Az éjszaka teremtménye I. 3. rész

Másnap reggel Tomi igen korán kelt fel, még ő maga is meglepődött, hogy már ébren volt. Testvére még javában nyomta a szunyát, de szülei a munkahelyükön voltak. Tegnap este mindent elmesélt Andrásnak és megegyeztek, hogy ma átjön és megbeszélik a dolgokat. A konyhába érve a hűtő ajtót kinyitva kinézett az ablakon, azután pedig teste megmerevedett. Kint, a házukkal szemben Dávidéknál, egy rendőrautó parkolt az út mellett. Gyorsan odarohant, hogy megnézze nem csal-e a szeme, de nem úgy volt. Mindent jól látott, amint épp jöttek ki a rendőrök a házból és elmentek. Egy gondolat futott végig a fejében, de szívből remélte, hogy nincs igaza, pedig sajnos igaza volt. Sebesen felrohant és átöltözött, majd cipőjét és kabátját magára véve kirohant, hogy megtudakolja mi is történt. Mikor átért az úton, Zsófival találta szembe magát, Dávid egyik szomszédjával. Fiatal lány volt, rövid, szőkésbarna hajjal, szemüveget viselt és pár évvel fiatalabb Tamásnál.

- Hello! Nem tudod, hogy miért voltak itt a zsaruk? - kérdezte legrosszabbra számítva a fiú.
- De igen... tudom. - szipogott a lány. - Dávid és Balázs tegnap éjjel elmentek motorozni, de nem mentek haza... ma meg megtalálták Balázst teljesen átfagyva a földes úton és... - nehezére esett elmesélni a történteket. - Szóval őt bevitték a kórházba, de Dávidot sehol nem találják, csak a kabátja egy darabja volt Balázs mellett, de az... az... csupa vér volt! - ekkor már nem bírta sírás nélkül megállni szavait.
- Na, ne aggódj! - ölelte magához a lányt. – Megfogják, őt is találni és nem lesz semmi baja! - nyugtatta a vállán síró Zsófiát. - Dávid mindig kitudja, vágni magát a csávából. - simogatta a hátát. - Megtalálják! Igen. - bíztatta még önmagát is, de ő tudta, hogy szomszédja már halott és bár nem kedvelte túlzottan, ezt soha nem kívánta még álmában sem. - Jobban vagy?
- Igen.. egy kicsivel. - törölte meg arcát, majd Tomi adott neki egy zsebkendőt. - Köszi. - mosolygott egy kicsit.
- Hová mész most?
- A boltba. - fújta ki az orrát.
- Ne menjek el veled? - ajánlotta fel.
- Nem kell köszönöm. Már jobban vagyok. - utasította el.
- Biztos?
- Igen, igen. Minden rendben, de azért kösz.
- Akkor jó.
- Megyek, mert leszedik a fejem a végén. Na, köszi a zsepit meg a többit!
- Szívesen. Hello!
- Szia! - köszönt el, mikor elindult.

Tamás ott maradt még egy darabig a járdán, majd visszament a házba. Lassan levetette a kabátját és cipőjét, majd leült a díványra a nappaliban. Először mély szomorúságot érzett, aztán félelmet. A farkasember megölte a szomszédját, az osztálytársát, a felebarátját! Félt, hogy a következő nem is ő lesz, hanem az egyik barátja, azt nem tudná elviselni. Ekkor félelme egy csapásra elmúlt és a gyűlölet uralkodott el rajta. Elhatározta, hogy nem fogja hagyni, hogy ez megtörténjen, szembe néz legnagyobb ellenségével! Szívből utálta ezt a lényt, de azt nem sejtette, hogy még mekkora fájdalmakat fog neki okozni.
Délben anyja megjött a munkából, testvére pedig bement a városba. Miután megebédelt az emeletre ballagott, ám ekkor Judit rákérdezett fia hangulatára:
- Valami baj van?
- Nincs, miért? - próbálta titkolni feszültségét.
- Csak mert olyan csendes vagy ma.
- Még álmos vagyok egy kicsit. - hazudott.
- Akkor jó van.
- Majd átjön az Andris délután. Nem gond ugye?
- Nem, nyugodtan jöjjön.
- Rendben.

Tomi arca már gyógyulófélben volt, de még mindig fájt, családjának is azt mondta, hogy elcsúszott. Leült a számítógép elé a testvére szobájában és az Interneten kutatni kezdett farkasember mitológiák után. Talált is egypár hihető történetet, de legfőbb képpen azt kereste, hogy az elpusztításukhoz kell-e valami más dolog egy balta mellé. Ahányat csak olvasott, annyi fajta volt, így kénytelen elfogadni a saját verzióját, hogy egy egyszerű fejsze is megteszi a dolgát.

