Az éjszaka teremtménye I. 1. rész

Ez is olyan éjszak volt, mint a többi: sötét, hideg és titokzatos. Január 3-a volt, a kemyén tél fagya az ember csontjáig hatolt. A csillagok nem látszódtak, mert a felhők eltakarták, a Hold fénye árnyékba borult, de azért lehetet látni.
Kicsiny lábnyomok voltak a hóban, melyek egy fiúhoz vezettek, ki csak állt és bámult maga elé, majd egy női hang szólalt meg mögötte:
- Mit csinálsz megint itt ilyen későn? - kérdezte.
- Csak nézem a havat. Már egyre jobban olvad, nem hiszem, hogy hétvégére megmarad. -válaszolta szomorúan.
- Még biztosan esni fog, de most gyere be, mert már hideg van!
Ezek után bementek a téglaházba, majd becsukták mindkét ajtót, ami a teraszra nyílt. A fiú berohant a fürdőszobába és levetkőzött, megszabadulva ezzel vizes gönceitől. A kádba vizet eresztett, aztán belefeküdt. Ha apja nem lépett volna be, akkor el is aludt volna, mert már fáradt volt.
- Tamás! A vizet hagyd benn légy szíves!
- Oké apu.

Késő éjjel a fiú már a fotelében aludt, miközben a tévé még mindig szólt, de felverte egy ugatás. A szomszédok kutyái ugattak, valami zavarta őket. A fiú fölállt, majd kikapcsolta a készüléket és az ablakhoz ment. A villany le volt kapcsolva, így rálátott a szomszéd udvarára, de nem látott semmit, viszont az ebek még mindig ugattak. Tamás vállat vont és miután elment vécére, lefeküdt aludni.
Másnap reggel korán kelt fel, mert iskolába sietett, bár egyáltalán nem vágyott oda, csak a barátaiért szeretett odajárni. A nap gyorsan elszállt, szinte száguldott és mire hazaért, az anyja már várta az ebéddel. Gyorsan befalta azt, majd felsietett, hogy megcsinálja a leckéit.
Tomi egy 11 éves, szőke, szemüveges kisgyerek volt, nem szeretett tanulni, mégis jó jegyei voltak. Egy nővére volt, aki 17 éves és gimnáziumba járt. Szintén jól tanult, de ő sokkal többet, mint az öccse, ezért nem volt sok ideje. Egy kicsiny faluban élt ez a család, 8 km-re a legközelebbi várostól. Igaz, hogy csak 2000-en élhettek itt, de volt iskola, posta, bolt és kocsma is. Egy rendes lakókörnyezet volt, bűnözés nélkül, néha-néha előfordult, hogy történt egy kis rendbontás, de ezek sosem voltak súlyosak. A hó, mely pár napja esett le már olvadóban volt, de még tíz centi megmaradt.

Beesteledett. A fiú már várta ezt a pillanatot, este szeretett kimenni körülnézni, ugratót csinálni rengeteg hóból. Nővérét sose tudta kihívni, mert tanult és állandóan fázott. Azon az este viszont különös dolog történt.
Tamás felöltözött, aztán kiment, kinyitotta a két ajtót, majd kilépett a teraszra. Ott felvette kesztyűit és lement oldalt egy kis lépcsőn a garázsajtó elé. A betonjárdán, amit hó fedett, elindult az udvarra, ami nem volt nagy, két oldalt kerítés húzódott, az egyiket nád borította, a másikat "fafal" takarta. A kerttől egy kis drótkerítés, amit egy sövény borított be, választotta el az udvart. Csak egy kis lyukon át lehetett kijutni a veteményesekhez, ahol sok gyümölcsfa volt. Tomi megállt és körül nézett, aztán meglátott, a kinti villany fényében, egy lábnyomot a hóban. Először nem ismerte fel, de aztán rájött, hogy melyik állat hagy maga után ilyen nyomot.
- Macskák! - mondta sóhajtozva - Már megint itt voltak, a fene enné meg őket! Mindig átjönnek, de most vajon honnan? - gondolkozott.

Követni kezdte a nyomokat egészen a kert végéig, ahol már alig látta a sötét miatt, de észrevette, hogy a kerítés felöl jött, majd oda állt és átbámult, de nem látott semmit. Visszament hát az udvarra, hogy a hólapáttal tovább építse az ugratót, de a "fafallal" elválasztott szomszéd kutyái vadul ugatni kezdtek, mint múlt éjjel. A fiú abbahagyta a lapátolást és körülnézett, de nem látott semmit, viszont léptek zaját hallotta. Lapáttal a kezében óvatosan elindult a kertbe, de nem talált semmit. Hátul pusztaság volt, csak a mező, ott szomszédok nem éltek. Vállát megvonva visszament, hogy befejezze munkáját.

