A Tűzgyémánt Krónikája

Firun körül fényesen csillogó kövér hópelyhek ezrei táncoltak a szélben, majd visszatérvén az anyatermészethez a Rideg Folyó békés vizébe hullottak. Már nem volt olyan hideg, hogy csontig áthasson a csípős szél. Firun az Aranysellő fedélzetén állt, egy folyami vitorláson Elevina határain túl. Fáradtan nyikorogtak a deszkák a lába alatt amint a hajó a folyón lefelé haladt. A korlátra támaszkodva figyelte a hajógerinc alá rohanó habokat, ködös tekintettel elmélkedett.
Már késő délutánra jár az idő. Hat órája utazik a folyón, mellette jobbra az Ingra hegyek, balra pedig az Acél Erdő kísérik útját. Az Acél Erdő robosztus örökzöld fái emelkedtek a magasba, törzsük és a körülöttük szétszórt sziklák mintha fagyba öltöztek volna. Ez Firun utazásának talán legveszélyesebb szakasza, a folyami kalózok bármikor lecsaphatnak az óvatlan utazókra. Hirtelen beleborzong a hidegbe, lerázza kabátjáról a hópelyheket, s csendben figyeli, ahogy a fagyos szél a vitorlák közt halkan fütyül. Tekintete a többi utas felé irányul.

Mögötte hat matróz dolgozik szorgalmasan, a faggyal dacolva feszítik a vitorlát, húzzák a kötelet. Az Aranysellő kormányánál a kapitány állt, Barania. Vállig érő fekete bozont haját kásás jégcsapfürthöz lehetett volna hasonlítania. Minden figyelmét a folyóra szentelte, csak a falába halk kopogását lehetett hallani. Tőle nem messze három gyümölcsös hordó helyezkedett el, mellettük pedig egy dölyfös, sötét szakállú törpe csavargatta vörös orrát. Ős is Elevinában szállt a fedélzetre csakúgy, mint Firun. Barna bőrmellényt és vastag prémkabátot viselt, hátán egy hosszú, feszes íjat hordott.
Egy törpe a fedélzeten. Elég fontos lehet számára ez az utazás.

A harmadik utas egy ezüstös hajú öregember, a főárboc mellett, sárga és zöld ruhája elárulta kilétét. Csak a Hensini papok hordanak ilyen öltözéket. Ő már a hajón volt mikor Firun felszállt. Csendben álldogált, tekintete a távoli Ingra hegyekben veszett el.
Dideregve indult Firun a hajó hátulja felé, fel a kapitányhoz.
- Barania kapitány? Az éjszakát is a hajón töltjük?
A kapitány hangos nevetésbe kezdett.
- Természetesen nem! A következő kanyar után megpillantjuk Magerockot. Ott már várnak minket. Ha van elég pénze, megpihenhet egy jó meleg szobában.
A hajó váratlanul jobbra-balra dülöngélt, csakhamar a gyümölcsös hordókhoz érkezett történetünk főszereplője.
- Hideg van, mi? - kérdezte a törpét. Az apró termetű lény unottan nézett rá és ezt dörmögte szakálla alól: - Annak is nevezhetjük.
- Elnézést törpe uram - folytatta Firun - elmesélné, hogy milyen céllal szállt fel a hajóra?
A törpe felé fordult és egyenes választ adott.
- Ha még nem tűnt volna fel, én egy íjkészítő mester vagyok. Xorloshba igyekszem, apám szülővárosába. Mivel a törpe nem árult el sokat magáról hősünk a pap felé fordult.
- Dicsértessék Hensin!