Pár perc múlva Andris kopogott be az ajtón, majd belépett a szobába. Arca gondterhelt volt, de Tomi még rosszabb, az övén egyszerre látszódott a gyűlölet és az aggódás.
- Helóny! Ülj le nyugodtan. - szólt Tamás.
- Helóny! Szóval? - kérdezte miközben leült mellé. - Most, hogy már mindketten tisztában vagyunk a helyzettel... mit teszünk?
- Megölöm! - mondta határozottan.
- Honnan lett ekkora bátorságod és vakmerőséged? - nézett rá csodálkozva.
- Te még nem tudod igaz?
- Mit?
- Dávid halott! Elkapta az a dög! - világosította fel barátját.
- Ezt honnan...
- Reggel, amikor felkeltem, rendőrök voltak előttünk és megérdeklődtem mi történt. - szakította félbe.

Ezután elmesélte mit tudott meg, utána pedig némán ültek egymás mellett.
- Most pedig elhatároztad, hogy egymagad elpusztítod? - kérdezte hitetlenkedve.
- Igen.
- Legutóbb, amikor találkoztál vele, majdnem odavesztél. Ha lesz nálad fegyver, mikor újra összefuttok, szerinted letudod győzni? - nézett rá kérdően.
- Hát...
- Nem! Egyedül nem! - figyelmeztette. - Ha eldöntötted, hogy nem szólsz se a szüleidnek, se a rendőröknek, legalább engedd meg, hogy én...
- Nem! Nem kockáztathatod az életed te is! - szólt.
- Tomi! Gondolkozz egy kicsit! - szúrós tekintettel figyelte most barátját. - Nem engedem, hogy nélkülem menj el! Megyek én is. - határozta el magát. Tamás tudta, hogy ketten nagyobb esélyük lenne, mint egyedül, viszont féltette Andrást. - Na? Ha nem engeded, hogy segítsek, akkor megakadályozom, hogy te is elmenj. - mondta. - Mindent kitálalok a szüleidnek, hogy hisznek-e nekem majd, azt nem tudom, de téged biztos, hogy nem engednek ki soha többé az udvarra este!

- Nem hagysz sok választási lehetőséget... oké, megegyeztünk. - nyújtotta a kezét, majd kezet fogtak.
- Rendben van, de ne próbálj átverni! - figyelmeztette mosolyogva.
- Én? - kezdett nevetni. – Ugyan már, becsaptalak én már egyszer is? - kérdezte röhögve. - Nem vagyok Isti.
- Na ja.
- Megbosszuljuk Dávidot! - fordította komolyra a szót.
- Igen. Úgy lesz! - egyezett bele Andris.

Tomi nem kedvelte Dávidot, de halálát nagyon a szívére vette, annyira, mintha a testvérét veszítette volna el. Egy ideig hallgattak, majd megtört a csend:
- Este kellene mennünk, mivel farkasember. Engem is éjszaka támadt meg, a részeg Józsit is és... Dávidot is.
- Az rázós lesz.
- Igen. Én még kitudnék menni, de te... hát rizikós, hogy ne vegyék észre, hogy eltűntél otthonról, bár egy idő után értem is érdeklődnének.
- Ja.
- Tudod mit? Holnap megint átjöhetnél, na persze ha átengednek... - mondta vigyorogva. - és mindent megszervezünk, oké?
- Rendben van, de sietnem kell majd haza, mert az Ilonka mama kihívná még a rendőrséget is, ha öt percet kések.
- Jó. - röhögött. - Na, most megmutatom a kertet és, hogy- hogy is történt a dolog, meg ha már itt vagy azt a rohadt ugratót is.
- Menjünk.

Késő délután, mikor András elment és Tomi a szobájában ült a székében, egy gondolat futott át a fején. A farkasember miért csak Dávidot ölte meg? Balázs hogy hogy életben maradt? Nem állt össze a kép számára. Lehet, hogy tudatosan csak azt mészárolja le, akit közelről ismer vagy csak azért, mert jó lakott az első prédájával? Sok kérdés állt még nyitottan előtte, de ezeket későbbre halasztotta. Nem sokára esteledik és újra támadni fog. Vajon most ki lesz a soros?

Miután Sándor kikapcsolta a számítógépét, már este volt. Eléggé megéhezett, ezért lement a lépcsőn a konyhába, hogy egyen valamit. Ott egy alacsony, őszülő hajú, boldog embernek látszó férfit látott meg, az apját.
- Hello!
- Szia! - üdvözölte Sándor.
- Anya?
- A nappaliban van. - mondta miközben megivott egy pohár sört. - Fiam!
- Igen?
- Reggel találkoztam a szomszéddal, és azt mondta nekem, hogy a macskájukat valaki lelőtte egy légpuskával. - nézett rá szúrósan. - Nem tudsz erről semmit?
- Nem.
- Biztos? Tudom, hogy nem kedveled illetve már csak kedvelted azt az állatot.
- Azt nem titkolom, hogy utáltam azt a dögöt, de nem én nyírtam ki.
- Akkor jól van, de ajánlom is, hogy így legyen, mert ha kiderül, hogy mégis te voltál az, nagyon megjárod! - mutatott rá fenyegetően.
- Nem én voltam. - ismételte a fiú teljesen nyugodtan. Miután apja elment, mosolyogni kezdett. - Csak azt kapta, amit megérdemelt. - dörmögte, azután pedig csináltmagának vacsorát.