Másnap reggel, még indulás előtt kiment a kertbe megnézni, hogy nincsenek-e új lábnyomok. Apja már kint volt és az almafát nézte.
- Mit csinálsz?
- Nézem ezt a szegény fát, megint el fog fagyni. Nézd, ott már virágzik. - mutatta ujjával - Ez olyan hülye egy fa, hogy nem ismeri, fel mikor van még tél. Nyáron kivágom a francba! Neked nem az iskolában kéne lenned?
- Ááá... dehogyis, csak korán keltem. Tegnap este megint találtam macska nyomokat.
- A mocskos valagukat! Nem igaz, mindig átjönnek szarni ide. Miért nem a gazdájuk udvarát piszkítják be?! - fakadt ki Sándor. A fiú elsétált hátra, ahol a hóban észrevett egy nagy lábnyomot... túl nagyot ahhoz, hogy macskáé vagy kutyáé legyen.- Mit nézel ott?
- Apu! Ezt neked is látnod kell!- mondta kicsit ijedten. Lassan oda állt fia mellé és a hóba bámult.- Az ott egy macskanyom ugye? - kérdezte egy kis bemélyedésre mutatva.
- Igen.
- Tegnap este ez még nem volt itt, amikor követtem a...
- Biztos utána mászott át, miután te bementél.
- Lehet. Mikor még kint voltam a kutyák is elkezdetek egyszer ugatni.
- Na, látod. Biztos a macskát ugatták.
- De én körülnéztem, mégsem láttam, és nézd csak! - kicsit arrébb lépett, majd leguggolt- Itt eltűnik, a kerítés pedig több méterre van még, ekkorát nem tudott ugrani, ugye?
- Ekkorát? Hát... nem, szerintem sem. Mintha elrepült volna vagy...
- Vagy valaki felemelte és elvitte. Nézd! A nyomoktól egy méterre sincs, van egy másik lábnyom, de az túl nagy ahhoz, hogy állaté legyen.
- Ez nagyobb az én lábamnál is! Valaki itt járt tegnap? Biztos az új szomszéd, a Zoli. Bár neki nincs macskája és akkor nem jött volna át, hogy visszavigye.
- Apu! Nézd már meg közelebbről! Ez nem cipő nyom, hanem egy ember mesztelen lábnyoma, bár igen nagy és furcsán néz ki.
- Nem tetszik ez nekem. Ma este körülnézek majd, és légyszives, hogy ne menj ki ugratót építeni!
- De...
- Egy napot kibirsz! - mondta hangját felemelve.
- Jó.- mondta halkan, beletörődve.

Tomi lassan elindult befelé, majd elment az iskolába. Mikor beért az osztályterembe, már ketten várták. Mindig korán ment suliba, mert a barátai is, és ők ott voltak általában, mikor Tamás be szokott érni. Ledobta a táskáját a pad mellé és két osztálytársához lépett. Az egyikük magas és nagydarab srác volt, szőkésbarna hajjal, a másik vékony, de magas fiú volt, neki is szőke haja volt.
- Helosztok!- szólt Tomi.
- Helóny!- köszönt a szőkésbarna hajú, ki állt.
- Szevasz! - köszönt a másik fejét odabiccentve, a padban ülve reggelijét majszolva.
- Andris öregem! Lehet, hogy betörők jártak tegnap este nálunk, a kertben! - kezdte Tamás, a mellette állóhoz.
- Tényleg? - kérdezte érdeklődve András.- Mert mi történt?
- Reggel apámmal a hóban felfedeztünk egy ember lábnyomát. Szerinte a szomszéd volt az, de én nem hinném.
- Miért lett volna a szomszédod?- elmélkedett Andris.
- Majd később elmondom, most hosszú lenne.- Tomi a padban ülő gyerekre nézett, aki még mindig ette a szendvicsét. Nem szeretett előtte beszélni, mert mindig beleszólt mindenbe, hogy elmondja a saját véleményét.
- Biztos cigó volt!- szólalt meg a fekete hajú fiú.- Múltkor én is láttam egyet a kert végében, meg is kergettem a 38-as villáskulccsal! Azóta se láttam. - mesélte megelégedve magával Zsolt.
- Persze!- nézett hitetlenkedve Andris.- Aztán később rájöttél, hogy az apád volt az mi?- röhögni kezdett Tomival együtt.
- Jaj Andris! Te meg múltkor olyan részeg voltál, hogy beszédültél az árokba!- mondta hangosan Zsolt.
Tomi csak nevetett, hogyan piszkálják és idegesítik egymást, hamis történeteket kitalálva egymásról. Andris és Zsolt sosem kedvelték egymást, folyton marakodtak, és még közel is laktak egymáshoz. Miután abba hagyták Tomi elgondolkodott, majd megszólalt:
- Szerintem nem cigány volt. -nézett Zsoltira- Nem szoktak itt vandálkodni, rendesek az ítélőkkel és mi is velük.
- Ja, aha. Múltkor is láttam a büdös Feri cigó gyereket. Ott hugyozta az út melett a táblát.- mondta mély undorral Zsolt. Utálta a cigányokat, pedig legtöbbjük tisztességesen viselkedett a faluban, jobban, mint bárki más, de akadtak kivételek!

Még motyogott egypár mondatot mély hangján, majd megette a kajáját. Közben a többiek is megérkeztek szépen lassan és elkezdődött a tanítás. Mikor az utolsó óráról is kicsengettek András és Tomi elindultak a kabátjukért, felöltöztek és elmesélte, hogy hogyan fedezte fel a lábnyomot Tamás és, hogy milyen furán nézett ki az. Elgondolkoztak, hogy mi is történhetett, miközben a kijárat felé tartottak és mikor elhagyták a sulit még Andris mondott valamit:
- Annyira utálom ezt a nagyképű Zsoltit! Na, mindegy... mikor lesz kész az ugrató, amit csinálsz az udvarotokban?
- Holnap már kész lesz szerintem.
- Az jó, mert akkor ki tudnánk hétvégén próbálni. Na, helóny!
- Hello!
Tamás elindult hazafelé és már majdnem otthon volt, amikor valaki köszönt neki:
- Hazatartunk-hazatartunk? - kérdezte kíváncsi hangon.
- Hello Dávid!
- Holnap írunk matekból? - kérdezte, miközben együtt mentek tovább a járdán.
- Nem.
- Nagyon jó! Akkor kicsörtetek délután a motorral és száguldunk egyet a hóban.-mondta önfeledten.
- Sanyival mész?
- Neki beszart a motorja. Kihívom a balfék Petit, neki még gurul, bár múltkor akkorát nyalt vele a gyökér.-vigyorgott. Tomi nem szeretett vele beszélni, mert utálta a gyereket. Régen mindig piszkálta Sándorral együtt, de békén hagyták egy idő múlva, azonban mély gyűlölet maradt meg Tomiban. Dávid magasabb és testesebb volt nála, de azt tervezte, hogy egyszer hírtelen elkapja és beleveri a hóba a fejét bosszúból.- Na mentem, csá!- és rácsapott egyett Tomi vállára.

