Mese az nagy sárkányfattyúról, és az lovagról, aki megküzde véle

Egyszer vala, hol nem vala, vala egyszer egy szép deli legény, akit szűkebb, s tágabb kompániája Péternek hívott vala. Péter kicsiny csecsszopó korától kezdve arra a feladatra készült, hogy hű népének lehessen szolgálatára.
Kisgyermek korában egyszer megküzdött vala egy vérengző farkassal, ami apja nyáját tizedelte. Történt vala úgy, hogy Péter felismerte, hogy az gonosz vérengző farkas eszén valamilyen furmánnyal lehet csak túljárni. Bezzeg a falu erős férfiai mind erősen verve tértek vissza, mikor üldözték vala az gonosz ordast, de Péter, mivel még gyermek vala, nem tartott vélük. Hanem egy napon, mikor a farkas újra bárányhúst kívánt vala, Péter egy halászhálót rejtett el az erdő szélen, méghozzá úgy, hogy egy mozdulatára kifeszüljék, és az ordas farkas útjába kerüljék.
Az falu erős férfiai rárontottak és elkergették vala az gonosz farkast, aki rohanvást az erdő felé inalt vala, hogy a fák közt újra ellássa az férfiak baját. Péter azonban megrántotta vala az zsinórt, és a farkas a hálóba gabalyoda, az erős férfiak pedig agyonverték, és kitömték az gonosz ordast.

Hát így vala már Péter gyermekkorában az falu hőse.
Sok sok éven át vala az falunak védelmezője, időközben sudár ifjú emberré cseperedett vala. És bizony nem vala az másképp, mint az sok más történetben, Péter hőstetteiről is zengett vala széles e világ, s az bölcs király fülébe is eljutott a híre, s neve néki.
Ekkor történt vala, hogy rátöre az országra az nagy aljasul gonosz sárkányfattyú, és óh mily borzalom vala, elrabolá az bölcs király egyetlen szem lányát, Eszter királylányt.
Az királyi udvar három nap, három éjszaka sírt-rítt vala, mert az gonosz sárkányfattyú azt mondta vala, hogy ő bizony felfalá az szegény Eszter királylányt, hacsak nem adja át a király az kincstárnak teljes vagyonát, de lehet hogy akkor is felfalá az királylányt, ha megkapja a csillogó aranyakat, mert néki most olyanja vala.
Három napi sírás-rívás után rájöttek vala, hogy ez így nem van jól vala. Azután hopp, egy ötlet, a királynak eszébe jutott volna Péter, a hős, aki oly sok vitéz tettet vitt vala véghez széles az világban.

El is szalajtotta érte leggyorsabb küldöncét, de addig is lovagjait a sárkány ellen küldte vala. Lajos lovag félig sántán, Gábor lovag csak félig jött vissza. Miklós lovag nem is jött vissza egyáltalán, a félkezű Vilmos lovag hozta vissza kissé megveselkedett páncélzatát néki, azzal, hogy a sárkány üzené, köszöni a konzervet. A krónikások hosszú napokon át keresék a legendáriomban, mit jelenté a konzerv szó...
Ám negyednapra, vagy ötötdnapra? Nem is vélekszem már, megérkezett nagy sietve Péter, aki hallván, hogy királyura milyen nagy bajban van, azonnal felkerekedé, és rohanvást a palotába sieté.
Péter sejtette vala, mily nagy veszélynek vala kitéve az királykisasszony, ezért tudá vala, hogy nem szabada késlekednie. Ám a jó tervhez idő kell, és tudá, hogy az sárkányfattyú eszén nem könnyú túljárni! Ezért segítségért fordult vala. Használni tudá az félkezű Vilmos lovagot, és Áront, a szegény posztókereskedőt, akinek volt vér az pucájában csurig!
El is indultak az sárkányfattyú láb alól eltételére, az híres barlangba, ahol a rút tanyát vert vala.