A pap meglepetésében fordult egyet tengelye körül, a pelyheket hirtelen lerázva hajáról. Ráncos és fáradt arca békét sugárzott, már a mosolygós hatvanas éveiben járhatott.
- Dicsértessék, fiam. Bölcsessége kísérje minden cselekedeted. A pap végigsimított szőrme talárján és barátságosan mosolygott. Már épp visszafordult volna tovább tanulmányozni a hóborította hegyeket, mikor Firun újra megszólította.
- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar utolér minket a fagyos tél.
- A hideg keserves dolog. - borzongott meg. Hensinnek hála, utazásom a végéhez közeledik. Utam Magerockba vezet, ahol mielőbb meg szeretném kezdeni tanulmányaimat. - újra megborzongott - remélem egy meleg kandalló mellett.
- Tanulmányait?
- Oh, igen. - ismételte. Annak a kis falunak a lakosai találtak egy hatalmas sárkány csontvázat a hegyekben.
Firun teljesen meglepődött: - Egy sárkány csontvázat?
- Teljes nagyságában. Egy Travia pappal találkozom, aki segíti a kutatásomat.
Kalandorunk nem hallhat minden nap egy sárkány csontvázról. A hírtől teljesen izgalomba jött.

Nem sokkal később az aranysellő elért egy folyókanyarulathoz. Messziről egy apró behavazott falut pillantott meg, közvetlen a hatalmas Ingra hegyek lábainál: ez Magerock. A falu a parttól körülbelül 30 lépésnyire helyezkedett el, a hóborította házak ablakaiból halovány fények szűrődtek ki. Ez természetes, hiszen már sötétedett. A falu lakossága 80 főre tehető, a falu felett a hatalmas bazalt sziklák közül, mint egy figyelmeztető ujj, vaskos kerek torony emelkedett a magasba. Talán egy régi vár egyik őrtornya.
Talán. Barania kapitány lassan a kis öböl felé kormányozta az Aranysellőt. 15 lépésnyire egy másik hajó ringott a kikötőben. Kalandorunk feje fölött egy kisebb darut pillantott meg, mely a nehéz árukat emelte a faluba az öbölből. A másik hajó teljesen üresen állt, úgy tűnik mindenki a faluban van. Nem hagytak senkit a hajón, még egy őrt sem. Firun háta mögül hallotta a kapitány parancsait.
Evezőket behúzni! Alko, Japper köteleket kiengedni! Tengerek ördöge... emberek fedezékbe!
A figyelmeztetést hallva Firun megfordult.

Hatalmas ordítást hallott a felhők felől, szárnycsapások susogó hangja ütötte meg fülét. Óriási fekete-vörös árny tűnt fel a piszkosszürke örvénylő ködben. Istenek szerelmére! Egy sárkány!
Arany-vörös kontúrja megvillant a matt szürke alkonyatban, hatalmas szárnyai könnyedén szelték a fagyos téli szellőt. Keresztül repült a falu és az öböl felett. Az evezősök sietve menekültek ládák és hordók mögé, miközben a kapitány higgadtan osztogatta parancsait. A félelem sikításai hallatszottak a falu felől mely a hegy oldalán visszhangzott. Firun hirtelen előkapta fegyverét... de várjunk csak. Nem küzdhet egyedül a vad ellen egy ilyen aprócska karddal. A sárkány legalább 10 lépés hosszú volt a fejétől a farkáig. Amint kard közelbe érne, rögtön kettéharapna, mielőtt még sebet tudnék ejteni pikkelyes testén. - gondolta.
- Hensin nevére, ez egy hatalmas sárkány. Ez a mi végzetünk! - kiáltotta a pap, meredő szemekkel, amint Firun mögé állt.
- Poklok pokla! Ezt nem hagyom szó nélkül! - hallatszott a törpe érdes hangja, miközben megfeszítette íját. Egy nehéz vérvörös fegyvert tartott kezében. Hősünk a törpe mellé állt, kezében kardjával.
- Bátor vagy ifjú barátom! - bíztatott. Nem úgy, mint a többiek a hajón!
- Csak nem gondoltad, hogy neked hagyom az összes dicsőséget? - válaszolta Firun némi bizonytalansággal az égre nézve. A törpe hangos nevetéssel válaszolt:
- Amilyen bizonyos, hogy a nevem Ombalosh, Negromon fia, kedvellek téged! Ez az íj az én családi örökségem a régi időkből, még az ük- ük- ük- apámtól.
Egy pillantást vetett Hensin papjára, s magasabb hangnemre váltott.
- Hatalmas varázserő rejlik benne. A legenda szerint egy lövés, és tévedhetetlenül találja el a célpontot. De csak egyszer! Úgy vélem most jött el az ideje, hogy használjam. Átdöföm a sárkány szívét ezzel a nyíllal.

