A tó - Az ősi rejtély IV. rész

Edward csöndben ült az asztalnál és a barlangból kihozott tojást vizsgálta. Társai körülötte járkáltak fel s alá. Bár egyre több minden volt a kezükben, amivel megfejhetnék a rejtélyt, de az mégis egyre csat rejtélyesebb lett. Minden jel, a szétmarcangolt holttestek, a kastélyban talált könyvek, a kelta legendák, minden arra utalt, hogy valamiféle óriási szörny a tettes. Ám ez a tó túl kicsi, ahhoz hogy egy akkora szörnynek otthont adjon. De ha mégis ez lenne az igazság, akkor is az elmúlt évezredek során csak látnia kellett volna valakinek. És ha igaz lenne miért csak nők, esnek neki áldozatul? Nem, nem lehet szörny. De akkor micsoda? Már minden lehetősséget elvetettek. Lappangó vírus, őrült bűnöző vagy bármi más. De semmi sem stimmelt. Teljesen elakadtak. Az egyetlen bizonyítékokkal is alátámasztható teória a szörnyé. Ám ez kész lehetetlenség.

- Ez fura. – mondta halkan Edward.
- Micsoda? – kérdezték egyszerre mind a hárman.
- Ezek a tojások egy több millió éve eltűnt lénytől származnak. – válaszolta a férfi.
- És ez miért fura? – kérdezte Victoria.
- Egyrészt, mert ez a lény legközelebb Dél-Ázsia és Nyugat-Mexikó közelében élt. És mert ez a tojás csupán harmincezer éves.
- Az lehetetlen! – kiáltott fel Katie.
- Nem lehetetlen. Ha ez a lény túlélte azt a tömeges kipusztulást, ami a dinoszauruszok eltűnéséhez vezetett. Lehet hogy egy elrejtett beltengerben talált menedéket, amelynek utolsó maradványa ez a tó.
- Ez abszurdum! – kiáltott fel Victoria. – Még ha ez mind igaz is, hogy hogy eddig még nem vették észre?
- Ez rejtély. Egy húsz méteres szörnyet tényleg nem nehéz észrevenni egy ekkora tóban. – dünnyögte Edward.

- És miért csak emberek esnek áldozatául? – kérdezte Vanson. – Nem valószínű, hogy ezek az emberek csak úgy belesétálnának a szájába. Valahogy ki kell jönnie a szárazföldre. És akkor mennyivel egyszerűbb lenne neki birkákat vagy marhákat elkapni. Vagy esetleg valami vadat.
- Ez tényleg különös. – jegyezte meg Edward. – Ráadásul miért csak nők esnek áldozatául? Egy húsz méteres szörny akár az egész falut is ki tudná irtani.
- Miért beszél mindenki, arról hogy hogy viselkedhet az a rohadt szörny, amikor nem is létezik?! – ordította Victoria. – Elegem van már ebből. Ma este kimegyek a tóhoz és megnézem végre, hogy mi történik itt.
- Ez őrültség. – mondta Vanson. – Kockára tennéd az életedet csak, hogy bizonyítsd az elméleted?
- Nem. – válaszolta a lány. – De most már elegem van, abból hogy több száz, vagy akár több ezer éves nyomokon haladunk. Meg akarom nézni élesben, hogy mi a franc történik itt. Ma este kimegyek a partra.
- Úgy érted holnap este. – mondta Edward. – És ha már itt tartunk lassan le kéne feküdnünk.
- Jól van. – sóhajtott a lány és elindult a szobája felé.

