Az éjszaka teremtménye I. 2. rész

Január hetedike. A nap még nem is pislákolt, az éjszaka sötétje volt az uralkodó, amikor András kinyitotta a szemét. Lusta és fáradt volt, mint mindig, most sem akart felkelni, és iskolába menni, de egy gondolat bevillant hírtelen a fejében: Tomival este vajon mi történt, találkozott az ismeretlen idegennel vagy sem. Ezeket a kérdéseket mindenképpen fel akarta tenni neki, s ezzel a tudattal már könnyebb volt az ébredés. Lassan felült, majd takaróját leemelte magáról és felállt. Nyújtózott egyet, aztán kinyitotta ajtaját, hogy a konyhába menjen reggelizni, ám ekkor majdnem anyjába rohant.
- Jaj Andris! Vigyázz, sietnem kell a buszra! - mordult fiára.

Még teljesen kómás volt a fiú, ahhoz, hogy egyből reagálni tudjon, így csak lassan állt félre. Ezután a konyhába ballagott, ahol Ilonka, egyik nagymamája épp itta a kávéját.
- Hello! - mondta halkan, álmosan András.
- Jó reggelt! Mindjárt csinálok valamit reggelire, jó? - kérdezte kedvesen.
- Rá érsz, korán keltem.
- Sziasztok! - köszönt el anyja.
- Szia! - hangzott a válasz mindkettőjüktől.

Pár perc múlva megreggelizet, majd egy kicsit pihent a székben, hogy megeméssze a kaját. Ilonka közben egy újságot olvasott, aztán felállt és elment a szobájába tv-t nézni. Korán volt még, hét óra sem múlott el, pedig ő általában sokkal később szokott felébredni, így úgy döntött, hogy számítógépezik egy kicsit. Felhúzta papucsát és visszament a szobájába, majd becsukta az ajtót és bekapcsolta a gépet. Miközben töltött a szerkezet, Andris átöltözött az iskolás ruhájába, azután pedig bevetette az ágyát. Ő vicces és bolondos ember volt, de tudott komoly is lenni, lusta és hanyag, de ez nem igazán látszott rajta, szeretett számítógépezni, és kalandjátékokkal játszani, úgy, mint Tomi. Sokszor aludt naponta és segített az otthoni munkában és unokatestvérének, Istvánnak is nagyon sokszor segített, bár utált dolgozni. Rühellte a kézi munkát, de alaposan elvégezte feladatát vagy legalább is úgy tűnt. Három unokatestvére volt, kik szintén a faluban laktak: István, a legidősebbik, Anikó és a legkisebb Ramóna.

Negyedórát játszott a kedvenc játékával és utána elérkezetnek látta az időt, hogy suliba induljon. Csak pár percnyire lakott a tanintézettől, így gyorsan odaért mindig, de korán szeretett beérni, mert barátja már ott szokta várni. A folyosón felhúzta kabátját, majd csizmáját is és elköszönt Ilonkától, aki híradót nézett.

Kiment a teraszra, aztán le a lépcsőn, ahol jól megcsúszott, de szerencséjére időben megtudott, kapaszkodni. Már sokszor és sok mindenki lesett ezen a kis lépcsőn, ő sem akart csurom vizesen beállítani a suliba. Még igen csak sötét volt, az utca lámpái is égtek. Ilyenkor rengeteg kutya és macska szokott kóborolni, kik állandóan kiszöknek. Lassan haladt az úton, mert járda az utca elején már nem volt, így a hóban kellett neki gázolni.
Andris szülei elváltak. Anyjával maradt itt, a kicsiny kis faluban, nagyanyjával, Ilonkával és a dédi mamájával. Ők négyen és egy öreg kis tacskóval éltek egy kis házban, nyugalomban, de életük hamarosan gyökerestől meg fog változni!

Fél hét volt akkor, amikor Dávid kikapcsolta a számítógépét, majd lement a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Ő ritkán volt komoly és érdekes humorú, szeretett másokat piszkálni, és haverjaival lógni. Cigizik és iszik is, elég fiatalon kezdte, imádja a motorát, és persze száguldani rajta. Számítógépezni is szokott méghozzá elég gyakran, főleg tanulás helyett, ezért is volt rossz tanuló. Általában csak magával törődött, ha kértek valamit tőle, azt, ha teljesítette is, akkor sokára tette meg, órákon állandóan dumált. Családjával élt a faluban, volt neki egy öccse és egy unokatestvére, ki szintén itt lakott, tőlük nem messze, őt Balázsnak hívták. Öccse, Ádám az asztalnál reggelizett és mikor meglátta testvérét vigyorogva, rágta tovább a falatot a szájában.
- Mit vigyorogsz te nyomorék? - kérdezte bátyja, miközben az egyik székre tette a táskáját. Mindig szívatták egymást, persze csak viccből, de attól még nem túlságosan kedvelték egymást. - Kiesik a moslék a szádból, úgy eszel! - mondta mosolyogva, erre öccse röhögni kezdett.
- Na! Ne beszélj így kajálás közben! - szólt rá anyja a konyhából, miközben a tízórait csomagolta fiának.
- Úgy is összefosod magad tőlem, ha felállok, te lószar! - szólt Ádám bátyjának.
- Mit mondtál? - Dávid öccse háta mögé lépett, majd gyorsan egy barackot nyomott a fejére, amit ki nem állhatott.