Hatalmas ordítás hallatszott az ég felől, mely betöltötte az egész hegyoldalt és a torkolatot.
A TEMPLOM ÖSSZES KINCSÉT AKAROM! TEGYÉTEK EGY CSÓNAKBA ÉS KÜLDJÉTEK LE A FOLYÓN HOLNAPUTÁN NAPNYUGTÁIG, KÜLÖNBEN FELÉGETEM A SZÁNALMAS KIS FALUTOKAT! Dörmögte a sárkány. Izzó lángcsóva tört elő a vad pofájából, mely felégette a szomszédos hajó fedélzetét. Újra hallható volt az üvöltés, most egy raktár-kunyhó fateteje kapott lángokra. Itt lent is hallani lehetett a falusiak sikoltozását. A sárkány egy éles kanyarral az Aranysellő irányába fordult.
- Fenébe ezzel a tüzes lehelettel. Az Ingra hegyek már a törpék területe. - feszítette meg íját Ombalosh.
Firun hallotta a hangos csattanást és az íj süvítését, mely a sárkány vastag bőrének ütközött, tompa puffanást hallatva. Ombalosh az íjat rázta, és a fejét csóválta.
- Nem értem... az íjnak át kellett volna döfnie a vad szívét.
Nem történt semmi. Pillanatokkal később a sárkány az Acél Erdő felett távolodott, s lassan eltűnt az örökzöldek felett.
- A hajóm! Miért nem csinál senki semmit a hajómért? - kiáltotta Barania keresztül a fedélzeten. Csak ekkor vették észre, hogy lángra kapott az Aranysellő. Az északi szél átfújta a lángokat a szomszéd árbocosról. A faluba igyekvő matrózok is visszafordultak, hogy mentsék a vitorlást. Firun és három másik matróz megragadták az evezőket, hogy teljes súlyukkal nekifeszülve eltolják az Aranysellőtől a lángoló roncsot. Ekkor egy nagy csattanás hallatszott, az egyik matróz összeesett a megfeszüléstől és a sok füsttől. Sikerült a lángoló roncsot eltolni, mely lassan süllyedve végül megfeneklett egy zátonyon.
Az Aranysellőnek szerencsére nem esett nagyobb baja.
- Szép munka volt legénység! - kiáltotta büszkén a kapitány. És most segítsetek eloltani a tüzet, mielőtt újra átfújhatná a szél!
A tüzet sikeresen eloltották az árbócoson, de az már teljesen használhatatlan volt.

Az Aranysellő nem szenvedett sok kár mégis javításokat igényelt, ezt mindenki belátta.
- A fene, a javítások a legjobb esetben is három teljes napot vesznek igénybe! Magyarázta mérgesen Barania kapitány az egyik matróznak, miközben fa lábával dühösen kopogott a kikötő kövezetén.
- Nem akarok itt lenni és áldozatul esni, mikor az az átkozott hüllő visszajön! - mormogta tovább.
Kalandorunk összeszedte a holmijait, egy utolsó pillantást vetett még a kikötőre, majd elindult a hegyoldali faluba vezető kőlépcsőkön.
Hangosan szuszogva, 20 láb magasságba érve Firun a település központjában találta magát. Hópelyhek ezrei táncoltak körülötte. Talán csak a támadás miatt tűnt Magerock ilyen kihaltnak. Mivel a nap már teljesen eltűnt a horizonton csak a házakból szűrődő fényeket tudta követni. Háta mögött lent a Rideg Folyó örvénylő vize csillogott a sötétben. Itt fent is lehetett érezni a hideg füst csípős szagát a levegőben. Szemben egy halványam megvilágított fogadót vett észre, bentről hangos viták zaja szűrődött ki. Az ajtó mellett egy agyszerű kis deszkába a következő volt vésve: Hajósok nyugalma. Elsőre úgy tűnt, hogy nem sok nyugalmat fog itt találni. Nagyot sóhajtott és belépett a fogadóba.

