Történetek

Pár perc üldögélés után, kezébe vette a papírt és a tollat. Egy búcsúlevelet kezdett írni a környezetéhez. Nem tudott úgy elmenni, hogy ne mondta volna el valamilyen formában a véleményét róluk és a világról.
Sorok egyre csak születtek, ahogy könnyek a lány szemében. Fájó emlékek törtek elő a múltból, és ez erősítette a lány akaratát. Képek villantak fel, ahogy látja, az emberek mennyire nem törődnek egymással. A fájdalom egyre erősödött, de a múlt nem távozott...

Az ütés erősségétől eleredt az orra vére, és hátrább lépett eggyel. Az pofon pedig nem Soulnesstől jött, hanem Michától. Friol, Soulness, és Laus meglepetten nézték Micha elszánt arcát, ahogyan megdörzsöli az öklét.
- Ne őt bántsd, hanem kezdj veled egykorúval! – emelte fel kezét újabb ütésre készülve, mire Friol megszeppenve hátrált még egyet...

- A terraformálás ezen az égitesten valamivel több, mint négyezer évvel ezelőtt kezdődött.
Mondott még valamit, de Dany nem figyelt rá. A lába mintha elárulta volna, a talaj megingott. Talpon maradt. A LINK megismételte, amit az előbb mondott, és Dany engedelmesen beült az autó ölébe. Kába volt, idő kellett. Valahol nagyon messze érzékelte, mennyire kényelmes az ülés, és milyen felüdítő a hűvös levegő odabenn, miközben lecsukódott a kocsi ajtaja. Nem indultak...

Felkaptam a tekintetemet. A négy srác kezdte magát dühbe lovagolni. Gyorsan elléptem Arnold mellől, hogy legyen helyem, idült, bocsánatkérő mosolyt villantva a quartettre. Hátracsúsztattam vállaimat, a táska bő szíja engedett, lecsusszant könyökhajlatig.
- Uuugyan, fiúk, nem kéne... - hangon vékonyan csendült, de ekkor már rohamoztak...

Ám ekkor furcsa neszre lettek figyelmesek az egyik sarokból. Halk morajra, melyek kaparás és tompa puffanás követett.
- Világítsd meg Kristen a bal belső sarkot - javasolta Thomas.
- Mintha valami mászna – rémüldözött Carol.
A lámpa fénye lassan a sarok vég pontjára esett, ahol egy alak rajzolódott ki, pontosabban egy emberi alak. Kristen felsikoltott...

A lány váratlanul felkelt az asztal mellől és egyre közelebb sétált a buborék széléhez. Felnézett, egyenesen Lilith szemébe. A tekintete felcsillant és sietve visszaült az előző helyére. Szaporán írni kezdett, lassanként betelt az oldal. Lapozott és folytatta...

- Tudd meg, előbb látlak halva, mint más karjaiban!
A hideg rémület végig futott a testemen, de erőt véve magamon ellöktem Nathaniel-t, s kirohantam a szobából. Úgy becsaptam magam után az ajtót, hogy valósággal megremegtek a falak. Hátrálni kezdtem, mint aki fél az ajtótól, s szinte ziháltam idegességemben...

Az éjszaka minden kívül őrködő munkást legyilkolta könnyedén az ismeretlen csapat, akik végig a limuzinban ültek.
Az fekete ajtóablak leemelkedett, és egy kis valami repült ki rajta a bejárati ajtó felé. Hirtelen a gránát fölrobbant. Az események felgyorsultak. A jármű mindegyik ajtajából tódultak ki a zsoldosok...

Éreztem a hideg fémet, melynek vége a bőrömet hűtötte. Nem kés volt... pisztoly...
- Mit...mit akarsz azzal? - hangom már annyira reszketett, hogy beszélni alig tudtam.
- Áh semmit, ne izgulj... – közömbösködött és erősen hozzányomta hasamhoz a fegyvert.
- Szabad választásod van... – kezdte - Vagy az enyém leszel, vagy senkié...

Most is, ahogy a lány mögé lépett, kezét lassan végighúzta a hátán, nyakszirtjétől a derekáig. A fogoly teste ösztönösen ívbe feszült, így próbálva elkerülni az érintését. Nem léphetett arrébb, annak beláthatatlan következményei lettek volna. A férfi pontosan tudatában volt eme aprócska lépéselőnyének, vagyis annak, hogy a lány tartott a haragjától, és ez az érzés erősebb volt minden ellenszenvnél...