- Anyu, megint piszkál! - sértődött meg.
- Azért, mert olyan rondán beszélsz vele. - mondta a Anette.
Befejezte a kajálást, majd felfutott a szobájába, Dávid pedig eltette a tízóraiját. Aztán elindult felhúzni a bakancsát és a kabátját.
- Nem jössz velünk, kocsival? - kérdezte anyja.
- Ezzel az őrülttel? - vigyorgott - Az isi úgy is egy köpésnyire van, te csak vidd őt kocsival. Én inkább gyalogolok, még így is előbb érek oda, mint ti. - mondta, mikor cipőjét kötötte.
- Jól van.
- Apu már elment?
- Elég régen.

Dávid pár perc múlva útra kész volt, félvállra felkapta táskáját, azután elköszönt és elviharzott. Családjával egy rendes házban éltek, pont Tamással szemben. Öccse még alsós volt, de már nagyon jól tudott káromkodni és a bátyját folyton, piszkálni, mindenféle undorító dolgokkal. Éppen ezért, ha lehet akkor kerülte testvérét, aki még nála is bolondabb volt. Útközben elővette zsebéből a cigijét és nagy nehezen rágyújtott. Már kezdett világosodni, az utca lámpái le voltak kapcsolva. Már a felét elszívta, amikor találkozott unoka testvérével Balázzsal. Balázs egy magas, de vékony gyerek volt, majdnem egyidős Dáviddal, kicsit fiatalabb volt nála, de állandóan együtt lógtak.
- Szevasz! - üdvözölte Dávid.
- Csá!
- Ma kéne elmenni benzint, venni a mocikba.
- Hány órád lesz, mert nekem öt.
- Nekem is. Akkor, majd a kapunál várjál meg és aztán... - elszívta az utolsó csikket is, majd eldobta - Na, aztán együtt megyünk a kannákér és a benzinér. Oké?
- Jó, csak lehetőleg, most ne hagyd otthon a pénzt! - figyelmeztette.
- Minek nézel engem te barom! - förmedt rá - Mintha előfordult volna már bármikor is. - mondta vigyorogva.
- Na persze. - röhögött.
- Délután feltankolunk, és este menjünk ki a szántóföld melletti földes útra. Ott van egy fasza ugrató.
- Jól van.
- Tegnap senki sem jött motorozni. Le volt zsírozva a Sanyival meg a Petivel, erre egyik sem jött ki! - mesélte idegesen. - Fogtam magam, aztán elmentem az Istihez.
- Az András unokatestvéréhez?
- Ja. Azzal száguldoztunk egy sort, persze kicsit nehéz volt a hóban irányítani a Simsont, de mivel én profi vagyok... - vigyorgott, miközben mesélte.

Tíz perc elteltével megérkeztek a sulihoz, majd bent elköszöntek egymástól. Mikor bement az osztályterembe, már szinte mindenki ott volt már. Ledobta táskáját, majd odaballagott Sanyihoz és Petihez, akik egymással beszélgettek.
- Hol voltatok? Vártalak titeket, de egyikőtök sem tolta oda a képét! - mesélte idegesen.
- Bocs, de anyám tegnap pont megnézte az ellenőrzőmet és meglátta a sok szar jegyet. Ezért nem engedett, ki. - mentegetőzött Péter.
- Nem voltál rá képes, hogy kiszökjél? - kérdezte feszülten. - Máskor is megtetted már!
- Jól van bazdmeg, egész héten nem mehetek ki oké, eltiltottak a motortól is.
- Hány karód van, hogy ennyire befogtak téged? - érdeklődött Sanyi meglepődve.
- Öt. - mondta halkan fejét vakarva.
- Beszarás. - nézett Dávid a fiúra szánalmasan, miközben Sanyi röhögött - Tegnap azt mondtad, hogy csak egy karód van. - emlékeztette.
- Igen, tegnap egyet kaptam, de egész hónapban van öt. - mondta egyre feszültebben.
- Hogy kaptál be ennyit? Még csak január hetedike van! - tárta szét a kezét Dávid.
- Hát... tényleg. Neked mennyi van? Úgy tudom a kiosztott dolgozatok neked sem lettek túl fényesek. - nézett rá szúrós tekintettel.
- Nekem kettő lett csak dekk. - mondta már nyugodtan.
- Na ugye! Te sem vagy kitűnő tanuló. - mosolygott Peti.
- Jól van bazzeg! Nem vagyok Tomi, hogy minden dogám ötös. - vágott vissza Dávid.
- Te, Tomi! - szólt előre Sanyi - Hány dogád lett ötös?
- Kettő. - válaszolta, lassan felemelkedve a padról.
- És a többi?
- Az egyik négyes, a másik hármas lett. - mondta. - Miért?
- Jól van. Akkor csak kettő verést kapsz. - röhögött Sándor.