Késő éjjel Sanyi a foteljában aludt, miközben a tv szólt mellette, szülei is már nyugovóra tértek, ám hírtelen egy ajtó csapódás ébresztette fel a fiút. Szemét nagy nehezen kinyitotta, majd felállt, hogy lefeküdjön az ágyába, de ekkor még egy csörömpölést hallott kintről. Kíváncsian odasétált az ablakához, aztán kinézett rajta és látta, hogy a műhely ajtaja tárva-nyitva, pedig ő minden este bezárja lakattal!

Több sem kellett máris felvett egy pár zoknit és leballagott a lépcsőn, de halkan, nehogy felébredjen valaki. Felhúzta cipőjét és kabátját, azután pedig kiment a fagyos éjszakába. Végig futott a hideg a hátán, de ez nem tántorította el attól, hogy bemenjen a garázsba, féltette a galambjait, hogy valami bajuk esett. Mikor belépett, igen sötét volt, de a Hold fénye erősen világított. Elborzadt, amikor meglátta, hogy a kalitkák mind szét voltak feszegetve és vér csurdogált az ajtaikon. Az egész padlót madártoll borította, de egy döglött állatot sem látott.
- Mi a kúrva élet történt itt? - szólt idegesen.

A hideg levegő, ami az ajtón fújt be, egyszer csak elállt. Sándor maga elé bámult, az árnyékára és látta, amint egy sokkal nagyobb árny takarta el az övét. Halk morgást hallott közvetlen mögötte, azután pedig lassan megfordult. Tőle egy karnyújtásnyira az ajtóban állt a farkasember. Borotva éles fogai kilátszódtak a szájából és szemével olyan vadul bámulta áldozatát, ahogy egyik ragadozó sem tud nézni. Bűze megcsapta Sándor orrát, olyan szag volt, mint a disznóké vagy talán annál is rosszabb.
- Mi a redvás tököm ez? - kérdezte rémülten.
Ezután azonban két karját megragadta és elhajította a ketrecekhez a gyereket. Miközben feleszmélt, már nem maradt ideje segítségért ordibálni, mert a lény hatalmas körmeit a hasába vájta és egy húzással szétrántotta azt. A fiú belei a földre placcsantak, majd térdre esett és csak bámult. Szájából a vér ömleni kezdett, de nem érzett semmit, se fájdalmat, se kint. Lassan előre bukott a padlóra a tollak közé és saját vérében feküdt ott, amikor a farkasember nekilátott újabb áldozata elfogyasztásához.

Másnap reggel, mikor Tamás felébredt, a szomszéd kutya vadul ugatott valamit. Először vadul dobogni kezdett a szíve, de rögtön azután meg is nyugodott, mert látta, hogy a nap már az ablakán süt be, nem kell aggódnia az éjszaka teremtményétől. Ő volt a legutolsó, aki felkelt a családból, viszont csak ő ment el otthonról, ugyanis minden vasárnap, ha tehette, elballagott misére. Katolikus vallású és hitt Istenben, főleg most, amikor nagy szüksége volt az Úr segítségére. Régen még testvérével és nagyszüleivel járt templomba, de már csak egyedül ment el, mivel rokonai, kik a faluban éltek, elhunytak, a nővére pedig nem kedvelte a papot, mert mindig undok volt vele és ez miatt nem baktatott el elég rég óta.