Victoria egész éjjel rémálmok közt hánykolódott az ágyában. Mióta idejött minden éjjel rémálmok gyötörték. Egyre életszerűbb és félelmetesebb rémálmok. Rettegve ébredt fel reggel és imádkozott hogy csak álom legyen. Most sem volt ez másképp. Reggel kialvatlanul kelt föl. Nem tudta meddig bírja még. Minél hamarabb pontot akart tenni ennek az ügynek a végére. Elege volt az állandó bizonytalanságból. Amikor idejött azt hitte, hogy egy vagy két nap alatt felfedi a tó titkát. De úgy érezte, hogy semmit sem haladt előre. Csak annyit tudott meg hogy ez a rejtély már évezredek óta szedi áldozatait. És hogy az áldozatok kivétel nélkül nők. Egész nap az éjszakai „túrára” készültek. Vanson szerzett puskát, töltényt és szigonyt hátha mégis eléjük kerülne a szörny. Edward egyáltalán nem bízott a férfiban. Már régen észrevette, hogy milyen furcsán néz Victoriára. Nem tudta hogy mi lehet ennek az oka, de nem engedte el a lányt egyedül ezzel a férfival. És ha már a bátyja is ment Katie sem akart otthon maradni.

Lassan eljött az este. A négy elszánt kalandor csöndben lapult a parti bokrok között nem tudva, hogy mire számítson. A percek csigaként vánszorogtak, de nem történt semmi. A parton semmi sem mozdult. A víz tükör sima volt. Már majdnem elnyomta őket az álom. Victoria már alig fért a bőrébe. Eszébe jutott az a csónak, amit Vanson kamrájából vittek ki a partra. Bepakoltak mindent az apró ladikba és evezni kezdtek.

Alig lehettek pár méterre a parttól, amikor Victoria fülét valami furcsa hang ütötte meg. Valami magas, vízhangzó hang. Olyan volt, mint a radar pityegő hangja de valahogy mégis más.
- Halljátok? – kérdezte.
- Mit? – hallgatózott Edward.
- Ezt a pityegő hangot. Ami… az előbb… hallgatott el.
- Biztos csak álmodott – mondta a félálomban lévő Vanson.
- Én is hallom. – állt fel hirtelen Katie.
Victoria hirtelen valami ellenállhatatlan vonzást érzett hogy kiugorjon a csónakból. Bele a tó csillogó vizébe.
- Victoria! – kiáltott fel Katie.
Edward elkapta a lány karját, aki csak most eszmélt fel, hogy félig már kinn lóg a tó fölött. Katie óvatosan kihajolt hogy körülnézzen, vajon honnan jön ez a hang. Ám ekkor a csónak megmozdult. Victoria úgy repült vissza a kis ladikba mintha ágyúból lőtték volna ki. Ám a nagy löket miatt Katie elvesztette az egyensúlyát és belezuhant a tó vizébe.
- Katie! – kiáltott fel Victoria és utána ugrott a vízbe.

A Hold a víztükrön átszűrődő sugarai megvilágították a tó fenekét. Ám Katie nem volt sehol. Victoria fel alá úszkált de nem látta sehol. Csak egy árnyat látott egy pillanatra tovaúszni a zavaros vízben. Hirtelen észrevett valami csillogó tárgyat, ami lassan süllyed lefelé. Gyorsan megragadta és elkezdett fölfelé úszni.
Miután Edward és Vanson kihúzták a vízből a lány erőtlenül zuhant a csónak fenekére.
- Hol van Katie? – kérdezte Edward.
- Nem tudom. – válaszolta halkan Victoria. – Csak ezt találtam.
Azzal odaadta azt az apró tárgyat Edwardnak, amit a vízben talált. Egy nyaklánc volt. Egy apró medállal.
- Ez Katie-é! – kiáltott fel Edward.
- Úgy tűnik beleakadt valamibe és elszakadt. – mondta Vanson.
- Vagy elharapta valami. – jegyezte meg Edward.
A tó eddig tükör sima vize lassan hullámozni kezdett. Vanson úgy látta helyesebbnek, ha kimennek a partra. Visszatelepedtek a bokrok közé és ott lelte őket az álom.

