Történetek

Minden emberrel előfordul, hogy valami furcsával, megmagyarázhatatlan dologgal kerül szembe élete során. Sok gyanús, és különös dolgot észlelhet egy ember élete során. Felnőttként – alaposan lecsökkent fantáziával – talán kissé másképp láthatja ezeket, mint gyerek-ként. A történet tanulsága legyen mindannyiunk számára nyilvánvaló. Ha különös dolgokat észlelünk, ne kísértsük a szerencsénket, mert sosem tudni, hogy mi fog történni. És legfőképpen kerüljük el a régi épületeket, mert egyéb...

A Festő az állványhoz lépett. Palettájáról elővette a vérvörös festéket, s egy vékony ecsetet kiválasztott.
A finom arcbőrre egy piros kis foltot pöttyintett, majd ezzel a színnel az arcot rózsázta ki.
Kék, mint az ég. - mondta magának.
Világoskék lett a lány írisze.
Hmm… elég a sok babaarcú szépségből.
Jöjjön egy titokzatos- s szép sötétbarna lett a haj...

Aline nem tudta mitévő legyen. A vempar tiszta, selyemként a fülébe kúszó szavai megigézték, ugyanakkor Pirx reszelős kiabálása az utolsó pillanatban mindig észhez térítették. Menekülni próbált, engedelmeskedni a kapitánynak. Tudta, igaza van, csakhogy a lény, aki már előtte állt, valahogy… neki könnyebb volt engedelmeskedni. Ránézett a férfira. Magas, izmos, kisportolt test, műveltséget sugárzó arc, fehér haj és…
- Ne! – üvöltött Pirx, tudván, mi történik, hangja azonban, bármennyire...

"Eltűntek volna a régi eszmék? Á nem szerintem csak lemaradtak, leszakadtak rohanó világunk száguldó szerelvényéről mely fék és értelem nélkül hajt a saját végzete felé, lemaradtak, mert nem tudunk leállni, de ha tudnánk se állnánk le, hisz nem vesszük észre hiányzó részeinket, mert nem nézünk a hátunk mögé nem tekintünk tetteink fölé s alá...

Attól a naptól fogva a három fanyar megjegyzés ott virított a kissé kopott kapun, hogy valamiféle örömöt szerezzenek az utcán elhaladó embereknek. Sajnos azonban viszonylag kevesen jártak az utcában. Az utcában lakók természetesen észrevették másnap a firkákat a kapun, amint kiléptek saját házukból, de eszük ágában sem volt szólni a tulajdonosnak, hogy ugyan jöjjön ki, és nézze meg, milyen minősítést kapott a háza. Volt, aki egyetértett vele, különösen a szomszédok. Akadtak, akik gyanakodtak...

Nem zavarta, hogy fájdalmat okoz. Csak azt érezte, hogy magáévá kell tennie a lányt, ennyire még sohasem uralkodott el rajta a vágy. Letépte róla a lenge nyári ruhát, kiszabadította magát a farmerjából, a művelet elég sokáig tartott, ugyanis fél kézzel még mindig fogta a lányt, nehogy elfusson. A biztonság kedvéért még egy pofont is lekevert neki, nehogy sikítani kezdjen...

Szerencséjére a kezét úgy kötözték a székhez, hogy az ujjai voltak hátul. Kisujjával üggyel-bajjal kitapogatta a betört ablaktábla cikkcakkos peremét. Felhúzta összekötözött csuklóját még egy kicsit, és mikor a csikorgás értésére adta, hogy ott van a keze, ahol szeretné, kicsit lejjebb tartotta, hogy az üveg élét érje a kötél, nem a lapját, majd átlósan húzogatni kezdte. Közben az ajtót nézte...

- Ó egek!- úgy tűnik, Jüliett mindjárt elájul- én itt megvárlak titeket. Ezen a síron. Siessetek!
- És itt maradsz egyedül?
- Áááááááááááh- sikított Jüliette- nem! Nem! Nem, és nem! Vigyetek!
- Akkor vonszold le magad arról a sírkőről, és gyere.
- Úgy értem, kézben!
- Felejtsd el, Jüliett. Gyerünk emberek!- a szólítottak vonakodva bár, de követték Azut, aki nyeregben érezte magát Ulla néni helyett Zelmával...

Ez a leírás csupán egy a sok közül... mégis vegyes emlékeket hagyott bennem. Minden Kedves Olvasómnak szeretettel ajánlom, remélem, Ön is megtalálja benne azt, ami közel áll a lelkéhez, mint ahogy én is megtaláltam...

Eddig már hármat elfogtunk év eleje óta. Az Asszony szerint többre volna szükség. Még több áldozatra. De nem tudom… Symbelmine gondoskodik róla, hogy senki ne sejthesse meg, mi történik itt. Hogy itt van a Gonosz. Szeretem nagyon az éjszakákat, amikor nem kell aludni. Furcsán hangzik, de szeretem ezt a házat. Olyan magával ragadó. Bár más lehetőség nem is lehetne, mindannyian Areyepek vagyunk, és rá vagyunk szorulva, hogy itt lehessünk...