Hangos nyüzsgés kórusa fogadta a vándort. A kis kerek asztaloknál alkoholos mámorban adták elő az emberek a támadás pontos részleteit.
- A sárkány akkora volt, mint egy hegy, és majdnem leégette az egész falut!
- Igen én láttam, hogy a folyóból tört elő a vadállat!
- Nem tehetünk semmit egy ilyen vadállat ellen! - kiáltott egy női hang.
- Igaza van, segítséget kell kérnünk a közeli városoktól.
- Ilyen időben nem lehet útnak indulni. Még ha hajnalra enyhül is az idő, nem érne ide időben a segítség.
- Meg kell adnunk neki amit kér! -kiáltotta egy dölyfös hang. Mindenki csendben meredt a tagbaszakadt emberkére.
- Lehet, hogy igazad van Karbad, de azt se felejtsük el, hogy te találtad meg azt a dolgot hegyi barlangban! Lehet, hogy amiatt van az egész!
Firun a fáradtságtól tompultan indult a szobája felé. Ágya végére ült és gondolkodott. „Egy hatalmas sárkány!” Ágyába zuhant és magára húzta meleg paplanját.

Kipihenten ébredt reggel. Felöltözött és lement egy csésze, forró teáért. Ombalosh a törpe ekkor már nem volt sehol, a fogadós szerint már két órája elment egy forró fürdőt venni. Firun kiment a fogadóból kalandot keresni.
A hóborította falutérre toppant ki, mely rengeteg alacsony épülettel volt körbevéve. Egy öreg hölgytől kérdezte meg nem látta-e Ombalosht.
- Azst a törpöt? - kérdezte markába lehelve. Nemrég a Travia templomot kerezste.
Megköszönte a segítséget és elindult a templom felé. Utközben megtalálta annak a leégetett raktárnak a maradványait, melyet tegnap a sárkány tüze emésztett fel. A romok közt Firun egy leégett fáklyát vett észre az egyik sarokban. Vajon ez hogy kerülhetett ide?
A havas kupolás templomocska hatalmas kapuin belépve, jobbra egy életnagyságú ezüst szobor állt, kezében egy hatalmas karddal. Az imaterembe lépve megpillantott egy narancssárga ruhás Travia papnőt, aki két falubelivel beszélt. Mivel nem találta sehol Ombalosht, visszament a piactérre.