Miután a szertartásnak vége lett, Tomi haza ment és megebédelt, amit anyja csinált a családnak. Utána testvére felcsörtetett a szobájába, szülei pedig a díványra feküdtek, majd nézték az unalmas délutáni műsorokat a tévében. A fiú fölvonszolta magát az emeletre, azután pedig leírta, mit is visznek majd este, a vadászatra.
Pár órán belül megjött barátja is, ahogy megbeszélték, de egyikük sem tudta, hogy egy újabb osztálytársat veszítettek el az éjjel. Kigyalogoltak a teraszra, azután, meg a garázsba és Tamás bezárta az ajtó, hogy senki ne zavarja meg őket.
- Felírtam, hogy mi szükséges a dög kinyírásához. - kezdte.
- Értem.
- Először: vinni kéne egy baltát, de ne olyan nagy böszme monstrumot, mind az ott... - mutatott a sarokba az egyik hosszúnyelű fejszére. - ... hanem mondjuk, egy ilyet kellene neked is otthonról hoznod. - emelt fel egy sokkal kisseb, ám annál élesebbet.
- Az jó, mert nekünk csak kicsi van, úgyhogy ez meg kipipálva. - mondta.
- Rendben, nagyon jó! Másodszor: mivel szerintem egy vacak konyha késsel nem mennék semmire, ezért jobb lenne, ha mondjuk csavar húzókat használnánk, de jó hosszúakat, nem olyan kis...
- Jaj, tudom! - szakította félbe. - Azért gondoltam, hogy nem egy ollóval támadjuk majd meg.
- Oké, túl tárgyaltuk ezt is akkor. - emelete fel védekezően kezeit. - Akkor azt hiszem ennyi. Én ezekre gondoltam és neked van esetleg valami más tipped?
- Lássuk csak... - nézett gondolkodóan maga elé. - ... nálunk van azt hiszem pár, vastag, kis fém karikák, melyeknek a szélei igen élesek. Egyszer viccből nekidobtam a kertajtónak és úgy beleállt, hogy alig bírtam kiszedni.
- Akkor azok szerintem még jól jöhetnek. - bólogatott.
- Az Isti hozta annak idején hozzánk, de, hogy minek... azt ő sem tudta.
- Metszőollók! - jutott az eszébe.
- Ja! Tényleg, azok sem rosszak. - tartotta jónak az ötletet.
- Oké. Készen állunk a harcra, most azt dumáljuk, meg hol találkozunk. - mondta miközben kiment az udvarra.
Elballagtak hátra, egészen a kert végi kerítésig. Egy dombos szántóföld képe terült eléjük, melyet vastag hó fedett és nagy buckák.
- Szóval. Én este itt fogok kiszökni, remélhetőleg senki nem jön ki megnézni, hogy meg vagyok-e még. Általában nem szokták ezt csinálni, de amióta apámnak megmutattam azt a lábnyomot, majdnem minden éjjel kiment körülnézni.
- Ez probléma lehet. - kezdett aggódni.
- Igen, de tegnap nem nézett körül, talán ma se fog. - bizakodott. - Te, hogy állsz?
- A kicsenéssel?
- Ja, neked több gondot lesz. - mosolygott.
- Megoldom. Viszont egy óránál többet nem tudok kint lenni.
- Reméljük, hogy annyi elég lesz. - sóhajtott a fiú.
Andrist mindig nehezen engedték el otthonról és ez Tamást állandóan, idegesítette, ám eljött az ideje, hogy ennek vége legyen.
- Ha innét elfordulok balra, akkor egy idő után kijutok egy földes úton, ami tele van bazi nagy kaviccsal. - mondta Tomi.
- Igen, tudom, hogy hol van az, ott szoktam menni az Istiékhez.
- Helyes, azon a helyen kéne találkoznunk.
- Rohadt sokáig tart mire elballagok oda. - mondta aggódva. - Nem lehetne közelebb?
- Azért javaslom azt, mert szerintem onnét szokott bejönni a faluba. A Józsi és én is egy köpésnyire lakunk attól az úttól, sőt Dávid sem lehetett messze, mikor... elkapta az a szemét.
- Legyen hát. Az nekem 15 percbe telik, mire odaérek és ugyanígy vissza is. Fél óránk lesz a vadászatra! - számolta ki.
- Oké, akkor mindent bele! - csapta vállon barátját.
Ezután András nem is maradt tovább Tominál, felült a bicikliére és elhajtott. Út közben rengeteget gondolkodott az estéről, hogy vajon mi fog történni. Miközben ezen, rágódott, vele szembe egyik barátja jött kerékpáron, Norbert.
- Szevasz Andris! Haza felé? - kérdezte vigyorogva.
- Ja. Hello! - válaszolta, majd tovább hajtott.

