Az éjszaka teremtménye I. 4. rész

Másnap András iskolába menet az utcájukban egy rendőrautót látott meg az egyik lakás előtt. Lépteit lassabbra vette, hogy hallja mit beszélnek ott az emberek.
- Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a férjét! - mondta bíztatóan a rendőr. - Viszontlátásra!
- Viszontlátásra és köszönöm! - szólt oda rekedt torokkal egy középkorú nő.

A fiú azonnal megállt, amint e szavakat meghallotta. Fejét visszafordította az ő háza felé és elgondolkodott. Azután viszont amilyen gyorsan csak tudott, sietett a suliba. Még Zsoltot is megelőzte, olyan korán beért, de Tamás sem késett túl sokat. Megosztotta vele legújabb hírét, és mindketten felfogták, hogy a farkasember tegnap éjjel is lecsapott.
- Ez nagyon nem jó. Hemzseg a zsaruktól a falu. - mondta Tomi. - A végén az lesz, hogy kijárási tilalmat rendelnek el. - bosszankodott.
- Igen. Még pár eltűnés és hivatalosan is vészhelyzetet rendelnek majd el, nézd csak meg!
- Ettől tartok a legjobban. - sóhajtozott.

Az eget sötét felhők takarták el. A nap fénye nem tudott áthatolni rajtuk és nappal is elég sötét volt, ám estére mindig kitisztult. A hó mióta lesett, szinte egy centit sem olvadt és a még hidegebb volt mint eddig. A szél is felerősödött, főleg esténként, ez miatt dermesztő fagy volt állandóan.
Délután, miután Tamás hazament, teljesen váratlanul felhívta legjobb barátja, de rossz hírt közölt vele:
- Nem tudok ma este elmenni. - mondta halkan.
- Mi?! - riadt fel. - Miért?
- Azért, mert nem engednek ki. Hallottak az eltűnt osztálytársaimról és este nem engednek ki sehova.
- Akkor szökjél ki! - javasolta feszülten.
- Nem megy. Ilonka szinte őrt áll és...
- De ő is elalszik egyszer! - szakította félbe.
- Ez nem megy haver. Ma nem. Várnunk kell holnapig. - szólt.
- Akkor elmegyek nélküled. - határozta el magát.

- Ne! Várj holnapig!
- Muszáj elintézni azt a dögöt! Ma éjjel is meg fog halni valaki! - hangsúlyozta.
- Tomi, holnap kinyírjuk, de légy szíves várj meg engem! Érted? Nekem is megölte a barátaimat, ahogy neked! A fenébe a bosszú jár nekem is! - emelte fel hangját. Csönd következett egy kis ideig. - Ott vagy még?
- Igen. - eresztette le hangját.
- Megteszed, amire kértelek?
- Meg.
- Akkor holnap.
- Ja. Hello!
- Helóny!
Letették a telefont, Tomi a székébe maradt és csak bámult maga elé, András pedig kifújta a levegőt, majd bement a szobájába.

Az este beköszöntött. Zsolt úgy döntött, hogy a matek leckét inkább majd lemásolja valakiről, mert ezt ő nem értette. Elpakolta táskáját és kiment a nappaliba, hogy ejtőzzön egy kicsit, öccse Gyula, már nézte a tévét, de Zsolti csak ült nézett maga elé. Hírtelen egy nagy csattanást hallott és hátra nézett. Apját látta meg bedöcögni a házba, csupa retkesen. Egy nagy termetű, izmos, kicsi, középkorú férfi volt ő, rövid, fekete hajjal és bajusszal.
- Megjöttem! - ordibálta szét a lakásba.
Anyja Judit, a konyhában csinálta a vacsorát és szeme se rebbent, mikor férje megjött. Gyula odament hozzá és egy csókot nyomott a fejére:
- Mi lesz a kaja anyukám? - kérdezte.
- Rakott krumpli. - válaszolta mosolyogva.
- Az nagyon jó. - mondta és rávágott egyet felesége fenekére.
- Na! - riadt fel. - Inkább fürödj meg, mert retkes vagy. - javasolta.
- Megyek már. - szólt és mikor elindult egy jókorát fingott. - Hú, ez, de jól esett.

