Történetek

Zajok szűrődtek ki a hálószobából. Bementem. A kezemben még mindig ott volt a kés. Mikor benyitottam, egy lány éppen hatalmas élvezetben részesítette álmaim férfiját. Nem vették észre, hogy ott vagyok. A kés újra lecsapott. Először férfiasságát vesztette el, majd a fejét is. A lány először elájult, aztán ájultban kést kapott a mellébe...

Már az ágyon fekve szabadulunk meg maradék ruhadarabjainktól, de a maszkokat – mintha megbeszéltük volna – magunkon hagyjuk. Izgalmasan ragyog a szemed a fekete keretben, az ablakon beszűrődő utcai lámpák fénye érdekes árnyékokat rajzol ránk...

Mindketten elhallgattak és gondolataikban mélyedtek. A doktornő szeme a nem is oly távoli múltba révedt. Eszébe jutott egy régi érzés. Hogy ő mit érzett akkor. A fájdalom, a kétségbeesés, a mély depresszió. És belenézett a férfi szemébe. Tisztelte azért, amiért nem roppant össze. Mennyi erő van ebben az emberben. Nem is gondolta volna...

Teltek az évek, az időközben megszületett két közös fiúk, és asszony fia a Laci is egyre nőtt. Egy reggel a szokásos botránykor, a Laci kirohant a kisszobából és úgy szájon vágta a nevelőapját, hogy az egy hétig se enni, se beszélni nem tudott, Ezután sosem emelt kezet a férfi a feleségére, bármilyen részeg volt. A randalírozások nem szűntek meg, de ütni többet sosem mert...

Mi sem maradhattunk ki ebből a látványból, így hát közel másfél hónapos munka után 2005. október 1-jén, szombaton a hegyeshalmi Stettni-tó bejáratához érkeztünk. Az előre széles körben meghirdetett program többekben felgyújtotta az érdeklődés szikráját, mert a hajnali hűvösség ellenére már megérkezésünk előtt többen szegezték messzelátójukat az égre és keresték a nagy vándorokat. Mi is hamar kiugrottunk a kocsiból és rövid időn belül madárcentrummá varázsoltuk a tó mellett álló fa épületet...

Miután a hátul haladó Mordon becsukta maga mögött az ajtót, Lupin előhúzta a pálcáját és Harryék meglepetésére az íróasztallal szemben álló hatalmas, embermagasságú tükörre szegezte.
- Speculum Aperitur! – hangzott a sosem hallott bűbáj, s a követező pillanatba a nagy tükrön eltűnt a hét ember képe, és mögötte egy tágas, világos mező jelent meg...

November kezdetén már kisebb-nagyobb csoportokban, szinte bárhol megtaláljuk a károgók nagy csapatát. Persze év közben is összefuthatunk velük vagy gyakoribb dolmányos unokatestvérükkel, de a vetési varjak igazi szezonja az őszi időszakban kezdődik. Gondolom, ilyenkor Kedves Olvasó is leveri az árakat a biztonságosan őrzött ládikákról, amikből erre az alkalomra összegyűjtött hangulatok garmadát zárta el. Ki marad érzéketlen varjúsereg kááár kááár kórusának hallatán…

Egyszer volt hol nem volt az Üveghegyen túl, ott ahol a kurta farkú malac túr élt egyszer egy király akinek volt három fia. Csak azért nem az Óperenciás tenger túlsó partján építtette fel az ingatlanját, mert így legalább nincsenek rohadt messze mindentől. Mivel mindhárom fiú eladósorba került ezért elhatározta, hogy megházasítja őket. Egyik este a Columbo után behívta őket a szobájába és így szólt:
- Márpedig nem eszitek tovább ingyen a kenyeremet fiaim. Menjetek el és keressetek...

A falut már régóta híressé akarta tenni a polgármester ezért határozta el, hogy létrehoz egy versenyt, ami csak ebben a faluban kerül megrendezésre, sehol máshol a világon. Lezáratott néhány kis utcát, az árokpartokra szalmabálákat hordatott, és állítatott, hogy a kisodródó versenyzők, akik különben biciklivel száguldoztak, ne okozzanak balesetet a nézők között. Ez a munka mindössze egy napot vett igénybe. Az így elkészült pálya madártávlatból négyzetre hasonlított...

Történetemet egy idézettel kezdtem, mely rányomja bélyegét a következő sorok tartalmára. Ha már Ön is kezében tartotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fiatalok részére szóló tagtoborzó kiadványát, ismerősen csenghet fülébe ez a hangulatkeltő mondat. Pár hete Fidlóczky József úrral folytattunk a helyi kábel TV-be egy órás beszélgető műsort. Az egyesület elnöke is így koronázta meg tartalmas adást… “Ez egy jó csapat.” ...