Történetek

A történet régen, réges-régen kezdődött, egy cserbenhagyott elfről szólt, akit egy mágus, a barátja egy dühödt sárkány előtt hagyott, csak hogy saját bőrét mentse…
Ennek a történetnek nagyon hosszú bevezetője van, ám most nincs annyi időm, hogy mindezen hosszú történetet leírjam. Elégedjetek meg annyival, hogy csak felvázoljam...

- Mennyi köze lehet vajon a farkasember mitológiához? - bíbelődött.
- Fogalmam sincs. Az is előfordulhat, hogy többen is vannak vagy csupán csak egy állat mutálódott így el, esetleg egy ember változott már át és azt üldözzük.
- Tényleg, az átváltozás! Miket tudsz, hogy hogyan változhat át valaki ilyen állattá? - érdeklődött.
- Az Interneten rengeteget találtam. Valamelyik azt állítja, hogy akkor alakul át egy ember, ha a dög megkarmolta, megharapta vagy olyat is olvastam,...

Valószínűleg nem lesz belőlem új Hamingway, sem Picasso, de nem is ez a cél. Te a hiányoddal, a puszta lényeddel többet adtál nekem, mint más a jelenlétével. Megkaptam az eszközöket rá, hogy azt is megmutassam, amit sosem tudnék elmondani. Most már egyedül is képes lennék szárnyalni. A baj csak az, hogy még mindig jobb szeretnék veled...

Az asztal közepén égő gyertya fénye, átvilágítva a kristálypohárba öntött vörösboron, sejtelmes fénybe vonja arcod, és mosolyod. Mosolyogsz. Én is mosolygok – vissza rád, és apró baklövésemen, hogy magamra vállaltam a vacsora elkészítését. Lehet, hogy még odaégve, és teljesen elrontva is jobb lett volna, mint ez a kínai étel. De már nem tudjuk meg...

- Uramisten! Uram iste... - kapkodta a levegőt az ijedségtől, de ezután az éhség megtette hatását és rávetette magát a nőre. Az hiába akart rohanni, egy lépés után megragadta fekete göndör haját és kitépett egy darabot belőle. Ordítva esett össze szerencsétlen tanár, már segítségért kiabálni sem volt ereje. A lény megmarkolta a fejét és karját, majd hatalmas fogait a nyakába mélyesztette, újra és újra...

Szinte futottam, amikor rémületemben újra elestem. Egy fekete alak jelent meg előttem. Egy hajléktalan volt. A földön feküdt az egyik ház sarkában. Szeme fennakadt, tekintete üres volt: megfagyott…
Most már rohantam. Gondoltam, visszamegyek, de már nem volt hozzá semmi kedvem… Ott van a halott is, ha elmegyek az otthonomhoz, de ott van még a kutya is, ha nem ment még el...

- Hogy vagy?
- Miért érdekel, hogy vagyok? Tizenkét éve felém se néztél, és… és most hírtelen itt termessz, és azt kérded: hogy vagyok. Hát, tudod, Michael, a körülményekhez képest elég jól.
- Itt laksz a városban?
- Igen. Már úgy: hét-nyolc éve.
Mike látta, hogy a nő nem kezdeményez beszélgetést, és újabb kérdésbe kezdett, de aztán Betty mégis megszólalt:
- Miért jöttél vissza? Még mindig nem mondtad meg, csak hogy hibát követtél el.
- Úgy érzem: szükségem...

Az AGY-ban az érzékelőktől kapott adatok alapján elindult egy programrészlet, amelynek hatására döngve helyükre csapódtak a vastag betonlapok, amelyek az ajtónyílások szigetelését voltak hivatva szolgálni, az üzemmenettől eltérő viszonyok esetén. A főmérnök hallotta a döndülést és összeugrott a gyomra. Ismerte ezt a hangot - még a szerelés során a próbáknál és később az időszakonkénti gyakorlások során, hallhatta eleget - ezt nem lehetett eltéveszteni...

A ház előtt ott parkolt a rendőrautó. A magas, középkorú, barnahajú, kissé telt alkatú férfi egy híres férfimagazint lapozgatott. Szájában ott füstölgött egy havannai kemény szivar.
Nézte a képeket, de gondolatai teljesen másfele kalandoztak. A rádióban felcsendült az egyik kedvenc dala, melyet inkább lehalkított, mert zavarta hosszas „elmélkedésében”.
Lassan már fél órája figyeli a bejárati ajtót, hátha kilép rajta valaki…

Nem tiltakozott. Pár másodperc átadta magát a szenvedélynek. Mike elengedte a kezét, és tovább indultak, részben testük még mindig összeforrt, és ha ők úgy akarták, semmi sem választhatta el őket akkor egymástól. Lassan átbotorkáltak a hálószobába, ahol a férfi a nőt az ágyra lökte. Betty érezte a szenvedélyt, amit már oly régóta nem érzett senki iránt. Kívánta őt, és képtelen volt szavakba önteni, de talán nem is kellett...