A nappaliban Zsolti öccse nevetett, miközben apját nézte, ahogy bebaktat a nappaliba.
- Na mi a helyzet skacok? - kérdezte tőlük hangosan.
- Semmi. - mondta egy hangúan Zsolt.
- Semmi? Az nem túl sok. - tűnődött, majd bement a fürdőszobába.
Vacsora után Judit is lezuhanyzott, férje egy döböz sört még megivott és elaludt a nappaliban, Zsolt bekapcsolta a számítógépet, Gyula pedig felment az emeletre és a szobájában játszott valamivel.
Mikor tíz óra elmúlott, Judit benézett fiához, hogy mit csinál, azután pedig azt mondta:
- Már ideje lenne kikapcsolni azt a gépet nem, gondolod? Holnap iskola.
- Igen, már csinálom. - nyugtatta meg anyját, ki ezután jó éjt kívánt és elment lefeküdni.

Miután a gép kikapcsolt, az ágyra vette magát és elővette a bicikliváltókról szóló magazinját, és olvasni kezdte. Már vagy negyedórája azt nézegette, amikor oda kintről zajt hallott. Azonnal felállt és az ablakhoz sietett, de nem látott semmit. Lassan megfordult és kezében olvasta tovább az újságot. Hírtelen mögötte, közvetlenül az üvegnél egy fogsor látszódott, majd egy egész fej és szemével bámulta a fiút. A szoba lámpája jól megvilágította a farkasember pofáját, de Zsolt nem fordult hátra, hogy megnézze, mi is van éppen mögötte. Letette a lapot az ágyra, ám ekkor a lény elszaladt és a fiú hátra hajolt. Oda battyogott az ablakhoz, de most sem látott semmit. Vállat vont és már épp el akart menni, amikor újabb zajt hallott a garázs felöl. Lekapcsolta a villanyt, hogy jobban lásson, majd észrevette, hogy valaki a műhely ajtót feszegeti.
- Feri! Te büdös cigány, kinyírlak! - mondta idegesen.

Felkapta ruháit és halkan, de gyorsan kiment az előtérbe, ahol felhúzta cipőjét és kabátját, majd kivágtatott. Anyja és öccse fent aludtak már, apja pedig a díványon horkolt mély álmában. Csöndben lépett előre, nehogy bárki is meghallja. Odaballagott a garázshoz, de az ajtó tárva-nyitva volt. Mielőtt beballagott volna jól körül nézett az udvaron, de nem látott semmit. Azután nyitott csak be a műhelybe és ott felnyomta a lámpát. Mindent rendben talált, de akkor észrevette, hogy kerékpárja nincs a helyén, sőt sehol sincs.
- Te rohadék, ha bántod a cangámat kiheréllek! - csattant ki.

Megragadta a legnagyobb villáskulcsot és kirontott az udvarba. Mocorgást hallott a kert felöl, azért arra vette az irányt. Nem találkozott senkivel és semmivel egy jó ideje, miközben kutatta a nyomokat. A reményt, hogy bicikliét még egyben megtalálja nem adta fel, ám ekkor valami keményet dobtak a hátához.
- Mi az isten? - riadt fel.
Hátra fordult, de senkit nem látott, bár elég sötét volt. Lehajolt, hogy megnézze, mivel dobták meg és akkor felfedezte, hogy a kerékpárja váltója volt az.
- Te mocskos cigány! - ordított fel dühében.

Amint pár lépést előre tett, a levegőből hírtelen valami pont a fiúra esett, ami a földre döntötte. Mikor feleszmélt azt látta, hogy saját biciklie az, amit az előbb rá dobtak. Teljesen tropa volt már a canga, ezt még javítással sem lehetett olyanra megcsinálni, mint amilyen régen volt. Kezét és lábát is beverte, mikor rázuhant, de nem érdekelte, iszonyú haraggal állt föl és rohanni kezdett az udvarra. Ott körülnézett és meglátta, hogy a hintaágyuknál egy termetes alak áll. Gondolta már, hogy nem Feri az, de megfogta a villáskulcsot és teljes erejéből rávágott hátulról az idegennek, de az csak egy kicsit billent meg, pedig ez az ütés még egy felnőttet is térdre terített volna.