Nem laktak messze egymástól, ugyanis szembe szomszédok voltak. Dávid átment az úton és bement a házába, Tomi pedig kinyitotta kis kerítését, majd benyitott lakásába. Ikerházban lakott, az egész utca majdnem egy nagy ikerház csoport volt, ugyanígy a túloldalon is. Náluk nem lehetett oldalt elmenni hátra az udvarba, csak a garázson, keresztül.

Este volt már. Tomi megtanult, nővére viszont még mindig a leckéjét csinálta, anyja a konyhában mosogatott, az apja pedig nem volt otthon. Tamás alkalmasnak látta az időt, hogy kimenjen ugratót építeni a tiltás ellenére, de készen akart lenni vele hétvégére és már szerda volt. A folyosón felöltözött és kiment, anyja nem hallotta meg, mert a konyhaajtó csukva volt és szólt a rádió. Kinyitotta az első ajtót, amin egy nagy, átlátszó üveg volt, majd a másodikat, ami fából készült és zsalérok voltak rajta. Felkapcsolta a kinti villanyt, ami nem adott olyan nagy fényt. Kiállt az udvar közepére, hogy körülnézzen. Nem látott macska vagy kutya nyomokat, viszont az ugratóval nem stimmelt valami. Furcsa mélyedés volt benne. Tomi odament, hogy közelebbről megvizsgálja, és ekkor észre vette a lábnyomokat a hóban. Olyat, amilyet reggel látott, de ezek még frissek voltak, nagyon frissek! Leguggolt és szemével követte őket, majd látta, hogy a kertből jönnek. Ahol állt, pont be lehet látni a testvére szobájának ablakán, de a függönyök be voltak húzva.

Tomi felkapta a lapátot és lassan elindult a kertbe. Követte a lábnyomokat egészen a kert végéig, de nem látott semmit a sötétben. Megállt, aztán felnézett az égre, felhős volt és egyszer csak elkezdett esni a hó. Nagyon örült neki, hisz már olvadóban volt a hó, de most esett. A lapátot maga mellé tette és csak állt, de nem vette észre, hogy két szempár figyeli őt a cseresznyefáról! A sűrű ágak közt ott volt egy árny, mely mozdulatlanul nézte a fiút. Lélegzete olyan halk volt, hogy a síri csöndben sem lehetett hallani. Lejjebb mászott az ágakon kis zajt csapva ezzel és Tamás már fordult is oda, amikor valaki megragadta a vállát!
- Apu!- kiáltotta a fiú ijedten.
- Mondtam, hogy ma este ne gyere ki nem?!- szorította a karját.
- De...
- Nem akarom hallani!- förmedt rá, majd elengedte a kezét és Tamás vállára tette az övét.- Na. Nem akarlak nagyon letolni, csak féltelek. Ki tudja milyen emberek mászkáltak itt tegnap?- gondolkodott. Tomi szótlanul állt mellette, majd elindult befelé. Bántotta, hogy nem fogadott szót, de már azon gondolkodott, hogy holnap is kijön.- Holnap kijöhetsz, hogyha most nem találok semmi különöset, jó? - kiáltotta utána.
- Oké, de...
- De?
- Semmi, csak korábban fogok majd kijönni.- fedezte magát, mert meg akarta említeni az új nyomokat, de ha ezt az apja megtudná, biztos nem engedné ki. Eddig sem vette észre őket, talán azt hitte, hogy Tomi lábnyomai azok vagy egybe olvadtak vele és nem látszott, hogy két különböző lábnyom volt ott.
- Rendben van. Most menj csak be!- mondta barátságos hangon.

A fiú elindult befelé és az apja nézte, míg be nem ment, de közben nem vette észre, hogy mögötte egy alak lemászott a fáról és átment a szomszédba. Nem lehetett hallani, nagyon csendben mozgott, mikor Sándor megfordult, hogy körülnézzen, már nem látott semmit. Egy kicsit még kint volt, de aztán ő is bement, megfogta a lapátot, majd elballagott. Közben nem tudta, hogy figyelik a bokorból, ahová az árny elbujt.
Tomi miután bement, lezuhanyozott és felment a testvéréhez, Verához. Még mindig tanult, csak az asztalilámpa volt felkapcsolva. Mikor a fiú belépett, felnézett, majd folytatta a lecke olvasását. Szőke, alacsony, sovány, barnaszemű és szőke göndör hajú, 17 éves lány volt. Öccse szótlanul az ablakhoz sétált és kinézett az utcára. Még mindig havazott, aminek nagyon örült, viszont nővére egyáltalán nem. Miután körülnézett, átment a másik oldalra, hogy az udvarra lásson.

Sötét volt, mégis a Hold fénye megvilágította a kertet. A fák ágai mozogtak, enyhe szél fújt, mely a havat viharos erejűvé tette. Szemével végig pásztázta a terepet és egyszer csak megakadt a figyelme. Az ugratóra bámult, mert ott észrevett valakit vagy valamit! Csak állt, nem mozdult, nem lehet látni ki az, mert túl sötét volt, de elég testesnek és nagynak nézett ki. Tamás azonnal szólt a nővérének, aki nem túl lelkesen odament, viszont ő nem látott semmit. A terasz teteje eltakarta az udvar nagy részét, talán arra ment el. A fiú már épp szaladt volna, hogy szóljon a szüleinek, de megállt, mert egy gondolat futott végig a fejében: ha elmondja a szüleinek, hogy mi történt, biztosan nem engedik ki holnap este, de ezt nem akarta. Ezért nem tett semmit. Vera leült az asztalhoz és tovább tanult nemtörődve azzal, hogy miért szólt a testvére, azt hitte, hogy csak ugratta.

