Elárult, de segítek!

„Álmatlan éjszakákon az utcákat járom, s várom, hogy a nappal felébressze álmom.”
Mindig ez a sor jut eszembe, ha bánatom van. A mesterem elárult, sárba tiporta a büszkeségem, a becsületem és nem utolsó sorban a tiszteletem iránta. Megsértette az önérzetem, az egész életem, de nem haragszom rá. Sajnos nem tudok gyűlölni senkit, még őt sem, pedig higgyétek el nagyon szeretném. Az igazság az, hogy nagyon szerettem őt, olyan volt, mint a bátyám, akiről mindig is álmodoztam, de elárult. Én sose tettem volna ezt meg, inkább hittem volna neki, mint egy régi barátnak. Viszont az is igaz, hogy soha ne mondjuk azt, hogy soha.
Elhagyatott utcákon járok, s a hold még mindig világít. Nemsokára hajnalodik, semmi kedvem elbújni a fény elől, inkább meghalok. Állj, állj, miért halljak meg, hiszen én nem árultam el senkit? Igaz, de… Mindegy. Elmegyek, végleg, de most még nem. Kell egy kis idő, amíg összeszedem magam az utazásra.

Egy ház tetején állok és kémlelem a holdvilágos éjszakát. Gyengéd szellő simogatja arcom, könnyeim már rég felszáradtak, de a fájdalmam megmaradt. Mindegy, eltemetem magamban ezt is, mint minden eddigi fájdalmamat és soha többé nem szedem elő. Nem nézek hátra csak előre, ez így lesz jó. Nem fogok emlékezni semmire a múltból. Mivel nincs semmi dolgom, leheveredek a földre és figyelem a csillagokat, na és persze a holdat. Pilláim elnehezednek, szemeim lecsukódnak, bőröm kihűl, míg végül elalszom. Két óra van hátra napfelkeltéig. Lehet, hogy mégis most utazom el? Örökre? Tudja ég…
- Arlen, Arlen ébredj! Na, ébredj már fel, kérlek. Nem halhatsz meg. Addig nem, amíg nem szeretkeztünk. Hallod?- ez Xavier hangja. Tipikus, még most is erre gondol, de lehet, hogy
tényleg aggódik miattam. Sötét van és hideg, fázom. A szemeim nem engedelmeskednek, nem bírom kinyitni őket. A hangom is cserbenhagyott, gyengülök, nem tudok küzdeni az életemért. Vajon, most álmodok vagy élek? Nem tudom, nem érdekel az egész.
- Arlen, küzdj, nem adhatod fel, hallod? Xavier vagyok, itt fogsz maradni, eszed ágában se legyen meghalni, mert, akkor nagyon rosszul jársz. Térj magadhoz! – Xavier, miért nem hagysz békén? Hagy, nem látod, hogy nem bírom már. Viszont érzem, ahogy elmosolyodok szavai hallatán.

Mi ez a melegség? Honnan jön? Az előbb még nem volt itt. Fokozatosan, felolvadok, az erőm kezd visszatérni a testembe. Ez nem lehet, ez a hülye Xavier megosztja velem az erejét. Nem szabad, nem teheti. Azonnal hagyd abba! Próbálok kapálózni, de Xavier erősen tart, ráadásul gyenge vagyok. Úgy tűnik, be akarja fejezni, amit elkezdett. Nem engedem. Lassan erőltetve, kinyitom a szemem, hogy lássa már nem kell segítenie, de csak folytatja tovább. Kétségbeesetten próbálok beszélni.
- Hagyd abba, inkább élek, minthogy te meghalj! Nem hallod te hülye, azonnal hagyd abba! Különben…
- Különben mi? – kérdi cinkosan. Nem tudok, mit válaszolni, fő, hogy abba hagyta az ”erőátvitelt”.
- Hülye, hülye, hülye. Mit képzelsz? Mit csinálsz?- mondom fásultan.
- Csssssss. Fogd be a szád, és különben se beszélj rondán. Mellesleg, majdnem meghaltál, még jó, hogy segítettem, még be kell fejeznünk, amit elkezdtünk. Azután azt csinálsz, amit akarsz, de addig nem fogsz meghalni, azt garantálom. – mondja komolyan. Már megint ellágyultam, mi van velem? Kezdek begolyózni. Na nem, azt már nem, ha ez a barom megmentett, akkor már csak nem dilizhetek be. Fel akarok kelni, de nem engedi.
- Hagy már, fel tudok kelni! Engedj el! – ordítozom. Váratlanul megcsókol, óh, már megint azok a bársonyos ajkak, persze most nem csókolom vissza, csak azért sem. Csalódottan konstatálja, hogy nem viszonzom, abbahagyja a szám majszolását és belenéz a szemembe, majd hirtelen elmosolyodik.
- Nem változtál. Még a halál közelsége se tudott kárt tenni benned. Mikor először láttalak, már akkor tudtam, hogy tőled sose fogok szabadulni. – mondta szelíden. Hát, most aztán néztem nagyokat. Ez meg mit akar jelenteni? Hamarjában témát is váltott, úgyhogy nem volt időm ezen gondolkodni.

