Történetek

Nézlek végtelen álmodban. Melletted vagyok, ágyad fejénél… Hosszú, piros-fekete tunikát viselsz, a felsőrészén hímzésekkel. Virágok, azt hiszem, de nem nézem őket. Búcsúzom tőled az utolsó búcsúval, babácskám…

Ahányszor csak megláttam, éreztem, ahogy a testem elönti a forróság. Tudtam, hogy tudja rólam, hisz mindig is ügyetlenül titkoltam, ha valaki tetszett nekem. Mégis, Ő más volt. Valami mást éreztem iránta. Nem egyszerűen annyit, hogy tetszik. A közelében úgy éreztem, hogy megveszek. Szinte forrt a vérem és szó szerint szét tudtam volna tépni...

ár 2 órája bámultuk az eget és közben beszélgettünk, tehát egész jól elvoltunk, amikor Tom dadogva mutogatott az ég felé. Azt hittük üstökös vagy valami űrszemét, de akkor az a tárgy az égen elkezdett fehéren és vörösen világítani, és egyre közelebb jött felénk, mintha le akarna szállni. Rendesen be voltunk szarva, és kiáltozva , sikoltozva elindultunk az erdő felé...

- Jöjjön hát, aminek most jönni kell! - kiáltott Dávid. Az ajtót megragadta, és kihúzta. A disznó, aki már felébredt, mint a torpedó szaladt ki az udvarra. Elhúzott Peti és Norbert között, akik csak néztek a meglepetéstől. Andris felé száguldott, aki éppen a perzselőt gyújtogatta.
- Ne félj Andris! Megmentelek! - kiáltott hősiesen Zsolt, és a disznó felé hajította a kését...

- Mi a franc ez?
- A kísértethajó! – sikoltozta Markovics. – A Sátán hajója! Jaj istenkém kérjük vissza a ládikát attól az ukrán fazontól és adjuk vissza különben…
- Pofa be. Elintézzük, bármi is ez.
Csakhogy éreztem, ez nem lesz könnyű. A fedélzetén valami kezdett felemelkedni. Olyan óriási volt, hogy eltakarta a csillagokat. Egy szörnyeteg volt, karjai rozsdás vasból vertek, lábai hámló falábak...

A 42. században a Föld egy roncstelep volt. Persze emberek éltek rajta, csakhogy kiírtották már az összes eredeti növényzetet, helyükre vagy különböző épületeket, vagy pedig később mesterséges növényzetet telepítettek. Az ózonlyuk teljesen eltűnt, helyére mesterséges védőpajzsot építettek. A túlnépesedés, az elmúlt 1-2 ezer évben, többször is világkatasztrófához vezetett...

Julia örült, hogy nem kellett meghallgatnia még egy sorozatot Leila megjegyzéseiből.
Azért nem ismerte eddig, mert Leila csak március legvégén csatlakozott át a C-ből a D-be, a magyar tagozatra. Julia most már tökéletesen megértette barátait, és nem hitte, hogy valaha is képes lesz ilyesmire, de már most egy perc ismeretség után gyűlölte a lányt. Különben sem tűri, ha valaki így beszél a barátairól...

A kanyargó jéggé dermesztett út viszont hívott minket az előttünk álló területek meghódítására. Így hát újra kopogtatni kezdtük bakancsainkat és haladtunk a hideg világban. Balra a Duna mellékágaiban hófehér nagykócsagok türelmesen ácsorogtak az 1-2 fokos vízben. Szárcsák nagyobb csapata úszott el előlünk. Távolban tőkés récékből álló csoport közé kis bukók keveredtek és így tették változatossá, izgalmassá a tájat...

- Nem bírom... nem... be kell mennem a... a vízbe... - mondta ösztönösen, majd elindult a víz felé, de ekkor valami rettentőt vett észre: valamit húzott maga után a földön, ami viszonylag nehéz volt. Hátranézett: és egy zöld farok volt az!
Shannon akkorát ordított, hogy a távolban legelésző, tehénszerű állatok odafigyeltek.
- EZ MEG MI A FRANC?! - és ekkor vette észre, hogy ő már nem ember, hanem: egy krokodil...

Legyen egy bankszámlád, ahol minden reggel 86400 forint kerül a számládra.
Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán.
Hát akkor mit lehet tenni?
Természetessen használd fel mindet!
Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az idő...