Tamás unottan visszafeküdt a padra aludni, majd pihenni próbált. Nem törődött senkivel sem, főleg nem Sanyival, aki állandóan azt mondta neki, ha egy ötöst kapott, hogy meg lesz verve, de ezt mindig csak viccből csinálta, mert féltékeny volt rá, amiért ő ötösöket kap állandóan, Sándor pedig egyeseket. Sosem verekedett még vele, de senki mással sem. Tomi nem volt egy verekedős típus, de nála is kilehetett néha húzni a gyufát és akkor csak ritkán fogta vissza magát. Viszont, most igen csendes volt. Még barátjával, Andrissal sem beszélt, aki megint Zsoltival vitatkozott. A tegnap esti történteken elmélkedett. Az egészet lejátszotta a fejében, újra és újra, de mindig megrémült, amikor felidézte támadója arcát. Nem tudta kiverni vagy elfelejteni azt a szempárt és a fogakat. Ám gondolatait hirtelen a csengő zaja törte meg.

Az óra elkezdődött, de Tomi oda se figyelt, amikor Edit tanárnő belépett a terembe. Lassan megtapogatta arcát, ahol az ütést kapta, de még mindig nagyon fájt neki. Eddig sikeresen elrejtette mindenki elől, senki nem látta meg, hogy egy ökölnyi nagy lila folt volt a jobb orcáján.
- Tamás! Mi lesz? - förmedt rá Edit néni.
A többiek már mind álltak, csak ő ült a padon, de végül ő is feltápázkodott. Norbi jelentett a tanárnőnek, de közben Sanyi benyögött egypár szót vagy valami hasonlót, hogy idegesítse a fiút. Mikor már harmadszorra kezdte újra a beszédét, Sándor megint bekiabált:
- Mulat! - üvöltötte.
- Maradj már nyugton! - szólt neki oda Norbert.

Ekkor halk nevetések hallatszottak az osztályban, majd végül sikerült befejezni a jelentést, de a végén Sanyi röhögni kezdett.
- Aki még egyszer megszólal, azzal nagyon el fogok bánni! Fogjátok már be! - üvöltötte Edit vörösödő fejjel, ilyen volt, mikor ideges. - Nyissátok ki a füzeteteket a házi feladatnál! - mondta már nyugodtabban, ám ekkor észrevette Tomi arcát. - Veled meg mi történt? Megvertek? - kérdezte meglepődve.
Mindenki Tamásra nézett, ki ettől csak még jobban feszült lett. Körbe nézett és az összes szempár rá bámult, köztük a legjobban Andris, aki inkább rémülten nézte barátját, mint meglepődve.
- Tegnap este elcsúsztam a jégen és így landoltam. - mesélte tökéletesen a hazugságot.
- Vizes borogatást tettél már rá? - kérdezte most már aggodva a tanárnő.
- Igen.
- Jól van. Ápolgasd csak, mert ez nem fog gyorsan elmullani. - figyelmeztette.
- Rendben van. Itt a házim. - terelte el a szót, mert elég kínosnak érezte ezt a dolgot. Tudta, hogy előbb vagy utóbb valaki meglátja majd az arcát, de azt nem akarta, hogy pont Edit legyen az.
- Igen, a házi. - tért vissza az órához.

Tomi lesütötte a fejét és csak a padot bámulta, de érezte, hogy mindenki figyeli. Végül, amikor elszánta magát, hogy körül nézzen igaza van-e, először Franciskát látta meg, amint aggódó szemekkel figyelte őt, majd utána oldalra fordult és szembe találta magát barátja tekintetével. Andris egy ideig még rémülten bámulta, majd tátogva megkérdezte Tamást:
- Mi történt?
- Majd elmondom. - suttogta a fiú.
András bele egyezően bólintott, majd hátra nézett a tanárhoz, hogy hol jár. Ő éppen Dávid füzetét vizsgálta, aztán megszólalt:
- Kinek nincsen még házija? - kérdezte mérgesen. Páran feltették a kezüket, de nyilván való volt, hogy sok mindenkinek nincsen, csak ők nem merték feltenni a kacsójukat. - Rendben. Akik jelentkeztek, írjanak be egy egyest maguknak! - mondta nyugodtan. - Akit rajta kapok, hogy nem csinált házit és nem jelentkezett, annak kettő egyest írok be, világos? - kérdezte hangosan.