- Hajnal előtt találtam rád, fél órával. Egy lakóház tetején feküdtél összegömbölyödve. Nem volt sok idő, úgyhogy gyorsan felkaptalak és visszahoztalak a kastélyba. Hála Dominicnek, még időben sikerült megtalálni. Beraktunk az ágyadba és nem is ébredtél fel. Mindent megpróbáltunk, hogy felébresszünk, de te csak mozdulatlanul feküdtél, még lélegezni is alig volt erőd. Nagyon aggódtunk, hogy végleg meghalsz, de Dominic azt mondta, hogy tud valami orvosságot és elment érte. Ennek már három napja. Ma már nem várhattam tovább, a szíved nagyon keveset vert. Féltem, hogy elveszítlek, mielőtt az ágyamba cipelhetnélek, úgy hogy kipróbáltam az ”erőátvitelt”. Sikerült is, de, ha meghalsz, akkor most én is halott lennék veled együtt. Persze ritka képesség, hogy valaki fogadni tudja mások erejét.- mosolyodott el.
- Azt hiszem, hogy nem vettem ki belőled, olyan sok energiát. Remélem jól vagy. Köszi a segítséget.- persze nem néztem a szemébe. Nekem mindig kínos volt köszönetet és bocsánatot kérem másoktól.
- Jó, jó ne hízelegj, mert még félre értem. Most pedig pihenj, mert gyenge vagy.
- Nem vagyok gyenge, elmegyek vadászni és már semmi bajom.
- Nem mész te sehova. Ilyen állapotban, még egy öregembert se tudnál elkapni. Gondolkozz édesem! Tudom, hogy nem az erősséged, de most az egyszer! – és elindult az ajtó felé.
- HÜLYE!!- kiabáltam utána, de már jókedvűen, és rövid úton egy párnát hajítottam felé. Kár, hogy pont bezárta az ajtót, mire az odaért. Persze nem tudtam aludni, még mindig zaklatott voltam.
Dominic aggódott értem? Hát persze, attól, hogy nem hisz nekem, még a gyermeke vagyok, már csak kötelességből is csinálja. Xavier meg, nem tudom, hogy miért lett hirtelen ilyen gondoskodó.

Hiába, felkeltem és felöltöztem, nehogy már pizsamában mennyek ki. Tényleg, akkor ezek öltöztettek át is? Hát igen, most már lényegtelen, hogy mennyire vagyok szégyellős. Kimegyek a szobámból egyenesen a lépcsőhöz. A nappaliban van egy nő, hátra fordul, mikor megérzi, hogy közeledek. Végig mér, pláne a bicegésemet, hát elég röhejes lehetek. Van itt még valaki, egy férfi. Háttal áll nekem, épp kinéz az ablakon. Rubinvörös vállig érő haja van, felsőteste meztelen. A nővel ellentétben ő nem néz rám. Na jól van, szedjük össze magunkat, ne égőzzünk itt. Elengedem a korlátot, és magabiztosan lépkedni kezdek lefelé.
- Nem meg mondtam, hogy maradj az ágyadban? – dübörög végig a szobán Xavier hangja. Most honnan jön ez a hang? Körülnézek a szobában, de a nőn és a pasin kívül nem látok senkit. Ha csak, hú az anyja. Xavier vörösre festette a haját? Nem is vettem észre, pedig elég közel voltunk egymáshoz.