- Nem tudják, hol találom a Hensin papot, aki tegnap érkezett? - kérdezte két halásznőtől.
- Felment a régi barlanghoz egy Travia pappal. Azon a kis ösvényen balra, a sziklák közt.
Firun követte a kis ösvényt, 10 perc gyalogút után megpillantotta a kőbarlang bejáratát, halk beszéd zaja hallatszott ki. Belépve egy hatalmas fehér sárkánycsontváz látványa fogadta, mellette a Hensin pap tapogatta a sárkány mancsát.
- Hát ezért utaztam én ide! - mondta lelkesen az állatot tanulmányozva. Mögötte egy fiatal Travia papnő állt, hosszú fekete fürtjei majdnem derékig értek, göndör haját egy ezüst díszpánt fogta össze. Kezét egymásba kulcsolva figyelte mit csinál az öreg.
- Alana vagyok, Travia papnője és boszorkánya. - mutatkozott be.
- Remélem az a hatalmas fenevad, nem tudja, hogy az öccse itt fekszik a barlangban. - szólt közbe a kalandor.
- Ne butáskodj. Ez egy barlangi sárkány, nem hallottál még róluk? Ezt még egy gyerek is tudja. Mondta gúnyosan mosolyogva, majd kiment.
- Tudtad ezt? - kezdte a pap. Sok száz évvel ezelőtt a magerocki kastélyban lakott Ferolot lovag, aki egy tolvaj lovag volt. Emberei a Rideg Folyón utazókat kapták el és rabolták ki. Állítólag Ferolot végzett a sárkánnyal. Mint tudjuk minden sárkány koponyájában van egy Tűzgyémánt, pont a homloka közepén. Ha egy sárkány meghal, ebbe költözik a lelke. Sajnos ennek a példánynak hiányzik. Ki tudja hol lehet.

Firun a piactéren vásárolt. A falusiak egymás mellé állították fel bódéikat, szekereiket, színes ponyvákkal letakarva. A hó már nem esett, a téli nap is előbújt a fátylas égen. A piac az árusok kiáltásaitól, portékáik dicsérésétől zengett. Hősünk a friss, zamatos alma fröcsögős húsába harapott. Az öböl most már nyugodt volt, szorgos matrózok serénykedtek a hajó felújításán. A szomszéd árbócosból nem sok maradt, viszont a zátonyt gyalogszerrel is meg lehetett közelíteni. Firun átlépett az árbócos roncsaira. Illetve majdnem esett mert megbotlott egy hosszú feszítővasban.
- Hogyaza...! - mormogta, majd megragadta a vasat. A roncs főárbóca közelében hősünk valami furcsára lett figyelmes. Mindent beterített a fekete olaj. Elég különös dolog, minek kellett az olaj egy hajóra? Talán a tamádáskor borulhatott ki. Gondolta, majd többet nem foglalkozott vele.

A piactérről egy hosszú kőlépcső emelkedett a magasba, mely a robosztus fekete kastélytoronyhoz vezetett. Bár kétkedve, de Firun elindult felfelé a havas, jeges kőlépcsőkön. A torony körül varjak keringtek. Nemsokára az építmény hatalmas vaskapuihoz ért. Két hatalmas ajtószárnyán két rozsdásodó sárkány dombormű, a bejárat bedeszkázva. Pár lépéssel arrébb levelek zörögtek.
- Ombalosh!
- Halkabban fiatal barátom! - szólt a törpe. Valami nincs itt rendjén. Valami gonosz lakozik itt. A falusiak szerint a kastély meg van átkozva. Az ajtókat ezért is zárták le réges-rég. Éjszaka kell visszajönnünk, hogy kiderítsük, mi folyik itt.
Miután Firun elmesélte Ferolot történetét, megegyeztek, hogy napnyugta után találkoznak a kapu előtt. Firun sietve távozott, olyan érzése volt mintha valaki figyelné őt a toronyból...
Hamar a fogadóba ért, ahol részeges vendégsereg ordítozása, vigadozása fogadta őt. Felment a szobájába és az éjszaka további izgalmain gondolkodva szenderült álomba.

