Történetek

A lány megfordult és futni kezdett, fiatal lábait szélsebesen szegte egymás után, és már bánta, hogy eljött itthonról. Tudta, hogy nem futhat sokáig, főleg ha rájönnek a fájdalmak, Sonsret biztos, hogy elkapja, és akkor vége a játéknak, ezért hát amikor kellő távolságba került a férfitól elbújt a parkban kialakított szikár erőben...

-Sikerült! - teljesen felmászott, és leporolta magáról a port. -Korán elszóltam magam.
-A francba! Rohadtul fáj a vállam! Vissza kéne rántani a helyére. Segítened kell!
-Hogy mit akarsz?
Jake egy szélesebb kiszögellésnek támasztotta hátát, és egy nagyot nyelt. Megrándult karját a kiszögellés szélére lógatta...

- A másik lánnyal mi lett?
- Ó, az ostobát elkapta egy Eleven Tűz! - legyintett Mantimeus hanyagul. A férfi dühösen rákiáltott:
- Ellenségeidről beszélj tisztelettel, a legyőzötteket pedig ne sértegesd! - dörögte. Lilith halvány elismeréssel adózott neki.
- Igenis, Nagy Úr - a katona ijedten behúzta a nyakát...

A szikla mögül félkezű Vilmos lovag kikiálta - Gyere sárkány, perzselj meg!
Az sárkány pediglen kénköves lángot lövelle az karóra húzott páncélzatra, de hát annyit ártott néki, mint kisded a vasbográcsnak. Csak fújá, fújá a lángot egyre dühösebben, míg egyszercsak egy fuvallat nem sok, annyi sem jöve ki a száján...

Mindent és mindenkit hibáztatott. Az élettől nem kapott semmi jót.
Megpróbálok hozzáérni, de nem tudok, mintha egy titkos erő fogna le, próbálok kiáltani, de hang nem hagyja el a torkomat.
A madárka elrepül, megérezvén a lány sorsát.
A lány felállt, erőt vett magán, arca beesett volt, de szemében ott élt egy kis szikra, az elhatározás csillogása. Már nem sírt, igaz a levegőt még nehezen vette...

Vége, elmúlt a fesztivál. Azt hittük viszontagságainknak vége, de rosszul. Előző este égszakadás volt, a sátor összedőlt és beázott, minden ruhánk csurom víz, az össz szárazon maradt holmim egy pár zokni originál műanyag csomagolásban, amit még reggel valami isteni sugallatra zsebre vágtam. Béla még rosszabbul járt, ő az összedőlt sátorban aludt megosztva a hálózsákját 10 centi magas vízzel...

- Fiúk! El sem fogjátok hinni, mit találtam! Megfogtuk az Isten lábát! Megvan a sír, az igazi szarkofág. És a fáraó egész vagyona, használati tárgyai, ékszerei! Ez csodálatos! Gazdagok vagyunk! Ha ezt mind kivisszük, dollár milliárdokat kaszálunk vele...

– Apu, tudom, hogy karácsonyra a Mikulás hozza az ajándékot. Lehet adni azért mégis? – és apámat, akkor életemben először könnyezni láttam. Elszontyolodtam.
- Nem örülsz neki?.. – mondtam elkeseredetten, szomorúan.
– Drága lányom, a boldogságtól sírok. Ennél nagyobb örömet nem szerezhettél volna. - Csak pár rajz volt benne, amit az oviban készítettünk. Apunak akartam adni...

Mennyivel más lett volna minden, ha éppen rámérsz akkor… együtt sétáltunk volna a hófehér mesében, ahol így magányos hamupipőkeként táncoltam a hópelyhekkel… és hógolyóztunk volna… talán nevettünk volna, és kergetőztünk volna, mint a hópihék a lámpa alatt, és amikor elértél volna, átöleltük volna egymást, és boldog lettem volna először életemben…

- Hajnal előtt találtam rád, fél órával. Egy lakóház tetején feküdtél összegömbölyödve. Nem volt sok idő, úgyhogy gyorsan felkaptalak és visszahoztalak a kastélyba. Hála Dominicnek, még időben sikerült megtalálni. Beraktunk az ágyadba és nem is ébredtél fel. Mindent megpróbáltunk, hogy felébresszünk, de te csak mozdulatlanul feküdtél, még lélegezni is alig volt erőd. Nagyon aggódtunk, hogy végleg meghalsz, de Dominic azt mondta, hogy tud valami orvosságot és elment érte...