Norbi is tovább gurult, egészen otthonáig. Ledobta az udvarukba a cangáját, azután pedig bement a lakásukba. Húga a tévét nézte, ki még csak nyolc éves volt, anyja pedig a konyhában csinált süteményt. Alacsony, rövid, barna hajú, vékony, piroskás arcú, középkoros nő volt.
- Megjöttem! - üdvözölte a bent lévőket a fiú.
- Szia! - köszönt húga.
Ledobta cipőit, majd a konyhába vágtatott.
- Mik ezek a jó illatok? - kérdezte körülnézve.
- Almás pitét csinálok, nem sokára kész lesz, még sül. - mondta fáradtan Éva.
- Az jó.
- Leckéid készen vannak?
- Persze. - mondta mosolyogva.
- Azért, mert ha nincs nem kapsz semmit! - fenyegette nevetve.
A fiú ezután bebaktatott a szobájába és egészen estig nem jött ki onnét, csak akkor, amikor apja megjött. Egy alacsony, testes, fekete, rövid hajú, bajuszos ember lépett be a nappaliba.
- Szia! - köszönt unottan a fiú.
- Szerbusz! - szólt mély hangján egy kedvűen.
Norbert a konyhába ment és ott anyja már épp szelte a süteményt. Mohón egyből odakapott, de vissza is rántotta kezét, mert Éva rácsapott.
- Nincs torkoskodás! - figyelmeztette.
- Mert? Éhes vagyok! - morgott magában.
- Még egy kicsit forró. Várj tíz percet. - javasolta.
- Oké.
Lassan elballagott, majd felvette kabátját, sapkáját és csizmáját, majd kiment hátra, az udvarukba.
- Hová mész? - kérdezte apja meglepődve.
- Csak levegőzni. - válaszolta fia.

Nem volt túl jó viszonyban vele. Keveset tartózkodott otthon velük és néha előfordult, hogy részegen jött haza. Ekkor egyáltalán nem volt erőszakos, viszont hanyag és nemtörődöm az igen. Felkapcsolta a kinti villanyt, ám az nem adott túl nagy fényt. Elég távol sétált a háztól, egészen a kútjukig, ami csak két méter mély volt, ugyanis régen betemették és már csak emlék maradt belőle. Norbi egy rendes gyerek volt, ám vesztére mindig próbált "menő" lenni és laza, de Sanyi állandóan csicskáztatta, amit talán annyira nem is, de azt utálta, amikor ezt a szemébe mondták gúnyosan. Boldog fiú, szeret piázni, de nem bírja a gyomra az italt. Egész jól tudott bokszolni, de még nagyon kezdő.

Tamás, ahogy letárgyalták, elindult este az útra, szülei már igen álmosak voltak, mikor eljött otthonról, így tőlük nem aggódott, viszont a félelem ott botoszkált még a szívében, de már sokkal kevésbé. Nehezen haladt előre a magas hóban és az egyeletlen földön, dolgát tovább nehezítette a három nagy csavarhúzó, a metszőolló és a balta a kezében. Pár perc elteltével kiért a kavicsokkal borított földes útra. Sötét volt és hideg, tőle néhány méterre fák rengetege állt, másik oldalán pedig egy nagy domb. Óráját ötpercenként nézte, nagyon remélte, hogy barátjának sikerült kiszöknie, ám ha mégsem, akkor is elindult volna, ezt elhatározta már rég. A tücskök ciripelni kezdtek és a szél is felerősödött, a fiú pedig egyre jobban fázott, ezért körbe-körbe sétálni kezdett.

Tíz percet késett András, amikor Tomi végre észrevette, hogy egy alak közelít hozzá, ő volt az. Kisfejszével a kezében, két csavarhúzóval az oldalán és négy fémlemezzel a gatyájában ért oda.
- Hello! Azt hittem, hogy nem jössz. - mondta feszülten Tamás.
- Hello! Itt vagyok nem? - szólt hangosan. - Indulunk?
- Ja. - egyezett bele. - Azt javaslom, menjünk az úton, aztán majd meglátjuk.
- Rendben.

Ezután egymás mellett óvatosan, minden kis zajra ügyelve indultak a farkasember vadászára. Norbert éppen az egyik fájukat bámulta, amikor az utca kutyái vadul ugatni kezdtek. Körülnézett, de csak a macskájukat látta a sötét kertbe befutni, semmi mást. Pár lépést tett előre és ekkor lába fenn akadt valamin, egy kis gerendán, amely tele volt tűzdelve szögekkel. A régi kerítésükből maradhatott ott a hóban, megfogta, majd odébb dobta és tovább sétált a kertbe. Nem látott semmi különöset, ám hírtelen vad nyávogást hallott meg, majd mély morgást. Pulzusa szaporábban kezdett verni és csak bámult, amikor pontosan előtte pár méterre egy alakot látott meg közeledni hozzá.
- Ki az? - kérdezte rémülve.