Már magasan járt a hold, fénye a havas magerocki háztetőkön csillogott. Firun ébredezett.
- Fenébe, elaludtam! - mormogta majd gyorsan felöltözve a megbeszélt találkahelyre igyekezett. Ombalosh a bejárat előtti lépcsőn üldögélt.
- Az isten szerelmére merre jártál? - kérdezte. Azt hittem halálomig kell itt ücsörögnöm. Nem hiszed el, de mindenben igazam volt, amit mondtam, ez a hely tényleg...
Ombalosh hangja elcsuklott, s ujjaival megérintette a nyakából kiálló nyilat. Pár csepp vér buggyant ki a száján, majd holtan összerogyott.
Firun ijedtében a legközelebbi fa mögé ugrott. Körbenézett, de a tetőn senki sem mászkált, a legközelebbi búvóhely egy orvgyilkosnak a rakodódaru lehetett. Hősünk odasietett, hirtelen egy fekete csuhás alakkal találta szembe magát. Olyan ismerősnek tűnik! De nem volt idő találgatásra.
- Kor, kapd el! - kiáltotta, majd egy veszedelmes testes kutya rohamozott Firun felé. Csak ügyességének köszönhette, hogy időben félreugrott. A kutya fejjel egy ládának szaladt. Firun visszaszaladt Ombaloshhoz, összeszedte a holmiját és kihasználva a kutya kábultságát a vaskapuhoz sietett, a talált feszítővassal felfeszítette azt. Épp be tudott menekülni az előcsarnok sötétségébe. Nagy izgalmakban a törpe holmija a földre hullott. Köztük egy sárga tekercs is.
- Travia Krónikája! - olvasta a kalandor. A krónika szerint Ferolot várát megrohamozták, őt magát elfogták és ebbe a toronyba börtönözték, és itt is halt meg. A Tekercs olvasgatása közben egy apró fecni hullott a földre, rajta ez állt: \"Folyosó a borospincében\".

A hegyi barlangaba sietve Firun megtalálta a sárkány csontvázait. Dulakodás nyomai látszottak a földön, egy tépett ruhadarab feküdt a földön. Talán a pap és Alana is kitaláltak valamit!

Hősünk a fogadó borospincéjébe sietett. Egy üres kád támaszkodott a falnak, talán mögötte lehet a folyosó! A kádat elmozdítva a falat kopogtatni kezdte. Egy közülük mély hangon kongott. Egy ál-tégla! Firun lassan bontogatni kezdte a falat, majd megragadva egy gyertyát belépett a folyosóra. Hosszan bandukolt felfelé a nyirkos köves barlangban majd kis szobába érkezett, minek bejáratát egy vasrács zárta le. Ez egyenesen a sötét toronyba vezetett. A falakon régi képek, portrék porosodtak, körbe péncélos lovagok szobrai sorakoztak. Ekkor egy halk sohaj hallatszott a vörös ajtó felől. Firun közelebb lépett, s résnyire nyitotta az ajtót, a kitörő huzat hirtelen elfújta a gyertya lángját.

A szobába lépve halk suttogásokat lehetett hallani, a falak körös-körül halvány zölden foszforeszkáltak. Ez a torony tényleg átkozott! Csak most vette észre, hogy ez egy régi fegyverraktár. A földön fegyverek hevertek, a fal mellett kardok, pajzsok és lándzsák álltak. Balra egy faajtó mellette pedig egy kő csigalépcső vezetett tovább. A faajtón belépve sötétség köszöntötte hősünket. Ekkor egy hirtelen csattanással egy nagyobb gyertya gyulladt ki a falon.
- Átkozott boszorkányság, a szívbajt hozza rám!
A szoba végében egy kandalló sárgálott, denevérek százai repkedtek ki belőle. Gyorsan tovább a vasajtón át! A felfelé ívelő lépcső egy kerek szobába vezetett, a falat egy fehér vászon borította, középen egy ágy feküdt, az ablak alatt egy sztal rajta egy gyertya, mely hirtelen meggyulladt. Firun közelebb lépett az sztalhoz ekkor egy halk susogó hang így szólt:
- Csak nem hitted, hogy élve kijuthatsz innen? Hahaaa!
Hősünk ijedtében majd elájult, mikor megfordult s megpillantotta Ferolot szellemét. Arca fonnyadt és hamuszürke, szemeinek ürege üresen tátongott, ritka hosszú fehér haja aszalódott csontos mellkasáig ért.