Zsolt csak ámult a meglepetéstől, ám akkor egy nagy pofont kapott hírtelen a lénytől és több métert hátra esett. Kezéből kiesett a szerszáma, így tehetetlenül feküdt a hóban, arcát fájlalva. Szinte még fel sem eszmélt, amikor látta, hogy a farkasember ráveti magát, de gyors reflekszének köszönhetően elhajolt előle és mellette ért földet. Ekkor nézett csak föl támadója arcára és látta meg benne a szörnyet.
- Mi a szar vagy te? - kérdezte ámulva.

Rögtön azután megragadta a fiút két karjánál és arcába üvöltött. A nyála Zsolt orcájára csöppent és szinte megállt az idő, amikor egymás szemébe bámultak, a szörnyé szinte izzott, de a fiú csak fürkészte ellenfelét. A farkasember, körmeit bele mélyesztette az oldalába, annyira, hogy már vérzett is áldozata teste. Visszatérve a valóságba azonnal ráeszmélt, hogy nagy bajban van, de már késő volt, érezte amint felemelkedik a talajról és elhajítja őt. Hosszan szállt nyugodtan, majd egyszer csak valami nagyon keményre érkezett, de nem a földre, hanem a hintaágyukba, ami a nagy lendülettől azonnal leszakadt. Zsolti a hátát nagyon fájlalta, jobban, mint oldalát, ahol a lény belemélyesztette karmait és alig kapott levegőt. Köhögött, de csak rosszabb lett, majd oldalra fordult. Ájulása előtt még utoljára látta, hogy a farkasember feléje sétál lassan, de már nem tudott megmozdulni, becsukta szemeit és utána minden hang elnémult.

Szerda reggel, András egyedül várta barátját és Zsoltot, de csak Tamás jött meg közülük. A köszönésen kívül mást nem mondtak egymásnak, csendben ültek a teremben. Várták, hogy valaki megjöjjön és akkor már nem, lesznek ketten ebben az ostoba helyzetben. Tomi haragudott barátjára, amiért tegnap nem vadásztak és ezért nem beszélt vele, András pedig tudta, hogy ez miatt nem szólal meg. Zsolti, bármennyire is várták nem jött meg, de a többiek igen, ám miután már be is csöngettek, mindketten aggódni kezdtek. Tamás végül legyőzte makacsságát és megszólalt:
- Hol van az a nagyképernyős?
- Nem tudom, de remélem nem esett semmi baja. - bizakodott.
- Azt én is ajánlom, ha szerencsénk van csak beteg lett a gyökér.

Egész nap nem jött meg a fiú, így a dolog két esélyes maradt számukra: vagy tényleg elkapott valami náthát, ami télen nem ritka, vagy a legrosszabb, találkozott a farkasemberrel. Az utolsó óra Edittel volt megtartva és utána áldták az eget a diákok, hogy végre elszabadulhatnak az iskolából. A tanárnő lassan felballagott a tanáriba és ott ledobta sok cuccát. Csak ő volt benn, de nem sokára többen is jöttek és maradtak egy ideig, de végül csak Edit tartózkodott a szobában. Odakint már sötét volt, mert késő délután eléggé hamar lemegy a nap. Úgy döntött, hogy ideje hazamenni, majd felállt és ott hagyta a papír munkáját, amit eddig csinált. Kifele menet pont találkozott az igazgatóval, ki még az irodájában dolgozott.
- Hello Zoli! Te itt vagy? - kérdezte meglepődve a tanárnő.
- Igen, sok elintézni valóm van sajnos. Te indulsz haza? - érdeklődött.
- Most indulok. Jó munkát! Hello!
- Kösz! Hello!

