Történetek

A szalmaszín hajú legény nagyon szerette a nőket. Minden fajtájú, formájú, korú nőt megkívánt ő. Gondolkozott rajta sokat, hogy talán el van átkozva, hogy örökké csak asszonyhúsra éhezzék. Úgy keveredett rossz társaságba is, úgy vesztette el a munkáját is. Egy asszonyért. Meg akarta tudni régen, milyen az, ha a nőn erőszakot tesznek. Szégyellte, de akarta. Hát meg is tette végül. Bár ne tette volna Uram Isten! Bár ne tette volna!

Elengedtelek. Odaadtam a szerelmünket. Odaadtam egy világért, amiben nem fáj többé, hogy létezel.

...igen, ha titkolják is, mindketten sérülnek. Természetesen a beteget ápoló is az ápolási idő függvényében, no meg az ápolt, a betegségének súlyossága miatt.
Melyikük hogyan és miképpen?
De sérülnek, ez tagadhatatlan.
*

"– Alma, ez undorító – bámulta Tori a mexikói nő szendvicsét.
– Szeretnéd, ha neked is készítenék egyet? – lógatott egy tonhalat a másik nő orra elé Alma.
Tori azonnal elfordította a fejét.
– Még csak az kéne. Banán, mogyoró-vajkrém és tonhal egy szendvicsben nem épp az én gyomromnak való… Emlékszem, egyszer Ceecee rávett, hogy ötven mérföldet vezessek egy marék vörös agyagért.
– Vörös agyag? Az meg minek? – vonta fel a szemöldökét Alma.
– Apró darabkákra...

- Zaklatott vagy, nem tenne neked most jót a magány. - A lány enyhén elpirult, akkor viszont teljesen vörös lett, amikor a fiú, egy csésze kávét elé téve a konyhapultnál megkérdezte, ki is a vőlegénye.
- Nincs. - hukk. Ketie csuklani kezdett, mint mindig, hogyha rossz fát tett a tűzre. Reggae, keze megállt a levegőben, majd csak pár pillanat múlva esett a feje tetejére, hogy végigsimítsa a szőkén ragyogó, copfba fogott haját.
- Te füllentettél az igazgatónőnek? - kérdezte megkönnyebbülten,...

- Meghalt?
- Igen. – A férfi soha nem mondta ki a nevet, de a nő tudta, hogy a Führerre gondol.
- Biztos? – erősködött a férfi.
- Igen, ott voltam, láttam a holttestét, amikor az SS legények lelocsolták benzinnel és elégették.
- Olyan furcsa… Ott, a koncentrációs lágerben naponta imádkoztam ezért, mindig ezt a hírt vártam. Mégis, amikor a rádió bemondta, hogy hősi halált halt, csak ürességet éreztem. Mintha a gyűlölet és a rettegés, amit jelentett nekem, az énem...

A férfi a vonaton ült és olvasott. A nő odalépett hozzá:
- Szabad ez a hely?
- Parancsoljon – húzódott össze a férfi.

Vajon meggondolatlanság vagy inkább egy eszement döntés-e az, hogy egy sráccal már az első találkozásnál összejövünk? Én tudom erre a választ: egyszerűen egy eszement döntés. És vajon mért is? Mert még a végén az egészet megbánjuk és már ezen nem javíthatunk.
- Ez a kis novella valós történeten alapul, hiszen ez velem is megtörtént. És aki elolvassa, annak köszönöm a figyelmet. :)

Aranykalitka?
Igen. Önként, dalolva vagy mások által kerülünk bele. KITÖRNÜNKm többnyire érezzük tudjuk, ki kell a bűvös, általunk, vagy mások által meghúzött körből lépnünk, de azt, hogyan, miképpen sikerül?! Sikerül-e egyáltalán. Erre jó és rossz megoldások vannak, melyek, bekövetkeztek. A főszereplő élete jobbá, vagy rosszabbá lett.
(Megtörtént az eset. A hely, a személyek költöttek. Bárminemű hasonlatosság, a véletlen műve! - a szerző).

A szerető a szerelmét felvitte a hegyére. A szerelmes körbenézett és megkérdezte:
- Mást is felhoztál ide?
- Mindenkit hívtam ide, aki csak szeretett.
- És eljöttek?
- Aki igazán szeretett, igen – válaszolta a szerető.