Éjjel, Tomi lefekvés előtt még utoljára kinézett az ablakán, bár a szomszéd udvarára látott onnét. A hó egyre jobban szakadt, de semmi különöset sem vett észre. Elfeküdt az ágyán, majd lehunyta a szemét, ám nem aludt el egyből. Gondolkodott, hogy holnap kimenjen-e egyáltalán. Félt. Látott valakit odalent, azt, akinek a lábnyomát is megtalálta. Bátorságot próbált nyerni, de nem tudott. Ha egy betörő az, miért figyeli mindig a házat pont a kertből, túl feltűnő lenne. De ha nem rabló, akkor ki vagy mi?

Másnap az iskolában, a szünetben Tamás odament legjobb barátjához Andrishoz és elmesélte, hogy tegnap este mi történt náluk.
- Miért nem szóltál a szüleidnek?- kérdezte feszülten András.
- Ha elmondtam volna nekik, amit láttam, apám biztosan nem engedne ki ma.
- Ezért?- nézett rá meglepődve- Te nem vagy normális.- úgy nézett a fiúra, mint akiben hatalmasat csalódott, pedig a lelke mélyén ő is ezt tette volna. A vágy, hogy hétvégén száguldhatnak egy jót az ugratón a szánkóval, legyőzte a józan elgondolását.- Mi lesz, ha megtámad vagy esetleg...
- Nem fog történni semmi baj!- förmedt rá.- Majd a lapátot mindig magam mellett tartom, és ha felém, ront valaki, lecsapom.- mondta magabiztosan.
Némán álltak egy ideig, aztán témát váltottak. A folyosón sétáltak, amikor oldalról az ebédlőből, Sándor és Dávid jöttek. Mikor hozzájuk értek Sanyi vigyorogva megkérdezte:
- Jöttök grúzni?
- Ja. Menjünk.- mondta izgatottan Andris.
- Jó, de mindjárt becsöngetnek. Még van három percünk.- szólt Tomi.

Nem igazán szerette ezt a "játékot" játszani, mert ha lebuknak, mindig megbüntetik őket. Viszont sokat lehetett röhögni rajta. A grúzás annyiból állt, hogy bementek egy wc-be, ahol nincs ablak, majd lekapcsolták a villanyt. Ekkor teljes sötétség támadt. Valamelyikkőjük, általában mindig Sanyi, az ajtónál állva várta, hogy a többiek elbújjanak, már amennyire lehet és utána elkezdett mászkálni, hogy a többieket halálra ijessze, mert nem tudták a sötétben, hogy ki-ki mellett áll. Amikor a "fogó" megtalált valakit, ordítani kezd, hogy a szívbajt hozza rá és ez így ment egész becsöngetésig, vagy amíg egy tanár be nem nyitott, hogy megkérdezze mi folyik itt. Ekkor szokott baj történni.- Most ki legyen a grúz?- kérdezte remélve, hogy nem ő.
- A Sanyi.- válaszolta András.- Úgy is te találtad ki ezt az egészet, meg a nevet is.- nézett mosolyogva Sándorra.
- Jól van. Akkor bújjatok már el!- kiáltott fel, miközben még utoljára kinézett a folyosóra, hogy senki ne zavarja meg őket. A fiú közepes nagyságú, vékony, fekete hajú gyerek volt.- Na?! Készen vagytok?- kérdezte izgatottan.
- Gyere Andris!- szólt Dávid- Menjünk be az egyik fülkébe.- kérte felpörögve.

Ketten bebújtak az egyik ajtó mögé, ők nagyon élvezték a grúzást, de Tomi nem mindig. Elment a sarokba és leguggolt, ezután Sándor becsukta az ajtót, majd teljes sötétség lett. Halk morgással jelezte, hogy elindult. Léptei visszhangoztak a WC-ben, miközben egyre közelebb és közelebb ért a többiekhez. Az egyik fülke ajtaja nyikorogva kinyílt, Tamás azt hitte, hogy Dávidhoz és Andráshoz nyitott be a "fogó", de nem így volt. Hírtelen valaki lehúzta az egyik WC-t és hangos vízcsobogást lehetett hallani. A fiúk röhögni kezdtek, mert tudták, hogy csak egyvalaki szokta ezt csinálni: Sanyi. Tomi lassan, guggolva a fal mentén menni kezdett a másik sarok felé, elkerülve ezzel a találkozást bárkivel. Érezte, hogy elmegy mellette az osztálytársa, a szíve vadul dobogott és szaporábban vette a levegőt, de szerencséjére nem vette észre senki. Azonban ekkor nagy fényesség támadt, mert a bejárati ajtót kinyitotta valaki. A fiúk megrémültek, azt gondolták, hogy az egyik tanár nyitott be, de egy magas ember lépett be, szőke, rövid haja volt, majd komoly arccal megszólalt:
- Mit csináltok itt?
- Grúzunk bazzeg! Csukd be azt a rohadt ajtót Peti!- förmedt rá Sanyi. Az a Péter lépett be, akivel tegnap Dávid motorozni akart, menni. Vicces és néha furcsán viselkedő, vékony testalkatú gyerek volt, aki egy napon és ugyanabban az évben született Tomival.
- Kihagytatok? Nem hogy szóltatok volna inkább, nem, még véletlenül sem kérdeztetek meg.- mérgesnek látszott, de közben mosolygott és becsukta az ajtót.

