Mintha csak tegnap lett volna 3.

Kirsten Jade és Yvonne a konyhában ültek, előttük egy-egy csésze gőzölgő tea. Yvonne keze még mindig remegett az ijedtségtől, ahogy ujjai az italtól átmelegedett kanalat fogták. Kirsten Jade megpróbálta lenyugtatni, de nem igazán sikerült, barátnője még mindig alig tudta elhinni, hogy valami idegen csak úgy benézett a szobájába, mintha keresne valamit.
-Milyen volt? -kérdezte hirtelen Kirsten Jade. Yvonne összevonta a szemöldökét, majd egy másodpercnyi szünet után válaszolt:
-Szinte csak az arcát láttam, olyan közel volt. Piszkosszőke, kócos haj, vizenyőskék szem, napbarnította bőr, olyan tíz ével lehetett időseb nálunk. A bal szemétől le a szájáig egy vékony sebhely húzódott. De meséld már el, miért voltál olyan furcsa?
Kirsten Jade sóhajtott. Nem tudta, elmondja-e Yvonne-nak, ami a megérkezése előtt történt, de aztán eszébe jutott, hogy a lány is őszinte volt vele.
- Előtted olyan öt perccel érhettem haza. Átöltöztem, azzal lementem a konyhába, ahol, nem fogod elhinni, de az összes edény táncolt. Különös tekintettel a poharakra. Amikor kinyitottam a konyhaszekrényt, odabenn is táncoltak a poharak, olyan lendülettel, hogy csodálkoztam, amiért mind egyen volt. A tekintetemmel kinyitottam a hűtőt, a kezem nélkül kivettem a tejet, és az előtte az asztalra irányított pohárba töltöttem belőle. Ekkor kifáradtam, és le kellett ülnöm. Alig bírtam meginni a tejet, annyira remegett a kezem.
Yvonne arcára elgondolkodó grimasz ült ki.

- Mondd csak - kérdezte égül -, mit éreztél, amikor lementél a konyhába és amikor hazaértél?
Kirsten Jade elgondolkodott.
- Örültem. -jelentette ki. -Nagyon örültem a diplomám miatt. De miért kérded?
-Nagyon úgy néz ki, hogy az erős érzelmek hatására lebegtetsz és mozgatsz tárgyakat.
Kirsten Jade hümmentett. E nagyon is logikus következtetésnek tűnt.
-Tehát azt mondod, hogy ha valaki, ne adj’ Isten feldühítene, akkor mindenfélét elkezdenék lebegtetni?
-Ahogy mondod. És akkor is, amikor majdnem kiugrasz a bőrödből örömödben.
- Te, mit is csinált voltaképpen az a férfi, amivel rád ijesztett? -kérdezte Yvonne-tól. A franca lány elpirult és lehorgasztotta a fejét.
- Semmit. Csak nézett. De nemigen szoktam hozzá, hogy úgy bámuljanak rám, mint borjú az új kapura. Márpedig ő ezt tette. Egyszerűen meglepett. És belegondoltam, mi van, ha nem először van itt, de csak most veszem észre? Ezért sikítottam.

Kirsten Jade nagyjából erre a válaszra számított. Yvonne köztudottan nemigen szívlelte a meglepetéseket, így érthető, amiért megijedt az ismeretlen látogatótól.
- Nincs más választásunk - mondta óvatoskodva, nehogy megijessze a barátnőjét -, minthogy várunk, hátha megpróbálkozik mégegyszer kapcsolatba lépni velünk. Akkor már nem szabad elijesztenünk, hátha harmadszorra nem jön vissza.
- Mi?? Te visszavárod azt az őrültet? A szívbajt hozta rám!!
- De nem hinném, hogy akarattal. Nem ismer téged, nem tudhatta, hogy utálod az "illetéktelen behatolókat". Bocsáss meg neki! Ha ártani akart volna neked, akkor elrabolhatott volna. De ehelyett elmenekült; lefogadom, hogy jobban megijedt a sikolyodtól, mint te tőle.
- Jól van, megpróbálom magam túltenni rajta és megbocsátani neki. De nem ígérhetek semmit! - figyelmeztette Yvonne felemelt mutatóujjal. Kirstn Jade bólintott, majd egy sóhajtással tudomásul vette, hogy épp ideje más vizekre irányítani a beszélgetést. Beszélgettek az egyetemről, a barátaikról, akik velük együtt kapták meg a diplomát, meg Franciaországról, ahová Yvonne a héten szándékozott hazarepülni. Miután mindeme témákat keresztül-kasul kibeszélték és a második főzet tea is elfogyott, úgy döntöttek, felmennek egy kicsit pihenni- rájuk fér a kőkemény vizsgaidőszak után.

Kirsten Jade sokáig nem tudott elaludni. Alig hitte el, hogy barátnője, akivel négy évig együtt lakott, most visszakészül Párizsba. Annyira hozzászokott a kedves, közvetlen, vicces lány közelségéhez, hogy elég nehezen tudta elképzelni az életét, ha majd az elmegy. Máris üresnek érezte a házat és kissé magát is, pedig a zajokból ítélve Yvonne még a pakolást sem kezdte el. Igaz is, még vagy öt napja volt a gépig, amire a jegyet már megvette. Kirsten Jade sóhajtott, majd felállt és a kinyitott ablakon kihajolva az égboltot fürkészte. Balzsamos, kora nyári este volt, kristálytiszta éggel. Lenge szellő susogott a virágok és fák között, a közeledő esők illatát hordozva. Hamarosan elered. -gondolta a vörös hajú lány, azzal becsukta az ablakot, és visszafeküdt az ágyára. Igaza volt; alighogy magára húzta a takarót, az első esőcseppek már koppantak is az ablaktáblán. Az időjárás mintha egyenesen Kirsten Jade hangulatát türközte volna; a lány a párnájába temette arcát, hogy eltompítsa a vállát rázó zokogást, ami teljesen átáztatta a kisvánkost. hamarosan elapadtak a könnyei, és lenyugodva elaludt.