Egyet hátra lépett óvatosan, ám rögtön azután egy ugrással rajta termett a fenevad. Levegőt alig kapott, miközben rajta feküdt, szemét csak résnyire merte kinyitni és homályosan látta támadója arcát. Gyilkos szemek bámulták őt, szája, akár a farkasoké, az éles fogak megcsillantak a lámpa fényében. Nyála rá folyt a fiú orcájára és összerándult tőle, mikor az a nyakán lassan haladt egyre lejjebb. Bűze megcsapta a fiú orrát, mialatt rá lihegett, sűrű, szürke szőrzete a fiú kezéhez ért, száraz volt és töredezett, akár egy begyantázott haj.
Szíve majd kiesett a helyéről, annyira félt, teljesen tehetetlen volt és tudta, hogy valami nagyon rossz fog következni. Egy másodperc egy órának tűnt neki és fejét oldalra fordította az undortól, ám ekkor tőle csupán egy karnyújtásnyira ott volt a hóban a fagerenda, amit nemrég elhajított. Szabad kezével lassan odanyúlt érte és visszanézett támadójára, hogy megnézze nem-e vette észre mozdulatát, de ekkor bal arcát felhasította hatalmas körmeivel, és vére belepte fejét. Ordított a fájdalomtól, azonban az ütéstől a hóba fordult a szája és az eltompította a hangját. Abban a pillanatban, megmarkolta a gerendát és teljes erőből arcon csapta a farkasembert, aki ettől leszállt róla és vad üvöltésbe kezdett. Ezt az időt kihasználva, Norbi felállt, és ahogy csak tudott futni kezdett a ház felé, de tudta, hogy nem fog időben beérni, így a kút felé vette az irányt.
- Segítség! - kiabálta torkaszakadtából.

Már csak egy lépisnyire volt tőle, amikor egyik karját kicsavarták hátulról, majd egy harapást hallott hátulról. Ezután iszonyú fájdalom fogta el, de kiszabadulva a szorításból belevetette magát a mélybe. Fejét és lábait is beverte a szűk hely miatt és csak ekkor nézte meg, mi is történt kezével. Borzadva látta meg a félhomályban, hogy bal csuklója hiányzik és dől belőle a vér. Fogait összezárva próbálta tűrni a fájdalmat, miközben elszorította sebét. Arca csupa vér és könny volt, egész teste sajgott, de hírtelen megjelent fölötte a vadállat. Eszeveszett módon kaparászott be a lyukba, ahol a fiú feküdt, de nem érte el. A nyílás túl kicsi volt számára, ezért pár sikertelen próbálkozás után még egy utolsót üvöltve elrohant vissza a kertbe.

Norbert az ájulás szélén feküdt elgörnyedt testel, vére belepte az egész kabátját és fejét. A levegőt nehezen tudta venni és mindene fájt, főleg az elvesztett karja. Léptek zaja törte meg a csendet, majd egy ismerős arcot látott meg a kút nyílásánál.
- Apa. - motyogta halkan.
- Úristen! - szólt rémülten.
Tamás és András már vagy húsz perce sétáltak a pusztán, amikor megálltak pihenni.
- Hamarosan vissza kell indulnom Tomi. - mondta fáradtan.
- Tudom. Túl nagy terep ez nekünk egy éjszakára, kénytelenek leszünk több nap kijönni. - bosszankodott.
- Miért? Azt hitted, hogy elsőre elkapjuk vagy mi?
- Nem, de reménykedtem. - szólt sóhajtozva. - Menjünk, nehogy lebukjunk. - adta föl.
- Oké. - egyezett bele és gyalogolni kezdtek. - Ma nem találkoztunk vele, tehát vadászott.
- Szerintem ez minden éjjel eszik valami húst. Ha nem embert, akkor állatot, hiszen faluban vagyunk. - mondta mély undorral.

- Mennyi köze lehet vajon a farkasember mitológiához? - bíbelődött.
- Fogalmam sincs. Az is előfordulhat, hogy többen is vannak vagy csupán csak egy állat mutálódott így el, esetleg egy ember változott már át és azt üldözzük.
- Tényleg, az átváltozás! Miket tudsz, hogy hogyan változhat át valaki ilyen állattá? - érdeklődött.
- Az Interneten rengeteget találtam. Valamelyik azt állítja, hogy akkor alakul át egy ember, ha a dög megkarmolta, megharapta vagy olyat is olvastam, hogy csak a teliholdas estén harapottak változnak át. Ki tudja mi igaz és mi nem. - tűnődött el.
- Most csökkenőhold van. - mondta miközben felfigyelt az égre. - Nem csak teliholdkor alakul át?
- Nem. - mondta határozottan. - Amikor engem megtámadt, akkor dagadóhold volt.
- Értem.

Visszatértek az útra, ahol találkoztak, majd kicsit havasan, még egy utolsó szót váltottak.
- A francba, holnap iskola. - tört le teljesen András.
- Ja, valahogy beteget kellene jelentenünk, de akkor ki se mehetnénk. Mindegy, azért talán nem leszünk annyira hullák az órákon. - reménykedett Tomi.
- Sokáig nem fogjuk bírni ezt az "éjjeli műszakot". - mondta.
- Addig bírjuk, ameddig kell! - szólt határozottan. - Akkor hello! - ütötte vállon barátját.
- Hello! - köszönt el.