Út közben megbeszélték vala a tervet, hogy hogyan bánjanak el az királylány fogvatartójával, és leendő felfalójával.
Három nagy veszélyessége volt ennek a sárkányfattynak. Először nagyon büdös volt, de ez még nem is lett volna baj, de emellett kénköves pokol lángjával tüzes lehelletet fújt vala. Aztán vala néki hatalmas nagy karma, meg persze ordas nagy pofájában ott sorakoztak vala az éles fogai.
De aztán megszületett a terv, amelyben nem kevés bátorságra volt szükség Péter részéről, de a másik két lovagéról is.
Történt pedig, hogy kerestek egy helyet, ahol volt három nagy szikla. A szikla elé belévertek az földbe két nagy karót, és a karóra felhúzták vala az két lovag páncélját, majd elbújtak vala a sziklák mögé, és vártak vala.
Egyszercsak jöve az sárkányfattyú:
- Ej, újabb konzervek valának itt nekem. (Az királyi krónikások még mindig nem tudák, mi lészen az konzerv...)

A szikla mögül félkezű Vilmos lovag kikiálta - Gyere sárkány, perzselj meg!
Az sárkány pediglen kénköves lángot lövelle az karóra húzott páncélzatra, de hát annyit ártott néki, mint kisded a vasbográcsnak. Csak fújá, fújá a lángot egyre dühösebben, míg egyszercsak egy fuvallat nem sok, annyi sem jöve ki a száján.
- Ejj, teringettét, szétkaszabolálak! - kiáltotta az sárkány!
- Gyere csak te fattyú! - kiáltotta Áron, a posztókereskedő.
A sárkány nekiveselkede, és irdatlan karmaival elkezdé kaszabolni az karóra húzott páncélt. Áron pedig olyan ügyesen helyezte el a páncél körül egy különleges posztóját, hogy az sárkány karmai sorra beleakadának, és sorra kitörének bele.
- Ejj, a mindenségit, most már megeszlek egy falásra. - ordítá magából kikelvén a sárkány, és megpróbálá békapni egy falásra a páncélzatokat, de persze mivel karóra voltak húzva, belétört a foga az egyikbe, a másik a torkán akadt, és elkezdett vala fuldokolni.
Ekkor ugrott elő Péter, a hős, és odaszaladá a sárkányhoz kardjával.
A sárkány csak fetrenge a földön, torkában a keresztbefordult páncéllal, s a karóval, éppen megfulladni készüle. Péter, mivel világéletében szerette az állatokat, inkább gyorsan segíte a fogatlan, karmatlan, lángotlan sárkányon, aki kiköpé a bennakadt falatot.
Péter a sárkány szívéhez nyomta kardját és így szóla:

- Na te sárkányfattyú. Vagy meghalsz izibe, vagy megesküszöl mindenre, ami szent, hogy hűen fogsz szolgálni engem életem végéig, segítségemre leszel, hogy a világon béke legyen!
- Megígérem uram, bátor lovag, szolgád leszek, míg élek, illetve míg élsz, mert én még vagy 1000 évig fogok élni, ha minden jól vala.
- Rendben van, szolgámmá fogadlak, s majd halálom után utódomat szolgálod. Pecsételjük meg vérrel a fogadalmat!
Erre a sárkányfattyú és az ember szövetséget kötöttek vala, és Péter apjához hazavivé az boldog hercegnőt, aki nagy boldogságában rögvest Péter menyasszonyává kívánkozott. Péter bele is egyezé a frigybe, de előbb még kalandozni kívána vadonatúj szolgájával, és Eszter királylány boldogan csatlakozá hozzá, hogy társasága legyen addig is, míg Péter megállapodik vala.
És a sárkány mikor megkérdezé, hogy mit tehet elsőként új gazdáinak szívességként, egyöntetűen azt felelék:
- Fürödj meg, mert büdös vagy. Vala.

És lőn, a sárkány megfüröde, és így hárman vígan kalandozának, míg meg nem halának. De ez már egy másik történet vala.

(Mi lőn az a konzerv? A krónikás megjegyzése. Vala.)