Halk igennel válaszoltak neki, azután elkezdték ellenőrizni a feladatokat. Az óra csiga lassúsággal telt el, szinte megállt az idő, legalább is Tamás számára. A kicsengetéshez közeledve Sándor előre szólt:
- Te, Tomi! Nézz már hátra! - kérte, de a fiú meg sem mozdult, bár hallotta, amit mondanak neki, tudta, hogy mit akarnak, megnézni az arcát. - Süket vagy? Nézz már ide! Tomi, a kúrva anyádat!
- Mi van? - fordult hátra már idegesen.
- Tényleg elestél? - kérdezte.
- Igen! - válaszolta feszülten, majd visszafordult.
Kicsengettek. Majdnem mindenki kirohant a folyosóra, de akik benn maradtak, Tamáshoz mentek kérdezősködni, de ő próbálta elkerülni a kérdéseket.
- Nagyon fáj? - kérdezte Franci és Adél.
- Ja.

- Hol estél el? - tudakolta Peti.
- Az utcán, de most hagyatok! - a fiú áttört az őt körül vevőkörön, aztán kiment a folyosóra, majd leült egy padra. Egy ideig egyedül ült, próbált megnyugodni. Nagyon feszült volt, úgy érezte már, nem bírja sokáig, de ezután András ült le mellé. Nem szóltak egymáshoz, csak ültek, végül Tamás törte meg a csendet:
- Tegnap este... találkoztam vele... láttam! - mondta borzadva.
- A férfit akit szerdán vettél észre az ablakból?
- Az nem férfi volt! - szólt rémülten.
- Mi? Mi történt? Mond már el!
- Láttam őt! Tőle kaptam ezt a pofont...
- Gondoltam, de ki volt az? - türelmetlenkedett.
- Amikor felidézem az arcát... elfog a rettegés.
- Miért? Megfenyegetett, hogy megöl? Ezt el kell mondani a szüleidnek és a rendőrökne...
- Hát nem érted? - vágott közbe. - Nem hinnének nekem.
- Dehogy nem.
- Nem! Ami tegnap megtámadt, az... az nem ember volt!
- Mi csoda? Miket beszélsz?

Válaszolni már nem tudott, mert a csengő megszólalt. Tamás felállt és már indult is, de András megragadta a karját.
- Mi volt az? - kérdezte komolyan.
- Egy olyan lény, ami elvileg nem létezik, de én láttam az arcát! - ezután bement a terembe.
Még négy óra volt hátra a napból, matek után német, nyelvtan és biológia volt, majd eljött a tesi az igazgatóval. Az öltözőben András és Tamás között nem folyt beszélgetés, amióta Tomi bement német órára. Senkivel sem beszélt egész nap, a tegnap estén gondolkodott folyamatosan és azon, hogy mit tegyen. Szóljon a szüleinek, majd a rendőrségnek? Kinevetnék azzal az indokkal, hogy túl sok horror filmet látott és még ha nyomozást is indítanának, azt egy ember ellen adnák ki, nem pedig arra a lényre, ami most a falu lakóit fenyegeti. Pedig akkor soha nem tudják majd elfogni vagy megölni. Tehetetlen volt és rettenetesen félt, hogy bosszúból újra eljön érte, amiért a lábába szúrta a lapát nyelét.

Miközben ott ült a padon, oda se figyelt, amikor Sanyi és Dávid megfogták Norbit, akin csak egy alsógatya volt, mert még öltözködött, és beráncigálták a wcbe.
- Engedjetek ki ti szemetek! - üvöltötte Norbert.
- Fogd erősen az ajtót, ki ne jöjjön! - figyelmeztette Sándor a barátját.
Ezután erős dörömbölést lehetett hallani, amint kétségbe esetten próbált kitörni, de mind hiába. Péter ment oda, majd megkérdezte őket:
- Mit csináltok?
- Bezártuk a mulatot. - válaszolták.
- Aha. Vigyázz odabent! Nehogy beleessél a wcbe! - ordibálta be hangosan, röhögve.
- Menj a fenébe te köcsög rohadék! - hangzott a válasz.
- Igen? Engedjetek be! - Peti utat akart törni, de Sanyi visszalökte, ám ekkor elengedte az ajtót, és Dávid egyedül tartotta. Ekkor erősen neki feszült Norbi, majd félig kitudta nyitni az ajtót. - Vigyázz, szökik! - kiáltott fel.
- Segíts már! - kérte Dávid a barátját. Hírtelen becsapódott az ajtó és rögtön azután két csempe kiesett a falból mellőlük. - Banyek! - szólt, mikor fölfogta mi történt.
Akkor mindketten egyszerre elmentek onnét, majd Peti is. Norbert pedig kirohant a wcből nekifutva Zsoltnak, akit félrelökött.
- Vigyázz a hajamra! - mondta Zsolti. Mindig is féltette a haját, ha valaki hozzá ért egyszer, azok után mérges volt állandóan. - Az ember még hugyozni se mehet el nyugton. - dörmögött magában.