Elválltak egymástól és mind ketten biztonságosan hazaértek, szerencsére nem buktak le. Tamás mielőtt még bement volna a házba, szirénák hangját hallotta meg. A legrosszabbra gondolt, csak abban bizakodott, hogy ne valamelyik ismerősét vigyék el, de a legjobban annak örült volna, ha senkit nem vinnének el. Ezután halkan lepakolta felszerelését, majd beballagott és fürdés után ágyba dőlt.

Másnap reggel a felkelés igazán nehéz volt Tominak, de megbirkózott vele. Elvégezte szükséges dolgait az indulás előtt, majd útra kelt. Az iskolába beérve, pont találkozott osztályfőnökével és Edittel.
- Jó reggelt kívánok! - köszönt álmosan.
- Szia Tamás! - üdvözölte Ilona mosolyogva. Ő rendes, kedves, bár idős pedagógus volt, teljes ellentéte Editnek.

A matek tanárnő nem mondott semmit, ezért is utálta a fiú őt és a többi "aranyos" tulajdonságai miatt. Az osztályterembe beérve, Zsoltot és Andrást látta meg. Kivételesen nem civakodtak, csak csöndben ültek a padjukban. Ők is fáradtak voltak, akárcsak Tomi. Az idő elteltével a többiek is megérkeztek, de Dávid, Sándor, Péter és Norbert nem jöttek meg. Andris és Tamás egymásra nézve, aggódni kezdtek irántuk. Dávidot tudták, hogy nem fog már soha többé belépni azon az ajtón, viszont nem sejtették, hogy Sanyi és Norbi sem fog ma jönni suliba.
- Remélem Peti és Sanyi csakegyűt, lógnak. - suttogta odahajolva barátjához Tomi.
- Én is, de Norbi hol van? Ő elég korán szokott jönni. - aggódott, mikor becsöngettek.
- Jaj ne! - riadt fel halkan. - A sziréna... tegnap. - mondta maga elé.
- Mi? Micsoda? Milyen sziréna? - kérdezte türelmetlenül, de akkor a termbe belépett a magyar tanárnő és mögötte az osztályfőnök. - Mit keres itt Ili néni?
- A legrosszabbra számítok. - mondta rémülten.
A pedagógusok mindenkit a helyére utasított, majd Ilona szomorúan és halkan belekezdett beszédébe:

- Gyerekek! Azért jöttem most be, mert nem rég kaptam a hírt, hogy több osztálytársatokkal baleset történt. - halk sugdolózás tört ki erre. - Kérlek! Hallgassatok végig! - emelte fel kicsit a hangját, majd síri csönd lett. - Köszönöm. Dávid péntek este eltűnt, nem ment haza, miután motorozni indult unokatestvérével. Szombaton Balázst megtalálták átfagyva, de rokonát nem. A kórházba vitték és a rendőrök nyomozásba, kezdtek, hogy Dávidot megtalálják, ám eddig semmi eredmény. - kis szünetet tartott és lenézett, majd folytatta. - Vasárnap reggel Sándor apukája nem találta meg fiát és minden jel arra mutat, hogy elrabolták. - ekkor hangos tanakodás tört ki, de az osztályfőnök csendre intette az embereket. - Nos, a rendőrség nagyerővel keresi őt, de még nincs siker.
- Ki rabolná őt el ebben a faluban? - vágott közbe Zsolt.
- Nem tudom, de folytathatom? - nézett rá szúrósan.
- Elnézést. - mondta mély hangján.
- Köszönöm. - András és Tomi egymásra néztek rémült arccal és teljesen kiverte őket a víz. –
Az utolsó, amit elszerettem, mondani, hogy tegnap este Norbit megtámadta egy kutya és kezét súlyosan megsértette, ezért kórházba vitték. Ennyi. Mindenkit kérek, hogy mostantól jobban vigyázzatok magatokra, főleg este! - fejezte be mondókáját. - Köszönöm, kezdheti a tanítást! - fordult a tanár felé, majd kiment a teremből.

A diákok először teljes csendben ültek, azután pedig hangos beszélgetésbe kezdtek. Tomi odahajolt Andráshoz és ezt mondta:
- Sanyit is elkapta! - mondta teljes dühvel.
- Ez egyre rosszabb lesz. - szólt barátja.
Ekkor az osztályba Péter lépett be. Nagy csend támadt, majd miután elnézést kért késéséért, leült Zsolt mögé. A magyar tanárnő ezután elkezdte a tanítást.
- Hallottad, hogy mik történtek a hétvégén? - fordult hátra Zsolti.
- Igen, má mindent tudok. - mondta feldúltan Peti.
- Zsolt! Fordulj előre! - szólt rá hangosan a pedagógus.
- Jól van. - mondta unottan.
Az egész óra nagyon lassan telt el. Tamás és András feszülten és izzadva ültek a padban, Zsolt fejét támasztva feküdt, Péter pedig idegesen kuporgott helyén. Szünetben ők négyen leültek a folyosón, körbe egy asztalnál.
- Hallottad, hogy mi... - kezdte Tomi.
- Igen! - kiáltott fel Peti. - Mindent tudok.
- Sanyit tényleg elrabolták? - kérdezte Andris.
- A balfasz Norbit megtámadt egy kutya? - érdeklődött röhögve Zsolti.
- A fenéket! - csapott az asztalra. - A Sanyi apja, vasárnap véresen találta a galamb műhelyt és ott volt a fia ruhájának néhány szakadt foszlánya. Norbit pedig nem egy eb harapta meg, hanem egyáltalán nem tudják, hogy mi támadta meg. Ja, csakhogy nem is megharapták, hanem leharapták a bal keze fejét! - mondta egyre halkabban.