Ekkor hatalmas robajjal az egyik lovagpáncél kelt életre és Firun felé rohamozott, kardját a magasba emelve. Szerencsére hősünk elég éber volt ahhoz, hogy a gyilkos csapást megállítsa előrántott kardjával. Egy gyors vágás a fej alatt, s a páncél darabokban hullott a földre.
- Köszönöm, bátor ember! Talán te végre megmenthetsz!
Firun értetlenül nézett Ferolotra.
- Én nem vagyok tolvaj lovag! A sárkány, akit megöltem átkozott meg, így kerültem a kastélyba. Leszúrtam, de mielőtt kimúlt volna átok szállt rám, ezért maradtam ebben a világban.
- És én hogyan segíthetnék neked? - kérdezte a kalandor.
- Vidd a sárkány Tűzgyémántját egy templomba, s szabad leszek!
- Az is elég, ha megsemmísítem a követ?
- Igen, de ez nagyon veszélyes dolog, beláthatalan következményei lehetnek, légy óvatos!
- A sárkány csontváza itt van a faluban... -gondolkodot hagosan. Hát persze! Karbadnál kell legyen a kő, hiszen ő találta meg a csonztvázat! Hirtelen eszébe jutott miért volt olyan ismerős Ombalosh gyilkosa.
- Karbad fia! De mi köze lehet ehhez az egészhez, a támadó sárkánynak?
- Keresd meg a tűzgyémántot és választ kapsz kérdéseidre! - mondta Ferolot, majd hirtelen eltűnt.

A Travia templomba rohant Firun, s a papot kereste. Elmondott neki mindent, de sehogy sem találták az összefüggést a sárkány és Karbad közt. A pap megmutatta a halász kunyhójához vezető utat, hősünk nem késlekedhetett. Karbad a halász Magerockon kívül lakott az erdő szélén. Fél órán belül rá is lelt a kis kunyhóra. Az ablakon át halovány fény szűrődöt ki, s halk beszélgetés zaja hallatszott. Az éjszaka lepla alatt a kalandor odakúszott az ablak alá, ahol már tisztán lehetett hallani a beszédet.
- Nem! - hallotta Alana arrogáns beszédét. Nem tudom mégegyszer megidézni egy sárkány illúzióját. Kevés az időnk, és rá is jöhetnek a csalásra. Ezen kívül már megkaptam amit akartam, a Tűzgyémántot! Holnap te is megkapod a templom kincseit. És neked kell gondoskodnod a \’kollégámról is\’.

Beigazolódott a gyanakvás. Firun tudta, hogy nincs minden rendben ezzel a nővel.
Óvatosan bepillantott az ablakon. Látta a két beszélőt egy asztálnál ülve, s a Hensin papot a sarokban megkötözve. Ekkor nyikorogva kinyílt az ajtó, Alana a falu felé vette az irányt.
Karbad megragadta a megkötözött papot és a kunyhó melletti szakadék felé rángatta.
A szakdék előtt álltak meg, csak egy lépésnyire a biztos haláltól. Firunnak újabb ötlete támadt. A fedezéke mögül a sötétből hirtelen előugrott, s rohanni kezdett a halász felé, Karbad megfordult, de már megijedni sem volt ideje, hősünk egy nagy rúgással lökte őt a mélybe. A pap nagyon elcsodálkozott:
- Istennek hála! Indulj gyorsan Alana nyomába nála van a gyémánt, el kell venned tőle, különben hatalmas ereje lesz!
- De hogyan küzdhetnék meg vele?
- Itt ez a medál, megvéd a varázslataitól, de csak egyszer tudod használni.