Tesin a tornateremben voltak. Ott futottak körbe és körbe. Tomi majdnem leghátul szaladt, előtte Norbi és András, előttük pedig Dávid és Sanyi. A sereghajtók Zsolti és Peti voltak.
- Olyan a hajad, mint a Dicapriónak. - mondta röhögve Dávid Sándornak, aki szintén nevetni kezdett.
- Nincs röhögés ott hátul! - szólt Zoltán, a tesi tanár, ki az igazgató volt. Alacsony növésű, rövid hajú, szigorú ember volt ő, aki nem kímélte a diákokat az óráin. - Még három perc és pihenő. - tudatta az osztállyal, akik már alig álltak a lábukon.
- Három perc te rohadék! Menj a fenébe! - morgott Norbert.
András folyamatosan kezdett lassulni, nemcsak a fáradtságtól, hanem, mert beszélni akart barátjával. Mikor mellé ért rá is kérdezett:
- Nem mondod el?
- Mit? - lihegett Tamás.
- Hogy mit láttál.
- Nem.. most nem akarom, majd később.
- De akkor délután elmesélsz mindent ugye?
- Igen. - egyezett bele, bár tudta, hogy még nem lesz képes elmondani.
- Akkor jó. - lélegzett fel.

A tesi igen lassan telt el és a végén mindenki hulla fáradtan ült le a padra. Dávid és Sanyi igen fáradtak voltak, hisz ők általában mindig kitaláltak valamit, hogy ne tornázzanak. Miközben öltőztek, Dávid egy történet elmesélésébe kezdett:
- Múltkor, amikor száguldoztam az egyik utcában és már alig volt hó, egy vén faszi kapával a kezében mutogatott nekem. Mondom, odamegyek, aztán letárgyaljuk, hogy mi a baja velem. Elkezdi, hogy: ti fiatalok mindig olyan gyorsan mentek azzal a hülye motorotokkal, a végén még elüttök valakit. Erre én: ne féljen großvater, nem fogok senkit sem elgázolni, mert én profi vagyok.
- Erre ő mit mondott? - kérdezte Sanyi.
- A kapájával elkezdett ott hadonászni, aztán bement. Őrültek laknak abban a házban. - röhögött a többiekkel együtt.
- Hol volt ez? - kérdezte Tamás.
- A hóvirág utca elején, ahol az a részeg Józsi lakik.
- Nem ő tűnt el nem rég? - érdeklődött rémülten Tomi.
- De igen. Szerda este nem ment haza. - mondta Norbi.
- Biztos beleszédült az árokba valahol. - gondolkodott hangosan Zsolt, aztán hangos nevetés tört ki, de Tamás nem nevetett. Ő tudta, tudta, hogy az a vén iszákos nem egy árokban fekszik valahol másnaposan... ő már halott! - Ugye András, mint te múltkor mi? - vigyorgott a fiúra, majd megint piszkálni kezdték egymást.

Miután Tomi felöltözött, amilyen gyorsan csak tudott elszáguldott az iskolából, így nem várta meg barátját, hogy elmondja neki mi is történt. Nem tudta, nem merte, nem akart többé arra az estére gondolni.
Délután Balázs már várta unokatestvérét a kapunál, ahogy megbeszélték. Pár perc múlva Dávid meg is jelent a kijáratnál, majd odament hozzá.
- Hello! - üdvözölte Bazsi.
- Helyzet? - kérdezte miközben lassan indultak haza.
- Hmm?
- Helyzet?
- Áá... semmi. Szar nap és neked?
- Semmi komoly. Na figyelj! Haza ugrok a kannákért és a lóvéért, aztán együtt elmegyünk a benzinért oké?
- Persze. Ahogy megdumáltuk. - bólintott.

A járdán mentek lassan a hóban, nem siettek, pedig Dávid már nagyon akart száguldozni, de visszafogta magát. Egész úton azt tervezte, hogy milyen mutatványokat fog majd csinálni a motorján. Végül megszólalt, mikor teljesen kiélte már magát:
- Mivel játszasz mostanában a gépeden?
- Mivel? Az Internettel. - válaszolta elgondolkodva.
- Az unalmas. Meg van neked a csillagkapu játékban?
- Nem. Nem is tudtam, hogy van. - mondta meglepődve.
- Már kerestem, állítólag az oldaláról le lehet tölteni, de én még nem találtam meg.
- Én még azt sem tudtam, hogy van egyáltalán.
- Azt mondják, hogy nem is rossz.
- Na... az jó. - örült a fiú, mert ő a Csillagkapu sorozat egyik rajongója volt.
- Láttad már a Megtorlót?
- Nem, de ismerem.
- Meg van játékba.
- Az is? - mosolyodott el.
- Olyan szemétségeket lehet benne csinálni... nagyon jó játék. Meg lehet fogni egy hapekot az utcán és vinni magad előtt, hogy fedezzen.
- Igen?
- Ja. Olyan is van benne, hogy egy akváriumba, amibe piranhák vannak, beledugod a pasas fejét, azok meg szétrágják az arcát. - mesélte.
- Aha.
- Vagy lábbal szét rúghatod az emberek fejét.
- Ez jó köcsög egy játék.
- Ja, de király.