Újra sötét lett. Tomi a másik sarokba futott, közel a kijárathoz. Lassan elindult, hogy elkerülje az érintkezést, mert Sanyi meglátta őt, amikor világos volt. Órájával világítani kezdett, hogy körül nézzen hol is van. Nem adott ki nagy fényt, de azért tudta, hogy jó helyen van, azután tovább ment, hírtelen viszont érezte, hogy valaki ott áll mellette. Azt hitte, hogy Peti az, de tévedett, mert az illető böködni és üvöltözni kezdett. Sanyi volt az, mert meglátta az óra fényét. Tamás csapkodva próbált menekülni, miközben ordított az ijedségtől, majd végül elfutott az ajtóhoz kiszabadulva a "fogó" kezei közül. Közben nekiment Péternek, akit félrelökött, aztán csendben várt, hogy senki ne vegye észre és ez sikerült is neki. Csönd következett, semmi lépés, semmi nesz, aztán hírtelen egy ajtónyitást lehetett hallani, majd vad ordítozást. Ekkor azonban a csengő megszólalt és Tomi már nyitotta is az ajtót, hogy siessen az órára, de megvárta a többieket. Együtt bementek a terembe, majd a tanítás elkezdődött.
Matekóra volt. Az osztály a becsengetés ellenére még mindig tombolt, de amikor a tanár belépett, mindenki elhallgatott. A hetesek jelentettek, az egyikük egy fiú volt Norbert, a másik pedig egy lány, Franciska. Mikor végeztek Sanyi bekiabált:
- A Norbi egy mulat!

Erre kitört a nevetés, de a matektanárnő, Edit néni azonnal csendet csinált. Nagyon szigorú tanár volt, amikor ideges, akkor mindig ordított éles hangján, ekkor azonnal síri csönd támadt az osztályban. Sándor Norbit mindig mulatnak hívta, mióta biológiából tanulták, hogy a sötétbőrű és indián keverékű embereket mulatnak hívják. Állandóan piszkálta és csicskáztatta őt, ez sok mindenkinek nem tetszett, de mégsem szóltak neki, hogy hagya abba. Norbert fekete hajú, fiatal, közepes nagyságú, vékony gyerek volt. Gyengébb, mint Sanyi ezért is nem szállt szembe vele még és ezért tűrte a cukkolásait.

Az óra rettenetes unalmas volt, ráadásul az idő szinte megállt, olyan lassan telt. Dávid a pad alatt a mobiljával játszott, oda se figyelve, hogy mit magyaráz a tanár. Mellette Andris ült, aki nézte, hogy padtársa mit csinál, de ekkor Edit néni ráförmedt:
- Na kisfiam hol tartottunk?! - nézett a gyerekre tüzes tekintetével. A tanárnőnek nagy, fekete, göndör haja volt, arca olyan, mint egy kedves, diákot szerető nőé, ám ha ideges egyből megváltozott a tekintete és egy förmedt, vörösödő, ordibáló arc tárult a szemük elé. Már elmúlt negyven éves, fölös kilói is voltak, főleg a fenekén, ezért mindig vicceltek vele a gyerekek, ezt különösen nem szerette. Andris szótlanul bámult a tanárnőre, kinek a feje a dühtől már vörösödött - Te is olyan lusta vagy, mint a Dávid. Összeilletek! Egyébként is miért ülsz mellette?! - még mindig csak szótlanul ült a helyén.
- Mond azt neki, hogy a kurva anyád! - szólt oda neki Dávid, miközben a mobilját nyomkodta.
- Mit mondtál kisfiam? Az ellenőrződet!- üvöltötte a pedagógus.

Az osztályban síri csönd lett, Tomi, ki Andris mellett ült a négyes padsorban, mosolygott, fejét lehajtva. Miután Dávid nagy nehezen kivitte az asztalra az ellenőrzőjét, Edit tovább tartotta az órát. Tamás és Andris egymásra vigyorogtak, majd hátra néztek, ahol Sanyi ült egymagában. Miközben nézték elővett egy üveget, miben tea volt, majd hátra dőlt a székében és inni kezdett, közben jobb kezét felemelte, aztán középső ujjával a tanár felé mutatott. Szerencséjére nem vette észre a mutatványát, de Tomi és Andris alig bírták megállni röhögés nélkül.

Matek után még három órájuk volt, majd mikor kicsengettek az utolsóról is Tamás lassan pakolni kezdett. Dávid és Sanyi már elviharoztak, mintha ott sem lettek volna, András megvárta barátját, Zsolti és Norbi együtt indultak az ebédlőbe, Peti pedig Adéllal ment el, végül Franci is elindult a kajáldába.
Andrissal beszélgetett Tomi az udvaron, miközben a kapuhoz közeledtek, majd mielőtt elváltak volna még egy utolsó szót váltottak egymással:
- Biztos kimész ma este?- kérdezte András aggodalmasan.
- Igen. Ha valakit meglátok, azt azonnal lecsapom a lapáttal. Ne aggódj! - mondta nyugodtan.
- Jó... csak ne az apádat vagy a szomszédodat csapd le! - mosolygott, miközben beszélt.
- A szomszédnak nem is ártana. - nevetett Tomi - Állandóan zuhulnak. Már nagyon elegem van belőlük. - fordította komolyra a szót, ám ekkor egy hatalmas hógolyó eltalálta a fejét.

Mikor felnézett, hogy ki volt az nem lepődött meg, Dávid, Sanyi és Peti kezükben hógolyókkal közeledtek. - Melyik vadállat volt ez? - kérdezte dühödten, de már ő is gyúrta a kezében a havat.
- Na most fürdetés lesz! - mondta mosolyogva Peti.
Tomi ezután eldobta a golyót, ami elől Dávid elhajolt, majd Sanyi Andrást kezdte dobálni, majd Dávid is.
- Ne! Barmok! - üvöltötte Andris, miközben futott. Valójában elvezte a dolgot, de ő sem akart azért csurom vizesen hazaállítani, ahogy Tamás sem.

