Történetek

Budapest. Nyár. A Nyugati Pályaudvar környéke, mint egy hangyaboly. Süt a nap. Napszemüveges fiatalok, rohanó kirándulók, morgolódó helybeliek. Utcai árusok. McDonalds.
Sötét arc, kopott szakáll, meredt szemek...

- A hegy nagyon erős, olyan agyagok vannak bennem melyeket, csak nagyon lassan lehet kitörni. Mentális energiával kicsit gyorsabban halad a munka, de így is egy hónap mire megkerüljük. – jelentett Wergard.
- Nem baj. A lényeg, hogy meglegyen. Addig számos más teendőnk van, ne feledjétek. Holnap megejtjük az első lépéseket a csatornákban. Ma pedig, este elmegyünk az árulóhoz, és együtt végzünk vele...

A szállodában a hallban várom meg, nem mer szobájába hívni, zavarban van ő is, én is. Majd amikor megérkezik ismét kissé közelebb lép és futólag megsimítja vállam. A Halászbástyán mögém lép, miközben a Dunát és a Parlamentet mutogatom. Nagyon közel, olyannyira, hogy előrébb lépek...

Látsz hát te is talán. Belelátsz lelkembe, szívembe, mely téged szeret. Nézel, s nézlek hosszan én is, két karunkkal fonódunk bele egy hosszú ölelésbe, melyből fáj kibontakozni. De miért is tennénk? Nincs rá okunk… Öleljük hát egymást, s nézzük a másikat...

Nagy út volt mögötte, de előtte állt még a végtelen. Leküzdhetetlen távolság, ő mégsem rettent vissza, hanem törte az utat. Ahol nem járt vonat ott öszvérháton, ahol az öszvér már nem bírt elmenni, ott a puszta emberi akarat vitte előre...

Miután sikerült a papát felhomályosítani a hernyó és az uborka közti különbségekről, elhatározta, hogy megszabadul a hívatlan ebédelőtől. A hernyó kanálról való lepöckölésének eredménye az lett, hogy szegény pára most meg a meggyborban (a Pali-bácsi meggyboros poharában) kötött ki. Pali-bácsi sem volt elveszett ember: a husi-darabot kézzel kipecázta, a bort felhajtotta, majd a szemmel láthatóan rémült, levestől, bortól csöpögő hernyót megpróbálta eldobni...

- Nincs más választásunk - mondta óvatoskodva, nehogy megijessze a barátnőjét -, minthogy várunk, hátha megpróbálkozik mégegyszer kapcsolatba lépni velünk. Akkor már nem szabad elijesztenünk, hátha harmadszorra nem jön vissza.
- Mi?? Te visszavárod azt az őrültet? A szívbajt hozta rám!!
- De nem hinném, hogy akarattal. Nem ismer téged, nem tudhatta, hogy utálod az "illetéktelen behatolókat". Bocsáss meg neki! Ha ártani akart volna neked, akkor elrabolhatott volna....

A lángvágós nem fogadta meg a tanácsot, hanem George felé lépett. Ez súlyos hibának bizonyult. Az éjjeliőr meghúzta a ravaszt. Az ellenfele kezére célzott, de amint tüzelni kezdett, a huligán ösztönösen oldalra ugrott. Szerencsétlenségére. A golyó, ami eredetileg a kezét találta volna el, így a lángvágóba csapódott, és a készülék ettől hatalmas döndüléssel felrobbant, leszakítva gazdája arcának a felét, és megégetve a további öt bűntárs mindegyikét...

Egyre aktívabban, gyorsabban szedte lábait. Ideges rángató, remegő mozgással valamit a távolban már érzékelt, valamiféle "remény" töltötte el.
Ekkor érte ismét egy megfoghatatlan, egy szörnyűséges "érzet". "Szavai" nem voltak rá, félelme nőttön nőtt. Talán hanghullám formájában, talán erő formájában tört rá. Egész testét megremegtette...

- Túl ideges vagy hogy átlásd. A csaj, ha hazamész, vagy ki sem mozdul, és letagadja magát mindenkinek, vagy összeszed egy tápos fiúbandát, és velük bevédi magát. És mit vártál? A srác, miután elköltözöl, megelégszik heti egy alakalommal, hogy láthasson? Lefeküdtetek már?
- Nem. Még nem.
- Hát akkor meg pláne. Ott van neki Bianka, helyben, gondolom Ő, hogy elszedje előled, már széttette a lábát. Ha hazamész semmire se mész. Persze megpróbálhatod...