Péntek este

Péntek este van. Az utcák már régen sötétbe borultak. Én, éppen most érkeztem meg otthonomba egyik haverom házibulijáról. Most az egyszer sikerült kibírnom pia nélkül. A sör viszont fogyott bőven! Ahogyan hazaértem, nyomban ledőltem a kanapéra: igen kimerítő volt ez a mulatás! Ahogy feküdtem sötétkék bútoromon, a hasam korogni kezdett. Elvonszoltam magam a hűtőhöz, kinyitottam: üres! Hát persze!
– Direkt nem vettem ma reggel semmit! Az a gond hogy a bulin nem volt semmi ehető kaja –mondtam magamban.

Nagy nehezen erőt vettem magamon és felvettem újra kabátomat és kimentem az utcára abban a reményben, hogy hátha nyitva van még valami bolt este negyed tízkor. Egy CBA volt a legközelebbi üzlet, amit a környéken ismertem. Ez itt volt két utcával arrébb. Fogtam magam, s a hóesésben elindultam a házam előtti úton, a másik oldalon elfekvő járdára. Amint átértem, indultam a legrövidebb irányba. Ahogy itt mentem, egy jégpályává változott részen elhasaltam. Bevertem a könyököm és a fejem, de semmi különösebb gond nem született belőle. Feltápászkodtam és továbbindultam.

A fák zörögtek körülöttem és még a szél is felerősödött. Az út felénél egy olyan szakaszhoz értem, ahol nem volt lámpafény. Félelmetes volt. Az egyik fán egy bagoly huhogott, a másikon gerlék és galambok dörmögtek. Az egyik ház mögül egy sárgás szempár bámult rám. Egy kutya. Kóbor kutya volt. Elindult felém. Én megtorpantam. A szívem a torkomban dobogott, nem mertem megmozdulni. Szememet körbejártattam a földön és egy nagyobb követ vettem észre, amit felkaptam és hozzávágtam a kóborhoz. Az megijedt, majd elrohant. Már kocogtam szinte, a félelemtől remegni kezdett a lábam. Végre arra a pontra érkeztem, ahol volt már újra világítás. Mentem előre, majd jobbra az egyik saroknál, azután egyenesen. Már a távolból látni véltem a CBA fényeit. Tehát még nem zárt be! Szívem hírtelen feldobbant, tempómon újra gyorsítottam.

Szinte futottam, amikor rémületemben újra elestem. Egy fekete alak jelent meg előttem. Egy hajléktalan volt. A földön feküdt az egyik ház sarkában. Szeme fennakadt, tekintete üres volt: megfagyott…
Most már rohantam. Gondoltam, visszamegyek, de már nem volt hozzá semmi kedvem… Ott van a halott is, ha elmegyek az otthonomhoz, de ott van még a kutya is, ha nem ment még el. Akkor is bemegyek abba az átkozott áruházba!

Mostanra már egyre elálmosodtam. Mikor odaértem a CBA-hoz, egy tábla volt az ajtón: ’ZÁRVA’. Hát persze! Hogy is lehettem ilyen idióta. Fél tízkor mit keresne még nyitva egy CBA egy kisvárosban? Leültem a bejárat elé. Kifújtam magam, majd elindultam hazafelé, félretéve minden rettegést. Mentem, mentem, mikor újra megláttam az öreget úgy, hogy még csak nem is számítottam rá. Hatalmasat nyögtem, majd testem a vizuális kín elől ájulásba menekült.

Reggel az utcán ébredtem fel. Még szürkés volt minden. A fejem hasogatott, a könyököm fájt, ahol beütöttem. Elindultam újra a CBA felé, de utamon megbotlottam valami puhában. Gyorsan visszanyertem az egyensúlyomat, majd megnéztem mi volt az. Megdöbbenve láttam, hogy az én vagyok, üveges, értelmetlen, üres tekintettel fekszek a hóban. Ahogy eljutott hozzám a felismerés, egy nagy robbanás, fehérség és nyugalom következett. Körbenéztem újra és azt vettem észre, hogy egy szürkés ködön fekve szállok fel az égbe, csukott szemmel, miközben életem minden másodperce egy szempillantás alatt lejátszódott előttem, majd egy üres, fehér szobában ülök, kezemben egy tollal és egy füzettel, amibe leírtam Nektek ezt a történetet.