Ezek után mindenki kapott havat az arcába, majd mikor már kitombolták magukat, elindultak haza. Ekkor Zsolti dobta meg hírtelen Andrist. Ők egymást dobálva elindultak egy irányba, hiszen nagyon közel laktak egymáshoz. A többiek pedig az ellenkező irányban haladtak tovább. Dávid, Sanyi és Peti mindig együtt mászkáltak mindenhová, motorozgattak, száguldoztak. Tomi mindig is azt gondolta, hogy vagy balesetet szenvednek vagy a cigi öli őket majd meg egyszer. De nem igazán törődött velük.
- Meg van az új videokártyám a gépen. - mesélte Peti.
- Ideje volt gyökér, ha kellenek valamelyikkőtöknek film csak szóljatok, én megszerzem. - mondta Dávid. Tamás csak mosolygott ezen hisz tudta, hogyha valamit kér az ember tőle azt nagyon sokára, kapja meg, ezért nem volt érdemes kérni tőle semmit. - Ki tudsz jönni este motorozni a havra Sanyi?
- Majd megjavítom délután a motoromat aztán akkó igen. - válaszolta.
- Nagyon helyes. Peti? - nézett fel rá.
- Hát nem tudom... anyám nem biztos, hogy ki enged, de...
- Jaj ne legyél már ilyen gyík! - förmedt rá Dávid.
- Bazzeg tegnap is lecsesztek, mert nem kéretőztem el otthonról, amikor mociztunk. Ma is kaptam egy karót, ha megtudják, akkor biztos nem tudok ki jönni! - válaszolta hangosan Peti.

Csendben haladtak tovább az utcában, amikor hírtelen Pétert megdobták hátulról egy hógolyóval. Mind a négyen hátra fordultak és Norbit látták meg vigyorogva közeledni.
- Igen Norbi? Igen? Játszani akarsz? - dühödött fel Peti. Már gyúrta is a havat, mikor Norbert elfutott az úton mellettük, röhögve rajtuk. Elég messze eljutott, mikor készen lett a golyóval, de eldobta, ám Norbi lazán elhajolt előle. - Elkapom! - mondta elszántan, majd rohanni kezdett.

Erre Sanyi és Dávid is futni kezdtek utána, majd Tomi is, hogy megnézze mi lesz ebből. A többiek gyorsabbak voltak nála és gyorsan lehagyták, de látta a messziségbe, hogy Péter utolérte Norbit, hisz nagyon gyorsan tudott futni. Az osztályban ő volt a második leggyorsabb, az első Zsolti volt. Mikor Tamás is utol érte őket, ők már az árokban fürösztötték szegény gyereket, aki próbált kiszabadulni, de már csak akkor hagyták kijönni, amikor már csurom vizes volt.
- Menjetek a fenébe! - mondta mérgesen Norbi.

A többiek röhögve mentek tovább, Tomi is lassan elindult, ő is mosolygott, de átérezte Norbi helyzetét. Az utcából lekanyarodott pár méterre Sanyi és Peti, majd Dávid is bement a kapujukon, végül Tomi is hazaért. Ő volt az első, aki haza jött. Az ebédet a tűzhelyen találta, majd egy tányérba merte a rakott krumplit, aztán kibámult az ablakon, ahol látta, hogy Norbert sétál at úton. Szánalmas látvány volt őt nézni, de Tamás tudta, hogy valójában nem annyira gyáva és gyenge, mint ahogy most mutatja.

Ebéd után megtanult, közben nővére is megérkezett, aki kajálás után egyből leckeírásba kezdett, majd az este is beköszöntött. Tomi kinézett az ablakán, ahol már alig látott valamit a szomszéd udvarából, majd elgondolkodott, hogy tényleg kimenjen-e vagy sem. Félelem kezdett eluralkodni felette, de legyőzte. Bátorságot merített, majd felvette pulcsiját és elindult le a lépcsőn, nem tudta, hogy ettől az estétől kezdődik, majd el élete egyik legborzalmasabb élménye.
Mikor leért a lépcsőn, látta, hogy a folyosón ég a villany. Az anyja érkezett meg a munkahelyéről, majd üdvözölte:
- Szia anyu! - mondta kicsit halkan, hogy minél kevesebb feltűnést keltsen, azzal, hogy kimegy az udvarra.
- Szia! - szólt oda neki, de gondolatai teljesen máshol jártak. Levetette kabátját és a konyhába ment kipakolni a táskáját, de közben észre vette, hogy fia öltözik fel - Hová készülsz?! - förmedt rá.
- Hát ki. Hátra, az udvarra ugratót csinálni. - mondta megszeppenve.
- Még mindig nincs kész az a hülye ugrató? Nem szeretem, hogy mindig este mászkálsz ki! - szólt feszülten.
- Eddig nem volt ez baj. Vagy azt akarod, hogy nappal legyek kint és este tanuljak? - kérdezte magabiztosan.
- Nem. - engedett Judit.

- Mi a baj? - Tomi látta, hogy anyja túlságosan félti.
- Semmi végül is, csak... hallottam, hogy tegnap éjjel valaki eltűnt, és kicsit féltelek. - mesélte.
- Eltűnt? - kérdezte kicsit megijedve. - Ki? Hol? - kapkodta a kérdéseket.
- A Józsi bácsi. Nem ment haza este tegnap.
- De hát ő mindig részeg, biztos nem talált haza. - fejtette ki gondolatait már megnyugodva.
- Igen... állandóan bepiázik, pedig már elég idős, nem bírja a mája ezt a sok alkoholt. - elmélkedett, aztán kinyitotta a hűtőt, és pakolni kezdte a kajákat. - Menj ki nyugodtan, de időben gyere be! - figyelmeztette.
Tamásnak több sem kellett és már vette is a kabátját, de ha tudta volna mi vár rá, biztos nem sietett volna ennyire. Felhúzta a bakancsát is és felkapcsolta a nappaliban a kinti villanyt, azután pedig kinyitotta mindkét ajtót, majd kilépett.

