In memory

Ma hajnalban valami nagyon érdekeset és furcsát álmodtam. Ahhoz, hogy bárki megértse az egész lényegét egy kevéske háttér információt adok:

’87-ben hányt a partjára ez a "szép" világ. Egy teljesen egészséges, normális kis gyerekként érkeztem meg. Semmi extra. Csak egy fiú. Aztán oviba meg iskolába jártam, azt követően meg elvégeztem egy gimnáziumot is, hogy teljes legyen a kép. Felsőoktatásba is léptem 2005-ben és ezért hálával adózom az égieknek. Volt néhány barátom és néhányszor annyi ellenségem, de különösebben nem foglalkoztam vele. Amikor kellett, akkor kiálltam magamért, márpedig nagyon sokszor muszáj volt az öklömet használni. A szüleim nem voltak soha szegények, de pénzünk se volt soha. Amikor a korombeliek megkapták az első számítógépüket, én egy új mackógatyával lettem gazdagabb, amikor a társaim mobillal jöttek suliba, akkor én a Kinder játékommal menőztem és ezzel nem is volt semmi gond. Szerettem kilógni, szerettem, hogy nekem nincs "tökjó" játékaim, meg ilyenek, mert nekem volt valami sokkal értekesebb: a fantáziám. Ez abban merül ki, hogy a tesómmal rengeteget "kommandoztunk", remekül rajzoltam, agyag és gyurma szobrászkodtam, példás fogalmazásokat adtam be, és egészen klassz kis történeteket kerekítettem a fantáziámból.

Ki tudja miért, később még nagyobb hasznát vettem a fantáziámnak, merthogy hozzám valahogy nem jutottak el pornó újságok, filmek, nem volt semmi forrásom., hogy természeti ösztöneimet magasabb szinten elégítsem ki:). Sportoltam pár évet, de valahogy sosem állt hozzám közel a dolog. Szóval röviden ez lenne a háttér. Eléggé megfigyelhető, hogy valamit kihagytam: a lányokat. Sosem volt barátnőm. Ez nem panasz, csak megállapítás, ami nem is olyan rég kezdett az agyamban kibontakozni. 19 évesen még nem volt barátnőm. Persze ebből logikusan következik, az erkölcsös világot feltételezve, hogy még szűz is vagyok, de láss csodát... ja, igen szűz vagyok még. Érdekesség képpen ez sosem zavart annyira. Valószínűleg azért, mert a nálam egy évvel idősebb bátyám is az, és a baráti körömben lévő 2 fiúból az egyik is "büszke" tulajdonosa ennek a címnek. Felmerül a kérdés, hogy lúzer vagyok? Mert valljuk be, hogy igen csak úgy tűnik. Aztán jön a válasz (nem tőlem): NEM!!!, (tőlem):IGEN!!!. Én lúzernek tartottam magam sokáig szemben az ismeretségi körömmel (nem csak a két barát), akik váltig állították, hogy nincs velem semmi baj.

Egyet leszámítva. Egy apróság, amit sosem említettek nekem, mert hát magamtól is tudatában voltam annak, hogy kövér vagyok. A túlsúly nem komoly. Nem annyira vészes, hogy így fogalmazzak. Erős testalkatú srác vagyok, viszont a saját bevallásom szerint és másoké szerint is jó képű. Sőt humoros is, de hát akkor mi a gond? Bátortalan? Lehet. Nem tudom. Ami igaz, az igaz: megfordult már pár lány a szobámban, de még éretlen voltam, ahhoz, hogy megkapjam őket. A lányokkal folytat nemi életem már egészen az oviig nyúlik vissza. Akkor fedeztük fel egy mással a másik nemet az egyik kis csajjal. Feltérképeztük egymást a takaró alatt. aztán a suliban is volt néhány hasonló "afférom". De sosem csókoltam meg egyik lányt se. A gimiben azt hittem komolyabb dolgok várnak rám. Tévedtem. A négy év alatt 2 lányt sikerült a szobámba felinvitálnom, de a vetkőzésen velük se mutattam túl.

Időközben az egyikkel jó barátok lettünk. Megbeszéltük a gondjainkat, érzéseinket egymással. Vele csókolóztam életemben először. Hogy hogyan? Egyszerűen elé álltam, és egy hirtelen, váratlan jött hormon adagból és az abból merített bátorságból megmondtam neki, hogy meg akarom csókolni. Nevetett, de aztán bele ment. Alig egy óra múlva a szobámban kötöttünk ki... ismét. Ám a nagy smárolások helyett volt 3 vagy négy puszi szájra. Többet nem engedett és én nem viaskodtam vele, pedig, ha akkor tudtam volna, hogy a női nem sokszor igent jelent, akkor ma nem írnám ezt a levelet. De nem tudtam. És hagytam az egészet. Gyanús volt nekem, hogy éreztem, hogy ő is akarná, sőt el is ejtett néhány elég konkrét vágymorzsát, mint például: Neked ennyi elég volt!? Előtte persze ő állított le, de hát ki tudta, hogy játszani tudni kell? Lényegtelen. Sajnos ennyi, amit feltudok mutatni a másik nemmel folytatott enyelgéseimből. Hanem a szerelem... hajaj. Szerelmes sokszor voltam, persze viszonzatlanul, mert hát úgy az igazi. És egészen a mai napig számon tartottam az igazán nagy szerelmeimet, ám amit ma hajnalban álmodtam, az mindent megsemmisített, amivel eddig a szerelmet definiáltam.

Az álom.
Rohadt egy dolog úgy ébredni, hogy életed legszebb pillanatát éled, amikor valaki becsörtet és felébreszt. Nem emlékszem az egészre, de azt az érzést pontosan fel tudom újra vázolni az agyamban, amit egy forró, szerelmes lány arca kellett. Hihetetlen volt és sajnos leírhatatlan is, ezért bele sem fognék... de, mégis. A lányra nem emlékszem, de ahogy az arcát az enyémhez nyomta... Gyerekek. Csak arra a szenvedélyre emlékszem, amit a lány sugárzott, és arra, hogy mennyire szerettem őt. Forró volt, de nem volt bennem semmi nemi vágy, csak egyszerűen a szerelem. Éreztem az illatát, láttam a szemét, hallottam a lélegzetét. Az nem szerelem volt, sokkal több annál. Nem tudom, hogy mi. De esküszöm, ha megtalálom azt a lányt, aki ezt az érzést keltette, vagy kelti bennem, akkor vagy sosem engedem el, vagy átvágom a torkom. Annyira őszinte volt, hiteles, hogy azt hittem, hogy valamit beleállítok a tesóm fejébe, amiért porrá zúzta az egészet, azzal, hogy felébresztett. Sok mindent megéltem már, de ehhez foghatott még álmaimban sem, illetve pontosan, hogy csak ott. Az érzés igazi volt. A lány nem. Sajnos.