Reggel nyolc óra körül ébredtek. A nap elhalványult a reggeli ködben. Lassan feltápászkodtak és kinyújtóztatták elernyedt tagjaikat. Aztán Elindultak vissza a faluba. Ám előtte végig járták a partot háta megtalálják Katiet. A hullámok erősen csapkodták a partot. Pedig semmi szél nem volt.
- Mi az ott? – mutatott Victoria egy a vízen úszó valamire.
Ekkor egy hatalmas hullám a partra dobta. Egy hulla volt. Victoria szemei tágra nyíltak és alig bírta visszafogni a könnyeit, amikor meglátta azt a karkötőt a hulla karján, amit ő adott Katienek. Aztán csak sírva fakadt. Folytattak a könnyei le az arcán. Edward is sírva borult a halott húgára. A lány testét hatalmas vágások borították. Akárcsak az összes többi partra sodródott hulláét. Szemei táranyíltan meredtek előre. Olyan volt, mint aki szellemet látott. Bár arca teljesen szétroncsolódott a szeméből ki lehetett olvasni azt a borzalmas félelmet és ijedséget, amit halálakor érezhetett. Órákig sírtak ott a halott mellett, amíg Vanson bement a faluba szólni a polgármesternek az ügyről.

Katie Holmest tisztességben eltemették. Edward nem bírta elviselni húga elvesztését. Napokig ki sem mozdult a szobájából és egy falatot sem evett. Végül az egyik reggelen előjött a szobájából.
- Jól érzi magát? – kérdezte Vanson.
- Igen. – válaszolta Edward. – Haza megyek New Yorkba közölni a szüleimmel a rossz hírt.
- De most nem mehetsz el! – kiáltott fel Victoria. – Még nem találtunk választ a rejtélyre és…
- Teszek a hülye rejtélyedre! – tört ki Edward. – Ez az egész kezd a mániáddá válni. Elvesztettem miattad a húgomat.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy az én hibám?!
- Végül is te rángattál ide minket. És te találtad ki hogy menjünk ki éjszaka a tóhoz.
- Ezt nem hallgatom tovább!
- Fáj az igazság mi?!
- Nem csak…
- Csak mi?! Még magadnak sem akarod bevallani, hogy te ölted meg őt… Igen te ölted meg Katiet.
Victoria sírva fakadt és berohant a szobájába.

Aznap éjjel még a szokásosnál is nyugtalanabbul aludt. Katiet látta maga előtt. Katiet amint beleesik a vízbe. Aztán a hullát a parton. Utána Edward szavai csengtek a fülében. „Te ölted meg, te ölted meg, te ölted meg…” Aztán valami sötét alakot látott felé haladni. És egy suttogó hangot hallott. „Gyere! Gyere! Gyere!…” Victoria felkelt az ágyából és lassan elindult. Hangtalanul kiment a házból, végig a főutcán majd ki a tópartra. Ott lassan belesétált a tó vizébe, mígnem teljesen ellepte a víz. Soha többé nem látták.

Másnap keresni kezdték de csak egy felismerhetetlenül szétmarcangolt testet találtak a parton. Mivel Katien és Victorián kívül más nem tűnt el az elmúlt napokban csak ő lehetett. Sosem derült ki hogy mi végzett vele. Edward még aznap haza utazott New Yorkba. Még párszor visszatért ide meglátogatni a húgát és Victoriát. Pár év múlva mindkettőjüket haza vitette a családja New Yorkba. Azóta Katie Holmes és Victoria Daniels a New Yorki temetőben nyugszik. Vanson nem bírta elfelejteni Victoriát. Rendkívül megkedvelte. Nem tudta mit érez iránta, de nem bírta elfelejteni. Hátralévő életét annak szentelte, hogy megfejtse a tó titkát. De semmit nem ért el. A falusiak őrültnek tartották. Úgy fejezte be az életét, hogy semmi újat nem tudott meg a tó titkáról. Az ősi rejtélyről.

Vége