Ezek után megint csöndben, szótlanul mentek tovább, míg Balázs el nem köszönt, az egyik utca sarkán:
- Na szevasz!
- Csá! Akkor ahogy megdumáltuk, tankolás és száguldás a földes útra, amin remélem még hó van.
- Oké! Pá!
- By!

Zsolt miután megebédelt, felvette kabátját és elindult haza. Hideg szél fújt ott kint és ő jól elrejtette arcát a sálba. Miközben a focipálya mellett ment a járdán, a szél majdnem az árokba döntötte, olyan erős volt. Már majdnem a kapujukhoz ért, amikor egy ismerős hang megszólalt mögötte:
- Na mi van te nagyképű? - mondta.
- Te ne szólj hozzám! - figyelmeztette.
- Mert mi csinálsz? Rám ereszted a kutyád? - cukkolta.
- Feri! Jobban tennéd, ha szépen haza húznál a putriba ahol laksz.
- Ne parancsolgass itt nekem Zsolt! - mutatott rá fenyegetően. - Még megütheted a bokád. - mondta fenyegetően, majd elballagott. Feri egy szőke, rövid hajú, vékony gyerek, aki látszólag is gyengébb volt Zsoltinál, de mindig piszkálta, ahol csak tudta. Bár még nem verekedtek soha, azt mindketten sejtették, hogy egy nap ez sorra fog kerülni és annak nem lesz jó vége.
- Csak nehogy te üsd meg előbb! - morogta, ám ekkor egy hógolyó csapódott a fejéhez. Oldalra nézett és látta, hogy Ferenc röhögve bámulja. - Jól van te buzi cigány! Ennyi volt, szétverlek! – üvöltötte, miközben letette a táskáját a földre, de mire már elindult, Feri már elszaladt. - Fussál csak te gyáva szar! - besétált a lakásba, majd leült a díványra a nappaliban. - Megjöttem! Szia! - köszönt hangosan.
- Hello! - válaszolt neki anyja egy másik szobából.

Zsolt egy viszonylag nagy házban lakott, anyja fodrász volt, ki a ház egy kis zugát berendezte fodrászszalonnak és ott dolgozott egész nap, szinte a teljes falu ide járt fodrászkodni. Most is volt pár ember nála, akikkel épp foglalkozott. Apja munkában volt, öccse pedig fönt volt a szobájában, legalább is ő ezt hitte, de amikor bement a szobájába, már nem lepődött meg annyira, hogy ott találta a számítógépe előtt. Szőke, rövid hajú, alacsony és vékony gyerek volt a testvére, olyan idős, mint Dávid öccse, egy osztályba is jártak.
- Megint itt vagy? - kérdezte Zsolti unottan.
- Aha. Mert, zavar? - érdeklődött mosolyogva.
- Még nem, de pár óra múlva ne találjalak itt! - mondta, majd felöltözött és kiment hátra a garázshoz.

A ház oldala mellett egy emelkedő vezetett a kerthez, csak egy szomszéduk volt. Belépett a műhelybe, ami külön épült a háztól pár méterre, azután pedig a bicikliéhez ment. Imádta a kerékpárokat, főleg a váltókat. Állandóan ezekről beszélt és az Interneten, újságokban is ezeket kereste, a biciklikkel együtt. Megvizsgálta a kerekeket, aztán kivitte az udvarra, majd felült rá és elindult lefele, a kapuhoz. A magas hó miatt nehezen haladt előre és amikor már majdnem odaért, az első kereke fenn akadt valamin és az egész kerékpárral együtt a havas földre bukott. Káromkodva felállt, aztán kigurult az utcára és elindult az úton. Zsolt egy csöndes lélek volt, de nagyképű és kicsit egoista, de ezen inkább nevetni lehetett, mint megsértődni. Tanulni nem túlságosan szeretett, de közepesre általában mindig teljesített, ha nem jobbra. Hajára különösen érzékeny, ezért nem szerette azt, amikor Sanyi összekócolta a fejét. Imádja a kerékpárokat és a bicikliváltókat, szeret biciklizni és számítógépezni, de jó focista is vagy legalább is ő ezt hitte magáról.

Sándor éppen hazatartott Péterrel, amikor meglátta anyját egy szatyorral a kezében. Már elég idős asszony volt, három gyermeke közül kettő már felnőtt és a harmadik, Sanyi még iskolába járt. Ezért végül is egyke volt, hisz testvérei már rég nem laktak náluk.
- Sziasztok! - köszönt kedves.
- Hello!
- Csókolom! - szólt Peti.
- Hová mész? - kérdezte meglepődve és aggódva Sándor.
- A boltba. Mindjárt megyek haza. - nyugtatta meg.
- Akkor hol menjek be?
- Hátul. - mondta és tovább indult.