A felismerés váratlanul ért ezért lebucskáztam a lépcsőn. Kevésen múlt, hogy nem törtem ki a nyakam, de sikerült sérülés nélkül megúsznom a dolgot. Mindketten hallották a hangokat, de egyikük se jött volna oda segíteni. Így legalább nem égtem akkorát, de még ezt se lehetett volna röhögés nélkül megállni. Egyszer csak azt hallom, hogy Xavier nagy hahotában tör ki, és a nő is csatlakozik hozzá. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd odacsoszogtam az egyik fotelhez és lehuppantam rá.
- Fú, de vicces. Majd kitöröm a nyakam a nevetéstől.- mondom durcásan. A karomat keresztbe fonom a mellkasom előtt és belesüllyedek a fotelbe. Azt persze mondanom se kell, hogy tövig vörös voltam. Hirtelen abbahagyták a nevetést.
- Tudod, Arlene mindig ilyen vicces. Mindig akkor nevetett meg, amikor a legnagyobb szükség van rá. – mondja félig mosolyogva Xavier, a nőnek.
- Azt látom. – szólalt meg a nő, mély hangon.
- Oké, oké. Belátom, hogy vicces vagyok, de akkor mi van? Nem bírtam az ágyamban maradni, na. Úgyhogy, mondjátok el mi történt.
- Édesem, honnan veszed hogy történt valami?- kérdezte Xavier.
- Tudom és kész. És ne édesemezz, mert nem vagyok az. Úgyhogy hagyjál lógva, oké? Ki vele, mi van, és ki ő? – itt rámutattam a csajra.
- Óh, bocsáss meg. Ö itt Léna D’arco. – mondta Xavier. D’arco? Milyen frappáns nevecske. Erre odament a csajhoz, és hátulról átölelte a vállát. Mondhatom, vérszemet kaptam. Mit ölelgeti? Láthatta az arcomon, hogy nem tetszik a látvány, mert mosolyogni kezdett rám. Mi lelt engem? Féltékeny vagyok?

Ez a vörös haj, igazán szívdöglesztően áll neki. Mi van? Mi van? Mit csinálok? A válasz: folyamatosan gusztálom Xaviert. Behalok. Mekkora idióta vagyok. Nem fogom ezt csinálni, nyugodj meg. Lassan végy levegőt a szádon, majd fújd ki. Így ni. Jól van, kezdek megnyugodni, de sajna a hangomon hallatszik, hogy mérges vagyok.
- Remek. Most már, hogy így összemelegedtünk, jöhet a lényeg. Dominiccel van valami, igaz? – Xavier elengedte a nőt és cinkos pillantást vetett rá. Ezek készülnek valamire, az hót ziher.
- Rátapintottál a lényegre.- monda Léna.- Egy Carla nevezetű vérfarkas, tőrbe csalta Dominicet és most Haroldnál van.
- Hüm. Tudtam, hogy annak a ribancnak nem lesz lelkiismeret furdalása, hogy újra elárulja Dominicet, de nem érdekel. Engem a mesterem árult el, és megígértem neki, hogy rám ne számítson, ha újra kelepcébe csalják. Hidegen hagy, hogy mi lesz vele. – mondtam komolyan, de egy csöppet se meggyőzően. – Xavier tudta, hogy nem igaz, amit mondok. Elküldte Lénát, majd hirtelen a fotelnél termett és megráncigálta a karfáját.
- Ő a mestered, és segíteni fogsz neki. Ha másért nem, akkor azért, mert ő is segített megmenteni téged, ráadásul azért fogták el, mert neked akart gyógyszert hozni. Úgyhogy…
- Ácsi, ácsi. Az én hibám, hogy újra bepalizták? Megint hitt annak, aki már egyszer elárulta. Nem az én dolgom, hogy mit csinál, de meggyanúsított, hogy hazudok. Utálom, ha igazságtalanul vádolnak meg. Megmondtam, hogy nem segítek neki, ha újra átvágják a palánkon. Jól tudja, hogy rám nem számíthat, de mivel dolgom van Carlaval és Harolddal, segítek neki.

- Tudtam, hogy nem hagyod cserben. Azt is tudom, hogy már nem haragszol rá. Elárultak, de te még csak nem is vágysz bosszúra. Biztos vagyok benne, hogy Dominic meg lesz lepve, ha meglát.
- Hogy jössz te ahhoz, hogy megmond, hogy mit érzek? Igenis gyűlölöm Dominicet és bosszút is fogok állni rajta, amint megöltem azt a ribancot és Haroldot. – Akkor is kötöm az ebet a karóhoz.
- Hát persze édesem. – mondta somolyogva Xavier, majd nyomott egy lágy csókot a homlokomra.
- Ha ezen túl leszünk, befejezzük, amit közösen elkezdtünk. – bazsalygott.
- Ha így folytatod, nem hiszem, hogy lesz mit befejeznünk. – mondtam gyilkos hangsúllyal.