Éjszaka egy halott asszony ágyában 04: Szent István éjjele

A falut, és a falu szívét, a templomot, minden irányból szentek és kápolnák védték. Északról Szent Rókus vigyázta, délről Szent Sebestyén állta útját a rontásnak, keletről, a vizek árjától Nepomuki Szent János (akit nem csak mint védőszentet becsültek sokra, hanem azért is, mert cseh volt, mégis szent lett) s nyugatról a kálvária, fent a hegytetőn. Nagyböjtben kalaplevéve járták Krisztus szenvedésének útját, Szent Anna napján ünnepi misét tartottak, télen a bátrabb gyerekek szánkóztak le a domboldalon, de Szent István éjszakáján a legényeké és a lányoké volt a domb.



Már jó előre előkészítettek egy akácfát, a törzsét felszeletelték, máglyát raktak, a domboldalon lefelé ugratót építettek. Amint lebukott a nap, a legények és a férfiak meggyújtották a tüzet, belerakták a fakerekeket, megvárták, míg izzani kezdenek, egy vassal kivették, a rámpára helyezték, meglódították… A ráma vége felfele kanyarodott, mint egy síugrósánc, s az izzó fakorong az égnek repült. Természetesen, előtte gondosan kimérték, merrefele szállhatnak s fellocsolták körbe a földet. Néhány órára mindannyian gyerekekké váltak, egész éjszaka reptették a tüzet a csillagok felé, s nem cserélték volna el a látványt semmilyen városi tűzijátékra.
Ez a Szent István is úgy indult mint a többi: reggel ünnepi szentmise, majd csatlakozott hozzájuk az a pár nem katolikus is, aki a faluban élt, ünnepi szónoklat a zászló előtt, szavak a dicső múltról, a kemény harcról, amit a reményteli jövőért végezni kell… De Kata már alig várta az estét. Kamaszlány volt, tavaly még gyerek, aki csak a tüzet figyelte, de most már benne élt a pletykákban: ki kire mosolyog, kinek kiért dobog a szíve. Márpedig a tűzröptetésnél a férfiak mindig egy nevet kiáltottak: ha legények voltak, akkor azt, akiért dobog a szívük, ha már házasok, néhány térfás szó kíséretében az anyósukét. Ha valaki kellőképpen figyelt, hónapokra elegendő pletykaanyagot gyűjtött.
Barátnőjével a férfiaktól illendő távolságban, de még hallótávolságon belül megálltak, figyeltek, s hol hangos sustorgással, hogy lányos nevetéssel nyugtázták az elhangzott neveket. Amikor már lassan elfogytak a férfiak, a korongok és a nevek is, Feri, a szomszédból benyúlt a tűzbe, kivett egy fát, a szemébe nézett és úgy kiáltotta: „Katinak!”. A lány úgy érezte megáll a szívverése. S figyelte a tűzkorong útját fel az égbe, egyik sem szállt olyan magasra, talán sohasem esett le, csak repült a végtelen égbe… Feri anélkül, hogy még egyszer ránézett volna, vagy akár egyetlen szót szólt volna visszalépett a többiek közé.
Aznap este amikor hazafelé mentek, kihúzta magát, más szemmel nézte a világot, s a barátnője is irigykedő pillantásokat vetett felé. Neki már volt udvarlója, felnőtt nő volt! Hirtelen minden, amiben eddig élt, amivel eddig foglalkozott, gyerekesnek tűnt.
A hírek gyorsabban szálltak azon az éjjelen, mint a tüzkorongok. Mire hazaért, apja és anyja mindent tudott. És hiába volt már „nő” a Kálvária dombon, az utcákon hazafelé, otthon szülei előtt csak egy kislány volt, aki nem tudja, hogy nem tett-e rossz fát a tűzre… De apja mosolygott.
- Hallom, van már udvarlód…
- Igen.
- Ismerem őket. Nem tehetős család, de dolgosak, becsületesek. Ha úgy döntötök, hogy összekötitek a sorsotokat, áldásom rátok. De esküvőig semmi huncutság se legyen…
- Nem lesz.
- Esténként, ha nincs munka, találkozhattok. Egy órára.
- Köszönöm. – pirult el a lány.
- No, most menj lefeküdni, holnap korán kelünk, vége az ünnepnek, be kell pótolni a mai napot is. Jó éjt!
- Jó éjszakát! – Majd pillanatnyi habozás után hozzátette: - Édesapám.
Ennek a szónak ezen az estén már más hangzása volt, mint előző nap. Eddig hiába tudta, hogy egy nap ő is feleség, anya lesz, lelke mélyén úgy érezte, hogy apja lesz örökké az egyetlen férfi az életében. Mégis, most már ott volt más is, igaz, szinte alig váltottak szót, tudta, hogy olyan ember, akivel le tudja élni az életét. Abból az egy pillantásból.
Hiába kellett másnap korán kelniük, hiába volt már erősen öreg az este, a húgainak vagy tucatszor el kellett mesélnie, hogy mi is történt ott, a tűzjátéknál. És a következő nap nagyon könnyen ment a munka, már délután végzett, megmosakodott és úgy várta a fiút. Ahogy ezután minden este.