A fiúk ezután lassan ballagtak a kicsit havas úton, majd Sanyi megszólalt:
- Mondtam már, hogy végre elkaptam a szomszéd macskáját?
- Még nem. Sikerült végre?
- Ja. Tegnap estefele pont kimentem hátra a galambkalitkákhoz és akkor láttam, hogy mászik át a kerítésen. - mesélte - Na mondom, ezt most elkapom! Óvatosan kihoztam a házból a légpuskámat, aztán célba vettem a fejét és szétlőttem. - mondta elégedetten. - Még élt utána, visszament a gazdájához a teraszra, aztán láttam, hogy ott összevérzi a havat, meg a lépcsőt. - röhögött miközben visszaemlékezett.
- Szépen elrendezted. - mosolygott.
- Aztán pár óra múlva láttam, hogy a szomszéd kis krapek sírva mossa fel a vért a padlóról. - ezután kitört belőle a röhögés. Peti is nevetett egy kicsit, bár ő nem találta annyira viccesnek a dolgot. Még pár métert mentek, utána pedig elköszöntek egymástól, mikor az utca két felé ágazott el. - Na szevasz!
- Hello!

Egyikük balra, a másikuk pedig jobbra kanyarodott. Nem laktak egymástól túl messze, csak pár háznyira. Sándor bement a kapujukon, és ahogy anyja mondta, hátul ballagott be a házba. Egyedül volt otthon, anyja már nyugdíjas, apja még dolgozott. Nem itt laktak eredetileg. A házat annak idején egy Ferenc nevű embertől vásárolták meg, aki rokonuk Tamáséknak, azóta már ők elköltöztek máshova. Sanyi imádta a galambokat, nem úgy, mint a macskákat. Az udvarukban volt is egy nagy műhely, amelyben rengeteg madarat tartottak, legalább negyven darabot. Sanyi sosem beszélt túl sokat, de éppen eleget, ha megszólalt, akkor szemét, gúnyolódó vicceket mondott, főleg Norbertre. Nem igazán törődik másokkal, de a galambokat imádta, viszont a macskákat rühellte. Iskolában és otthon sem tanul, ám kitűnően puskázik. Órákon nem igazán beszélt sosem, de ha egyszer beszólt valamit, azt hangosan tette és általában ekkor kitört a nevetés. Imád másokat szekálni, köztük Norbit a legjobban.

Késő délután már sötét honolt a falun. Tomi még mindig tanult az íróasztalánál, de egy idő után elment onnét, mert az ablak túl közel volt és nem, mert rajta kinézni. Félt, elfogta a rettegés, hogy egyszer csak megjelenik ott az a lény, betöri az ablakot és megöli őt. Hiába olvasta a füzetét a székében, gondolatai elkalandoztak. Folyton a tegnap este járt a fejében és a mai. Az egyik kutya oda kint ugatni kezdett és a fiú szíve vadul kalapálni kezdett. A függönyt bámulta, miközben a félelem eluralkodott felette, de hírtelen valami megváltozott! Barátjára gondolt és arra, hogy milyen szemét módon átvágta. Az a gondolat, hogy találkozik vele és hozzá sem szól majd ez miatt, igen csak aggasztotta, annyira, hogy minden bátorságát összeszedve felállt, majd az ablakhoz ment és elhúzta a függönyt. Kibámult a sötétbe, de nem látott semmit, viszont szívéről egy hatalmas kő esett le. Megfogta a mobilját és felhívta Andrist, aztán pár csengetés után felvette:

- Hallo!
- Én vagyok az. - mondta halkan.
- Hello!
- Na, azért hívtalak, hogy bocsánatot kérjek, amiért nem vártalak meg órák után. - kínos csend következett, de folytatta. - Most elmondom hát, hogy mi is történt, ha... akarod.
- Mondjad. - szólt nyugodtan.
- Tegnap, találkoztam vele, hátul a kertben. Megtámadt, de mint mondtam már nem ember volt. Futottam, ahogy csak tudtam, de utolért és akkor megláttam az arcát. - egy pillanatra megállt, majd lassan mondta tovább. - A testét szőr borította, két lábon állt, mint az ember, de sokkal nagyobb termetű volt, mint egy felnőtt férfi. Talpa csupasz és hatalmas volt, szőr borította azt is, ujjai hosszú, hegyes karmokba végződtek és a feje... az arcát szintén szőr borította, szemei, akár a tigrisé, fülei, mint a rókáé és a szája... olyan volt azokkal a nagy és borotva éles fogaival, mint egy farkasnak. - nyögte végül ki nagy nehezen.
- Miket beszélsz? - döbbent meg a fiú. - Azt akarod mondani, hogy egy... egy, most nem hülyítesz ugye?
- Nem verlek át! - mondta határozottan. - Az a dög, pont úgy nézett ki, mint egy... farkasember! - amint kimondta, hallotta, hogy két motor száguld el a házuk előtt.