Búcsúztak el egymástól. Szinte minden tanár tegezte Zoltánt, ő nem szerette, ha magázzák a kollégái, hiszen végül is ő is tanár volt. Bement az irodájába, majd folytatta hosszan tartó tevékenységét. Edit felvette kabátját és sálját, azután pedig kint az udvaron felült a bicikliére és elindult. Mindig kerékpárral jött dolgozni, persze elég régi volt már szerencsétlen kétkerekűje, de attól még szeretett ezzel járni. A hó miatt különösen lassan ment, egy gyalogos is leelőzte volna, ám ő így tartotta biztonságosnak.
Tamás, ahogy megbeszélték elindult a találkahelyre, de váratlanul anyja rá szólt:
- Nem igazán szeretem, hogy majdnem minden este kimész. Mostanában elég érdekes dolgokat hallok a boltban.
- Mit? - kérdezte, miközben szíve vadul dobogott. Sejtette, hogy Judit elől nem tudja sokáig eltitkolni az "eltűnéseket" a faluból, hisz boltvezető volt, így könnyen hírt kaphat az eseményekről. - Miket hallottál? - kérdezte egyre jobban kimelegedve.
- Azt például, hogy Dávid eltűnt és még ma sem találták meg és azt is, hogy Norbi kórházban van, mert megtámadta egy kutya, ilyeneket. - mondta.
- Igen. Én is hallottam ezeket. - szólt lélegzet vissza folytva. - Akkor ma nem maradok kint olyan sokáig jó? - próbálta megenyhíteni anyját.
- Nem akarom, hogy kimenj! Az- az ugrató már készen van, Andrissal ki is próbáltátok, mit csinálsz még rajta? - kérdezte idegesen.
- Ja, kipróbáltuk és jó szar lett, most azt finomítom hétvégére. - hazudott tökéletesen. - Ma még had menjek ki, holnap nem fogok. - ajánlotta fel.
- Jó, de holnap tényleg nem mehetsz ki! - mondta szigorúan.
- Köszi! - mondta, majd kilépett a teraszra és kifújta a levegőt. - Ez húzós volt. - nyugodott meg pár perc múlva.

Edit éppen Tomiék háza előtt hajtott el nem rég és tovább ment. Közel lakott Norbiékhoz és ennek szegény fiú egyáltalán nem örült, de most már mindegy neki. Nem sokára otthon lesz a tanárnő, de még mindig nagyon lassan haladt és egy olyan útrésznél volt, ahol két oldalról szántóföld vette körül. A tücskök ciripelésén kívül mást nem hallott, ám hírtelen futás hangra lett figyelmes. Olyan volt, mintha egy kutya kergetne valamit, de miután oldalra kinézett a sűrű bokorból, ami az út mellett volt, egy hatalmas alak ugrott rá. Kerékpárostól eldőlt és nagyon beütötte magát, fájlalta minden porcikáját, hisz már nem volt annyira fiatal, hogy egy ilyen esést kibírjon. Egyáltalán nem volt forgalom ebben az utcában, kevés autó szokott erre járni, főleg este és ez volt a szerencséje, ha még egy kocsi is neki ment volna, akkor biztos, hogy nem kelt volna föl többé.

Lassan feltápászkodott nagy, jajveszékelés közepette, de ekkor kinézett maga mellé és tőle pár méterre támadóját látta meg a lámpa fényében. Ott állt a farkasember teljes nagyságában, kiéhezve egy kis húsra.
- Uramisten! Uram iste... - kapkodta a levegőt az ijedségtől, de ezután az éhség megtette hatását és rávetette magát a nőre.

Az hiába akart rohanni, egy lépés után megragadta fekete göndör haját és kitépett egy darabot belőle. Ordítva esett össze szerencsétlen tanár, már segítségért kiabálni sem volt ereje. A lény megmarkolta a fejét és karját, majd hatalmas fogait a nyakába mélyesztette, újra és újra. Edit úgy érezte, mintha szögeket vertek volna a bőrébe és ezt nem bírta, vére belepte ruháját és fél arcát, majd lassan lecsukta szemeit, amikor már semmit nem érzett és testét elengedve a vadállat, a betonra zuhant holtan. A farkasember felüvöltött egyet az égre bámulva, azután pedig neki látott a tetem elfogyasztásához.
András és Tamás lassan haladtak a szántóföldön, a talaj egyeletlen volt. Ott folytatták, ahol abbahagyták múltkor a kutatást, a feszültség már elmúlt, ami kettőjük között volt. Nem jártak eredménnyel eddig, semmivel és senkivel sem találkoztak, ám váratlanul a zseblámpa fényében Tomi lábnyomokat vett észre:
- Ezt nézd meg! - szólt barátjának halkan. - Pont úgy néznek ki, mint amilyenek nálunk voltak legelőször.
- Akkor csak óvatosan. Az a dög a közelben lehet! - figyelmeztette.
- Kövessük! - javasolta, majd elindultak.