- Mi? - nézett már komolyan Zsolt barátjára.
- Ez van. - rágta a körmét. - Ezek igaz infók. Úgy hallottam őket anyámtól.
- Szerintetek, van összefüggés Dávid, Sanyi és Norbi támadásai között? - kérdezte szinte csurom vizesen az idegességtől.
Mindhárman ráfigyeltek, köztük Andris a legmeglepetten, hisz megegyeztek, hogy senkinek sem beszélnek arról, amit tudtak.
- Lehet köztük. Egy rohadt mutáns állat vagy tényleg egy kutya támadja meg itt minden éjjel az embereket. - indította meg a fantáziáját Peti.
- Szekálja itt a jó népet! - morgott Zsolti. - Az biztos, hogyha bármi is betolja a képét az udvarunkba, azt lecsapom a 38-as villás kulccsal. - mondta elégedetten.
- Persze. - nézett fel a plafonra András.

Akkor váratlanul megszólalt a csengő és ők elindultak be a terembe. Útközben Andris odasúgott barátjának:
- Szóval már Sanyi is halott, Norbi pedig súlyosan megsérült. A kérdés az, hogy tudja-e, hogy mi támadta meg. - nézett rá kérdően.
- Te Peti! - fogta meg a vállát Tomi. - Norbi, hogy van nem tudod?
- Azt hallottam, hogy sokkot kapott és nem emlékszik semmire. - válaszolta.
Az óra elkezdődött és a nap is lassan eltelt. A farkasembernek eddig három áldozata volt, de csak kettő túl élője. Tamás egyedül ment haza és találkozott Zsófival az utcán.
- Zsófia! Várjál!
- Ki az? Szia Tomi! - állt meg a lány.
- Hello! Remélem nem zavarlak.
- Nem.
- Akkor jó. Hogy vagy?
- Jól kösz.

- Figyelj, nem tudsz valami esetleg Balázsról? - kérdezte fejét vakarva.
- Azt mondta apukám tegnap, hogy fizikailag már rendben van, de lelkileg teljesen összeomlott. Nem beszél senkivel és enni is alig eszik. - mondta halkan visszaemlékezve a történtekre.
- Az nem jó. Köszi, hogy elmondtad... és Dávidról... van valami hír? - próbálta finoman felhozni.
- Nincs. - szólt síráshoz közeli állapotban, de erőt vett magán.
- Hé! - emelte fel könnyedén a lány arcát. - Akkor is megtalálják őt, tudom és neked is hinned, kell ebben! - bíztatta.
- Igen. Hiszek benne, de már semmi nem lesz a régi. - szipogott.
- De igen! - fogta meg két vállát gyengéden. Lassan magához húzta és átölelte. Pár percig egymás karjában voltak, majd egymás szemébe néztek. Zsófiéban könnycseppek gyűltek össze. - Légy kemény! - mondta.

Egy percig így álltak, majd elbúcsúztak. A lány összeszedte magát és tovább sétált, majd hátra fordult és mosolyogva nézett a fiúra, hogy mutassa már jobban van, azután tovább ment. Zsófia és Dávid nagyon jó barátok voltak, óvodás koruk óta és a lányt a kialakult helyzet iszonyatosan marta, hiába vigasztalta Tamás őt. A fiú viszont tudta, hogy osztálytársát, soha nem fogja senki sem látni, mégis bíztatta Zsófit.
Beesteledett. Tomi még lefekvés előtt kinézett az ablakán, de csak a fákat látta. Ma este nem mentek vadászatra, mert nagyon fáradtak voltak mindketten, pedig a történtek után még jobban meg akarták ölni a szörnyet, de erőre volt szükségük. Lefeküdt aludni, de rettegett, hogy egy újabb ember fog ma meghalni. Egyre jobban gondolkodott azon, hogy elmondjon mindent a szüleinek, így talán könnyebb lenne kinyírni a dögöt, de nem hinnének neki, ezért lemondott erről a tervéről.

Folyt. köv.