Mese itt, mese ott I

Ha elkiáltom magam egy társaságban, hogy MESE mindenki mást mond. A felnőttek legyintenek, hogy „ugyan már nem vagyunk mi gyerekek.” A fiatalok elkezdenek finnyáskodni, hogy milyen dedos az aki még hisz bennük. A gyerekek pedig – kik a mese által léteznek- futva jönnek hozzám, „milyen mese, én is akarom hallani!”

Ebben a világban viszont már a gyerekek többsége sem hisz a tündékben, a manókban, a törpékben és a gonosz sárkányokban, mostohákban vagy éppen a mágusokba kik lehetnek jók is.
De mi van a másik világgal? Vajon a mesebeli lények mit szólnának, ha valaki közülük megkérdezné, „héy , ti hisztek a földi egyszerűségben?” Vajon abban a világban mi vagyunk a mese? A polgárok lennének a jó alattvalók a politikusok meg a gonosz királyok?

Egy mese kapott szárnyra – még a közelmúltban – fiatalokról, kik megtalálták a kaput és hozzá a kulcsot. Ez a fiatal egy 17 éves lány, ki a történtek után nem mert nem hinni a mesékben. A lányt Helénának hívták. Kedves nevéhez hideg belső társult tüzes szemekkel melyekből minden gonoszat kilát az ki nem kegyeire pályázik. Heléna a haverjaival volt egy erdőben ahol rém történeteket meséltek egymásnak. Heléna nem hitt az ilyenekben. Mégis ő tudta elmesélni a legnagyobb átéléssel történeteit. Talán ez azzal magyarázható, hogy lelke mélyén hitt bennük, de ő ezt nem fogta fel.

Miközben a mi világunkban Heléna a haverjaival borzongtak a tűznél, addig a másik világ egyazon erdejében egy Tünde mondott efféle rémtörténeteket kicsit másképp. Armenika nagyon fiatal volt, alig töltötte be 600. életévét de már jól forgatta kését melyet a combjához erősítve mindig magánál tartott. Éppen azt mesélte, hogy az éj leple alatt egy földi jön ide hosszú puskájával és megöli őket. A többiek csak nevettek, Armenika nemes egyszerűséggel mesélte tovább a paródiát, mit egyébként rémtörténetnek szánt. A fiatal tünde erős egyéniség volt, mégis nagyon sokat mosolygott szeme hideg kék volt, de a melegség csak úgy áradt belőle. És így mindenki kedvelte. Armenika felállt hogy az erdőbe mehessen elvégezni dolgát, a mi világunkban Heléna ugyanezt tette.

Botladozva elindultak egymáshoz, de ekkor a két világ még zárva volt. Valami csillogott a földön, ami egy kulcs volt. Heléna felvette és ekkor egy tükör jelent meg előtte. Nem saját magát látta, hanem egy vele egymagasságú hegyes fülü tündét. Armenika is látta tükröt, elösször megijedt, hogy egy földi halandót lát tüzes szemekkel. Felemelte tenyerét és a tükörre tette, Heléna ugyan így tett. És ekkor történt valami furcsa. A két világ most egybe olvadt. A kettő egy lett. De ez csak annyira történt meg, hogy a két idegen helyet cseréljen egymás testében és világában. Csak szemüket vihették magukkal. Helénának testébe beköltözött Armenika és így kék szeme lett az egyénnek. Armenika testével ugyan ez történt.
Még látták egymást de már a másik oldalról. Hirtelen eltűntek egymás szeme elöl.

Kezdetét vette a rend felborulásának!