig fázni. Legalábbis remélem. Leülök egy hóbuckára. Olyan üres. Mint a hógolyó: hiába áll tömör jégdarabkákból, mégsem hordoz magában semmit, nincs különösebb jelentéstartalma. Eldobom, túl hideg a kezemnek. Érzem, ahogy átnedvesedik a nadrágom. Nem érdekel, ha felfázom. Most már nem. Egyáltalán nem érdekes. Felnézek az égre: teljesen tiszta, ragyognak a csillagok. Látom a Nagy-göncöl szekerét, a kistestvérét, a Cassiopeiat a maga w formájával, és az összes többi ismertebb csillagképet. Mindig ámulattal csodálom őket. Olyan állandónak tűnnek. Aztán rájövök, hogy ők sem azok. Egyszer ők is kihunynak. Némelyik már most sem létezik, csak a fénye látható.
Beleszédülök. Ha sokáig nézem őket, akkor elfog a kicsiség érzete, hogy olyan messze vannak, és tudom, hogy nagyok, és én hozzájuk képest semmi sem vagyok. Pedig alkotóelemünk ugyanaz, ősünk közös: csillagpor. Maga, a hatalmas univerzum. Lerázom a gondolatokat, mint kutya a vizet, és lehajtom a fejem. Szorongok. Már másodszor. Egy gonosz hang suttogja a fülembe: megteheted, de nem menekülhetsz előlem, újjászületsz, és megint megtalállak. Pedig már eldöntöttem: megteszem. Igaz, már másodszor, először visszajöttem. Rosszul terveztem.
Most nem gondolom végig az életem, felesleges, egyszer már megtettem. Ránézek csuklóimra. Elég csúnyák a hegek, de sosem takartam őket. Nem volt értelme, úgysem maradnak sokáig, hogy emlékeztessenek hibámra, még ezt sem voltam képes rendesen csinálni. Most már precízebb leszek. Nem vagyok hajlandó még egyszer hibázni. Előveszem a félretett kést. Nézegetem pengéjét, ahogy megcsillan rajta a vak fehérség, mely a hóból árad. Megérintem, ujjaimmal simítok végig a fémen. Hideg. Hidegebb, mint a levegő. Könyörtelen. Mint maga az élet. Torkomhoz illesztem. Biztosra megyek.
Ismét felnézek az égre, és megpillantom a Hajnalcsillagot. Fényesen ragyog, ahogy jelzi az új nap kezdetét. És a halál újabb diadalát. Még utoljára eszembe villan kedvenc zenekarom egyik számának refrénje:
Morgenstern ach scheine / Auf das Antlitz mein – A Hajnalcsillag, ah, felragyogott Arcomra…
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-20
|
Horror
László a párja mögé ment. Megemelte Kata hajlékony testét, és ráhúzta a formás fenekét a merev...
2025-06-19
|
Történetek
Ez az én nudista sztorim, és nagyon nem bántam meg.
2025-06-17
|
Novella
Megírták: az emberiség ki fog pusztulni...<br />
Bár a helyesírásellenőrzőm nulla hibát jelzett,...
2025-06-13
|
Horror
A fiúk merevedése és a lányok nedvesedése jelezte, hogy a kezdeti sokk ellenére nincs ellenükre...
2025-06-12
|
Egyéb
Ez egy nem túl erotikus de számomra meghatározó story<br />
Építő kritikát elfogadok hogy...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
De amikor megfordulok egész közel érzem a száját a számhoz, és érzem a forró leheletét, ami átjárja minden porcikámat. Mélyen a szemébe nézek. Ő viszonozza a tekintetem. Érzem, már teljesen hozzám bújt, és az ölelése egyre szorosabb. Szinte már fáj ez az ölelés, mikor hirtelen megcsókol, és eltűnik minden fájdalom, és minden ami csak körülöttünk létezik...
Hirtelen ágrecsegést hallottak. Felkapták íjaikat, hogy rögtön lőni tudjanak a medvére. De a bokrokból három ló tűnt elő. Az egyiken Nabaha, a másikon Jeny ült a harmadikat meg kötőféken vezették. A két lány teljesen ki volt pirulva. Ruhájuk rendezetlen volt...
Hozzászólások
Iszonyatosan fáj a fejem. Kérlek ne haragudj, a lényeg, hogy jól írsz.