Nagy út volt mögötte, de előtte állt még a végtelen. Leküzdhetetlen távolság, ő mégsem rettent vissza, hanem törte az utat. Ahol nem járt vonat ott öszvérháton, ahol az öszvér már nem bírt elmenni, ott a puszta emberi akarat vitte előre.
Fogytak a mérföldek, de még így sem csökkent a jövőbe vezető út végtelensége. Egyszer megkérdezte magától, hogy miért is megy előre. A kérdés annyira ledöbbentette, hogy órák hosszat csak állt a sziklafalon, és bámult a semmibe.
Visszatekintett az életébe, látta mit hagyott maga mögött, és nem tudott választ adni, hogy miért megy tovább. Annyi mindenen ment már keresztül, hogy az utazás rabjává vált, az utazásé, ami narkotikumként a végsőkig kiszívja testét, és acéllá edzi akaratát. ÉS ez a céltalan akarat fékevesztett úthengerként tör előre, átgázolva a mérföldek vértes seregén, nyomában halott kilométerek teteme marad csupán…
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-09-29
|
Novella
Isabelle az egykori sztriptíztáncosnő zsaroló levelet kap.A zsaroló azt követeli egy éjszakát...
2025-09-27
|
Novella
Viktor az író elveszti ihletét végül némi segítséggel ugyan de újra rátalál.
2025-09-25
|
Novella
Lea és társa Jázmin a két prostituált egy villát bérelnek ahol fogadják a kuncsaftjaikat....
2025-09-14
|
Novella
Andrés atya meghallgatja a hívek szexuális bűneit,egészen addig amíg saját vágyaival lesz...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-06-05 00:00:00
|
Novella
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
Hozzászólások
igazából ismerős, és szerintem egyre több ilyen utazó van a világon. Csak hálistennek még vannak, akik meg tudják őket állítani, legalább egy kis időre.
Az írás jó sztem.