A két motoros Dávid és Balázs volt. Óvatosan mentek, mert az út még elég havas volt, de éppen elég gyorsan ahhoz, hogy valami baleset történjen. Az este beköszöntött, a lámpák már égtek, de a két fiú egy elágazásnál elindultak a vak sötétségbe, ahol csak a motorjuk fénye segítette őket a tájékozódásba. A földes úton mentek, ahogy megbeszélték, elég távol a falutól, de itt volt a legjobb ugrató. Oda tartottak, de azt még rémálmukban sem gondolták, hogy ami ott történni fog, az számúkra végzetes lesz!
Már elég messze voltak a falutól, amikor mindketten megálltak és körülnéztek.
- Jól van. Azt hiszem mindjárt ott vagyunk. - szólt Dávid.
- Két perccel ezelőtt is ezt mondtad. - emlékeztette Balázs.
- Rendben, de most tényleg mindjárt ott vagyunk! - förmedt rá.
- Oké. Akkor mire várunk még? - amint befejezte a mondatát, már el is indult.

Dávid viszont mintha hallott volna valami morgást a közelből és nem mozdult. Vállát megrántva ő is beletaposott és rokona után száguldott. Elég messzire eltávolodott tőle, de gyorsan közeledett hozzá. Az utat figyelte, nehogy valami váratlan meglepetés érje, aztán amikor már majdnem utolérte, kinézett oldalra, a szántóföldre és egy alakot látott meg mellette futni pár méterre, de olyan gyorsan, ahogy ő ment a motorral. Azonnal fékezni kezdett, hogy megnézze mit is látott valójában, de a hó nagyon csúszott és már nem tudta kikerülni az előtte lévő vastag faágat, ami a földön hevert. Egyenesen belerohant, majd motorja oldalra bukott és ő leugrott róla, mielőtt magával sodorná, pont egy bokorba.
Balázs hallotta, amint nagy csörömpölések közepette rokona elbukott. Rögtön megállt és visszafordult, ám ekkor a motorkerékpárja lefulladt. Nagyot káromkodott, aztán próbálta újra indítani. A baleset tőle elég messze történt egy domb tetején, mire gyalog oda érne, az beletelne 10 percbe is, így sietett a javítással.

Dávid magához tért, csak egy kis pillanatra ájult el, viszont a lába iszonyatosan sajgott. Lassan kikószálódott a cserjésből és fél lábra állt. Bicegve elindult a motorja felé, melynek lámpája az arcába világított, de léptek zaja törte meg a csendet. A fiú megállt és körülnézett, majd eszébe jutott az az alak amit látott a bukás előtt. Nem látott semmit és óvatosan tovább indult, ám ekkor észrevette, hogy a fényt egy hatalmas test takarja el előle. Hangos morgást hallott, ahogy egyre közelebb ment felé az alak. Arcát nem tudta kivenni a sötétből, hogy ki lehet az, de sejtette, hogy nem ember. Ezért hátrálni kezdett, majd ahogy csak tudott futott a hóban, minél messzebb, de hallotta, hogy mögötte megindult üldözője is.
- Segítség! Balázs! A kúrvaéle... - a mondatát már nem tudta befejezni, mert egy erős kéz a földre döntötte.

Arca a hóba süppedt és teste mozdulatlan maradt, nem bírt megmoccanni, mert egy nehéz test feküdt rajta, majd egyszer csak enyhült a nyomás, de ekkor egy vad ordítást hallott, azután pedig karmakot érzett a hátába vájva, amint felszakítják bőrét és húsát. A fájdalomtól üvölteni próbált, de nem tudott, mert szája tele volt hóval, viszont könny cseppei eláztatták arcát. A következő, amit érzett, az a hideg volt, amint vérző hátát megérinti, majd egy újabb üvöltést követően, vállába harapott támadója és egy jókora darabot szakított ki a fiúból. Ezt már nem bírta, a kín, amit átélt ebben a párpercben elviselhetetlen volt számára és feladta. Szemét lassan lehunyta és teste elnyúltan feküdt ott, a földes úton.

Balázsnak végre sikerült beindítania a motorját és már száguldott is, de nem sejtette, hogy unokatestvérét holtan találja majd. Mikor meglátta az eldőlt motort, lassított, aztán leszállt, hogy körülnézzen. Pár méterre tőle egy nagy alakot vett észre, amint kezével tép valamit vagy valakit. Közelebb merészkedett és ekkor döbbent rá, hogy Dávid megmaradt testrészeit eszi éppen az a szőrös lény, amit a motor fényében meglátott.
- Uram... uramiste....! - próbált megszólalni, de a látványtól a gyomra teljesen felkavarodott és moccanni, sem mert.
A farkasember felállt, majd elüvöltötte magát és futni kezdett a fiú felé, aki már levegőt sem kapott a félelemtől. Tág szemekkel bámulta, amint egyre közelebb ér hozzá a vadállat, de lába földbe gyökerezett, aztán mikor oda ért egy hatalmasat ütött az arcára, akkorát, hogy több métert szállt a levegőben. Végül pont a motorján landolt és kerékpárjával együtt a hóba esett eszméletlenül.

Folyt. köv.