Kint nagyon hideg volt, még ő is összerándult hírtelen, pedig nem volt egy fázós ember. Felkapta kesztyűit, majd a hólapáttal együtt lelépett a teraszról és az udvar közepére sétált. Lágy szellő fújta meg az arcát, a levegő friss volt és tiszta. A szomszédok hátsó ablakain már le voltak húzva a redőnyök, semmilyen fény nem világított az udvarra, csak a kinti lámpa, mely a sövényig adott világosságot. Csend honolt, se egy kutya ugatás, se tücsökciripelés, se semmilyen neszt nem lehetett hallani. Tamás lassan indult el a hóban, ami már vagy tíz centinél is magasabb volt. Ropogott alatta, mikor lépett egyet, az ugrató mellé állt, amely már csak egy dudor volt az udvaron. Megragadta hát a lapátot és már dobálta is a havat. Pár perc elteltével már elfogyott nagyrészt a hó, ahonnan merte és elindult a kertbe, hogy onnét hozzon.

Nagyon sötét volt, a lámpa fénye itt már nem világított olyan erősen, de azért még látott. A fák ágaitól elhajolva folytatta tovább a munkát, addig, amíg el nem fáradt a sok mászkálástól és egy kicsit megpihent a sövénynek dőlve. Észre vette, hogy a nappalijukban felkapcsolták a villanyt, majd pár perc múlva le és csak a tv fénye világított halványan át a sötétítő függönyön. A testvére szobájából az emeleten az asztal lámpája volt csak felkapcsolva, még mindig tanult. Tomi lapátját maga mellé állította, majd két kezét széttárva a sövényre tette, fejét pedig felemelte és az eget bámulta.

Telihold volt, a csillagok ragyogtak az éjben, felhő egy száll sem és csend, nyugalom. A fiú gondolatai kitisztultak, semmire sem gondolt, ám hírtelen visszatért a valóságba. Egy erős fuvallat csapta meg az arcát és a fák ágai is mozogni, kezdtek. Visszaemelte fejét és maga elé nézett, fülelt, hátha meghall valamit. Már egyáltalán nem volt nyugodt, a szél még mindig fújt, de csillapodni kezdett. Hírtelen a szomszéd kutyája vadul futni kezdett hátra és erre Tomi azonnal magához kapta a lapátját, aztán a kertbe bámult, a sötétbe. Szíve vadul kalapálni kezdett, a levegőt szaporábban vette, majd lassan elindult a veteményesbe. A hó ropogott alatta, szemeit ide-oda rángatva bámult, nem-e lát valami furcsát. Hallotta az eb morgását, de nem ugatott, lapult, valakit vagy valamit kiszagolt. A fiú a lapátot maga elé állítva haladt tovább, míg végül elérkezett hátra, a kerítéshez, mely után csak dombok és szántóföld volt. Körülnézett, de nem látott semmit. Jobb oldalra bámult, ahol a szomszédjának volt egy lerozzant műhelye, ám nem vett észre semmi különöset. Lapátját leeresztette, majd balra figyelt szemével, de néma csend honolt. Kifújta a levegőt, majd megnyugodott.

Kicsit még ijedten, de elindult vissza, amikor a kutya újra morogni kezdett, majd ugatni, ám hírtelen elhallgatott, majd nyüszíteni kezdett. Tomi azonnal maga elé kapta a lapátot, de hiába bámult át a szomszédba, nem látta sehol az állatot. Lassan forogni kezdett, hogy mindent megnézzen maga körül, majd a semmiből valami felé repült az égből. Gyorsan elugrott előle, az pedig pont mellé esett. Nem tudta mi az, csak azt, hogy fele akkora, mint ő maga és testét szőr borítja. Közelebb ment, majd lapátjával finoman megütötte, de nem mozdult, aztán leguggolt, hogy megnézze mi az. A sötéttől egy kukkot sem látott, de amint közelebb hajolt felismerte a tetem pofáját. A szomszéd kutyája volt az, hasa feltépve, melyből belei a hóban lógtak. A vér beborította a havat, ahol feküdt, majd bűzölögni kezdett. Ott volt elnyúlva a kert végében, döglötten, a fiú lábai előtt, aki rémülten, szótlanul bámult.

Egy mély morgásra lett hírtelen figyelmes, mely mellőle jött, nem is olyan messziről. Lassan fejét a műhely felé fordította, ahol egy nagy testű alakot látott meg a tetőn állva, olyan volt mint egy ember, csak sokkal nagyobb termetű. Tomi elüvöltötte magát és lapátjával futni kezdett az udvarra, ahogy csak tudott. Hallotta, hogy a lény, amit észre vett elordította magát és rohanni kezdett ő is utána. A fák ágaitól elhajolt, miközben szaladt, majd gyorsan egy villanásra hátra nézett és látta, hogy üldözője nekifutásból átugrotta a két méteres kerítést, aztán két lábra földet ért. Csak pár méterre volt a sövénytől a fiú, amikor arcát megcsapta egy ág és ettől lelassult. Hallotta, hogy már utolérte a szörnyeteg, aztán úgy döntött szembe fordul vele. Lapátját maga elé tartva megfordult és megállt, várta, hogy történjen valami, majd hírtelen meglátta üldözője arcát és tág szemekkel rémülten figyelte azt, de rögtön ezután kezét felemelve lesújtott a lapátra, mely középen kettétört.

Tomi kezében csak az egyik nyél maradt meg, aztán rémülten felnézett, de ekkor egy hatalmas ütést kapott az arcára, akkorát, hogy több méterre elrepült és hátával a sövénynek esett. Teste a hóba görnyedt, feje úgy sajgott, mintha egy téglával ütötték volna le. Kinyitotta a szemét és a kábultságtól minden lelassult számára, csak bámulta a szőrös lábakat mely felé közeledtek, egyre közelebb és közelebb, de olyan lassúsággal, mintha az idő megállt volna. Mozdulni sem tudott a fájdalomtól, ott feküdt védtelenül, de kezében még mindig szorította az eltört fanyelet, melynek a vége szilánkosra tört. Tamás minden erejét összeszedve lassan felült, de akkor már támadója előtte állt és lihegett. Bűze megcsapta a fiú orrát, olyan büdös volt, mint egy disznó vagy talán még rosszabb. Nem, mert felnézni rá, biztosra vette, hogy meg fog halni, nem bírt segítségért kiabálni sem, ám ekkor talán életében utoljára egy ötlete támadt a megmenekülésre. Ereje utolsó tartalékait összeszedve felemelte jobb kezét és az eltört fanyelet a lény bokájába szúrta, az felüvöltött és pár lépés után helyből átugrotta a kerítést, majd a szomszéd udvar sötétjében eltűnt. Tomi szíve még mindig vadul kalapált, de nem bírt mozdulni, levegőt is alig kapott, majd elájult és arca a hóban landolt.