Igen nehéz volt a lény nyomában lenni, főleg a merülő lámpa miatt. Amikor már majdnem feladta az elem a szolgálatot, Tomi maga kapcsolta ki és megállt, azután az előtte elterülő fákat nézte.
- Mi az? Nem látod már a nyomokat a sötéttől? - kérdezte barátja.
- Nincsen több nyom öregem, ez a szemét felmászott a fára és onnét ment tovább ágról ágra. - szomorodott el.
- A fene. - idegeskedett.
- Akkor is elkapjuk! - mondta határozottan. - De nem ma. Vissza kell indulnunk, neked is és nekem is. Anyám leszólt indulás előtt, már nekem sem lesz olyan könnyű kijönni, sőt, holnap nem is tudok. - mondta zavartan.
- Mert? - nézett rá meglepődve.
- Csak így tudtam ma eljönni, ha holnap nem megyek ki.
- Akkor próbálj meg kiszökni! - javasolta.
- Nem megy. Abba a csapdába estem, amibe te tegnap. - vallotta be.
- És még te hordtál le engem ez miatt!
- Bocs! Csak nagyon idege...
- Tudom. El van felejtve. - nyugtatta meg barátját.
- Kösz! Remélem pénteken, és szombaton kitudok, menni azért.

Ezután visszafordultak és hazamentek. Csütörtökön, másnap, Zsolti még mindig nem ment suliba és egyre jobban aggódtak a barátok miatta. Viszont reggel az első óra Edittel lett volna, ám osztályfőnökük, Ilona jött be. Elmondta, hogy ma ő helyettesít, mindenkiből kitört az öröm, hogy végre lehet egy nyugodt napúk, de Tomi és András egyáltalán nem örültek ennek. Sejtették, hogy valami itt nem stimmelt, ezért óra végén odamentek a tanárnőhöz és megkérdezték:
- Edit néni beteg, azért nem volt ma?
- Nem. Nem tudom, hogy miért nincsen ma iskolában. Egyszerűen nem jött be és nem is telefonált ide, hogy beteg vagy ilyesmi. - próbálta nyugodtan mondani, de szeme sokat elárult. Nem tudott hazudni nekik, már túl rég óta ismerték és tudták, hogy történt valami a tanárnővel, csak nem merte elmondani. - De rendes tőletek, hogy érdeklődtök. Sziasztok!
Ezután elmentek az ablakhoz és beszélgetni kezdtek.
- Nem tetszik ez nekem. - mondta Tamás.
- Láttam, hogy hazudik. - szólt András.
- Én is.
- A nyakamat rá, hogy elmondták reggel neki, hogy miért nincs suliba a tanárnő.
- Igen. Nem merem még kijelenteni, de szerintem...
- Ja. Őt is elkapta. - vágott közbe.
- Holnap én kapom el! - szólt feszülten.
- Elkapjuk! - határozta el magát. - És Zsolti? Szerinted?
- Nem tudom, nem hiszem, hogy még látjuk őt. - mondta szomorúan.

Lehet, hogy nagyképű volt, de attól még bírták, Andris is, aki állandóan marakodott vele. Editet pedig igaz nem szerették egyáltalán, ezt azért még ők sem kívánták neki, hogy íly csúfosan érjen véget az élete.
Délután, mikor Peti és Tomi kivételesen együtt mentek haza, vad kutya ugatásra lettek figyelmesek. Tamás kicsit megrémült, de azután észre vették, hogy egy macskát üldöznek az ebek. Csendben haladtak, nem szóltak egymáshoz, majd mielőtt elváltak volna Péter megszólalt:
- Te nem tudsz semmit ezekről az állítólagos "eltűnésekről"?
- Nem. Annyit tudok, mint te. Miért? - kérdezte kicsit ijedten.
- Csak azért, mert az Andrissal állandóan dumáltok, másoktól távol, mintha valami titkotok lenne. - faggatta tovább.
- Eddig is ezt csináltuk. - próbálta leplezni magukat.
- Az igaz, de nem ennyire. - makacskodott.
- Figyelj, nem akarlak megsérteni, de ha még lenni is titkunk, akkor sem mondanám el neked, oké? - fakadt ki.
- Jó! - mondta hangosan. - Vettem az adást, csak megkérdeztem.

