Történetek

- Igen? És? - türelmetlenkedett Szkálli.
- A nő a konyhapadlón hevert nem egészen öt perccel később, és rosszabb bőrben volt, mint a két hetes vízhullák. Ráadásul miután megnézték, kaptak egy-egy sms-t a mobiljukra, hogy hét nap múlva meg fognak halni.
- Ez valóban elég érdekes, Murdel. Gondolom, bele akarod vetni magad az ügybe.
- Eltaláltad. És ez több mint érdekes...

Ahogy száguldottam, egy kislány jött ki az egyik ház kapujából. Az a kislány volt az!
Fékeztem, de nem volt elég hatásos a műveletem, de szerencsére ő észrevett és hátraugrott. Mikor megálltam és megfordultam, az édesanyja hangosan lecseszett azért, hogy nem tudok vigyázni másokra. Én halkan bocsánatot is kértem. Abban a pillanatban a kislány berohant a házba. Én elköszöntem és most már lassabban, de nyugtalanul indultam tovább. Úgy 10 órára értem haza. Levettem a futóműveimet és...

A terve bevált, amikor megpillantotta a porfelhőben felé közeledő alakot. Bízott benne, ha pontosan céloz, a kezeit a golyó nem sebesíti meg. Kénytelen volt kockáztatni, hiszen tudta, hogy a lány rettentő jól verekszik, közelharcban esélye sem lenne ellene. Gondolkodás nélkül meghúzta a ravaszt. Terve bejött. Az árnyék összerogyott, ő kirúgta a Ford ajtaját, és lecsapott a fegyvert tartó csuklóra úgy, hogy az véletlenül se sérüljön meg. A kocsihoz vonszolta, és megpróbálta leütni, hogy...

A fiú hazakísérte. Meghasonlott önmagával akkor. Ő, a büszke rátarti lány, magában könyörgött, hogy akarja már megcsókolni ez a kelekótya szőke vitéz. Már negyedórája álltak a kapuban, mire összeszedte a bátorságát és felszólította, hogy most kér egy búcsúcsókot, aztán aludni megy, mert különben állva elalszik. Ennivalóan esetlen volt a fiú! Ehhez képest, pár perc után azon kapta magát, hogy a lábai nem érik a földet, és olyan bizsergés fogta el, amilyent még sosem érzett...

- De én körülnéztem, mégsem láttam, és nézd csak! - kicsit arrébb lépett, majd leguggolt- Itt eltűnik, a kerítés pedig több méterre van még, ekkorát nem tudott ugrani, ugye?
- Ekkorát? Hát... nem, szerintem sem. Mintha elrepült volna vagy...
- Vagy valaki felemelte és elvitte. Nézd! A nyomoktól egy méterre sincs, van egy másik lábnyom, de az túl nagy ahhoz, hogy állaté legyen.
- Ez nagyobb az én lábamnál is! Valaki itt járt tegnap? Biztos az új szomszéd, a Zoli. Bár neki...

- Tegnap este... találkoztam vele... láttam! - mondta borzadva.
- A férfit akit szerdán vettél észre az ablakból?
- Az nem férfi volt! - szólt rémülten.
- Mi? Mi történt? Mond már el!
- Láttam őt! Tőle kaptam ezt a pofont...
- Gondoltam, de ki volt az? - türelmetlenkedett.
- Amikor felidézem az arcát... elfog a rettegés.
- Miért? Megfenyegetett, hogy megöl? Ezt el kell mondani a szüleidnek és a rendőrökne...
- Hát nem érted? - vágott közbe....

Szerette ő a rajongókat, de kezdte unni, hogy szinte folyamatosan ugyanazzal a kérdésekkel árasztják el, mint pl. Van barátnőd? Adsz egy autógrammot? Annyira szeretlek, nem próbálhatnánk meg együtt? Egyszer betelt nála a pohár. Soulness nem volt valami türelmetlen ember, de ha valami, akkor az unalmas csicsergés hamar ki tudta hozni a sodrából...

Ebben a világban viszont már a gyerekek többsége sem hisz a tündékben, a manókban, a törpékben és a gonosz sárkányokban, mostohákban vagy éppen a mágusokba kik lehetnek jók is.
De mi van a másik világgal? Vajon a mesebeli lények mit szólnának, ha valaki közülük megkérdezné, „héy , ti hisztek a földi egyszerűségben?” Vajon abban a világban mi vagyunk a mese? A polgárok lennének a jó alattvalók a politikusok meg a gonosz királyok? ...

-Ön itt van?- kérdeztem, mivel nem láthattam, hiszen a kaput tartó oszlop előtt állt.
- Miért? Tán nem azt mondta, hogy várjam meg?
-De... dehogyisnem!- összekuszálódtak a fejemben a gondolatok. Nem tudtam mit mondani a meglepettségemtől, és az izgalomtól.- Csak annyit szerettem volna mondani Önnek, hogy köszönöm a múltkori segítségét.
-Arra a sikátoros eseményre gondol?
-Igen. Ha nem lett volna jelen, akkor... akkor nem is tudom... talán már nem beszélgetnénk itt......

- Ez fura. – mondta halkan Edward.
- Micsoda? – kérdezték egyszerre mind a hárman.
- Ezek a tojások egy több millió éve eltűnt lénytől származnak. – válaszolta a férfi.
- És ez miért fura? – kérdezte Victoria.
- Egyrészt, mert ez a lény legközelebb Dél-Ázsia és Nyugat-Mexikó közelében élt. És mert ez a tojás csupán harmincezer éves.
- Az lehetetlen! – kiáltott fel Katie.
- Nem lehetetlen. Ha ez a lény túlélte azt a tömeges kipusztulást, ami a dinoszauruszok...