Firun rögtön a boszorkány nyomába eredt. Nem volt nehéz követni a nyomait a friss hóban. A nyomok a hegyi barlanghoz vezettek. Felkúszva a fel mellett látható volt, amint Alana épp a zsákjába rakodja a holmijait. Firun csak úgy látott esélyt arra hogy legyőzze, ha valamiképp mögé tud osonni, és meglepetésszerűen támadni. Sikeresen elkúszott a hordók mellett egészen a csontvázig. Most vagy soha! Firun elrugaszkodott a talajtól kését a boszorkánynak szegezte.
- TUDTAM! - kiáltotta Alana és egy mozdultattal a földre rántotta támadóját.
- Tudtam, hogy utánam jössz Firun, hisz csak neked volt annyi eszed, hogy felismerd tervemet. Már akkor gyanús voltál mikor megtaláltad a fáklyát a raktárban, vagy az olajat, amit szétlocsoltam a hajón. Mert ugye a támadás illúziójának tökéletesnek kellett lennie.
- Add vissza a tűzgyémántot, és meghagyom az életed! -mondta a kalandor, miután feltápászkodott.
- Ugyan már, mindketten tudjuk, hogy semmi esélyed ellenem! Fényes villanás következett, a varázslat Firun felé irányult. De ő szemfüles volt és feltartotta a paptól kapott medált, mely Alana ellen fordította az átkot. Alana a fördre huppant.
- Ez lehetetlen! - dühöngte.
Kalandorunk egy ugrással ott termett s éles kardját a papnő mellkasába mélyesztette. - Ide a követ!
- Ha az enyém nem lehet, másé sem lesz! - ordította majd a földhöz vágta és a következőt kiáltotta, mielőtt végleg kimúlt volna:
- SKELETARIUS!

Hatalmas robajjal megmozdult a sárkánycsontváz, vörös lángba borult, életrekelt az óriás!
Firun a Hensin pap medálját hajított a csontváz vélhető szíve felé, mely látszólag meggyengítette, de egyben fel is bőszítette a fenevadat. Firun nem tudott vedekezni a hirtelen támadás ellen, a falhoz vágta szerencsétlent. Felkelt és kardját feje fölé emelve rohamozott a csontváz ellen. Sikerült eltalálnia, de nagyobb sebet nem sikerült ejtenie a gonoszon. Ekkor látta a repedést a falban. Ha eljutna odáig és be tudná feszíteni kardját... De már kapta is a következő ütést, s ájultan rogyott össze a hordók között. Hatalmas robajjal közeledett a hordókhoz a vad, hogy egyetlen tiprással végezzen ellenfelével. Firun magához tért, de már nem tudott védekezni a támadás ellen. Nagy csattanás következett, hősünk érezte a lény csontos karmainak szorítását a mellkesán, s egyre fulladozott. Kalandorunk szeme előtt kezdett homályosodni a kép, színes foltokat látott mindenhol. Azonban mégsem halt meg, egy hordó-maradványnak köszönhette életét, mely nem engedte, hogy a nagy mancs teljesen kilapítsa. A sárkány ezt észrevette és felemelte lábát, hogy még nagyobb erővel tiposson Firunra, de hősünk egy jól irányzott dobással a kardját a repedésbe hajította, s a magasból egy beszorult szikla a démon koponyájára zuhant.

A faluban ujjongva üdvözölték Firunt, ő lett a nap hőse, aki megmentette a folyó menti kis falut, a pusztulástól. A falusiak pénzt gyűjtöttek neki hálából, ezt a megmentő a Travia Templomnak ajánlotta fel. A rengeteg dícséret és éljenzés után a Hensin pap is köszönetet mondott barátjának. Firun csak ennyit mondott:
- Ombalosh emlékére! - s átnyújtotta a papnak a vörös íjat.
A tűzgyémánt megsemmisült, napkeltekor Ferolot szelleme megszabadult átkától. Délben Barania kapitány felkészítette a hajót az indulásra. Ombalosht a falu temetőjébe vitték és őt is hőssé kiáltották ki, elvégre nélküle nem sikerült volna leleplezni a csalókat. A falu megmenekült, Firun pedig a kalandok folyóján hajózott tova a vörös naplementében.

Ronald Bird