Pár méter után elváltak az utjaik, de Peti még egy kicsit figyelte Tomit. Nem bízott benne, jól ismerte, bár nem voltak a legjobb barátok, viszont egy napon és ugyanabban az évben születtek. Ez volt a legnagyobb közös dolguk egymásban. Végül ő is elindult haza.
Mikor becsukta a bejárati ajtót, ledobta táskáját és cipőjét, majd a konyhába ment.
- Megjöttem anyu! - szólt, de válasz nem érkezett. - Van itthon valaki?
- Itt vagyunk fenn! - szólt egy női hang. - Kaja a hűtőben, ha éhes vagy.
- Na ná, hogy éhes vagyok a rohadt életbe. - morogta magában.

Szülei elváltak, anyjával és öccsével lakott egy házban. Még kicsi volt testvére, óvodába járt, de már tudta hogyan kell idegesítenie a bátyját. Péter nagyon szerette az anyukáját és ha valaki szájára vette vagy megbántotta, azzal szemben keményen fellépett. Leült a fotelba és kanalazni kezdte a lecsót, ami az ebéde volt. Ő egy visszafogott gyerek volt, de ha adtak rá okot, akkor begurult ő is, de ekkor viccesen és puhányan verte meg az illetőt. Nem túl jó tanuló, de igyekszik, hogy ne bukjon meg semmiből, eddig sikertelenül. Órákon halkan, de állandóan beszél. Imád motorozni és számítógépezni, kedvenc sportja pedig a kosárlabda. Szülei elváltak, anyjával és öccsével élnek egy házban.

Reggel Tomi úgy ébredt, hogy szinte felriadt rémálmából. Mostanában elég sokszor fordult elő nála... vajon miért? Gyorsan összeszedte magát és neki látott a napnak. A suliban nem történ semmi érdekes, Zsolt és Edit tanárnő még mindig nem jöttek iskolába, talán soha többé nem is fognak. Órák után András és barátja megbeszélték az estét, hogy hogyan is lesz, majd hazamentek. Péter is elballagott, de mivel egy újabb egyest kapott, nem volt túl nagy kedve sietni.

Rekord lassúsággal ért haza és nem is beszélt anyjával, egyből az emeletre ment. Félt tőle, legutóbb is elégé kiakadt rá és ha most megtudja, hogy nem sikerült a javítás neki biztos, hogy lebassza.
Este, a vacsora után erőt vett magán és elmondta, hogy mi történt a suliba, és ahogy sejtette, anyja ordítani kezdett vele:
- Már megint egyest kaptál! Miért nem tanulsz rendesen? Egy nyanvatt kettest olyan nehéz összehozni? Legalább annyi lenne minimum, de megint... - fortyogott a dühtől. - Na tűnj föl tanulni, de most rögtön!
- De ma péntek van. - mondta.
- Nem érdekel! Ma és holnap is tanulni fogsz, és jövő héten kijavítod ezeket a rossz jegyeket!
- Most ne csináld! - ellenkezett.
- Gyerünk! - mordult rá. - És ne lássam meg, hogy bemered kapcsolni a gépet, mint múltkor.
- Nem fogod! - morogta magában, miközben hangosan felment az emeletre.

Anyja kicsit még ott maradt az asztalnál, azután kiballagott a teraszra. Peti idegesen csapkodta a cuccait és közben halkan káromkodott, majd leült és olvasni kezdett. Pár perc múlva viszont sikítást hallott lentről, felállt és kinyitott ajtón leszólt:
- Anya! Minden oké? - választ nem kapott. - Anya! - újabb csend következett, majd leindult a lépcsőn, amikor öccse kinézett a szobájából. - Menj vissza és játsszál! - mordult rá testvérére, aki meg is tette szó nélkül amit kért.