Mikor újra kinyitotta a szemét, még mindig ugyan ott volt, ahol összeesett, de léptek hangját hallotta. A veríték teljesen kiverte, hogy talán támadója tért vissza, ám a ház felöl hallatszottak a hangok és egy pillatan múlva, már apját látta a sövény mellett.
- Apu. - szólalt meg nehezen, berekedve Tomi.
- Hát te? - lepődött meg, mikor észrevette fiát. - Te meg miért fekszel a hóban?
- Mert... - elgondolkodott, hogy elmondja-e az igazat. Ha elmondja valószínűleg nem fog neki hinni, bár rengeteg bizonyítéka lenne rá. Tétovázott egy kicsit, de végül döntött. - Csak lepihentem egy kicsit, mert elfáradtam, meg el is estem és jól bevertem az arcomat, de nincs semmi baj. - mesélte tökéletesen a hazugságot.
- Jaj, de miért a hóba kell lefeküdnöd, felfázol! Tudod, hogy neked úgy is rossz a veséd! - figyelmeztette. - Nagyon fáj az arcod? Hol a szemüveged? - kérdezte aggódva.
- Eléggé fáj, elestem a jégen. A szemüvegem bent van, mindig leveszem, mielőtt kijönnék, nehogy leessen vagy valami. - válaszolta nyugodtan.
- Borogasd majd a sebed, rendben? - tanácsolta.
- Oké. - egyezett bele nyugodtan. Lassan felállt a sövénybe kapaszkodva, úgy hogy apja ne vegye észre, hogy alig bír megállni a lábán. - Mikor jöttél meg? - váltott témát.

- Most, nem rég. Valami kutya ugatást vagy üvöltést hallottam, aztán kijöttem.
- A szomszéd kutya volt az. - vágta rá Tomi. Tehát nem ájult el olyan sokáig, csak pár percre. - Akkor én még maradok egy kicsit. - tudta, hogy nem lenne képes bemenni, hisz állni is alig bírt.
- Jól van, de már ne sokáig! A lapátot pedig ne hagyd kinn megint jó?!
- Rendben, nem feledem. - megijedt a lapát szó hallatán, hisz az darabokban volt. Valamit csak ki tud majd találni, hogy véletlenül tört el. Szerencséjére a véres nyél mögötte volt, így apja nem láthatta, a másik pedig elég messze ahhoz, hogy a sötét miatt ne lássa meg. - Akkor te most bemész? - célzott a fiú, hogy jobb lenne egyedül.
- Megyek már, ne aggódj. Hagylak ugratót csinálni, de ahogy nézem már elég magas.
- Igen az. - mondta nyugtalanul.
- Na jó. Megyek.

Lassan elindult befelé, a fiú pedig szemével követte, míg be nem ment, utána rögtön összegörnyedt. Ott ült még jó néhány percig, míg végre visszaszerezte erejét. Élete egyik borzalmasabb éjszakáján volt túl, amikor a halál igen közel volt hozzá, de nem ez volt az utolsó! A hó előtte a vértől sötétlett, a nyél pedig mellette hevert. Kezével összegyúrt egy kis havat és betemette a vérfoltokat, melyet az a lény hagyott hátra. Végül felállt, kezében az eltört nyéllel és óvatosan megindult a lapát másik darabjához. Az a földön hevert, melyet felkarolt, majd tovább ment hátra, a kutya teteméhez. A lépések vontatottak voltak és a feje még mindig sajgott a fájdalomtól, az arcáról nem is beszélve, úgy be volt dagadva, mintha behúztak volna neki, ami végül is igaz. Mikor odaért, a megmaradt lapáttal felemelte és a ganyédobmra dobta, aztán hóval elfedte, hogy senki ne lássa meg. A véres havat pedig átdobálta a kerítésen túlra, a szántóföldre. A véres, törött nyelet pedig amilyen messze csak tudta elhajította, ám az nem szállt túl távolra, mert nem volt a dobásban akkora erő. A másik végével a kezében visszafordult, majd lassan bement.

A nappaliban nem volt felkapcsolva a villany, így szerencséjére szülei nem látták meg a monokliját, azután lefürdött és ott a tükörben megnézte a sebét. Szép nagy volt, szinte az egész jobb arcát beterítette. Még pirosodott, de már lilult is, holnap reggelre pedig biztosan csúnya lesz. Azt gondolta, hogy azt mondja mindenkinek, amit az apjának is, hogy elesett. Kivéve egyvalakinek, Andrásnak, neki mindent el fog mondani. Fürdés után egyből lefeküdt aludni, nagyon fáradt volt, a lépcsőn is alig bírt felmenni. Viszont nem tudott elaludni, akármilyen megviselt is volt. Amint lehunyta a szemét, támadója arca jelent meg előtte, mely borzongással töltötte el. Teste reszketett a félelemtől, majd óvatosan ablaka felé bámult, de nem merte sokáig nézni. Irtózott a gondolattól, hogy egyszer csak megjelenik ott a szörnyeteg és betöri az üveget, majd bevégzi munkáját és bosszút áll a sérüléséért. Végül a fáradság győzelmet aratott és a fiú elaludt, de odakint az utca kutyái ugatni kezdtek.

Folyt. köv.