Ez egy jó csapat!

Kedves Olvasó! Örülök, hogy újra egymásra találtunk. Az elmúlt időszak elszólított az íróasztal mellől. Nem csoda, hiszen nehéz béklyót hegeszteni a nagy madárvonulás időszakában a természetjárók lábára. Folyton folyvást keressük, kutatjuk tollas barátainkat és ilyenkor bizony az örökíró társamban forgó kis golyócska csak ritkán csikordul meg. Viszont most újra felvettem a tollat és fejemben hevesen cikázó gondolatokat próbálok megzabolázni és méltóképpen illeszteni erre a papírra. Remélem, sikerül Önnek örömet okoznom miközben bepillantást kaphat egy mindenki által nyitva álló világba.

Történetemet egy idézettel kezdtem, mely rányomja bélyegét a következő sorok tartalmára. Ha már Ön is kezében tartotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fiatalok részére szóló tagtoborzó kiadványát, ismerősen csenghet fülébe ez a hangulatkeltő mondat. Pár hete Fidlóczky József úrral folytattunk a helyi kábel TV-be egy órás beszélgető műsort. Az egyesület elnöke is így koronázta meg tartalmas adást… “Ez egy jó csapat.”

(engedje meg Kedves Olvasó, hogy itt közzé tegyem a beszélgetés utáni jelenetet. Mikor készülődtünk hazaindulni, tévések büszkeséggel mutogatták az épp aktuális adásukat. A helyi focimeccsen ugyanis verekedés folyt. Elismerő mosolygással fitogtatták micsoda jó kis felvételeket készítettek, egy-két elcsattanó pofonról. Mi meg ott álltunk, egymás mellett és összenéztünk. Abban az egy másodpercbe beleégettük a véleményünket. Tudjuk, hogy emiatt sokak fognak a képernyő elé ülni, de minket nagyon hidegen hagytak a balhés történetek. Sajnos - vagy nem sajnos – a madárodúk, etetők kihelyezése, vagy épp Parlagi sas eredményes fészkelése érdekesebb számunkra, mit pár ittas rendbontó hőbölgése)

De akik nem ismerik tollas barátaink védőit, joggal tehetik fel a kérdést. Ez csak egy reklámszöveg vagy tartalommal megtöltött kifejezés? Nézzük meg hát együtt, kiderítsük ki-e négy szó tartalmát, súlyát.

Október elején valahol a Dunántúlon egy péntek délután, távcsövet ragadva lettem kíváncsi, mit rejthet az egyik halastó rendszer izgalmas terepe. Kényelmesen kisétáltam a buszmegállóba és megvártam az úti célom felé elgurító járművet. Hamar el is érkezett a pillanat, amikor búcsút inthettem az otthon maradottaknak.

Érdeklődő tekintettel kérdeztem meg a sofőrt, miként tudok eljutni a kiszemelt állomásra? Az úr kedélyesen válaszolt és 97 Ft-ot kért csupán a jegyért. Bevallom már ez is furcsa volt. 2005 őszén ilyen csekély ellenértékért cserébe hova lehet eljutni? Kicsit kétkedve raktam el a bizonylatot, de ekkor kezdődtek csupán az igazi meglepetések. Mint utas, szótlanul zötykölődtem a buszon, amíg a vezető látván a kukkereket, beszélgetést kezdeményezett. Én sem vagyok egy csöndes forma hamar, kapcsolatot tudok létesíteni. Pillanatok alatt a természetjárás izgalmas ösvényeire hajtottuk a fonalat. Folyamatosan törtek felszínre a sztorik, események és csak akkor ástuk ki magunkat a beszélgetés mélységes bugyrából, mikor a leszállók és felszállók toporogtak körülöttünk türelmetlenül. Tíz perc múlva, mint 2 régi jóbarát fecsegtünk lelkesedve mosolygástól pezsegve. Ismeretlen ismerősként öntöttük egymásra a természetjárással kapcsolatos örömködéseinket. Az utasok cserélődtek és az első ülésre egy fiatal srác került. Hallva a gondtalan gondolatok szavakba kiáltását és témáját, ő is csatlakozott a rögtönzött csapathoz. Neki a Nemzetközi Madármegfigyelő Napon átélt élmények pecsételték meg a sorsát és az úton ezt ecsetelte.

Mint minden, ami szép ez a röpke utazás is a végére ért. A volánt kezelő nem is a buszmegállóban, hanem attól távolabb a településtől kiérve egy elágazásban állította meg a tömegközlekedési eszközt, mert innen könnyebben közelíthettem meg a célpontot és nem kellett feleslegesen kutyagolnom. A szó legszorosabb értelmében sajnáltam, hogy megérkeztem, mert így kiszakadtam az alkalmilag összeverbuválódott természetvédelmi csapatból.