Mikor leért, nem talált senkit, viszont a terasz ajtó nyitva volt. Felvette kabátját és papucsát és kiment, majd ott megtalálta anyját a hóban állva. Odafutott gyorsan, majd megkérdezte:
- Mi történt?
- Láttam valakit vagy valamit.
- Hol? - kérdezte feszülten.
- Ott a fák között, de...
- Nem esett bajod? - kérdezte aggódva.
- Nem, de... - mondatát nem tudta befejezni, mert fia már rohant is a fákhoz. - Peti gyere vissza! - szólt oda neki.
- Menj be! - hangzott a válasz, miközben futott.

Kertjük végében sűrű erdő választotta el őket a szántóföldtől, ami csak úgy mint Tomiéknál, náluk is. A fenyők ágain keresztül kutatta a fiú azt, akit anyja látott, de semmi nyomát nem fedezte fel. Lassan megállt és kifújta magát egy kicsit, az egyik fának dőlve. Lehelete látszódott a levegőben, majd fürkészően körülnézett, de csak növényeket látott, hallotta viszont anyját, ki a nevét ordította folyamatosan. Már éppen azon volt, hogy visszaindul, amikor hópelyhek kezdtek hullani a fejére és egyszer csak egy nagy huppanást vélt, hallani mögötte. Megfordult ám akkor egy hatalmas ütést kapott a tarkójára és összeesett. Teste eldőlt a hóban, mint egy tehetelen hal és elájult. Utolsó képe, amit látott eszmélet vesztése előtt, két szőrös láb volt, amint mellette áll.

A telihold megvilágította a terepet Tamás és András előtt. Könnyebben haladtak, a zseblámpát is alig kellett használniuk. "Felszerelésükkel" haladtak a hóban, már vagy egy fél órája, amikor Andris megszólalt:
- Hamarosan vissza kell indulnom.
- Tudom. - nézte meg óráját. - Nekem is. Így is csoda, hogy kiengedtek. - morgolódott.
- Miért?
- Azért... - kezdte mondani, miközben visszafordultak. - mert, nagyon féltenek. Azt akarják, hogy szokjak le végleg, erről az esti kis kimenésemről.
- Aha, ez érthető.
- Ha megtudnák, hogy mit csinálunk itt mi minden este... hú, akkor tuti, hogy szétvernének. - mondta mosolyogva.
- Ja, engem is. Az Ilonka hozná a seprűt és szét ütné a fejemen. - gondolta, mialatt röhögött.
- Téged mindig vernek otthon. - nevetett barátján.
- Nem. - ellenkezett komolyan. - Csak nagyon szeretnek.
- Azt látom. - ütötte meg finoman Andrást, majd előre nézett és egy alakot látott meg közeledni nagy sebességgel. - Vérfarkas! - üvöltötte, majd ellökte barátját a vadállat útjából és kitartotta oldalra fejszéjét.

A farkasember úgy rohant, mint akit üldöznének és pont beleszaladt a baltába, de fellökte Tomit a nagy lendületével. Üvöltve állt meg pár méterre tőlük, majd kiszedte a szerszámot az oldalából és eldobta.
- Úristen! - mondta András felállva.
Egymás mellé álltak, velük szembe pedig az ellenfelük. Szó szerint farkas szemet néztek vele, majd Tomi megszólalt halkan:
- Újra találkoztunk hát.

Ezután a dög felüvöltött és rohanni kezdett feléjük, Tamás két hosszú és éles csarvar húzót kapott elő, András pedig jól megmarkolta a baltáját. Mikor már majdnem hozzájuk ért, egymásra néztek, majd rohanni kezdtek a fiúk két különböző irányba. Tomit kezdte követni üvöltve, aki ahogy csak tudott rohant. Barátja észrevette, hogy biztonságban van, ezért utánuk szaladt és elővett egy fémlemezt, majd elhajította. Nem talált célba, így elővett még egyet és teljes erejéből eldobta, mely villámgyorsan belehasított a farkasember hátába. Az felüvöltött a fájdalomtól és megállt épp mikor már elérte volna Tomit.

Ezt a kis időt ragadta meg az üldözött és a két "fegyverét" beledöfte ellensége mellkasába. Igen nehezen hatolt állt a bőrén és a húsán, de végül sikerült elég mélyre nyomnia. A vér kibuggyant a testéből és szürke szőrét ellepte, mely ráfolyt a fiú kezére is, ám ekkor egy pofont adott neki és elterült a földön. Rá akarta vetni magát, hogy elharapja a torkát, de ekkor egy újabb csattanást lehetett hallani, mert András belevágta fejszéjét. Ordítva állt fel a szörny, ezzel elvesztette egyensúlyát a fiú és hátára esett.

Vadul rángatózni kezdett a vérfarkas, a benne álló szerszámok miatt és ekkor keltek fel a barátok, majd távolodtak el egy kicsit. Nézték, ahogy egyenként kiszedi a csavarhúzókat és a fejszét testéből és üvölt a fájdalomtól.
- Vonuljunk fedezékbe! - lihegett Tamás.
- Menjünk, gyorsan!
Visszaszaladtak oda, ahol találkoztak vele és megkeresték az eldobott baltát. Most sehol nem látták a lényt. Túl sötét volt, bár a Hold szépen világított.
- Megtaláltad már? - kérdezte András izgatottan.
- Még nem! - idegeskedett Tomi.
Zseblámpájával kutatta a havat, hátha fegyverére akad, de nehezen és lassan ment a dolog.
- Mid maradt még? - kérdezte miközben a tájat, kutatta a vérfarkas után.
- Van egy csavarhúzóm és egy metszőollóm. - mondta, majd egyszer csak ott volt előtte a fejsze. - Megtaláltam! - üvöltötte.
- Vigyázz! - ordította.

Tomi hátra nézett és ott állt vérző sebekkel a farkasember. Lihegett egyet, majd megindult és a fiúra ugrott, de ő kitartotta baltáját maga elé és beleszaladt. Kihúzta bőréből, erre ordított egyet a dög és hátra lépett, vére beborította a fiú kabátját. Ekkor érkezett meg hátulról barátja, ki kétszer belehasított a szörny hátába és az vadul megfordult és kezeivel próbálta lecsapni támadóját, ám András mindig elhajolt előle. Miközben ők ketten küzdöttek Tomi felállt és elővette maradék felszerelését, azután pedig a kalimpálózó farkasember mögé lépett.
- Dögölj meg! - ordította és teljes erőből a két oldalába szúrta szerszámait.

Ekkor felüvöltött a fájdalomtól és hátra fordult, hogy megölje, ki ezt tette vele, de mielőtt bármit is tett volna, András baltáját az egyik lábába vágta, annyira, hogy nem tudta kihúzni. Ez már elviselhetetlen volt a szörnynek, de egyik mancsával pont fejbe találta Andrist, ki pár métert elrepülve tett meg, majd hátára megérkezett. Tamás azonnal odarohant hozzá, mialatt a vérfarkas sebeiből vérezve gugolt a hóban.
- Jól vagy? - kérdezte riadtan.
- Igen, csak szédülök.

Segített felállni neki, de ekkor ellökte Tomit, pont akkor, amikor az éjszaka teremtménye rávetette magát barátjára. Andráson feküdve a szörny nem habozott és vállába harapott, amitől a fiú felordított. Saját vére ellepte kabátját és a nyál is mellyel, beterítette támadója. Az ájulás szélén állt, amikor az arcát vette célba a lény, hogy befejezze munkáját. Nem hitte volna, hogy ebből a csávából kitud, mászni és feladta, levegőt is alig kapott a rá nehezedő súly miatt, ám ekkor üvöltve leszállt róla a dög. Szemével követte az állatot, amint egy hatalmas fakaró szerűség áll ki az oldalából.
- Nesze te dög! - ordította Tomi, aki beleszúrta az ágat.
A farkasember már nagyon lassan tudott csak mozogni, majd mikor megcsapta egy másik ággal az arcát a fiú, végleg elveszette egyensúlyát és a földre zuhant. Kihúzta testéből a rönköt, majd Tamás a szívére célozva beledöfte a tehetetlen lénybe. Még utoljára felüvöltött a vérfarkas, majd lassan lecsukta szemét épp úgy, mint áldozatai. Ezután odarohant barátjához, majd fölé hajolt és ezt kérdezte:
- Úristen! Jól vagy? Hallasz?
András viszont nem tudott válaszolni, majd homályosodni kezdett barátja arca és utána végleg eltűnt...

Vége.