Persze azért a vizes terület megpróbált enyhíteni a bánatomon és récék, cankók, predátorok széles skáláját tárta távcsövem elé. Nem kisebb méltóságok keltek szárnyra előttem, mint pl. a fokozottan védett rétisas. A héja is megmutatta magát. A szarka közönséges madár, de nekem a vele való találkozása is élményszámba megy. A fácánkakast is sokáig szeretem nézegetni, mert egyszerűen jólesik pihentetni rajta a mindennapi oktalan hajszában kiégett szemeimet.

Egy-egy ilyen délután hamar véget ér. A Nap is készülődött már. Gondosan vetette meg vöröslő ágyát, hova visszavonulni készült. Jómagam is követtem őt. Távozó surranóm halk kopogását nyelte el a végtelen. Egyszer csak egy zöld autó közeledett a távolból. Ami zöld, az jó – kivéve pl. a parizert, - ez most ismét bebizonyosodott. Csonka Péter kocsijának segítségével nézte át a halastavakat a sirályok éjszakai pihenőhelyét keresve. A szerencse ismét mellém állt, mert keresztezte utamat. A hazatérő buszozás így elvetésre került. Vele tartottam tovább. Elmentünk egy helyre, hol sajnos szintén nem jártunk sikerrel, de útközben való beszélgetésből megint megerősítést nyert bennem, miszerint jó úton járnak azok, akik szabadidejük egy (némelyek jelentős) részét áldozzák a természet védelmére.


(Úgy gondolom, aki óvó szemeit tollas barátainkra veti, valahol az állam munkáját segíti. Igen az államot és lehet furcsán hangzik, de ez szép. Tesszük a dolgukat hiszen:

“Védeni a védtelent,

legyőzni a végtelent,

áttörni a gátakat,

erre születsz, ezért vagy.”

(Ossián)

A közös kincseinket, óvjuk, vigyázzuk, védjük tettekkel, kőkemény munkával. Jelentős energiákat áldozzuk értékeink megőrzésére és, így építjük, tesszük gazdagabbá ezt a helyet, ahol élünk. Én, mint egyes szám első személyben úgy gondolom, ha ünnepségen felcsendülnek az állami szimbólumok, igenis büszkék lehetünk rá, mert mi is fényesítjük, csillogtatjuk ezeket a jelképeket. Sőt, továbbmegyek az EU kék zászlaját látva is, van mire gondolnunk. A többi ország madarászaival összefogva a jó öreg kontinens méltó munkásai vagyunk. A szélben a lobogó lobogót nézve sok természetbarát szíve elszorulhat. Igen, kérem, mi ezért letettünk és leteszünk valamit, amitől Európa sokkal gazdagabb lesz.)


Jó úton járunk… A kukkerosok egy külön, de nem győzöm hangsúlyozni, mindenki felé nyitott világban élnek. Otthon megnéztem a buszjegyet és láttam, csak az első megállóig szólt, - én meg utaztam vele vagy tízet. Tudom, nem érti félre Kedves Olvasó. Természetesen nem azon a pár forinton van a lényeg. Az már mindegy, hogy mennyit fizet (mennyit nem fizet) az ember, akár oda, akár vissza (ha már az ismerős hozza el egészen a Menyasszonyom szüleinek házáig), a téma súlya messze nagyobb ennél. Ebben a csapatban ugyanis emberek tevékenykednek. A buszvezető meglátta a messzelátót és tudta, egy nyelvet beszélünk. Azt viszont én tudom, most nem jutott az Ön eszébe, hogy megéri hát venni egy olcsó kacatot és nyakba akasztani, mert így előnyökhöz juthat. Ha Ön ilyen beállítású lenne, nem olvasta volna el ezt az írást. Mivel viszont még itt van és koptatja szemeit ezen a papíron, érzem, érti a lényeget. Ez a réteg valamilyen szinten elkülönült egység. Nekünk nem tetszik a mai személytelen légkör. Ahelyett, hogy folyton ebben szenvednék, beálltam hát közéjük. Ide várnak mindenkit, aki az elidegenítő életforma hatásait nem szívesen veszi át. Akik fogékonyak a természet szépségére, azoknak igényük van egy tartalmasabb életre is. Nem állunk meg munka után a TV előtt vagy a kocsmába azt skandálva, hogy semmire sincs időnk. Mi nem áldozzuk minden percünket a pénzkereset őrült szélmalomharcába, hol mindig van gazdagabb.


Ha sikerült kíváncsivá tennem, csatlakozzon hát hozzánk. Miért? Miért? ”Mert ez egy jó csapat”!


Madárbaráti üdvözlettel:


Nagy Kornél